Délmagyarország, 1939. április (15. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-09 / 81. szám
VwsTírnap. április 9. D fi I M A r, y A R O R S 7. Á Ci 5 Nem épít az idén a szegedi Népbank (A Dél magyar ország munkatársától.') Megírta annakidején a 'Délmagyarország, hogy a íjzéchenyi-tér 12. számú emeletes házat megvásárolta a Népbank és a jófekvésü saroktelekre báromemeletes házat, szándékszik építeniOlyan hirek is forgalombakerültek, hogy a Népbank föl is mondott a bérlöknek, többek között az Olasz-vendéglö tulajdonosának s az építkezést nyomban megkezdik. Az építkezés körül azonban váratlan akadályok merültek fel. A vendéglő csak augusztus 1-én költözik el, de a telek nagysága körül is vita támadt. A városrendezési térképen tizenötméteres a Károlyi-utca szélessége s a mostani épület két méterrel a homlokzatszintben fekKellemes husvéfi ünnepeket kiván kedves vendégeinek a HUNGÁRIA • • Ünnepnapokon délután is tánc szik. A Népbank azt kérte a várostól, hogy az utca tizenhárom méter széles maradjon s a telek mai szélessége megmaradhasson. Természetesen a város elutasította a kérést, amire a Népbank ugy határozott, hogy az idén az építkezéstől eltekint. SZEDRESI árpitosmunkái elsörendüek.' Recamiók, modern fotelek, otománok, mat-34| rácok nagy választékb'an. Leszállított árak! Szent Mihály-u. 1. Fodor-u. sarok. Tel. 1-5-56. A hatarváros Szeged problémáiról, a tanyai közigazgatás megszervezéséről és a tettekben megnyilatkozó népipolitikáról nyilatkozik Szőke Gyula dr. (A Délmagyarország munkatársától). A húsvéti ünnepek alkalmából Szegedre érkezett Szőke Gyula dr. ügyvéd és földbirtokos, Budapest székesfőváros felsőházi képviselője. Szőke Gyula dr.-t rokoni szálak fűzik Szegedhez — Glattfelder Gyula dr. csanádi püspök sógora —, nejével és fiaival együtt a családi kör melegében tölti a föltámadás pirosbetüs, szép ünnepéi. Szőke Gyula dr. felsőházi tag, mint a keresztény eszmék harcos képviselője, rég ismert s az országos politikában egyetlen kormány sem nélkülözi pézügyi szakismereteit. Ezenkivül mint gyakorlati gazda az ország gazdasági életében elsőrendű szaktudós politikus. A Déljnagyai ország munkatársa fölkereste a Szegeden tartózkodó Szőke Gyula dr.-t s főleg a Szegedet közelről érintő nagyfontosságú kérdésekben folytatott vele beszélgetést. Szeged megállt a komoly haladásban — Éppen ötven éve — mondotta Szőke Gyula dr. —, hogy Szegedet először megismertem. Ezelőtt rendkívül sok és különböző irányú dolgom volt a városban cs azért riaposan megfigyelhettem a város életét. Különösen az 1911. évi országgyűlési választások óla, amikor a keresztény polgári irányzat először aratott sikert pártokon fölül álló mozgalmával,, köt engem a gondolatok számos szála Szeged népéhez. — Folyton figyeltem a város gazdasági és kulturális haladását. Amit akkor programbeszédben, mint a jövő szükségességét hangoztattuk, következetesen haladt a megoldás Beérkeztek cégem részére EXCLUSIV selyem és szövet comDlé különlegességek. Mérsékelt Arak. BIHARI Széchenyi fér felé. A Fehér-tó rendezése, a gazdasági vasút kiépítése, az algyői vasúti bidnak az általános közlekedés számára való átadása: a gazdasági elet egy-egy fejlődési jele. A fogadalmi templom megépítése, az egyetem idchozátala. az ezekkel kapcsolatos nagy épitkezcs a kulturfejlődés m,ellett ipari haladást is jelentett. És akkor megálloltunk. Az, hogy Szeged a szerencsétlen Világháború után az ország halárvárosa