Délmagyarország, 1939. május (15. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-14 / 110. szám
délmag/ a r'o r s z á g 'xpf'i 'mMPL Vasárnap, T959. május H. Részit elsőrendű felvitelben szobafestést, mázolást i: fcuterféryezést jutányos árban. Cégtulajdonos s €ll€ít Csányi Mihály Feketeint uccn 22, Teleloai IU-4Z, Másodszor is 42 évi fegyházra iiélie a törvényszék a sándorfalvi gyilkost (A Délmagyarörszág munkatársától.) Az címűit év októbere utolsá napjának éjszakáján gyilkosság történt Sándorfnlván. Tánciskola után két .ellenséges legénytársaság tagjai öszazetfiztek és Csíkos József 24 éves legény revorwrét használta. Az első lövés után Király Istvín bíztatására másodszor is lőtt. Az első tövis Csányi Andrást találta; a fiatalember pár perc múlva meg is halt. A második golyó Gera Józsefet sebesítette meg súlyosan. Csíkost szándékos emberölés bűntettében mondott^ ki bűnösnek a törvényszék és 12 évi fogházra ítélte. Bűntársa: Király István másfélévi fogházat kapott. Király megnyugodott az ítéletben, Csíkos ügye azonban föllebbezés folytán a tábla elé került. Az ítélőtábla a ténykörülményekből azt A, következtetést vonta le, hogy jogos védelem esete látszik fönnforogni, mivel Csányiék voltak a támadók. Errevaló tokintettel a tábla a törvényszék ítéletét megsemmisítette és a bizonyítás újbóli Icfölylátására utasltötta az elsőfokú bíróságot. A törvényszék iSVíroy-íanácsa szombatra kitűzött főtárgyalás keretében folytatta le másodízben a bizonyítást. Újból kihallgatták az egyszer már kihallgatott tanúkat, de új tanúvallomások is hangzottak' el. A bizonyítás lefolytatása után a törvényszék Ugyanazt a, tényállást állapította meg, amelyet első ítéletében és Csikós Józsefet 12 évi fegyházra ítélte. Az ítélet megokolása szerint a vádlott nem volt abban a helyzetben, hogy jogos védelemre hivatkozhatnék. Lehet Ugyan, hogy Csányi és Gera verekedést akartak kezdeni, de Tóth András nevű ellenfelüket akarták megverni, nem Csíkost. Regdon József dr. ügyész megnyugodott az ítéletben, a vádlott a bűnösség megállapítása miatt föllebbezést jelentett be. kel mofestő és vegytisztitő, Mérey utca 6b. TELEFON 30-67. Legtökéletesebben fest, tisztit férfi ós női ruhákat. Gyászruhák 8 óra alatt. Pontos munka! Elsőrendű mlnlftle»te» I Szervezkednek a szegedi ellenforradalom résztvevői (A nélmagyarerf/ág munkatársától.) A szegedi ellenforradalomban résztvett bajtársak között szervezkedés folyik. A szervezkedés arra iráuyul, hogy az ellenforradalom résztvevői egy tömegben, nyíltan kiálthassanak a nemzetmentő küzdelem terére. Balázs József, a szegedi ellenforradalom országos szervező- és propagandabizottságának volt tagja, most fölhívást intézett az 1918—1919-i ellenforradalomban résztvett bajtársaihoz, hogy a következő címekre sürgősen közöljék lakhelyüket, beosztásukat és egyéb adataikat: Vasutasok: Dobó József dr. nyug. MAV-fetügyelő. Apácza-utca 14, Szeged cimére, vagy Csáby Sándor nyug. raktárnok Szeged cimére. A keresztény szocialista párt volt tagjai Karácsonyi Ouidó soniogyitclepi plébános cinére, vagy Maver János dohánygvári felügyelő cimére, Szeged. A TEVÉD volt tagjai: Vecsernyés Andor, Mátyás király-tér 15, Szeged, n városházi tisztviselők: Pottyondy Miklós nyug. rendőrkapitány. Szeged, a volt tényleges altisztek: Burián Géza alezredes, Dugonics-tér 2. Szeged. n Katolikus Legényegylet alsóvárosi tagjai: Gárgyán Imre Szeged, a Maevnr Nők Szervezete: Nágcl Manóné. Horváth Mlhály-utca t. Szeged, vagy Mayer Mária gimnáziumi igazgatónő. Szeged. a postások: Csórja Zsigmond nyug. feliigvrlő. Szeged, a tanszeinélvzef: Jtokonvi (Poidl) Imre gimnáziumi igazgató Tisza T.njos körút 7", Szegőd és a kiskundorOzsmai bajtársak: Balázs István takarékpénztári igazgató. Kiskundorozsma, vagy Turi Vince főiegyzö, Kiskunmajsa cimére. Fsiiér- fis naszlel-szinű ' női KaiaDuldonsáooH meofirM Nagy választék. Jutányos árak. özv. IRITZ UFZSÓNÉ kalapüzlete, Oroszlán utca 3. 466 Méh €s iifHlHcrmcfczdh gazdasági szerszámok ' nagv választékban, lego,csobban BARNA vaskereskedíinél Knrolvi-utea 4. 