Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-19 / 135. szám
Vasárnap. 1938. funius 19. DÉLMAGYARORSZÁG 5 Mikecz igazságügyminiszter előadása Berlinben Budin, junius 18. A nemet jogakadémia ötdik ülésszakának a berlini városházán tartott teljes ülése szombaton ért véget. Az ülésen Franck birodalmi miniszter, az akadémia elnökének meghívására Mikecz ödön magya igazságügyminiszter is előadást tartott Magyarország legújabb alkotmányjogi cs büntetőjogi fejlődéséről. Franck birodalmi miniszter beszédében a következőket mondotta: — A magyar igazságügyminiszter ur személyében annak a nagy népnek képviselőjét üdvözöljük, amelet oly sok és múlhatatlan történelmi kapcsolat fuv: Németországhoz. Különös e'égtétel számunkra, hogy látogatása éppen arra a napra esik, amelyen Horthy Miklós, Magyarország fömélóságu kormántyzója 70-ik születésnapját ünnepli, tehát arra a napra, amelynek ünnepében az egész német nép cpp oly teljes szívvel résiztvesz, mint a baráti magyar nemzet. A miniszter szavai után Mikecz ödön igazságfatMcdl a u*fyfozUat<> f ügyminiszter lépett a szónoki emelvényre megtartotta előadását. és Egy fiatal szegedi kereskedő tragédiája Darocs Dezső szombaton délután öngyilkosságot Követett el (A Délmagyarország munkatársától.) Megdöbbentő, tragikus öngyilkosság történt szombaton délután- Baracs Dezső, mindenütt ismert fiatal szegedi kereskedő a lakásán mellbclőtte magát, nemsokkal később a klinika műtőasztalán meghalt. Az érthetetlen, megdöbbentő tragédia őszinte, mély részvétet keltett mindenütt. Az egész városban szerették és becsülték a rokonszenves egyéniségű fiatal kereskedőt, aki évekkel ezelőtt vellc át a Széchenyi-téri régi divatáruüzlet vezetését. Az életvidám fiatal kereskedő továbbra is elénk részt veit a város tásradalmi életében, a kereskedői társadalom közérdekű mozgalmaiban, valamint az evezős életben, vezetőségi tagja volt a Szegedi Regatta Egyesületnek. Baracs Dezső szombaton délben borult kedéllyel. gondolataiba mélvedve. idegesen járkált üzletében. A déli órákban hazament megebédelni, lakásán továbbra is izgatottan, idegesen viselkedett. Ebéd után a Révav-ucca 8. számú ház második emeletén levő lakásában magára maradt- Délután 2 órakor lefeküdt azzal, hagv rosszul érzi magát. A cselédleánynak meghagyta, hogy fél 4-kor keltse fel. A Gkás ablakait lefüggönyözte. A cselédleány elment hazulról és negyed 4-kor tért vissza. Bement Baracs Dezső szobájába, bogv felkeltse gazdáink Baracs Dezső ébren volt, vizet kért a csclédleánvtól, azt mondta, rosszul van. A cselédleánv egy pohár vízzel tért vissza. Felhúzta az ablakok függönyeit, a kivilágosodott szobában rémülten látta, hogv gazdáia melléből szivárog a vér. Azonnal telefonált a mentőknek". A mentők néhány perc múlva megérkeztek, injekciót adtak, majd a sebészeti klinikára szállították. Közben értesítették feleségét, aki férje ebédutáni pihenője idején őt az üzletben helyettesítette, valamint anyját és fivérét, drBaracs Marcell orvost, aki azonnal telefonált a sebészeti klinikára, bogv ott megtegyék a szükséges előkészületeket a műtéthez. bLégy ói a körül értek a mentők a klinikára az életveszélyes állapotban levő fiatal kereskedővel. Azonnal a műtőterembe vitték, de még hozzá sem kezdhettek a golyók eltávolításához, a műtőasztalon meghalt. Halála pillanatáig eszméleténél volt. Kovács József rendőrfelügyelő vezetésevei rendőri bizottság szállt ki az öngyilkosság körülményeinek tisztázására. Megállapitolták, hogy Baracs Dezső hatmilliméteres Browningpisztollyal