Délmagyarország, 1939. október (15. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-17 / 236. szám

Kea<J, 1939. oEtóEer 17. DÉCMAGYARORSZSG SPORT ü ll. félidőben egyenrangú ellenfél volt az ünnepelt Kassai csapat Pontot vesztett a KEAC, pontot szerzett o SzAK (A Itélmagyarország munkatársától) A Nera­. cc'ti Bajnokságban szereplő szegcdi csapatok va­sárnap az eredmény szempontjából elfogadható­an játszottak, a színvonalas futballal azonban adósak maradtak. AH ez elsősorban a KEÁC-ra, mely vasárnap gyenge napot fogott ki, de többet vártunk a Szegedtől is; a SzAK pontszerzése a Rostás ellen váratlanul jött. Szeged—KAC 3:0 (3:0). Mintegy 2000 eniber előtt játszották le a Szeged—KAC futballmccs­csct. A vendégcsapat ünneplése már a pályaudva­ron megkezdődött, ahol a szegedi klub nevében Bacsó Arnold üdvözölte a kassaiakat, akik ez­után gyalog jöttek be a városba és megkoszorúz­ták a Hősök Kapuját, majd misét hallgattak a székesegyházban. Az ünneplés folytatódott a sporttelepen a verőfényes őszi vasárnapon; Pál­fy József dr. polgármester meleg szeretettel üd­vözölte a város nevében a vendégekét és többek között ezeket mondta: — Isten szabad ege alatt megfogadjuk, bogy bármi következzék, szilárdan összefogva egymás kezét nem engedjük el többé soha. • - Ezután Hedry Miklós dr., a Szeged elnöke kö­szöntötte a KAC-ot, akinek részéről Jaszu&ch Elek válaszolt az üdvözlésekre. Amikor az ünnepi szónokok elhagyták a sport­telepet, megkezdődött a játék, amely végig fair keretek között mozgott, a nívóval azonban baj volt. A Szeged az I, félidőben még csak játszott és Nagy (2), majd Lukács góljával 3;0-áB vezetést biztosított magának, a Il-ik félidőben azonban érthetetlenül nem ambicionálta a játékot annyira, hogy növelje az eredményt. Ez volt az oka an­nak, hogy a kassaiak a II félidőben sokszor ve­szedelmesen támadtak. Mindent összegezve, meg kell állapitíini, a győzelem realitásához nem fér kétség. 'A Szegedben Tóthnak ismét volt néhány re­mek védése, kitüuőcn játszott Baróti és gólerős volt Nagy. A Szeged a győzelem révén a tabella máso­dik helyérc került; mindössze egy ponttal előzi meg a piros-fehéreket a Ferencváros. Rákoskeresztúr—KBAC 1:1 (0:0). A Szeged— KAC találkozó előtt rendezték ineg ezt a mces­Cset. Az egyetemi csapat legutóbbi eredményei alapján mindenki biztosra vette, hogy ezúttal is győz a KEAC, sajnos azonban nem igy történt; bár valamivel jobb volt, a végén mégis örülhe­tett az egyik pontnak. Az egyetemistáknál nem volt baj sem a védelemmel, sem a fcdezelsorral, annál inkább a csatárlánocal. Nagy hiba volt Tóth II. dr. közcpcsatárjátéka körül; ez a kiváló futballista csak a jobbszélen használható ma már. Zappert 11-ese révén jutott vezetéshez a II. fél­időben a vendégcsapat, amelyet nemsokára a ki­tűnő Tihanyi egalizált. A II. félidő 51. perctől Vida. III. sérülése, miatt 10 emberrel játszol! a KEAC, majd a 34. percben Lechnert kiállította a Játékvezető a partjelző megsértéséért. 