Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-17 / 158. szám

Vasárnap. 1938. iulius 17: DÉLMÁGYARORSZÁG 15 A KK. A Ferencvárosi, a Genovát, a Slaviát és a Juventust várják a középdöntőbe Vasárnap kerülnek eldöntésre a KK máso­dik fordulójának második mérkőzései. Ez azt jelenti, hogy azok a csapatok, amelyek a meccsekből, beleértve az első forduló eredmé­nyeit, győztesen kikerülnek, a középdöntőbe jutottak. Ebben a pillanatban még nyolc KK­csapat áll, ez a szám vásárnap már négyre csökken, hacsak — eldöntetlen nem lesz az eredmény valahol. Egy magyar, a Ferencvá­ros, három olasz, a Juventus, a Genova és az Ambrosiana, két cseh, a Kladno és a Slavia, két román, a Ripensia és a Rapid „áll" még a KK-ban. Ha a papírformában nem csaló­dunk a vasárnapi forduló után, egészen bizto­san tovább jut a Feencváros, a Slávia és a Genova. Nem valószínű, hogy a Ripensia le­győzze azt a Ferencvárost, amely a nehéz bu­karesti atmoszférában is meg tudta szerezni az egygólos előnyt. Teljesen lehetetlen, hogy az Ambrosiana, az olasz bajnok Milanóban behozza a Slávia kilencgólos előnyét. Nem va­lószínű, hogy a Genova négy góllal kikap Bu­karestben a Rapidtől. Nem látszik lehetetlen­nek a Kladno olyanarányu győzelme a Juven­tus ellen, amellyel a továbbjutását tudja biz­tosítani magának­Budapesten a Ferencváros—Ripensig mérkőzés az Üllői-uti sporttelepen kerül el­döntésre. A zöld-fehérék Bukarestben is be­bizonyították, hogy jobban futballoznak, mint a temesvári csapat. A Ferencvárostól feltétlen győzelmet vár a magyar sporttársadalom. A zöld-fehérek továbbjutás esetén a Juventus —Kladno találkozó győztesévei mérik össze erejüket- A meccset az olasz Dattilo vezeti. Az KÍSŐ meccs eredménye 5:4 volt­A többi KK-meccs: Bukarest: Rapid—Ge­nova (0:3), Milano: Ambrosiana—Slavia (0:9), Kladno: Kladno—Juventus (2:4). Zárójelben az első meccsek eredményét tüntettük fel. -OOO— A tiszti tenniszverseny A tiszti tenniszverseny szombati eredményei a következők: Férfi egyes nyilt 5—8. helyért. Horváth Jenő— Horváth Sándor 7:5, 6:4. Férfi páros nyilt: Vécsey-Maday—Horváth-Dá­vfdbázy 62, 6:3, Kővér-Váradi Szabó—Horváth­Czékus 6:2, 6:1. Férfi egyes: A. kizárásos, első fordulóban: Har­gitay—Jenei 6:3, 6:1, Maday—Matuska 6:4, 6:2, — II. fordulóban: Hargitay-Schneider 4:6, 6:0, 6:2, Somoskői—Kovács 6:3, 6:1, Tóth—Misley 6:1, 6:3. Elődöntő: Tóth—Somoskőy 9:7, 6:3. Férfi páros kizárásos: Elődöntőben .Vécsey— .V.tsadi—Jenei-Király 6:2, 6:3. —OOO— Fölényes szegedi vlzipóló­gyözelem Vasutas—Szentesi Máv. 10:1 (5:1) Szombaton délután az ujszegedi vereeny­uszodában rendeiték meg a Va6utas—Szent«ei Máv. I. b) osztályú vizipólóbajnoki meccset, amelyet mintegy ezer ember nézett, végig. A •zegfidi csapat végig fölényben játszott., ki­tűnően passzoltak a VaButas-pólózók, teljesen felőrölték az ellenfelet- Uycn jól még nem játszott az idén a Va.sufas. A gólokat dr. Gál (6), Tombácz (3), Mihályffy, illetve Lányi dob­ták. A szegedi csapat minden embere dicsé­retet érdemel, mégje ki kell emelni Antaffíy, Tombácz és Kiss játékát. Az együttes