Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-01 / 49. szám
8 0£nM'A"CfY'ARORg7AC Péntek, 1940. március t. SPORT Két hónapra tiltották el a nyilvános szerepléstől Harangozót \ pirOff«ltér«k megfSlfcbbezték a súlyos ítéletet - Mi lesz a játékos átadásával? ' (A Délniagyarország munkatársától) A Szeged—Ferencváros mérkőzés TI. félidejében — amint jelentettük — Rubint játékvezető kiállította Harangozó Sándort, a piros-fehérek csatárát, aki Lázárt dancsolta, amikor ellenfelével szemben állt. A játékvezető szerint Harangozó butult<1 rngta meg Lázárt és igy is tette tneg jelentését a fegyelmi cgycsbiróuuk. Bartck István fegyelmi ogycsbirö » * szokatlanul súlyosan büntet le meg tfarangozot; a futballista nz ítélet szerint május 1-lg nem szerepelhet nyilvános mérkőzésen és 10 pengő pénzbirsággal sújtották A súlyos Ítélet nemcsak 'Szegeden, de sportkörökbon mindenütt na© föltűnést keltett, éppen ezért nem lehet csodálkozni azon, liogy Bartos, a piros-fehérek budapesti képviselője fcfllchbcarát jelentőit he a miniszteri biztoshoz. Szegcdeu íuost sóban azt bilictik, hogy Iiaiúugozó eltiltása.már ncui érdekli a piros-fehér klubot, miután biztosra vehető a WMI'G-hez- történő távozása. Nem igy áll a helyzet és ez Marko \ ícs Szilárd ügyvezető-öklöknek is a veteménye. — Vájjon ezekután — mondotta az izgyyezetöcluók — sikerül-e végkigozoüuk a AYMhÍC-vel Harangozó szerződtetésének ügyét. Ha a súlyos ítélet megmarad és címek, ellenére is átveszi a WMFC Harangozót, aktkor a csepeli csapatban nem szerepelhet, ha petdig uem, akkor a piros-fehéreknél sem játszhat több ntecscset. Remélni lehet, ho© a miniszteri biztos megváltoztatja az'e©esbiró Ítéletét. Fárasztó cdzómeccsch a Vasutas-stadionban SirMÚ-Músms 4:0 (4:0), SiXH- WEAC 2:0 (10) lA Réiipagyarorezég munkutérsától) Csütörtökön délután meglepően ua©számu nézőközönség ©ült össze a Vasutas-stadionban, ho© a kettős edzőmeccset végignézze. Itt tartotta u©anis edzését a Szeged a Vasutassal, a KEAC a SzAlikai. A pálya szomorú képet mutatott; hatalmas íártenger és pocsolyák boritolták n játékteret, amelyen bizony igen nehéz volt játszaui, dc nem is igen játszottak, inkább taposták a sarat a futballisták és rugdallak ki n tócsából a labdát. Az edzőmeccsek a kondíció javítására mindenesetre fók voltak, hiszen ilyen mély és ragadós talajon a mozgás csak jót lehet futballistáknak. A já.'lekből a 2x30 perces idő is elég volt, > Az első edzőmeccs a Szeged—Vasutas találkozó volt. A Szegedből Harangozó és Gyarmati hiányzott, persze Riháiny is, aki Budapesten edzi niagát. Ezzel szemben n Vasutas jáGyarmati Mihály eltávozott Szegedről, d« még nincs utódja a DLASz-ban (A Délmngyarorsz.-íg munkatársától) Jelentettük, bo© Gyarmali Mihályt, a DLASz ügyvezetőjét hivatali elfoglaltsága Budapestre szólítja; az alszövetség vezetője a Ma©ar-01asz Bank Rátlay-ulcai fiókjának a vezetését veszi át. A kitűnő sportember csütörtökön már el is utazott Budapestre, ho© hivatalát elfoglalja. , Elutazása elölt n Pélniagyarúrszág munkatársa beszélt Gyarmati Mihállyal, aki arra a kérdésre, hogy ki lesz nz utóda a DLASz-ban, nem tudott választ adni. Azt mondta, propoziciót tesz majd Gidófaivy Pál dr. miniszteri biztosnak és a kérdés fölött ö dönt. —OOO—' * A iKlebelsberg kunó* Folgari Lóvész-Fgyeciilct közgyűlése. A »Klcbelsberg Kunóc Polgári I .övész-E©esület február 18-ru kitűzött közgyűlést) — amint isntcrelcs — határozatképtelen volt. A küz©ülést vasárnap délelőtt 11 órakor a városháza köz©ülési terűiében tartják meg. tekintet nélkül a határozatképességére. x A Vasutas országúti futóversenyei Allétat.örókben na© érdeklődés előzi meg az idei első futóversenyt, amelyet a Vasutas rendez meg vasármip délelőtt 10 órai kezdettel a budapesti országúton. \ versenyt eredetileg mezetuck terveztek, a terep azonbau erre íuost alkalmatlan. Az ifjúságiak ;>OCO, a szeniorok 5000 métert futnak. \ versenyen a leigazolt atlétákon kivül olyanok is résztvehelnck. akik még nyilvános küzdelemév nem szerepeltek Nevezni a helvszinen is le tékusai kózül .többen távolmaradtak: Székely, Baloghy, BorbéK II., Sulyok, Péli és Halassy. A játékból a Szeged került ki ©ö.ttescn; -1:0 (4:0) arányban ©-űzött. Az I. félidőben He rezeg, a Il.