Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)
1938-09-03 / 188. szám
Szombat, 1938. szeptember 5. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Rassay beszámolója Polgári Szabadságpárt vacsoráján 40-én este 8 órakor az Ipartestületi Vendéglőben Paprikatermelés Felsőmagyarországon (A Délmagyarország munkatársától.) Három esztendővel ezelőtt megirta a Délniagyaroiszág, hogy Jugoszlávia és Románia után, a harmadik utódálalmban, Csehszlovákiában is megkezdték a paprikatermelést. A kísérletek természetesen nem a sajátképeni Csehországban, hanem a Kis-Alföldnek Magyarországtól elszakított részein, főleg Érsekújvár vidékén történtek. ^ Ugylátszik, ezek a kísérletek eredménnyel jártak, mert a felvidéki magyar lapok híradása szerint Nyitra megye déli részein és a Csallóközön az idén már ezernégyszázötven holdnyi területet ültettek be paprikával. Érsekújváron és környékén több' paprikamalom is működik, amelyek elég jó átlagminőségü paprikaőrleményt állítanak elő.. Magyarpénzre átszámítva, a paprika olcsóbb Csehszlovákiában, mint Magyarországon. A paprikatermelésnek Csehszlovákiában való elterjedése egy ujabb mozzanat azoknak a jelenségeknek sorában, melyek eddig is azt eredményezték, hogy a magyar papi i kának az utódállamokba való kivitele évrőlévre állandóan csökken. Ez pedig annál veszedelmesebb, mert a felsőmagyarországi kísérleteken felbuzdulva már a németek is próbálkoznak a paprikatermeléssel. Valószínű ugyan, hogy a német klima mellett nem fog sikerülni, hogy szegedi minőségű paprikát állítsanak elő, de számítani kell azzal, hogy kevésbé kényes igényeket az ott termelt paprikával is ki lehet majd elégíteni. Kizárólag hibátlan íői harisnyát tartunk. Minden párért 100 százalékos garancia BECSEI Klauzál-tér 3. Gyönyörű hibátlan vékonyszálú matt harisnya párja 1.90 BECSEI, Klauzál-tér 3. Csodaszép, hibátlan vékonyszálú harisnya párja 2.50 BECSEI, Klauzál-tér 3. Elszakíthatatlan bajszálvékony hibátlan harisnya párja 3.20 BECSET, Klauzál-tér 3. A törvényszék másodszor is felmentette a makói gazdát, aki önvédelemből rálőlt sógorára (A Délmagyarország munkatársától) Diós István makói gazdálkodó került pénteken a szegedi törvényszék Ungváry-tanácsa elé szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt. Diós két esztendővel ezelőtt revolverrel rálőlt Mándoki János revü sógorára, a revolvergolyó lepattant a homlokáról és csak jelentőkleien sérülést okozott. A vádlott azzal védekezett. hogy a rabiátus, veszekedés természetű Mándoki mindig veréssel fenyegette őt- A kérdéses alkalommal is megvárta öt az útszélen M e gbi z ható tölffffoll és csavariron szaküzlet UIIRTH tt RENGET Széchenyi-tér S sz. Díjtalan aláirásbevésés Töltőtoll javítás szava los sággal! és amikor megpillantotta, kergetni kezdte. Bekergette a szomszédos szőlőbe és olyan fenyegető magatartást tanúsított, hogy kénytelen volt revolverét ráfogni. Mándoki azonban a revolvertől sem ijedt meg. figyelmeztetése ellenére egyre közeledőit feléje. Háromszor cscttentette el a revolver ravaszát, a fegyver azonban mindháromszor csütörtököt mondottMár csak egy lépés választotta e) tőle Mándokit, amikor a fegyver elsült és a golyó Mándoki homlokának csapódott. A biróság kihallgatta a hatalmas termetű Mán dokit, aki azt adla ' elö, hogy Diós szidalmazta őt, ő erre feléje indult és még a revolveres fenyegtéstől sem ijedt meg. 