313Gyűlést tartottak szombaton a nyilaskeresztesek Szombaton este gyűlést tartottak az ipartestület nagytermében a nyilaskeresztesek. Göllner Lajos dr. bevezetője után Szögi Géza dr. mondott programbeszédet. — A társadalmi válaszfalakat le kell dönteni — mondotta —, mi ezzel a törekvéssel elkéstünk a történelem utján és ezt a késedelmet azzal kell behoznunk, hogy minden turáni átkot, széthúzást megszüntetünk. Büszkék akarunk lenni magyarságunkra. Ezután II u b a y Kálmán mondott beszédet. Azzal kezdte, hogy utálja a demagógiát és ellenségeit nem támadja vissza, mert szereti őket. Szedeti, mert magyarok. (Közbeszólás: „zsidók is vannak köztük") Ezután azzal folytatta, hogy a nyilasokon keresztül féltik az ország függetlenségét Németországtól _ mondotta —, a haza belső ellenségei. A szomszédos német néppel számolni kell, azzal okos politikát kell csinálni. Azt hiszi — folytatta —, erről a részről nem fenyeget bennünket veszedelem, mert a magyarság harcos szellemét isinerik Berlinben is. Ezután azzal folytatta, hogy „lelki gyomormosást" kell végezni az országban, mert a fertőzés mételye szállta meg a lelkeket. Tluhay cáfolta, liogy ők alkotmányellenesek volnának. Vissza kell menni a vérszerződéshez — mondta —. amelyen a vezéri elv, a totalitás vomil végig. Ennek egvik pontja: a közös zsákmányból mindenki egvenlően részesül. Végül kijelentette. hogy .a nyilasok már megcsinálták" az uj magyar birodalom tervét'' Közölte, hogv ..ők élik az evangéliumot, de nem fogadják el az álkeresztényséset. amit néhánv budapesti szerkesztő talált ki". A szent elégfiletlenség viszi tovább. — fejezte be. 'A gyűlést Göllner Laios dr. zárta be. -T-I—— w'tlJ 1 ti'rl és egyenruha szabóság. XJrl divatcikkek - Kalapok Egyenruházati cikkek CserkészleHzerelétek Sapkán! 62 lrgolcsöbb és legmegbízhatóbb beszerzési forrása Nemzeti Takarékosság és Unió könyvre is KRIER RUDOLF Klauzál lér 3. Telefonszám 23-23 A zsidói ör vírus vegrefiaitása az iigpédl Kamaránál Budapest, május 13. Az igazságügyminíszter 23.800/1939. I. sz. alatt kibocsátott rendelete megállapítja azokat a rendelkezéseket, amelyek a zsidó törvénynek az ügyvédi kamarák ezer* vezeteire vonatkozó rendelkezései végrehajtása* hoz szükségesek. Szabályozza a rendelet, mi* képen kell megállapítani azt, hogy az ügyvédi kamarának tisztikarának és választmányának gyűjtő fogalmával megjelölt önkormányzati szervek körébe tartozó szervek tagjai közül ki* ket kell a törvény szempontjából zsidóknak te* kinteni. Rendelkezik a % arány kiszámítása* ról, a törvény értelmében megszűnt megbízása* kat betöltő közgyűlésről, a választások eredmínyének megállapításáról és az ezzel kapcsolatos rendelkezésekről. . mmmmmmmmmmtaammmmmbhhmb GLöCKNER J. és FIA vegytisztitó, ruhafestő és ágytoll gőztisztitó ipartelepe. Iskola u 27--29, Dóm-tér. Fest, tisztit minden ruhaneműt, füg* Három kendergyári munkás 25 éves jubileuma. Szombaton este bensőséges családi ünnep színhelye volt a Hági-étterem. Az ujszegedi kendergyár három alkalmazottja: Virágh Nándorné, Pittner Antal és Réti József 25 éves szolgálati jubileumát ünnepelte a gyár tisztikara vacsora keretében. A vacsorán Gellér József igazgató meleg szavakkal köszöntölte a jubilánsokat. Üdvözlöbeszédet mondott még Bolgár Károly pénztárnok és Kiss Ferenc szövőmester. A jubilánsok nevében Réti József üzemvezető meghatottan köszönte meg az ünneplést Az ünnepség családias melegségét emelte, hogy vacsora közben a kendergyár énekkara magyar dalokat énekelt. A jubileumi vacsora a késő éjszakáig a legjobb hangulatban tartott. . Modern úri- és hölgyfodrász üzletemet áthelyeztem Mátyás térről Tisza Lajos-körut 48. sz. alá (ítélőtábla mellé). I. r. tartós ondolálás. higiénikus kiszolgálás. CSURGÓ FERENC kitüntetett oki, illatszeres fodrász. 192 Cyánozlasson legolcsóbban MÉRNÖKI céggel. Szakértői lakásvizsgálat. Közvetlenül érdeklődni Kossuth Lajos* sugárut 7, gyümölcsüzletbcn. Tulajdonos dr. Bertalan József tanár és vegyészmérnök, Somogyitelep X. 48. Telefon 15-94. háztartási és tisztogatási szerek legolcsóbban I r. minőségben TAMÁSSY festékszaküzletben kaphatók. Valéria-tér sarok, gyógyszertárral szemben. Telefon: 22-45. 40® MITŐL OLYAN SZÉP A NAGYFLAMA ? 1 N a HAft 6 oémí Éfn&TY IS GJRÉF KENŐCSÖT HASZNÁLTAM a 55 3 u •£. ® jj M Í5 "O off 2 w> .-•© tm cs A ifi td 3 3 ao-a «|F 4* — •» £ w | E | t/5 M N x