'Az egyetemi csapatban hibátlan volt a köz­vetlen védelem, Kolozsy és Tihanyi. Postás—SzAK 2:2 (1:0). A SzAK ismét tarta­lékosad volt kénytelen kiállani a meccsre; ezút­tal nemcsak Bokor, Rózs» és Földest, hanem Tő­tok is hiányzott, llyeu körülmények, közölt nem Sok esélye lehetett a győzelemre, éppen ezért meg lehet mindenki elégedve az egyik pont megszer­zésével, amelyet kizárólag lelkesedésével, szerzett meg az együttes, a már 2;0-ra vezető Postással szemben Bokor (11-es) és Békés góljára Kis IV., illet­ve Solt (1 t-es) révén válaszolt a SzAK. A piros-feketék legjobb embere Solt volt, kí­vüle Góré és Hajdú nyújtott átlagon felüli lelje­sitményt. A Nemzeti Bajnokság többi eredménye; NB. A) Újpest—Kispest 2:2 (2:2), Szürketaxi—Ferenc­város 4:3 (2:1), Törekvés—Nemzeti 3:2 (1:1), Gam­ma—Hungária 2:2 (1:1), Szolnoki MAV-Elcktro­mos 2:0 (2:0), Haladás—Bocskai 8:0 (2:0). Az NB valamennyi mérkőzése meglepő eredményt ho­zott. NBB): alföldi csoport: UTE—BMÁVAG 3:1 (3:1), FTC—Csepeli MOVE 1:1 (ló), Vasasok­Budakalász 5:0 (4:0), WMFC-Szcntlőrinc 18:2 (8:1); dunántuli csoport: Zugló—Alba Regia 3:3 (2:1), Komárom— Pénzügy 2:0 (1:0), Tatabánya— Lampart 0:0, Egyetértés—Bodrog 7:1 (3:1), SVSB—Pécs 2:0 (2:0), Tokod—SFAG 1:0 Érsekújvár—MTK 5:2 (211) (barátságos); déki csoport: BSzKRT—Losonc 1:1 (1:1), ces-SK Rusj 2:1 (1:1), UAC-Muokázs 6:1 Ózd-Fülek 6:1 (2:1), SSE-Beregszász 2:2 (1:1), SBTG—DMAVAG 3:1 (2:1), BVSC-KSC 3:3 (2:1). DVSC—Nyíregyháza 2.0 (1.0). -°oo— NEMZETI BAJNOKSÁG­AI Liga. (1:0), felvl­Pert­(3:0), 1. Ferencváros 5 4 — 1 16.9 8 2. Szeged 5 3 1 1 8 5 7 3 Haladás 5 3 _ 2 15:6 6 4. Újpest 5 2 2 1 14:10 6 5. Kispest 5 ? 2 1 15:11 6 6 Elektromos 5 3 2 1 10:8 6 7 Hungária 5 1 3 1 12:11 5 8. Szúrketaxi 5 2 1 3 1211 5 9. Törekvés 5 2 1 2 810 5 10. Szolnoki MAY 4 2 — 3 8 9 4 11. Nemzeti .5 2 3 7-0 ti 12. Gamma 5 1 2 6:9 4 13. KAC 5 1 _ 4 3:12 2 11. Bocskai 5 1 —, 4 2:16 3 B) Liga; alföldi csoport. 1 WMFC 1 6 6 34.5 12 2. FTC 7 4 2 1 25:6 Hl 3. Csepeli MOVE 7 4 3 1 16:5 H) 4. Postás 7 3 3 1 20:17 9 5. B. MAVAQ 7 4 3 19:8 S 6. UTE 7 3 2 2 16J0 8 7. KEAC 5 2 2 í 7:4 6 8. SzAK ' 7 2 2 3 18:18 6 9. Vasasok 7 2 1 4 10:17 5 10. Rákoskeresztúr 7 1 2 4 11:27 4 11. Szentlőrinc 7 1 _ 6 7:31 2 12. Budakalász 6 — — 6 6:36 Mcőiepetts neműn forduiö ö szeaedl ! osztásban (A Üélmagyaroigzág munkatársitól) A vasái­napi lorduló nem hozott különösebb meglepetést, legföljebb arról lehet szó, hogy érdekesen ala­kultak az eredmények, amelyek az alábbiak: I. osztály: Újszeged—SzTK 2 2 (1:1). Vezette: Gombkötő. Reális eredmény. Góllövők Pintér I. (11-esből), Kószó, illetve Csonka és Sulyok. — Sylvánia—Munkások 6:1 (1:0). Vezette: Húszai. Megéldemelt győzelem. Góllövők: Halasi (4, e.gyer 11 esből), Oláh, Szegedi, illetve Gera. - Makó: Vasutas—MAK 10 (1:0). Vezette: Emődi. Nagy küzdelem után született meg a Vasutas győzelmi Péli gólja révén. — Szentes: KTE—SzTE 5:2 (2:2). Vezette: Juhász dr. Góllövők: Karazsiu (2), Húsa­iig (2), és Kákonyi .illetve Budai (2). — Kiskun, féjegybáza: KAC—Reménység 5:1 (3:0). Vezette; Vezér II. Góllövők! Borbély II. (3), Barakonvi, Várszegi, illeti e Morell (11-esből). — Hódni»zÖ. váíirhely: MTK—IITVE 2:0 (1:0;. Vezette: Ko­hauttk. If. osztály; Szeged: Felsöváros—Kiskundo­rozsrna 6:0 (2:0) Vezette. Gyarmati. Góllövök: Kecskeméti (2). Rács (2), Szél és Báló. — SzAK II.—Postás 3:3 (2:2). Vezelte: Pataki I, Góllövők: Kovács V. (2), Beretics, illetve Solymosi (3, egyet 11-esből). - Vasútas II.—Mmdszent 5:0 (00). .Ve­zette: Bálifi. Góllövők. Borbély H (2), Király Ilt. Bofcata és Lehóczky. — Zrinyi—Munkások ,11. 