Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

Vasárnap, 1939. II. 26. A »tiz perc után A lelkiismeretes, aggódó, nemzeti érzésű polgárság mélységes megkönnyeb­büléssel fogadja a hungarista moz­galom feloszlatásának hirét. Nem kutatjuk az okokat és nem keressük a felelősség mér­tékét e politikai akció keretein kivül, me­lyek idáig feltartóztatták azt az intézkedést, aminek megtételére minden jogos, alkotmá­nyos s nemzetvédelmi oka megvolt a kor­mánynak. Politikai akció? Talán jogcím nélkül szépí­tené, enyhítené és legalizálná ezt a moz­galmat, ha politikai akciók közé so­roznánk be. Ez a csoport idegen példák és idegen sikerek után loholva választotta meg módszereit — Macchiavelli iskolába járha­tott volna hozzájuk megtanulni azt a hetyke fölényt, azt a minden gondolkozást megbé­lyegző gőgöt, amivel a maguk érdekeinek méltatásónál kivül minden szempontot elve­tettek maguktői, amikor harci fegyvereiket kiválogatták. Ámde a külföldi példákból csak azt utánozták, ami erőszakos volt. Se elég tudásuk, se elég tanultságuk, se elég történelmi ismeretük nem volt ah­hoz, hogy a külföldi példákat a maguk egész ! * fogatában, nemzeti és morális kiterjedé­sében akarják követni. A hang kíméletlen­ségének, a rágalom szennyének, a gyújtoga­tó és lázitó ígéreteknek hatalmaival álltak össze s kik lehetnek azok, akik i g y akar­tak érvényesülni, mit akarhattak azok, akik a h't, a meggyőzés, az igazság és áldozat­készség kitermelése és naggyánevelése he­lyett ily sötét, alvilági erőkkel kötöttek meg cimboráskodó szövetségüket. Hogy mennyi történelmi igazság áll arany­fedezetként a miniszterelnök fogadkozása és fogadalma mögött, amivel a nemzet ne­velésére vállalkozott, semmi nem mu­tatja meg élénkebb fénvben s nagyobb erő­vel, mint az a letagadhatatlan tény, hogy ezek is tudtak maguk mögé tömegeket állitani. A Dél m agyarország pénteki számában ezen a helven mutatott rá egy bí­rósági tárgyalás észleletei alapján arra a módra, ahogy mozgalmaikat szervezték és vezették. Tizenhat-tizenhét éves tacskókat „szerveztek be" n pártba s ami gyerekes csinv, kamaszos meggondolatlanság volt a „tettesek"-ben, az a nemzet jövendőjét, nyu­galmát és békéiét veszélyeztette megjelené­sének félelmet keltő személytelenségével. A tömec. a szenvedőknek, kétségbeesetteknek és hiába várakozóknak tömege kritikátlan hiszékenvséggel csanódott hozzájuk. Külföl­di államok kimagasló vezetőinek példájára hivatkoztak s a kocsmák hallgatósága, a fészerek néne. a félintelligencia megszállott­jai nem tudtak különbséget tenni a törté­nelem nagyjai és a stréberség törpéi között. Aki lassú feílődést igér. aki fellengzően vérmes reménveket jogosultak­nak nem tartja, aki máról-holnaora nem fes­tette meg az idők teljességének kulisszáit, annak a politikai vezetésre és közéleti isko­lázottságra rászorultak előtt soha nem lehet olyan sikere, mint azoknak, akik a maguk uraloirúétiTtácának első óráiára Ígértek föl­elet a föld nélkülinek, dupla fizetést a tisztvi­stdeknek. házat a zsellérnek s teijel-mézzel folyó Kánaánt minden beszervezett párttag­nak. . KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP A polgári társadalom erőtlenül és megfé­lemlítve adta meg magát, sorsának. S ehhez a megfélemlítéshez tagadhatatlanul hozzá­járult az is, hogy azok, akiknek szembe kel­lett volna szállniok bárhol a maguk közéleti posztján ezzel a pogány áradattal, akiknek katedrán, szószéken, lapok hasábjain, Író­asztaluk mellől kellett volna terjeszteniük a nemzeti érzésnek, a magyar függetlenség dogmájának, a lelkiismereti szabadságnak, az egyház védelmének evangéliumát, sok­szor nyílt, sokszor titkos szövetségre léptek az erőszak pogány hittéritőivel s ha közéjük állni nem is volt bátorságuk, olyan levegőt terjesztettek maguk is, me­lyekben a rothadás miazmája kitenyészett. Már az is szövetséges volt, aki nem segített töltést építeni azzal a szennyes áradattal szemben, amit a kor­mány — minden jóérzésű magyar ember őszinte megkönnyebbülésére, — most egyet­len tollvonással lecsapolt. Nem vették, Budapest, február 25. T e 1 e k i Pál gróf miniszterelnök — miután előbb