Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-27 / 22. szám

Péntek, 1939.1. 27. kereszteíiy politikai napilap XV. évfolyam 22. szám Anyanyelv és államhűség Ha kellene még érv a parlamentarizmus rendszere mellett, ha lehetne még érvekkel megszervezni a védelmet s parlamentarizmus épülete számára s ha volna remény arra, hogy érvek bizonyságával le lehetne fegyverezni a támadókat, most a képviselőház interpellációs napjára hivatkoznának érvül és bizonyítékul. Természetesen nem mondjuk azt, hogy minden interpelláció jogosult, mindegyiket a közérdek védelme szólaltatta meg, — elvégre minden intézménnyel és minden joggal lehet élni s vissza lehet élni (elég bizonyíték rá Sztálin?) a fegyverek hatalmával is, — de ha nem lenne parlament, hiányoznék a nemzet közéletéből a nyilvánosság legvisszhangosabb tere s hiányoznék az az alkalom is, hogy a nemzet kormányzására hivatottak itt oszlassák el az elhangzott aggodalmakat s ha szükség van rá, bátorságot tudjanak önteni a félős lelkekbe. A tegnapi interpellációs nap eseményeiből bennünket csak egy válasz kapott meg. de ez a válasz sem hangozhatott volna el most és itt, ha nem vetettek volna fel olyan kérdéseket, melyekre a válaszadás halasztást nem tűrt. S ez a kérdés az a német propaganda, ami ebben az országban folyik. Senkinek természetesen nem lehet az ellen kifogása — minden külföldi hatalmi tényezőtől függetlenül sem —, hogy a Magyarországon élő népkisebbségek, vagy mai megjelölési móddal: népcsoportok, a maguk kulturális igényeiket a maguk nyelvén ápolhassák és fejleszthessék. Ennek a jognak elismeréséhez nem kellett külpolitikai változásnak bekövetkezni, a Magyarországon élő népkisebbségeknek a hetven éves magyar nemzetiségi törvény megadott annyit, amennyit nemcsak a törvény meghozatala idején, de később is a nemzetiségi politika harcosai — részben jó, többnyire rosszhiszeműen — követeltek. Hogy ez a régi magyar Eötvös József-i törvény mennyi jogot adott a nem magyar népcsoportoknak, az kétségtelenül kitűnik abból az egyszerű tényből, hogy a magyar nemzetiségek ennek a törvénynek végrehajtását követelték a leghevesebb nemzetiségi harcok között is. (Igaz viszont, hogy a magyar közigazgatás nem mindenütt és nem mindben hajtotta mindig végre ennek a törvénynek rendelkezésit.) A magyar államhatatlom ma sem juttathat kevesebbet más anyanyelvű állampolgárainak s ahhoz semmi kétség nem tapadhat, hogy az anyanyelv müvelésének és használatának, a népi kultura ápolásának jogát biztosítani kell bármiiven nyelven beszélő állampolgárainknak is. Röviden talán ugv lehetne megformulázni ennek a joginak mértékét, hogy amit mi sürgetünk az elszakadt területek magyar népének, azt hajlandók vagyunk megadni az itt élő nemzetiségeknek is, amit azonban Erdély és Délvidék magyar népe sem követel a maga számára, ami már nem egyenjogúságot jelentene, hanem előjogokat, a jogok kétféle mértékét, ami nem az itt élő magyarságnak juthat belőle a nagyobb mértékkel, azt nem adhatja meg a magyar állam sem tekintélyének, jogi bii tokállományának, talán szuverénitásának sérelme nélkül. S ami bennünket gyökeresen megnyugtat, az a kultuszminiszter urnák, — Szeged város törvényhatósága örökös tagjának, — az a kijelentése, hogy semmit sem fog megengedni, ami a kormány és az ország tekintélyét sérthetné. Hiába hangoskodnak tehát azok, akik ellentéteket akarnak szitani az itt élő német nép és a magyarság között, hiába akarják egyesek a maguk karrierjét ezekből az ellentétekből kisarjaztatni, hiába akarják elhitetni azt a képtelenséget, hogy a nagy német birodalom ereje és védelme nem a bajtárs-magvar nép mögött áll, hanem ő mögöttük s hiába fáradoznak azon, hogy ami eddig a minden erőszak és sürgetés nélkül belesimult a magyarságba, az ezután szakadjon el a magábaolvasztó magyarságtól, a magyar kormányt nem