Délmagyarország, 1939. július (15. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-30 / 172. szám

ro t>E CM AGYAR ORSZÁG Vasírnap, T959. julius 3O. Néhány kép és gondolat a budapest-bécsi hajón, amely Magyarországon élő német állampolgárok gyermekeit viszi vakációra Kerékpárosok! UsórMdO kerékpárokat mgsdnlsyu árban ráulolro adom. Gumikat alkatrészeké* irbaa kaphat Szántó Sándor Sxaged. (Kiis D. alaUt Klas m. 2, Tí'sry kényelmes bársonyszák elől Csöpp teafcepybnf hátul grusstusos njosdószoba. A gép legelejéit két pilóta és egy marconista boszorkánykonyhája az impozáns kapcsolótáblával. Megtudtam a lisztektől, bogy 3200 lóerő röpít n a;id bennünket. Meg.vlapodtam magamban, bogy ezekre a kedves, higgadt, nagy fiukra nyugodtan bízhatjuk életünket. A stoward (aki a házigazdát, komornyikot, pincért, jóbarátot játssza egyszemélyben) kérdésemre elnéző mosollyal bocsátott rendelkezésemre papírvödröcskét és celofánba csomagolt -söpp törülközőket. Hitetlenül fogadtam bíztatását, hogy ezekre úgysem lesz szükségem; régebbi, kisebb gépeken tett légiutazásaimra szomorúan emlékezvén. Alighogy elkészültem a légibetegség ellent preventív intézkedéseimmel, r.án gördült is. majd alig észrevehetően elhagyta velünk a földet a gép. Mindkisebbé zsui'rrodtak alattunk a házak, a gigászi Löndon már csupán sziirko folt. majd a fehér felhőfoszlányok között Csak a mezők vidám smaragdja ragyog át s közte egy kanyargó ezüst szallag: i Themze. Az ezüstbe csöpp fekete pontok: a Ki jók hosszú, fehér sávokat vésnek. A felhők ft ott messzire dclibábszerűen fölcsillannak a >kót hegyek csúcsai. A foiyő szallagja mlndtzélesebbre, szélesebbre, eltűntek partjai: a La Manche fölött, repülünk Alattunk csupán kék lő víz és fehér felbőgomolyagok. Alig észrevehetően lopózik ismét barna szin is a képbe, majd zöld: Belgium fölött repülünk. Órámra nézek: 75 perccel ezelőtt indultunk. Fejemet ssóválotn: hol az ango1 pontosság? Hiszen 70 perc múltán már Brüsszelbe kellett volna ér nünk. De most érezhetően ereszkedünk is lefelé. A steward a másik sblakhoz invitál: nem akarok-e fölülről a kő'ni dómban gyönyörködni? Értetlenül mosolygok tréfáján: a kölni dóm Brüsszelben? Dehögy, megérkeztünk Kölnbe 80 perc. alatt, 2 óra J0 pete helyett.. Hátszélünkét kár lett volna megszakítanunk Brüsszelben, amikor a marconista rádión elintézte a brüsszeli repülőtér vezetőségével, hogy sem leszálló, sem fölszálló utas nincs. Már gördül is a gép a kölni repülőtér elegáns épülete elé. Most eszmélek arra, hogy kárbaveszott a sok, drága légibetcgség ellen vásárolt szerem: sem okom, sem alkalmam nem lett volna azokat fölhasználni a nyugodtan célja felé haladó gépen. Kevésbé érezné a mozgást a 200—400 km. sebesség mellett, mint bármely földi közlekedési eszközön. A metorok zaja sem szűrődik át a különleges zajszigetelő falakon és kettős ablakokon. Bövid frissítő után indultunk tovább. Alattunk a Rajna kanyargó szallagját bűbájos játék váracskák szegélyezik, haragoszöld fenyők borította, csöpp dombokon. Amikor további 40 perq múltával, gyűrettenül, „út pora" és fáradalma nélkül elhagyjuk a gépet a frankfurti repülőtéren, az az érzésünk és szent meggyőződésünk, hogy ez az egyetlen közlekedési mód, amely a ma emberének tempójához, civilizációjához méltó; ma már nem szabadna másképen utazni. Aki egyszer a repülőközlekedést