Délmagyarország, 1939. október (15. évfolyam, 224-248. szám)
1939-10-17 / 236. szám
Md, 1939. öBóber IÁ DEEMSG YSRORSr?íG 3 ma kedden A várva-várt magyar filmvígjáték premierje I KORZOBAN Szeleczky Zita Rajnay Gábor Latabár Kálmán Szilassy László Kőváry Gyula \ KAROSSZÉK Magyar írók Filmje produkció első vígjátéka Széles mederben indul! meg az 1940. évi városi költségvetés vitája A földbérleti rendszerről és a tanuoviiág nehéz helyzetiről beszéltek a hétföl vita szónokai (A Délmagyarország munkatársától) Hétfőn délután folytatták a szeptemberről elmaradt közgyűlést. A 16 órára hirdetett kezdeti időpontra kevés városatya gyűlt össze, íssupán l karzaton megjelent iskoláslányok csoportja hozott új színt. Félórás késéssel nyitotta meg a közgyűlés második napját Tukats Sándor dr. főispán. Tóth Béla dr- helyettes polgármester fölolvasta a szombat délutáni ülés jegyzőkönyvét, amelyhez Tíiróczy Mihály dr. szólt hozzá. — A főispán úr — mondotta — nem rendelte s! a titkos szavazást, de módot kellett volna adni az én álláspontom tárgyalására. Tukats Sándor dr. főispán: Ez nem tartozik a jegyzőkönyvi hozzászóláshoz. Nagy zaj támadt és az elnök állandóan rázta a csengőt. TüróCzy: Foglalják jegyzőkönyvbe, hogy a törvényhatósági bizottságnak nem adatptt meg, hogy az indítványom fölött határozzon. MeskóEz nem tartozik ide. Turóczy': Ne tessék folyton közbeszólni. Mcskó mondott valamit, de szavát nem lehetett hallani a zajban. Az elnöki csengő folyton szólt. Tufóczy: Másik kifogásom, Hogy a főispán űr, a jegyzőkönyv szerint, föltette a kérdést: akarja-e a közgyűlés tárgyalni az indítványomat1? A' jegyzőkönyv szerint a közgyűlés fölkiáltással döntött. Meg vagyök győződve, hogy ha szavazásra került volna a sör, a közgyűlés 70 százaléka megszavazza az indítványomat. Ezekre a szavakra újból kitört a vih'a?. "A Esengő állandóan szólt.Vitéz Meskó Zoltán dr. emelkedett szólásra és visszautasította a kijelölőbizottság elleni bizalmatlanság kifejezését. Nyisd ki a szádi .és mond r r r r AAAAAAAAAAA mert itt a legaranyosabb doktorbáesi, a GYERMEKORVOS a fiatal doktorbáesi édes-bus köunycs-mosolyos története HöRBIGER Pfll Victorfa v. Balasco és 30 bájos gyermekszereplő szereplésével Keddtől csütörtökig a BKLVAROSIBA.N. Mcskó: Tudjuk", miért tettünk Ilyen javaslatot. Az uraknak föllebbezés a céljuk. De ezzel jó lesz óvatosan bánni, mert kellemetlenül visszafelé sülhet a dolog. Vitéz Shvoy Kálmán dr. szólt a tárgyhoz. Megállapítja, hogy a jegyzőkönyv hű tükre a mult ülésnek, csupán a Szögi Géza fölszólalását nem hallotta, majd így folytatta? — Nem tartom szükségesnek, hogy azt vitássíik: helyesek voltak-e a történtek az elmúlt ölesen, vagy nem. Mindenkinek jSga van a fellebbezéshez. Meskó bizottsági tag úrnak is tudomásul kell azt vennie; nem lehet fenyegetni és elriasztani eltol senlál. De fölszólalásomnak nem ez volt a célja; olyan időket élünk, hogy Szeged közgyűléséhez ilyen vita nem móllá. Shvoy Kálmán fölszólalását a közgyűlés megtapsolta. Ezután a közgyűlés elfogadta a jegyzőkönyvek Általános érdeklődés közepette kezdte meg Pálfy József dr. polgármester költségvetési expozéját. Köszönetet mondott Dékány Sándor számvevőségi főtanácsosnak, aki az idén először állította össze a költségvetést. A továbbiakban ismertette a polgármester a költségelőirányzat egyes tételeit és a pénzügyi bizottság lelkiismeretes munkáját. A továbbiakban ismertette a polgármester, hogy Szeged új város és a városrendezés keresztülvitele nem sürgős; 55.000 pengőt így megtakarított a pénzügyi bizottság. Kérni fogják a kormányt, hogy a városrendezésre adjon haladékot. — A földbér nagy tétele a költségvetésnek — folytatta a pölgármoster. Bár 6000 holddal több bérletünk van, mint 21 év előtt, mégis 900.000 pengővel kevesebb a bevétel. Ezt a kérdést tanulmányozom, de a béremelésre nem