a képviselő­házban, majd a felsőházban fejtette ki pro­gramját — szombaton este mondta el rádió­beszédét a magyar nyilvánossághoz. A mi­niszterelnök hét óra előtt érkezett a rádió székházába, Vay László báró miniszterel­nökségi államtitkár, Incze Péter miniszteri osztálytanácsos és Dulin Elek osztálytaná­csos, a miniszterelnökség sajtóosztályának helyettes vezetője kíséretében. A miniszter­elnök a tőle megszokott nyugodt, jól érthető hangon mondotta el beszédét, amely 17 per­cig taitott. — Rádión beszélek — kezdte a miniszter­elnök — és mégis szeretném elképzelni, nv'ntha mindnyájan a Rákos-mezején vol­nánk, mint régen országot épitve, az egész nemzet, azok, akiknek szava van az ország ügyeinek intézésében közvetlenül és azok, akik velünk együtt az ország testét alkotják, a nemzet minden fia. Elmondottam a tör­vényhozásban, hogy amikor mint a keresz­tény nemzeti eszme öreg szolgája, erre a helyre állok, ugyanazt a programot, ugyanazt az irányzatot kívánom szolgálni és ' tovább építeni, mint amelyet akkor kezdtünk 20 évvel ezelőtt és amelyet közvetlen elődöm és elődeim is szolgáltak. Barátilag akarok szólni, amint szivemből fakad és meg akarom mondani, ugy érzem, hogy mindazt, amit tábortüze­ken magyar fiukkal együtt énekelünk, amit egyetemi ifjak, a cserkészetből kinőtt ma­gyar férfiak, magyar leventék mondtak ne­kem, az ifjúság hazafiúi és egyéni gondjai­ról, amit a sokféle foglalkozásokban láttam, tanultam és megszívleltem, nini' földrajzi helyzetünkből, tör­XV, évfolyam 47. szám liPIHIWIWl IIJ vagy nem akarták észrevenni, hogy minden elnéző tekintet, minden mentegető szó, min­den elhallgatott tiltakozás csak a vakmerő­ségüket trágyázta, az elszántságukat szította s (élelmességük presztízsét növelte. Milyen mérhetetlenül téves koncepció volt az, ame­lyik velük versenyfutásra vállalkozva, a sze­let akarta kifogni vitorlájukból. A kormány most a vizet csapolta le evezőjük alól, — egyetlen intézkedést kellett csak végrehajtani s a „büszke gálya", a szenve­délyek hullámhegyéről lezuhant oda, ahon­nan soha nem volt joga felemelkedni, az iszapos, sötét mélybe. A nevelő megsuhintotta pálcáját s a zsi­vaj elnémult. A tiz perc lármás hancuro­zásának vége van, kezdődik a komoly mun­ka. Aki ebben résztvenni nem akar, vagy nem tud, azt a többiek érdekében is ki keH tenni az osztályból. Az iskola csengője meg­szólalt s verekedésnek, zsibongásnak vége van. A tanitó megkezdheti a tanítást. ténelmünkből, nyelvünk kincseiből tanultam, mindazt, amit mint ma­gyar, magyar telkekből kaptam, azt kell, hogy ma lelkemben összefog­jam és megvalósítani törekedjem. Nem felejtettem ezekből semmit. És a magaS felelős állásoktól távol, közelebb az embe­rekhez, többet tanultam az elmúlt 20 év alatt, mint ahol mór kevesebb idő van a n lilásra, mert itt már cselekedni kel!. 1— Minden magyar ember egyformán kö­zel áll a szivemhez és szeretettel, megértés­sel vagyunk eltelve hazánk magyar érzé-ü; de idegen ajkú állampolgáraival szemben is. Megértettem mindenkinek baját, szeretném mindenkinek a kívánságát teljesíteni, min­denkit jólétben, megelégedettségben látni ég nem rajtam fog múlni, ha ez lassabban megy. — Hiszem, hogy baróti szavam visszhang­ra fog találni és bizalom is lesz a válasz és ezért nemcsak barátságos, de komoly sza­vam is van a magyar nemzethez. — A magyar nép politikus nép. Őrizzük ezt a készséget, de gyakoroljuk is magyar mód­ra. Sokat gondolkozva, keveset beszélve. Túlsókat politicíl és beszél ma min­denki és tuk eset gondolkodik. Nem mafciar dolog ez. Erőssé akarjuk tenni Szent István koronájá­nak földjét és földjének népét. Jól ki fenve, akarjuk tokjában tartani a magyar kardot, Össze akarjuk újra forrasztani as egymástól eltávolodott magyar lel­keket és e haza minden fiának kellően megalapo-i zotf egyéni, családi boldogságát. Husz évért át, 'miikor kezdtük, megmondottam azt, hog'i • Teleki Pál gróf miniszterelnök szombatesti rádióbeszéde „Tu'soka*. politizál és beszél ma mindenki és íulkeveseí gondolko­dik" — »0ssze akarjuk újra forrasztani az egymástól eltávolodott magyar lelkeket*

Next

/
Thumbnails
Contents