követte el végzetes tettét. Kétszer egymásután mellbelőttc magát, mindkét golyó a tüdejébe fúródott. A halál bekövetkeztének közvetlen oka belső vérzés volt, több, mint egy óra hosszat élt még a két revolverlövés után. A vizsgálat ezután arra terjeszkedett ki, hogy miért menekült a halálba a 37 éves fiatal kereskedő. Baracs Dezsőnek ismert, régi, jómenetelü üzlete volt. az utolsó időkben — mint a legtöbb kereskedő — megnehezedtek az üzleli viszonyok, ö is nehézségekkel, gondokkal küzdött. Búcsúlevelet nem hagyott hátra. A rendőri bizottság feltevése szerint valószínűnek látszik, bogv idegösszeomlása következtében követte el végzetes tettét. Baracs Dezső megrázó tragédiája előtt mély részvéttel áll a város társadalma. Nyaraljunk Csehszlovákiában a viiághirü gyógyfürdők és magaslati gyógyhelyek hazájában olcsó árak, 50-66 2/3 % vasúti kedvezmény, II icgyf'lxctcl(. olejd uta'xás, olcsó vlxum „8 napos kárpáti túra" és „3 nap Prágában olcsó csekkátutalások, zavartalan valutakiutalás. M ndennemü felvilágosítással szolgál: szállodák, penziók, vizűm, valutaigény lós, utazási kodvezmónyek tárgyában a hivatalos megbízott C W W 99 Csehszlovák Idogen és Eürdőforgalmi Információs -ó IC -tfi? * M. M. Iroda kft Budapest, V., József nádor-tér 8. Telefon: 99 A „geofizikai csodaszer" feltalálója — elmebeteg Értelmesen elmondta pereit a szegedi járásbíróság előtt és nem akar fizetni az ügyvédjének (A Délmagyar ország munkatársától.) Kunczi József budapesti cukorkakészitő, aki »geofizikai csodaszere« miatt az utóbbi években sokat szerepelt a szegedi büntetőbíróságok előtt, most kivételesen egy polgári perben került a szegedi járásbíróság elé. Kunczi Józsefet kuruzslási pereiben dr. Fekete Béla ügyvéd képviselte a szegedi bíróságok előtt. A sok perből kifolyólag felszaporodott az ügyvédi költség, aníiröl Kunczi bácsá szívesen megfeledkezett. Dr. Feketet Béla végül 221 pengő perköltség erejéig keresetet adott be a járásbíróságon Kunczi József ellen. Dr. Ujváry István járásbiró tárgyalta az ügyet, Kunczi ügyvéd nélkül jelent meg a tárgyaláson. j jAlig kezdődött meg a tárgyalás, Kunczi József nagy meglepetésre azzal a kijelentéssel állt elő, hogy ö nem beszámítható, ezt elmeorvosok állapították meg róla. Fel is mutatott egy végzést, amelyet a gyulai törvényszék vizsgálóbirája állított ki, eszerint dr. Bukody Aurél és dr. vitéz Szecsödg Imre budapesti törvényszéki orvosszakértök azt á'.lapitoiták meg Kuncziról, hogy »tóbolyodotfsdgban szenvedő közveszélyes csclrkmóngek elkövetésére hajlamos elmebeteg, oki zárt ehnegyógyintézeti kezelést igényeli. Ennek a bizonyítványnak alapján a vizsgálóbíró elrendelli Kunczi József 'elmeállapotának uiból való meg.vizsgálását. .. A sgeofizikaí csodaszer* feltalálója kérte ezeknek az iratoknak a beszerzését, mert elmebetegségének bizonyítása esetén szerinte nem lehel rajta a perköltséget sem követelni. Kunczi értelmesen előadta az eddigi tárgyalásokat, amelyekben az ügyvéd öt képviselte, pontosan emlékezett mindenre, ugy, hogy Ujváry biró ezt meg is jegyezte. Az alperes hajthatatlan maradt, ő nem fizet, mert megállapították róla, hogy nem beszámítható. A biró egyezkedési tárgyalásra hivta fel a peres feleket. Fekete ügyvéd már abba is belem fit volna, hogy Kunczi a perköltség felét fizesse meg, de az alperes ezt is elutasította. >— Annyira bolond még sem vagyok — válaszolta. A biróság végül elrendelte azon perek iratainak a beszerzését, amelyekben az ügyved Kunczit képviselte és a tárgyalást elnapolta.