gondolok. A szociális kérdések között a sokgyermekes 'családok elhelyezéséről kell gondoskodnunk. Á városnak 97 szükséglakása van, ezekben sokgyermekes Családok latnak. Van gondoskodás, do ez nem kielégítő. Arra gondolok, bogy bérelünk házakat a sokgyermekes családok részére. Az OTI-építkezéS kívánatos volna— A kültúrális problémákról szólva a Somogyi-könyvtár kibővítése és az egyetemi könyvtárral történő egyesítése lenne szükségszerű Fontos lenne a Móra-féle ásatások és madártani gyűjtemények méltóbb elhelyezése, mert most sok anyag ládákban van— A táblai torület kibővítésére is föl kell kérni a közgyűlésnek az igazságügyminiszter. figyelmét, — mondotta a polgármester. Gazdasági szempontból fontos kérdések a „paprikaház'' fölépítése, amit a „Hangya" szorgalmaz; a közgyűlés ezt támogassa. A Hangya hajlandó a Valéria-teret is modernizálni. A" befekteteti tokét 6 éven keresztül lehet 1941-lűi fizetni, illetve törleszteni. Varga József iparügyi miniszter, intervenciójára most nuár sor kerül Röszhe-Szenlmihálylelek közvilágításának villamosítására. Ezután a polgármester P. Schncidcr Vencel plébános indítványát úgy módosította, hogy a szegények részére foglalkoztatót állítsanak föl. A rendőri palota építésének kérdése napirenden marad s az egyetemi építkezésre is sör kerül. A közkertészetet fejleszteni lehetne a temetői kertészet kiszélesítésével. — Nem lehet takarékoskodni a külterületi telefonna] sem, — mondotta a polgármester —, vissza kell adui a telefont a tisztiorvosoknak is, mert emberi élet foroghat kockán. — Bejelentem — folytatta —, hogy kalonaügyi tanácsnoki állást kefr szervezni, mert ez az ügyosztály rendkívül fontos hivatást tölt be. Kérem a közgyűlés tagjait, meclegeljék a polgárság tcherbiróképességét és legyen egy szoba a városházán, ahová a napipolitika nem tud behatolni. Egy szompont kell vezérelje a polgárságot! összetartás a város érdekében. A polgármester, szavait taps fogadta. Ezután megkezdődött a Költségvetés általános vitája. Széchenyi István dr. a Magyar Élet Pártja nevében mondott nagy figyelemmel kísért beszédet. Részletesen foglalkozott a földbirtokkérdéssel és megállapította, hogy a városnak öröktulajdonba kcllcn* adnia földjeit bérlő kisgazdák részére. Értékesíteni kell a város ingatlanait és befektetni beruházásokra. 1932. óta nem volt Szegeden építkezés. Az újszegcdi villatclkek árából meg lehetne valósítani Újszeged vízvezetéket és csatornázását- (Éljenzés.) A Somogyi- cs Egyetemi könyvtárak egyesítését ellenzi, majd a tarifapolitikával foglalkozott, amelyet Szegedre vonatkoztatva olcsóbbá kell tenni. Ha a Budapestre irányított szén fuvardíját 1 fillérrel fölemelik, 12 fillérrel le lehetne szállítani a Szegedre szállított szén fuvardíját. A bajai műútat ki kell szélesíteni stratégiai okok mia,tt és államosítani kell. Shvoy: Benne yan az 1941-es állami tervben. SzéchenyiA cserepessori mai vízállásos helyzetet meg kellene szüntetni. A gazdasági viszonyok javulását várva is meg kell mondanom, hogy ha évről-évre ezt yárjuk, sohasem jutunk semmire. ___ Ezután Delire János dr. szólt a kölfscgvetés vitájához. — A költségvetési hozzászólás olyan, minf az évelőnövény, egyszer egy évben idekerül — kezdte beszédét. Do minek beszélni, amikor a számvevő, pénzügyi bizottság, kisgyűlés és közgyűlés munkája csak nyersanyag a minisztérium kezében, ahol megállapítják, högy mi, önkormányzat, mennyit költsünk cs mennyit vegyünk be. Honnan tudhatjuk a mai világban, 2 és fél hónappal január L előtt megállapítani 365 nap bevételeit és kiadásait? IsmeretSZÉCHÉNYI MOZI Keddtől 5, 7, 9 PREMIER! Izgalmas kémtörténet egy nagyszabású film keretében VÖKOS ORCHIDEÁK Regény egy titkos kémszervezet életéből A főszerepben: OLGA CSEHOV A Mellette: Camilla Horn, A. Schoenlials, H. Hübnér. Rendezte: N. MALASOMMA Izgalmas, fordulatos, váratlan