Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-08 / 102. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1938. május 8. Politikai napilap XIV. évfolyam 102. sz. »Miérl fürjük ezl?« A szerdai közgyűlésen hosszú és örvendetes szünet után újra fellángolt a pártpolitika szenvedélye. Egyetlenegy jelenetet, egyetlen egy hangot ragadunk most meg és emelünk ki abból a khaoszból, ami — fél órára — lefoglalta magának az elfogulatlan és tárgyilagos közérdekű munka idejét. Amikor a polgári ellenzék szónoka tagadhatatlan objektív és tagadhatatlanul megfontolt, minden szélsőségtől ment szavakkal védelmezte a polgári jogegyenlősiég nagy elvét, a kossuthi hagyományokat, a magyarság glóriás nagyjaink tanításait és példáit, közbeszólt egy türelmetlen s türelmetlenségre izgató hang: „meddig türjük ezt?" Meddig tűrik azt, hogy Kossuth Lajos szavait és Kossuth Lajos szellemét idézni lehet a közgyűlés termében, meddig tűrik azt, hogy a jogegyenlőséget, •a magyar alkotmánynak ezt a fundamentumát és omamensét védeni felhangzik az elfogulatlanság szava a szegedi parlamentben, meddig tűrik azt, hogy ugyanannak az igazságnak felismerésében és ugyanannak a követeléseknek hangoztatásában, amelynek a többségi párt szónoka hangot adott, más következtetést vonjon le a hazafias hűség, a nemzeti érzés és a polgári kötelesség tudata? Meddig tűrik azt, hogy az „egypártrendszer" még nem valósult meg a szegedi közgyűlésen s vannak még, akik a hatalom súlyával, vagy kedvezésével nem törődve tesznek eleget annak a kötelességnek, amit a polgártársaik bizalma jelent számukra? Meddig tűrik azt, hogy a szegedi közgyűlés termében a szabadságnak, a polgári jogegyenlőí é g n e k, a mindenkit magára ölelő szeretetnek, a magyar mult megbecsülésének és a magyar tradíciók ápolásának szava más ajkakról is felhangozhatik s nemcsak a hatalmat éljenző s a hatalom urait magasztaló torkokból? Me d d i g tűrik azt, ami s z e g e d i tradíció, szegedi béke, a szegedi műhely munkája: az egymás meghallgatása, egymás megbecsülése s a vállvetett polgári és nemzeti munka vállalása és végzése? Meddig tűrik ezt? Különös jelenségnek voltak tanúi a politizáló közgyűlés hallgatói. Ünnepelték a többségi párt szónokát, valóban szegedi szeretettel és szegedi mérséklettel, mondhatnánk igy is: szegedi aggodalommal találta meg azokat a szavakat, melyekkel a közgyűlés teljes egyetértése és együttérzése mellett jellemezte az ország helyzetét, a kormányra váró kötelességeket s azoknak férfiatlanságát, akik nem mernek kiállni az alkotmányos rend védelmére. Éljenezték és tapsolták a türelmetlenség bajnokai is azt a beszédet, amelyik ,a türelmetlenség és a gyűlölködés ellen foglalt állást. Éljenezték, mert nem tehettek másként s igazi arcuk csak akkor mutatkozott meg, igazi hangjuk csak akkor szakadt ki a fegyelmezettséggel rövid időre lefojtott mellüregből, amikor az ellenzék szónoka állott fel és — érdemben ugyanazt mondotta, mint amit megtapsoltak és megéljeneztek öt perccel azelőtt. Mert nem az icazsúgot tapsolták, hanem azt, aki hirdette. Az ellenzék szónokát le lehetett hurrogni ugyanaz ér t, amit az egységes párt szónokának beszédében megtapsoltak. S akik ünnepelték azt a beszédet, amelyik a rend védelmét, a lázítók ós izgatók megfékezését, a gyűlölködés elnémitásót követelte, azok közül egy páran izgattak és lázítottak, gyűlölködtek már akkor, amikor vörösre tapsolt tenyerük vissza sem kapta eredeti szinét. Miért türjük azt, — kérdezték, amikor az emberi fájdalom hangja sirt fel a közgyűlés termében. Ha el akarják venni tizenhatezer ember kenyerét, hogy tizenhétezer kenyérhez jusson, vegyék el, több embernek tesznek jót, mint ahányat szerencsétlenségbe döntenek. De ha el akarják venni az emberek egy csoportjától a kenyeret, hogy a meggyöngült, nyugdíjjal és végkielégítésekkel s a tapasztaltak