élvezte, nehezen fogja magát a nehézkes vonatutalásra szánni ismét s mindig újból vágyik maid erre az élményre, hogy időt és távolságot semmibe*éve repülhet tengereken, hegyeken, orsiároken át ... Mint valaha: gyermekkori vágyálmában ... Várnay Erzscbrt dr. A politikai rendszerváltozások olyanok, mint a földrengések: embereket, családokat, városokat sodornak el. Hogy hasznosak-e a történelem ilyen erőinek időnkénti fölbukkanásai, vagy sem, egyöntetű felelettel el nem dönthető. A gondolkozók közül talán Hegel közelitette meg legjobban az igazságot, aki az emberi történést vizsgálva, ugy találta, hogy a századok méhében sejtelmes erők lapulnak, amelyek közül egyesek időnként fölszinre törnek, hogy uralkodjanak, de csak egy ideig, mert utánuk ujabh ellentétes erők bukkannak föl győzelmesen. A thezis és anlithezis könnyel s vérrel permetezett örök harca ez, ahol mindig a fiatalabb, az erősebb s győz. Mert a politikai és gazdasági rendszerek között is vannak korhatárok. A legelavultabb rendszer is volt fiatat és győzelmes, s a legdiadalmasabb ifjú elgondolások is elaggott, fáradt sasként hullanak majd egyszer az idők mélyébe . . . Kémikusok mondják, a vegyifolyamátokban olykor csodálatos, le nem festhető szinképváltozások kisérik az ellentétes elemek összeütközését. Mennyivel szebh, magávalsodróbb és lenyügözöbb a kép, ha a kis laboratóriumi lombik országgá tágul s benne millió és millió kis molekula (embereik) ütkőgik, kavarodik ellentétes erők irányvonalában s a küzdelemből uj formák, uj rend születik. Ahol Ausztria végződött... Ausztriát még a schusniggi időkből ismerem. Mint vékonypénzü, mindenre kíváncsi, ösztöndíjas diák kóboroltam benne. Akkor még a Heimwehr csukaszürke, fináncoe egyenruhája dominálta a b esi utcákat s a Vaterl§ndische Front piros-fehércsíkos jelvénye virított a gomblyukakban. A kiskancellár kemény ökle már kihűlve, erőtlenül pihent, de nevét még akkor is csak suttogva merte kimondani a Práter örökké vidám népe. Scbusnigg — ugy hitték — még keményen tartotta kezében a gyeplőt. Vadonatúj, Angliában készült motoros ütegek vonultak olykor át a Ringeken, de lenn, a mély rétegekben, a tömegek lelkében már ott lobogott az uj láng, amelyet a szomszédból, Nyugat felől hoztak be a kósza szelek. Kettéhasadt volt akkor az osztrák lélek. Az öregek, akiknek lelkében még ragyogóan fénylettek a monarchia szép napjai, szentül hittek egy uj föderatív alapon kiépítendő monarchiában, amelyben újra Bécsé lesz a vezelőszerep s amely uj életet hoz a Ringek kiható forgalmába. A fiatalok azonban, akik csak sárguló könyvlapokról és meséből ismerték a régi szép napokat másért, közelebbiért lelkesedtek. A szomszédban egyre diadalmasabban szökött föl a crux garornata s a felébredt teuton anya keblérehivón oyult ki, elesett osztrák gyermeke után. Ausztriának csak múltja volt s a muflböl csak az öregek tudnak élni. A jőwő Nyugat felé mutatott. Csoda hát, ha az ifjúság onnan várta a napot? Nagynémet álmok fűtötték tehát a kebleket S vasárnapdélutánokon a heurigeres poharak egyre gyakrabban csendültek össze Sieg Heill-okra. Pedig akkor már „hat hónap" dukált egy Sieg Heil-ért, vagy a fölemelt karért. És mégsem lehetett elnémítani az ajkakat és leláncolni a karokat. Emlékszem, az Universitat termeinek falait titkos kezek egyre több és több horogkereszttel