-bau Hesser bíráskodott. A gólokat Kulin á r (2), Marosi és Lukács lőtte. Kalmár jól mozgott. Ladányi szerződtetésével kapcsolatban kérdést intéztünk Markovics Szilárdhoz, aki azt mondotta, hogy az ügy elintézését Partosra, a budapesti képviselőre bizla. Ladáuyi lenne Harangozó utóda. A fiatal játékos a Ganzban szerepelt Buda pesten legutóbb. A Szeged-Vasutas, találkozó után Pataky T. vezetésével játszották le a SzAK—KEAC edzőmeccset. Miliőket csapat tartalékos volt és a játékot a piros-feketék nyerték meg 2:0 (1:0) arányban Lendvai és Kis IV. góljaival. A SzAK-ot Török és Gyuris segítette ki. bel Kakuszl Ferenc edzőnél. A rajt és a cél: a Vasutas-stadion. x Tornatermet építettek a Hunyadi-téri pálya tribünje alatt. Az SzTK vezetősége régi tercét valósította ' meg, amikor sporttelepén levő tribünje alatt tornatermet építtetett. Ezt a műveletet ugy hajtották végre, ho© bárom öltözőhelyiség faját lebontották és igy megfelelő termet kaptak a tt.dett sportok üzésére. A tornateremben az ökölvívók már meg is kezdték készülődésüket a küzdelmekre s minden kedden és pénteken 10 órakor cdzés't tartanak. x Sokan neveznek a KEAC tőr- és Kardbajnoki versenyére. A KEAC vasárnap rendezi meg a déli kerületi tűr- és kardbajnoki versenyét az SzVE helyiségéiben (Belvárosi Mozi-épület). A küzdelem iránt nemcsak a közönség körében, hanem a versenyzők részéről is na© érdeklődés mutatkozik és egymásután futnak be a rendező egyesülethez a" vivők nevezései. A verseny már délelőtt 0 órakor megkezdődik. Q!csóbb a feiláb kapható' kg-kin( <50 fillérért a PH'K-SZALAMItí VARBAN és a lisza LaiOs-körnt 83 sz. clárasitóbclyén. Zsáh, ponyva, 101aftüró, mindennemű kötéláru gyári áron Varrja Mihály cégnél áradi-utca Kárpitos munkára van szüksége ? Forduljon bizalommal hozzám! Szaksz Nándor Oroszlán uh'A . APROHIRDETESER ..sürgősen vegye meg" Sarmöz kombiné nehéz príma niiiiősép liituzésscl 2*98 JüOüeierminiazara" Gombház Csekonics-utca 3. ÜLTA Külónbejúralu utcai bútorozott szoba kiadó Hid ti. 6, lf. 7. Kapualatfi bejáratú bu torozott szoba kiadó Zárda u. 11. Azonnalra kiadó teljesen tiszta különbejáratu bútorozott szoba fürdőszoba használattal csak katonaliszt részérc. Dugonics lér 11. 111. 20. Fgyszoha, fürdőszobás lakást keresek április 1-érc. Újszegeden: Jó lakó jeligére címeket a kiadóliivatalba kérek. r» SZOBÁS va© annál nagjobb lakást keresek a belvárosban *Na© la kás* jeligére a kiadóhivatalba. Valéria, Mars tér környékén I szobás lehetőleg komfortos lakást keresek április vagy májusra. Jelige: Pontos fizető. G&HAFJ Keresek egy perfekt főzőszakácsuőt, azonnali belépésro Laci bácsi étkezdéje. Gróf Apponyi Aliiért u. 18. Bejárónőt a d. c órákra azonnalra felveszlek, — koszt . nélkül. Ssentgyorgy-tér 1 fsz. 2 ..Sürgősen vegye meg' Sarmöz nadrág nehéz prinia minőség 1*98 ,/lütiDetfirmintazara" GOIIlDhál Csckomcs ut:a 3. LATIN-MAGYAR szakos tanárjelólt vizsgákra való előkészítést és középiskolai növendékek korrepetálását vállalja. Érdeklődés a kiadóhívalalbau: Latin jeligére, vagy a 28-34 szá""' telefonon. Elhanyagolt könyvelését lakásán rendbehozza, mérleget olcsón elkészíti: Mérlegképes köuyvelőnö jeligén. fiDffl*V€T€L Vi kg DIuBliL 48 fill, (rrizsa) % kg MAZSOLA 81 fillér, % kg MOGYOltóBKL 70 fillér minden mennyiségben Csikósnál kapható Tisza Lajos* körut 53. Felvidéki zoméncedények 1 Alpaeca evőeszközök és különféle háztartási cikkek legolcsóbb beszerzési helye a Hunsana Edenynaz Tisza L. körut 55 Gyónyörii fajtiszta seiyemszőrü majompincsi kölyök kutya sürgősen eladó. Érdeklődői Kölcsey u. 8, Ciániroda. Friss LIBAAPRÓLÉK minden nap Blaunéuúl Kelemen u. 1'. szára. TOLNAIMAKULATÜRAT állandóan vásárol — Traub B. és Társa könyvkereskedése Klauzál-tér 3 Felelős szerueaztö: Bártfai László —oO©— Felelős kiadó: Huny a Bouedek dr. —oOo— Szerkesztőség: Szeged, Aradi-utca 8; telefon 23.33, éjszaka: 10-84. — Éjszakai szerkesztőség: Kálvárta-utca 14 Fogadóórák: 11.30-13 óráig. Kiadóit jva ts1 : Szeged, Aradi-utca 8; telefon' 13-06 Nvcmiatott : Ablaka György kőrfortróizépén Szeged, Kálvária-utca 14. IcleTon: tn-gf Felelős üzemvezető: Ablakn István.