ebben az összetételben araf fa fényes győzelmét,: An­talffv — dr. Petri. Farsang — Kiss — Mi­hályffy, dr. Gál, Tombácz­Rajki 1. kifogástalanul vezette a meccset. —oo»— Vasutas-Orosházi UE vizipólé­bajitoki meccs az u szegedi versenyuszodában A szegény vasárnapi szegedi sportprogram­ból kiemelkedik az ujszegedi versenyuszodá­ban megrendezendő Vasutas—OUE I. B) osz­tályú vizipólóbajnoki mérkőzés. A Vasutas ebben a szezonban már másodizben méri ösz­sze erejét az orosháziakkal a bajnoki küzde­lem során- Orosházán a szegedi együttes fö­lényes játék után 5:2 aránjban nyerte meg a mérkőzést- Ez a körülmény mindenesetre bi­zakodással töltheti el a vasutasokat a szegedi mérkőzés eredményére vonatkozólag, elbizako­dottá azonban semmiesetre sem teheti. Komo­lyan kell belefeküdni a küzdelembe annál is inkább, hogy az előzőnapi, a szombati szen­tesiek elleni játék, nc éreztesse káros hatását­A szegedi csapat ugy ezen a meccsen, mintáz elkövetkezendőkön feltétlenül győzni kell, hogy jogosult legyen az elsőosztályba való ju­tásért megküzdeni. Az érdekesnek Ígérkező mérkőzés délelőtt fél 12 órakor kezdődik. —OOO— Országos kerékpárosverseny a budapesti országúton Az idén nagy ós értékes programot, bonyo­lít, lo az MKSz déli kerülete, amit, az eddig megrendezett sok verscny ír bizonyít. A ke­rékpárosok állandó foglalkoztatását tűzte ki célul az alszövetség, amikor az eddigi program­hoz ujabb és ujabb küzdelmeket fűzött és igy kerül vasárnap ig eldöntésre az a verseny, amelyen reggel 0 órakor startolnak a kerék­párosok a budapesti országut, 167. kilométe­res köve elől. Az ifjúságiak 90, a szeniorok 170 kilométert futnak. Az ifjúságiakat fél 10, a szeniorokat délelőtt 1' óra körül várják be a célba, aiiiply ugyancsak a 107 kilométert jelző kőnél lesz. —oO°— Czeglédy Jázsel: a SzAK frénere Teljes erővel megindult a szervezkedés a SzAK-ban az NBB-re. A vezetők uj futballis­ták után néznek és értesülésünk szerint min­den remény megvan arra, liogy több tehetsé­ges játékossal lehet gazdagítani a nagymultu egyesületet, amely a jövő szezonban állandóan országos küzdelmekben képviseli a szegedi amatőrfutballt. A vezetők több futballistával folytatnak tárgyalásokat, a neveket természe­tesen az ügy érdekében egyelőre titokban tart­ják, annyi azonban bizonyos, hogy legalább öt uj játékossal startol a piros-fehér együttes a bajnoki mezőnyben. A szervezkedésnek eddig egyetlen olyan eredménye van. amely nem kíván titkolni va­lót és ez a trénerkérdés megoldása. A SzAK vezetősége tegnap megállapodott Czeglédy Jó­zseffel, az ismert futballbiróval a piros-fehér együttes Irenirozására vonatkozólag. Czeglé­dy József legutóbb a Vasutasnak volt a tréne­re, ezt megelőzően pedig válogatott futballis­tája. A hivatásos labdarúgás bevezetése előtt el sem lehetett képzelni a déli válogatottat nélküle; a tragikus körülmények között el­hunyt Báck Pállal állandó tagja volt a repre­zentatív együttesnek. Czeglédy József amatőr­alapon fogja trenírozni a piros-fekelékeU —oo»— Vasárnap: Vasutas—Sátoraljaújhelyi Máv. ifjúsági ököivivómeccs a stadionban