'A törvényszék egyizben már tartott az ügyben tárgyalást és felmentette Diós Istvánt. Az Ítéletet a tábla megsemmisítette és kel ujabb tanú kihallgatását rendelte el. A pénteki főtárgyaláson kihallgatták a két ujabb tanút, majd Ítéletet hozott a törvényszék, amelyben ismét felmentette Diós Istvánt jogos önvédelem cimén. Az itélet indokolása szerbit Diósnak . nem volt inas választása, mint rálőni sógorára, mert tudhatta, ha nem teszi, élete, is veszedelemben forog. Az ítélet nem jogerős. Virrasztó-Koppány táltos a tábla elült (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes ügyet tárgyalt péntekén a szegedi itelo-, tábla M u n t y á n-tanáesa. V i r r a s zt óKoppány Mihály, az orosházi táltos ült a vádlottak padján fehér rabruhában, a gyulai ügyészség elnökének, Tompa Gyulának megrágalmaz®sa nnatt. Egy beadványában, amelyet a Csillagbörtönből intézett a gyulai törvényszékhez, azt irta, hogy „az elnök engesztelhetetlenül gyűlöli őt és mindenáron meggátolja őt igaza bizonyításában" A vádlott kijelentette a törvényszéken, hogy beadványában foglaltakat arra alapította, hogy az ügyészségi elnök nem engedte be hozzá a turáni egyistenhívők imakönyvét, azonkívül nem engedte meg, hogy sajtópereinek iratait megtekinthesse és igy elesett a perorvosiatok lehetőségeitől. Kérte, hogy a biróság engedje meg számára a valódiság bizonyítását Az elnök, akit kihallgattak, nem ellenezte a bizonyítás elrendelését; a törvényszék azonban a kérelmet elutasította és a táltost egyhónapi fogházra iélte. A pénteki táblai tárgyalásan dr. Uottschall Sándor védő felszólalása után a tábla a törvényszék Ítéletét megsemmisítette és utasította az első bíróságot, hogy a vádlott által felajánlott bizonyítási eljárást folytassa le és annak alapján hozzon uj Ítéletet. —oO°— Éjszakai kaland (A Délmagyarország munkatársától.) Egy kaland epilógusa került pénteken dr. Molnár István törvényszéki biró elé. Egy idősebb nyugdíjas vasulas néhány héttel ezelőtt feljelentést telt egy ismeretlen nő ellen, aki éjszaka az egyik vendéglőben ellopta Omega-óráját. A nyomozás során a gyanú Kóbajda Viktória 32 esztendős nőre esett. Szembesítéskor a vasutas felismerte benne az éjszakai ismerőst. A reudőrség a leányt letartóztatta, a törvényszék pénteken vonta felelősségre lopás büntette cimén. A leány kétségbeesetten tagadta a lopást és a közveszélyes numkakerülést, amivtü szintén vádolva volt. Kijelentette, hogy a károsultat sohasem látta, ennélfogva nem is lophatta meg. Kihallgatta a bíróság a nyugdíjast, aki elmondotta, hogy hajnali négy óra felé igyekezett haza, amikor egy nö karonfogta és elinvitálta egy pá link a mérésbe. El is mentek, ittak is, ő közben elaludt az asztaln.il. Mire felébredt, se a nőt, se az órát nem találta. Kihallgatta a biróság tanukén! az egyik éjjeli őrt is, aki előadta, hogy az eset mindkét szereplőjét ismeri, a kérdéses éjszika együtt látta őket. A károsult be volt csipve, a nő karonfogva Vitte a pálinkamérés felé. A biróság a leányt felmentette, mivel a felhozott bizonyítékokat nem találta elegendőeknek a bűnösség megállapítására, egyúttal elrendelte a vádlott azonnali szabadlábrahelyezcsét i Miistoppolást legszebben és legolcsóbban csak Kon fia Kárpáti Károly vállal. Mindennemű kiégett, molyrágott anyagok speciális miitömése Deák Ferenc ucca 25 a.