lelt, nemcsak elvágta a Délvidéktől, amelynek Szeged a fővárosa volt, de a forgalom hiányában meg is akadályozta a komoly haladást. Hiába kerestem Szegedet a mezőgazdasági kiállításon — A mostani mezőgazdasági kiállitáson, amelyen az ország egész mezőgazdasága föl vonult, Szeged városát hiába kerestem. Szorongó érzéssel gondolok a fejlődés megállására, ami pedig már a visszaesés kezdete lehet. Ahogy visszagondolok arra a sok, a'igmüvell földre, amelyet régebben cgy-egv halár bebarangolása alkalmával láttam és ha látom most a jóhnüvclt földeket, gyümölcsöst, szö'lőt, paprikalerülclcket, föltétlenül azt kell mondanom, hogy ^ Szegednek igenis van helye a kiállitáson éspedig nemcsak menvnyisegi, hanem a minőségi termelés alapján is meg kell jelennie az ország nyilvánossága előtt, Dc nemcsak a kiállításon, hanem a mezőgazdasági, kereskedelmi élet színvonalának emeléséért tartó versenyben is. —Ehhez azonban szükséges folytatta —, hogy újból vrsszaU'rjünk a régi gondolatomhoz: meg kell valósítani a kisközép gazdasági 1 földegységeket, amelyek nemcsak mintagaz[ daságu] szolgálnak, de fokozott minőségi ter| meléssel, főleg az ipari és kereskedelmi nöj vények termelésének fölkarolásával emelnék Szeged városát népének jövedelmét. Ezckivk a növényeknek a termelése nemcsak az aratás és cséplés idejére adna munkát, do az egész gazdasági évben naps^ámlehetöseghez juttatná a földműves-munkásokat, törpebirtokosokat cs bérlőket, akiknek ki»si földié maguk és családjuk megélhetéséhez sem elegendő. — Az ilyen birtokok teszik lehetővé a kisgazdáknak az állatok minőségi nevelését, amelyek a külföldi nagy piacokon is jól értékesíthetők. Ezek adják meg a lehetőséget a baromfitenyésztésre, amely kizárólag csak a kisgazdák munkájában lehet eredményes. . — Mindenki arra gondol ma, hogy minden embernek' adjon egy hold földet, ha nem is tulajdonba, de legalább is bérletbe. A szegedi határ talán erre elég lenne Szeged népének. De ez nem volna élet és fejlődés. Több helyen ezzel szemben megcsináltam, közel Szegedhez is, a 30 50 katasztrális holdas kisbérleteket. És haszonbérlőim nemcsak a mostani mezőgazdasági kiállitáson szerepeltek szép sikerrel, hanem a Hangya utján most szállítják külföldre az állataikat és ugy ertekesitették termelt kereskedelmi növényeiket, hogy az idén inár nem egy közülök földet vásárolt a bérelt föld jövedelméből. Elsőfokú* köziciazfiatási hatáskörrel kell fölruházni a tanyai központokat — Persze ehhez a megfelelő értékesítési lehelőség és a piac megszervezése szükséges. De nem ugy, hogy a gazda az ő csekélyke álltjával a döcögős uton, vagy talán a használhatatlan dűlők közölt a piacra 30—40 kilómétert kocsizzon, vagy gyalogoljon, hanem azokat a folyton igert és csupán nagyon kis részben megcsinált közlekedési utakat ki kell építeni,' másrészt pedig a tanyai központokon meg kell alapítani az árukat összegyűjtő szövetkezeteket, amelyek rendes áron juttatják az árukat a fogyasztókhoz. A megfelelő utakon ezután a szövetkezet teherautói futnak és a termelő az idejét nem az utazgatással pocsékolja el, hanem addig az állata ihat'és földjét gondozza. — Éppcnugy nem hasznos cs nem okqp, ha Falszigeteléshez csak TURUL védjegyű szigetelőlemezt használjon! Csak TURUL cimkévol valódi 1 Utánzatokat utasítson vissza 1 Minden tekercsen TURUL védjegy! Kapható kizárólag: Alföldi Cementárugyár R.T. Szeged, Mérei-u. 15b. Erdélyi András és Fia Szeged, Oszlrovszky-u. 25.