rajzolták tele $ bol az egyik, boj * másik diák tüot el közülük - ugy mondták — „hat legtxebb női kalapod Kuii Icánál K I a u z á Mér 3. hónapra". A csönd napjai voltak azok, a vihar előtti csöndé. Csak a népek útjait ismerők tudlak, hogy Ausztria akkor már csak: volt. Első birodalmi kép: a megmentett ifjúság Láttam a gyermek születését, kíváncsian jövök bát vissza: mivé serdült? A vérmes álmok álmodói nem ébredtek-e azóta föl? Az eszmék megszállottai nem ocsudtak-e? Mi jót, ujat, fölemelőt hozott az uj rendszer, a sokat támadott, vagy égig magasztalt nemzeti szocializmus? Az első képet előbb kaptam, mint vártam: már Budapesten. Hajónk — német hajó — az Eskü-térről indult. A födélzet telve zsibongó német gyermekekkel. Valamennyin a Hitlerjugend cserkészszerü egyenruhája. A karjukon széles, piros szalagon a horogkereszt. Fölötte: „Reiebsdeutsehe Jugend. Ausland". Szóbaállok egy 16 év körüli fiúval. Öntudatos felél: — Hazamegyiink Budapestről vakációzni. A Führer vitet bennünket haza, Magyarországon élő német állampolgárok gyermekeit. A legtöbb tökéletesen beszél magyarul. Sok közülük Magyarországon született s szülei évtizedek óla itt laknak. Ki tudja, ha az uj germán szellő meg nem fújja német lelkük szunnyadó parazsát, végképp ki nem alszik-e bennük az idegen tüz, hogy helyet adjon a hazainak, amelynek kenyerét eszik? Most már azonban igen öntudatosan föllobban bennük a germán öntudat s sapkájukon a reggeli fényben szikrázva fénylik az idegen jel: a horogkereszt. Nézzétek; pásztortűz! Ez volt az első találkozásom a Harmadik Birodalommal. Talán semmitmondó kép, de gondolatokat ébreszt. Mennyi-mennyi magyar gyerek a halárokon tul! Nemcsak az utódállamokban,, ahol egyelőre politikai tokok miatt nehezen elérhettők. De például Franciaország, Belgium bányavidékcin hány száz és száz magyar gy«r«R ajkán srintelenedik el a magyar sz<5. Amerika gyárvárosaiban hány ezer és ezer magyarban szunnyad el a faj nehezen kilobbanó tüze? Ki gyújtja uj lángokra őket, ki szitja föl az elhamvadó parazsat? . . . Visegrád, Esztergom, Komárom mind elmaradt már. Alkonyatban dohog a hajó. A Dunán itt is. ott is imbolygó, zátonytjelző fényjelek villannak A fedélzeten föl-fölharsaD a Hitlerjugend ütemes indulója. Idegen hajón, idegen dal, hűvös éjszaka s a fölbukkant gyötrő gondolat: az idegenben kialvó sok-sok magyar gyerek . * • Szabó Dezső jut eszembe: Nincs menekvést S e pillanatban tüz lobban a parton s az egyik német gyerek magyarul fölkiált: — Nézzétek; pásztortűz! Egy pillanatra elhal az idegen nóta. A korláthoz futnak valamennyien. Tényleg « parton magányos pásztor, vagy halász tüze lobban. Magyar parton, magyar pásztoréi S a tüz fénye meleget hoz a szivünkbe. Hideg éjszakában, idegen hajón magyar meleget! ... A tüz elmarad. Odalépek a német fiúcskához és megszólítom. Beszélgetve elmondja, hogy anyja magyar, apja német. Nem merem megkérdezni, bogy ő minek érzi magát? Az arcáról szeretném leolvasni Sapkáján ott fénylik az idegen jel s idegen hajó viszi idegen nyárba ... A szeme azonban beszélgetés közben is oda-odatóved az imbolygó, távolbavesző' pásztortűz Wé . . . Félúton vagyunk Budapest és Bécs között Mérhetetlen magasban csillagok lobognak z a csillagok fölött virraszt a népek lelkének nagy Hangolöja . . . Ové a birodalmunk hideg éjszakában, idegen hajón. — tivi —