0:0. Vezette: Benedek. — Szöreg: Rákóczi—KEAC Ii. 2:1 (1:0). Vezette: Dobóczky. Góllövők: Tóth (2), illetve Baltazár (öngól). — Hódmezővásárhely : HTVE—Honvéd 8:0 (2:0). Vezette: Pálinkás. — Kistelek: Kistelek-Újszeged II. 4:2 (3:0). Vezet­te: Barcs. Góllövők: Gerber'll. (2), Pálinkás, Bar* tucz. iifelvc Biró (öngól) és Sándor. — Makó: Móraváros—MAK II. 8:2 (3:1). Vezette: Szopori Szővetscgdijas meccsek: Szeged: Sylvánia II.— Móraváros II 6:2 (2:0).' Vezette: Borbély. Gól­lövők: Beck (2), Katona (2), Spjtzcr (2), illetve Balogh (2). - Alsóváros II-KEAC III. 1 :f (1.0). Vezette: Jódal. Góllövők: Kókai, illetve Büky (11­esböl), Felsöváros Il.-Zrinyi II. 11:0 (8:0). Ve­zette: Vezér I. Góllövők: Kelemen (6), E-rdplyi (2/,­Király (2) és Újvári. Ifjúsági lwjnokság: Szeged: Újszeged—Zrínyi 5;2 (2:1). Vezette: Schmödl. Góllövök: Ilégcr (2), Bozóki, Sebestyén, Sánta, illetve Burkus (2), Va=s­utas—Felsöváros 1:0 (1:0). Vezette: Kuhh. Gól­lövő: Németh. SzAK-Alsóváros 2:2 (1:1). Vezeti te. Tegze. Góllövök: Lakó (2), illetve Nagy és Virág, SzTK—Móraváros 5:0 (2:0). Vezette: Bá­rányi. Góllövők: Lévai (2E. Pusztai (2) és Káro­lyi. —o(")o— Szegcdi I. osztály 1. KAC 5 5 — _ 17:3 10 2. Sylvánia 5 4 — 1 16:7 8 3. Vasútas 4 3 1 — 9:1 7 4. MTK 5 2 2 1 11:9 6 5. MAK 6 2 2 2 18:11 6 6, KTE 6 3 — 3 13:17 6 7 Újszeged 5 3 1 2 9:8 51 8 Reménység 6 2 1 3 10:15 5 9. Munkások 6 2 — 4 12:1.8 < 10. SzTK 4 1 1 2 8;10 3 11. HTVB 6 1 1 4 614 3 12. SzTE 5 — 1 4 7:18 1 Tóth az fl)-, Baráti a BHáloga­foltban a románok ellen (A Délmagyarország munkatársától) Vilég Ginzery Dénes és Fábián József szövetségi, illet­ve utánpótlási kapitány vasárnap összeállítói la a román válogatott ellen Bukarestben kiálló ma. gyar együtteseket. A csapatban ismét helyet ka­pott a két szegedi játékos, akik a német k ellen is szerepelt: Jtótb és Baróti. A piros-fehér fedezel ezúttal azonban a B)-együ'ttesben kapott helyet,. A Bukarestben szereplő két magyar csapat: A) Tóth — Pákozdi, Biró — I'ázmándy, SároJ III., Dudás—Kincses, Sárosi dr.. Zscngellér. Déri, Gyetvay. Tartalék: Vincze. B) Csikós —Olajkár T., Polgár - Baróti, Tótfí, Szaluy (Nemzeti),—Váradi, Nemes, Kolláth, Sulöj Tóth. Tartalék: Király. Altalános kapustartalék": Buumann. X Csupán az ifjúsági váltóbajnokságot ren­dezték uieg vasarnap Szegeden. Vasarnapra tűzte kl a MASz déli kerülete az ifjúsági éí> szenior, váltó , valamint csapatbajnoki küzdelmet. Tekin­tettel arra, bogy a KEAC-atléták vasárnap a fő­iskola küzdelmében vettek részt, a szenior váltó elmaradt. Ifjúsági eredmények: ixlOOin: 1. SzTK 48.1. 2. Gyulai gimu. 43 3, 3. Vasútas 50. — 4x460 tn: 1. Gyulai gimn. 3:54, 2 SsTK 355.6, 3. Vas­utas 4.032. — 4x1000 m: 1. Vasútas 12 25.3, 2. SzTK 13:20. - 3000 a ifj. csapat: t. Vasútas pont, 2 Gyulai gimn. 35 pont Egyénileg: 1. Gyu. rics Vasútas 11:076, 2. Széesi Gyulai gima. jl:136v 3. G'yurics II. Vasútas 11:45 2 — Szenior 5000 tn: (csapat): 1 Vasutas A), 2. Vasútas B). — Egyé­nileg 1 Csonka 17:53, 2. Juhász 18.058, 3. Gyet­vay 18:27.3. X KEAG-atlélák a főiskolai csapatbajno! i versenyen. Vasárnap rendezték meg Budapesten a főiskolai atlétikai csapatbajnoki versenyt Jó­zsef királyi herceg vándordijáért. A küzdelemben a KEAC is részt vett és a hatodik helyen végzett 4 ponttal. Otlftinöicsía. díszfa, Sgraft és lenuöféieh, magastörzsü és DoKorWJtSÓh kaphatók Demeter rerenc kertcszeíóhrí Ujszezed, Szőrezi-ut 42. Telefon: 22—tft

Next

/
Thumbnails
Contents