Délmagyarország, 1938. december (14. évfolyam, 263-287. szám)

1938-12-25 / 283. szám

4* P f. 1. MAGYARORSZÁG Karácsony lelke lrt«: ÖSZE DEMETER A karácsonynak vuráz^u van. Sem a pol­gári, sem az egyházi évnek nincs még egy ilyen gazdagon színezett ünnepe, amely annyi gyökérszállal kapaszkodnék u lelek 1< gmélyebb rétegoil>o. A karácsonynak sajá­tos lelke van, amely nemcsak u gyermeklé­lek tarkán csillogó álomvilágát rajzolja tele tündéri mesealakokknl, a karácsonyfát kö­rüllibegő kedves angyalkákkal, hanem a fel­nőttek szürke, napi robotjában is oázist je­lent ez u nap. Nekik is ünnep u karácsony, i legtisztább örömök emléke és forrása, me­leghangú foglalata. Mi már nem is tudjuk, mitől fosztana meg az, aki a karácsonyt el­rabolná tőlünk s gyermekeinktől. Mi hát az i csodálatos erő, amely minden évben újra \ irágbu bont ja, valami varázslatos hangu­lattal tölti meg s .újra és újra ugyanazzal a várakozó izgalommal delejezi be u minden lélekben a bennelakozó Örök Gyermek ka­rácsonyi álmát? Mert érezzük, bogy erő mű­ködik itt; lelek, ami a virágot virágba sz'ík­kenti, amit nem látunk, ami mégis minden élet mögött rejlik. A karácsonynak ezt nz éltető lelkét az letben való bolyongásaim során eddig ta­lán csak két izben éreztem meg a maga közvetlen erejében annyira közelről, bogy örök időkre nyomot hagvott lelkemben. Az első eset már magában véve is érde­kes volt. Pár éve abban a nem mindennapi élményben volt részem, bogy eiry szerzetcs­rralád meghitt karácsonyestéién lehettem jelen. Az este már leszállott. Már kigyullad­tak az apró gye.rtyácskák az annvi vágygyal teleivódott s annyi álommal benépesített karácsonyfákon. Az egész ország egy nagy, megbékélt család kénét mutatta. A mennv­holtról a csillagok barátságos bunvorgntá<­sal eresztették a földre finomszövésii s resz­kető fénvszálacskáiknt. A Mindenki K*m­-onyfáián is ragyogtak n |r a szinescsill" ­r ásu lámpácskák. Körülött) nagy sokaság tolongott. A szegényeknek osztogatták n s/.eretetfs«rhagoknt. Öröm volt nézni, ho­gyan csillantak fel a sok nyomort látott szemek. Amott csintalan fiuk törték valami huncutságon a fejüket. De azért az ő sze­mük is tiszta örömtől csillogott. Valaki felzokogott: Ó. mégis van szereteti... Istenem!... A közös teremben, ahol mindnváion egv-ütt voltunk, leoltották n lámnákat. Gsak a Betlehem és n karácsonyfa világított. Öre­gek és fiatalok eeyiitt beszélgetek. Valami meghatóflot»sá'T ült az arcokon. Betlehem kis balest»v«hól villogva vetette ki magát egy I is he'ucsko. Én-' eliünkf adta ki a ielszót valaki. Aramlősszerüen hullámzottak az ének hangjai. Ennvi megilletödcM-éget. komoiv­•éir'ot egyszerűséget nem lehet látni, csak ilt. Látszott, hogv a szenvedélyek kicsapódá­sai ellen itl bu'lám törők védenek s ez a fe­gyelmezettség békés kiegvensulyozoüs.ig­ban. benső összhangban verődött ki. Jé itt lenni! A fiatalok összesúgtak s felcsillant n sze­mük. Itt valami készül. Hármnn-négven ki­válnak s csöndet intenek. Több szólamban dtek énekelni: Tegnap harangoztuk. Holnap harangoznak, Holnamitan az angyalok Gyémánt-havat hoznak. Szeretném nz Istent Nagvosan dicsérni, De én még kisfiú vnuyok, Csuk most kezdek élni. Isten-dicséretre Mégis csak kiállók. De boldogok a pásztorok S a háromkirályok. Vasárnap, T058 "december 25. UJEVI idényre ajánljuk dúsan felszereli raktárunkat Női és férfi szövetek, selyem, miiselyem, mosóanyagok és szőnyegek tényleges értéküknél tóval alacsonyabb ú rakni kerül­nek eladúsra. - Maradékok mélyen lesseri ll/totl úron. Divaiavuháx a ffKCAU Kék Csiílag"'hox Szeged, Széchenyi iér 6s Kávászu. sarok Én is mennék, mennék, Énekelni mennék. Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék. (Kis csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám. Csak az Urnák szerelmemet Szivbcn igazolnám). Lehetetlen eldönteni, hogy a költő vagy a zeneszerző alkotott-e tökéletesebbet. Talán a kettő együtt. A meghatottság tetőfokát éri el. Pillanatokig csend tölti be az ünnepi ter­met s oz ősz atyák sem tudják elpalástolni érzelmeiket. A fiatalokat egészen elragadta « hangulat: ez szép volt I De szemük csil­logásában valami érthetetlennek liinő sugár is meg-megvillant. Mi az? Ujru elkezdődik a csendes zsibongás. Azok az érthetetlenül hnmiskás csillanások egyre fényesebbre gyulladnak a szemekben. Az öregek itt is. ott is érdeklődni kezdenek: honnan vették ezt az éneket? A fiatalok csak ezt várták. A buikáló, hamiskas sugarak egyszerre Jángta­lobbannak: — Ady versel Szép volt?!... - Adyé? — s az ezüstös szemöldökök felugrottak. Az. est hangulatának ez volt a csúcspontja. Alikor most újra felidézem ezt a felejthe­tetlen képet, ezer kedves szállal szövődnek bennem az emlékek. Egy alaphang azonban kiválik és a képnek egészen sajátos egysé­get kölcsönöz. S ez az alaphang az a legmé­lyebbről eredő gyökérszál, amely Advnak ebbe a gyönyörű kis költeményébe az életet varázsolja. Ez a gyökérszál az élet gyökere: n gyermek. Karácsony: a gyermek ünnepe. A gyermek családot jelent, a család meg meleg, kedves egységet. Gyermek nélkül nincs család, nincs melegség, nincs egység, som béke, sem otthon. A gyermek gondo­lata n karácsony elvarázsoló lelke. A gyer­mek mint ajándék! A legszebb, amit ember adhat, vagy kaphat. A hivő lélek eszmevilá­gában nz ember karácsonykor, az isteni Gyermek niándékba-kopásakor lett nz Isten­nel egy család. Az isteni Gyermek a hivő szemében n legnagyobb ajándék, amit ész csak elgondolhat. Ide gyökerezik karácsony lelke, innen fakad annak gazdagon szines élete. Ezért örökké uj, örökké szép, kedves és várva-várt a karácsony. Első tekintetre talán különösnek tűnik, hogy u karácsony e legmélyebb értelmének meglátásáért éppen Adyhoz kell iskolába mennünk, ahhoz az Adyhoz, akinek sem csolúdi boldogsága, sem gyermeke, sem bé­kéje, sempedig karácsonya nem volt, amikor ezt a szivéből fakadt költeményt szavakba foglalta. De ba mélyebben látjuk a valósá­gokat, akkor c tényen éppen nem csodál­kozhatunk. Tudvalevő ugyanis, hogy a vá­gyuk távolságot kívánnak. Hogy csak egy példát említsünk: a hazaszeretet, nz otthon után való vágy soha olyan erősen nem je­lentkezik tudatunkban, mint éppen idegen földön. De másrészt az is bizonyos, bogy értékeinket, valóságainkat sokszor éppen azok távollétekor fedezzük fel. Tehát nem­csak hogv nem választottunk rossz mestert, amikor Adyt tettük meg karácsony lelké­nek tanítójává, hanem époen benne talál­juk meg uzt a legelfogulatlar.abb s célzatos­sággal legkevésbé vádolható életismerőt, akiben minden tragikuma ellenére is meg­volt a valóságok meglátásának tehetsége. Igazat kell tehát adnunk a nagy költőnek, mint az élet nagv ismerőjének s egyben tra­gikus hajótöröttjének, amikor olyan hihetet­len erővel sir föl lelkében a karácsonyi gyermekörömök kcplie öltöztetett visszavá­gyása: Én is mennék, mennék, Énekelni mennék. Nagyok között kis Jézusért Mimién szépet tennék. Ez igazság nélkül a köp puszta képpé vc­konyulna s minden életszerűségét elveszi­tené.

Next

/
Thumbnails
Contents