Szeged egyik érdekes vasárnapi bajnoki sporteseménye az az ifjúsági ökölvivóbajnoki meccs lesz, amelyet eslc 8 órai kezdettel ren­deznek meg a Vasutas-stadion tornacsarnoká­ban. A mérkőzésre a SzVSE áll ki a Sátoral­jaújhelyi vasutasokkal szemben. A mérkő­zésnek a szegedi csapat a favoritja, bár a sá­toraljaújhelyiek formája is jelentősen javult az utóbbi időben. A SzVSE ifjúsági együttese azok közé a csapatok közé tartozik, amelyek a legtehetségesebb ökölvívókkal rendelkeznek. Ez a körülmény nem teheti elbizakodottá a szegedieket, mert akkor bekövetkezik az a meglepetés, amely igen kellemetlen volna a győzelmi sorozatban. A küzdelmet a vasutas ifjúsági bajnokságért bonyolítják lc. —oO— Hirek a DLÜSZ-ból A DLASz főtitkári hivatal augusztus 13-ig hctonként cgak háromkor, kedden, csütörtö­kön cs pénteken déli 12 óráig tart hivatalos órát. Csak rendkívüli, sürgős ügyöket intéznek cl a hivata'os órákon kivül. A DLASz o "evrscíi határidőt julius 20-ig meghoss:abbitotta. A sorsolással kapcsolatos összta kíván­ságokat legkésőbb julius 25-ig lehet bejelen­teni az alszövetoéghez. A SzATE végérvényesen mogkaPta az MLE ellen 2:3 arányban elvesztett mérkőzésének a pontjait. A mérkőzésen ugyanis nem volt karhatalom. A Kokron bejelentette az alszövct Régnek, hogy jövőre nftn Vesz részt a bajnoki küzdel­mekben. A DLASz elnöksége julius 20-cn, tanár** 30-án tart ülést. Az elnökség az egyes abzö­vetségi szervek felállitága felett dönt. rnjg a tanács az cgye8 bajnokságok csoportbeosztá­sát határozza el. Dr. Walfisch Gyula, a DLASz intéző eSyta­hirája bejelentette az alszövctségnek tisztsé­gé tői való lemondását, —oo<»—" Törekvés—Dctuilisták. Az újjáalakult Tö­rekvés vasárnap két mérkőzést játszik; délelőtt X órai kezdettel a Detailisták, délután 5 órakor a Kardos cég együttese, ellen meccsel a S/.AK uj­szegedi sporttelepén. A Törekvés összeállítása: Bertlia — Németh, Lusztig — Votpov, Nyári, Spitzcr II. — Griinberger, Lednitzkv, Borbély, Sajtos IV., Zsombóky I. A textilesek csapata: Hitler — Törteti, Szalay — Zárobó, Komlódy, l.a­ezi — Tornay, Pici, Csányi, Csányi, Bodó, Né* nieth. Bét atlétái Észak és Kelet ellen. Vasárnap ke­rül eldöntésre az idei atlétikai bajnoki szezon egyik legkiemelkedőbb eseménye, a Kecskeméten megrendezendő Dél-Észak-Kelejt kerületek közotli küzdelem, amelynek propagandajellegc van. Ez tesz a déli atlétika idei első komoly erőpróbája és remélni lehet, hogy az a javulás, amely kétség­telenül érezhető, Kecskeméten némileg vissza­szerzi a déliek presztízsét. Abbm az esetben, ha a gyulaiak is résztvehetnek a küzdelmekben, a déli válogatottnak komoly győzelmi esélyei van­nak, de győzelem nélküli jó eredménnyel is na­gyon meg lenne mindenki elégedve Birósáci tisztviselők—Ügy véd,jeHŐtek 7:1 (8:0). A hagyományos futballmeccset az idén szomba­ton tartották meg a KEAC-pályén. Góllövők: Pa­taky (4), dr. III. (2), Kókay (1), illetve dr. Bilázs. SzVSE—Törekvés (Budapert) barátságos teu­niszniéiközés lesz vasárnap délután 2 órai kez­dettől a Yasufus-stadionb "i.

Next

/
Thumbnails
Contents