helyében a tapasztalatok gyűjtésére hivatottak állításával megrendült vállalatok sokkal kevesebb embernek adhassanak állást és kenyeret, akkor — „meddig türjük ezt?" — miért a türelmetlen gyűlölködés nem fékezett temperamentumával, az izgató izgalom kitörésével s a lázító fölcsattanás tiltakozásával akarják elnémítani a fájdalom szenvedői és kétségbeesés áldozatai védelmében felhangzó szavakat? Nem lehet az, hogy ennyire érzéketlenek a mások fájdalmával, félelmével és kétségbeesésével szemben, nem lehet az, hogy embertársaikkal szemben kevesebb törődést, kevesebb együttérzést tanúsítsanak, mint amennyit az állatvédő egyesületek az állatok számára kérnek, — nem álltak még soha emberi szenvedés mellett, nem volt még soha beteg a gyerekük, nem szorította még soha a szivüket a mások fájdalma, nc-m rendültek még meg soha mások csapásának súlya alatt, hogy ilyen türelmetlenül üldöző gyűlölködéssel még a könyörületet esdeklő szavakat is elakarják hallgattatni? A kereszt, amivel feldíszítették a közgyűlés termét, nem ezt a szellemet sugározza ki magából évezredek óta és évezredek számára. Krisztus azt tanította: szeresset ek, — nem Krisztus igaz követői voltak azok, akik a közgyűlés termének a kereszttel fölmágasztositása órájában a kereszt tövében kiáltozták a „feszítsd meg!"-et. „Názáreti Jézus, szived hova bágyadt, hogy e szörnyűt láttad?" A keresztre feszitett Krisztusnak — az irás szava szerint, — nem telhetett abban kedve, ahogy a türelmetlenség szavai csaptak arra, aki a fájdalom számára kért könyörületet és a szegénység számára kért irgalmat. Világnézeti harc dul ebben a szerencsétlen országban, a kor szelleme a hitért és meggyőződésért áldozatokat követel újra, az alkotmány eresztékei lazulnak, mert a támadókban sokkal több az elszántság és kíméletlenség, mint a védőkben, — nem lehetne ezt a várost tovább is megtartani a béke és a polgári munka szigetéül? Az Úristent nem ugyanazokkal a szavakkal imádjuk s az ország népének boldogitására nem mindig ugyanazokat az eszközöket tartjuk alkalmasnak. A beteg felett vitatkozhatnak az orvosok, a sebész ajánlhat műtétet, a belgyógyász javasolhat konzervatív kezelést, de azért az egyik orvos sem akarja letaglózni a másikat. Miért nem tudjuk megőrizni ezt az elfogulatlanságot és objektivitást akkor, amikor mindanynyiunk édes anyja, a magyar nemzet fekszik betegágyban s akik a brómot is sokalják, miért akarják torkára forrasztani a szót annak, aki tisztább levegőt, nagyobb nyugalmat, több napot és több szabadságot ajánl & betegnek s aki a szó első és második értelmében konzervatí vebb kezelést tart szükségesnek, mint azok, akik csak magukat tartják illetékeseknek és jogosultaknak a beteg megmentésére? Necsak a közgyűlés falún legyen a kereszt, legyen a szivekben is. London és Páris közös diplomáciai lépése Prágában A legmessxebbmenö engedékenysége/ tanácsoljálc a cseh Kormánynálc — Ax angol nagyKövei a német Külügyi hivatalban London, május 7. Mint a Reuter Iroda Prágából jelenti, a prágai angol követ szerdán délután 4 órakor a cseh külügyi hivatalban járt, hogy a cseh külügyminiszterrel a legnagyobb nyomatékkal közölje azt a kivánságát, hogy a cseh kormány a szudétanémetekkel folytatandó tárgyalásain menjen el az engedékenység legvégső haláráig. A francia követ hasonló lépest lett a prágai külügyi hivatalban. A berlini angol nagykövet a német külügyi hivatalban a külügyi államtitkát előtt ugyancsak szóbahozta az ügyet. A Reuter Iroda ugy tudja, hogy a látogatás a Csehszlovákiára vonatkozó londoni angol és francia megbeszélések eredménye. Olaszország semleges marad ? Páris, május 7. A német-olasz tárgyalások kötik le a francia sajtó figyelmét és az az általános vélemény, hogy Mussolini és Hitler megbeszélései elöntő jelentőséggel bírnak a dunai helyzet kialakulására. A sajtó cgyrésze