kell és nem szabad félteni: nem fog soha lesiklani egyetlen intézkedésével sem a teljes kulturális és politikai felelősség fundamentumáról s az egyenjogúságot a szó igaz jelentésében biztosítani fogja a népBudapest, január 26. A képviselőház külügyi bizottsága csütörtökön délelőtt tartotta ülését. T a k á c h-T o 1 v a y József gróf elnök a napirend tárgyalásánál? megkezdése előtt a bizottság nevében üdvözölte Csáky István gróf külügyminisztert. A külügyminiszter köszönetet mondott a hozzáintézett szavakért, majd megtartotta expozéját az aktuális külpolitikai kérdésekről. A miniszter mindenekelőtt behatóan foglalkozott a magyar-német kapcsolatok alakulásával. — Berlini látogatásom alkalmával — mondotta —, amely a legszívélyesebb légkörben folyt le, kapcsolatot találtam a birodalom vezető állarnférfiaihoz. A beszélgetések során minden külpolitikai kérdésre, amely a két államot közösen érdekli, kitértünk. A magyar felfogás megértésre talált. A német birodalom vezetőivel őszintén és behatóan megvizsgálva minden problémát, arra a megállapodásra jutottunk, hogy ellentétes érdekeink sehol sincsenek, sok kérdésben pedig komoly érdekközösség áll fenn. — A német birodalom külpolitikájával kisebbségek javára. S nem fog arra sor kerülni, hogy azt a népkisebbségeink t e r h é r e legyünk kénytelenek a magyarság védelmében érvényesíteni. Voltak idők, amikor a magyar államhatalmat erőszakoskodásokkal vádolták ellenségeink s ország-világ előtt bizonyítgatták azt, bogy itt erőszakos a s s z i m i 1 á 1 á s folyik. Most meg attól félünk, hogy erőszakos disszimilálással állunk majd szemben. A közoktatásügyi miniszter ur azonban világos, félre nem érthető s a mai magyarság kultúrpolitikájához méltó programot hirdetett beszédében: mindenkinek joga van a maga anyanyelvéhez, de a magyar államhatalomnak is jog a van ahhoz, hogy népiskoláiban' m a g v a r u 1 is tanítsa a felnövő nemzedéket. Ebben á programban megállapodhatunk, ez ellen nem lehet kifogása az idegen anyanyelvüeknek sem, ha szivükben érintetlenül él a nemzethüség, de nem lehet kifogása a magvarságnak sem már csak azért sem, mert hogyan harcolhatnak az elszakított magyarság iogaiért. ha nem az emberség, kultura, béke és humanizmus tetteivel járnánk magunk elől? kapcsolatban a külföldön is sok helyen aa a nézet, hogy a tengelypolitika talán ogy! negyedszázadig is meg fogja őrizni hatalmi túlsúlyát Európában. Berlinben az volt a benyomásom, hogy a német birodalom nem szándékozik a hatalmi túlsúlyt kihasználni. — A németek békét akarnak. A német külpolitika célja Középeurópában és a Bal-i kánon arra irányul, hogy lehetőleg minden! állammal a legjobb viszonyt tartsa fenn. Jelenleg a német külpolitika alapvető elgondolása az, hogy az esetleges nagyobb európai változások ne történjenek meg Németország kihagyásával, vagy akarata ellenére. Európában — mondotta nekem egy, igen befolyásos német államférfiú —, seholsem dördülhet el ágyú anélkül, hogy a birodalom arról előzetesen ne tudjon, vagy, a fejleményekbe be ne vonassék. Ez nenl annyit jelent, mintha Németország ellenőrzés alatt akarná tartani Európát, hanem azt nem engedheti meg, hogy fennálló, kiterjedt és sokszor bonyolult érdekhálózata folytán akarata ellenére berántsák egy fegyveres konfliktusba. Ezt a felfogást Olaszország is osztja. — Itt meg kell jegyeznem — folytatta Csáky gróf —, az a határozott benyomásom, hogy Berlin és Róma között talán soha r.em A külügyminiszter részletesen beszámolt az időszerű külpolitikai kérdésekről Nincsenek ellentétes érdekek Magyarország és Német" orszáa közön — Berlin minden magyarellenes akciót megtorol — Hitler szentnek és sérthetetlennek tartia a magyar-német határvonalat — Olaszországgal és Lengyelországgal változatlan a baráti viszony — Remény van a magyar-délszláv együttműködés megteremtésére