Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-06 / 100. szám
p t i mr,v>nn Péntek, 1958. május C. állapította, hogy taktikai érzése elnyomta a kötelezd lojalitást. — A lo jalitás — folytatta Rassav —, amelyIvei azokkal szemben tartozott, akik minden t llenszolgáltatás nélkül, kizárólag az ország érdekében mindent elkövettek, hogv a legsúlyosabb problémák nyugodt tárgyalással kerülhessenek tető alá. Ezután azt kérdezte, hogy hol nyilvánult meg az elmúlt év alatt ez „a nemzeti közérzés". Kinek az ajkán hangzott el egyetlen egyszer is olyan követelés, amely fedné ennek a javaslatnak a rendelkezéseit. Dc hol nyilvánull meg a nemzetben cz a közérzés? — Elismeri — mondotta —, megnyilvánul egv bel ven; a kormány lapjaiban, amelyek másfél éven keresztül tervszerű izgatást végeztek írásban és képben. A továbbiakban azt kérdezte, hogv cz az izgatás mcgcgyczctt-c a miniszterelnök intencióival, vagy nem. Ha megegyezett, akkor Bethlen Istvánnak van igaza, amikor kijelentette, hogy nem mentheti fel n kormányt a felelősség. «ulya alól. amelyet azáltal visel, hogv laninihnn ezt a forradalmi agitáció! és izgatást elősegitette. Szólott ezután azokhoz, akik azt álbtiák. hogv nem lehet visszautasítani a javaslatot, ui egyszer a kormány előterjesztette. Ezt a felfogást nem tudia magáévá tenni, mert ha ?z a felfogás érvényesül akkor ez azt ielenti. hogy a uiagvar törvényeket ezután nem az alkotmányos tényezők mepevőtédése és e-n-ező akarata, hanem az uccának és a csőcseléknek a hangulata hozza. A törvényhozás ilvcn törvénv meghozatalára a magyar nemzettől meghatalmazást nem kapott. Ezután Gömbös Gyulával folytatott beszélgetéséről szólt. Kijelentette, hogy az 1935-ös választásokat megelőző napokban Gömbös kikérte a véleményét arról a szándékáról, hogy a parlamentet feloszlatja. Megmondta neki, hogy cz feltétlenül oda fog vezetni, hogy kényleien lesz éles agitatív jelszavakkal belemenni a választásba. Amikor a néhai miniszterelnök azt kérdezte tőle. hogy antiszemitizmusra gondol-e, ő kijelentette, hogy arra. Gömbös Gyulának az voll a válasza, hogy cz távol áll tőle és meg fogja akadályozni, hogy a választás az antiszeniitizmns jegyében folyjon le. Idczlc Gömbös Gyula szegedi beszédét, majd hangoztatta, hogy az elhunyt miniszterelnök elutasította magától a vallási vonatkozásoknak, felekezeti kérdéseknek a választásokba való bevezetését. Hangsúlyozta, hogv Gömbös a zsidókérdésben revideálta álláspont»át. Felvetem a kérdést — folytatta Rassav —, hogv a magyar közélet problémái müven öszszefüggésben állnak ezzel a javaslattal? Itt vnn előttünk az értelmiségi osztály elhelyezkedésének kérdése. Nem igaz, hogv a kereszténv emberek számára a közgazdasági életben nem nyílik elhelyezkedési lehetőség. Nem igaz, hogv kereszténv fiatalemlxuek csak kishivatalnokok maradtak volna. Szemeink előtt bontakozott ki néhány igen értékes kereszténv karrier. Látjuk a kereskedelmi miniszter ur karrierjét. Ili van a volt pénzügyminiszter ur, F a b i n v i Tihamér. — Mi legyen a megoldás? Visszatérjünk a népvándorlás barbár módszereire, hogy amikor a lovak legeltek egy területet, fegyverrel vegyünk el területeket másoktól Ez volna az ut a huszadik században egy civilizált, jogra felépített országban? Azt mond iák, :iogy a zsidóktól vissza kell szerezni a jogtalanul megszerzett pozíciókat. A magyar középosztály rétege visszautasítással, majdnem lenézéssel viseltetett az ipari és kereskedelmi pályákkal szemben. A megoldás módját kc•<sni kell. de kultiircszközökkel és nem a barbárság kíméletlenségével. (Élénk helveslé*.) Fel kell vetni a kérdést: miért kell a magyar zsidóságot a vádlottak padjára ültetni" Mi lelt volna ebl>ől az országból, ha a magyar társadalom küzönve mellett a magyar zsidóság oe.tn helyezkedett volna el a kereskedelmi és ipari pozíciókban, ha nein építette volna ki hiteléletünket, ha nem teremtette volna meg a gyáripart? — A 80:20 százalékos arány beáll'tásával ki akarják cserélni a gazdasági élet funkcionáriusainak jelentékeny részét. A kormány nyilatkozata szerint 12.000—14.000 funkcionárius .kicseréléséről van szó öl év aJatL Azt gondolják, hogy egyszerű kérdés meghúzni a balálharangot U— 15.060 személy felett? — De legalább hatvanezer személyről volna szó. Biró György valamit közbeszólt, mire Rassay Károly feléje fordult: — Nekem az volna a kívánságom, hogy akik katonai szolgálatban elértek figyelemreméltó rangot és állami nyugdijat élveznek, ne hely ezkedhessepek cl kereskedelmi pozíciókban, hagyják meg ezeket a keresztény ifjúságnak. (Élénk helyeslés cs taps ) Rassav beszédideje lejárt. Meghosszabbítást kért, a Ház megadta. — Lehetetlenség rá nem mulatni arra a gazdasági életünkben jelentkező hatásra. — folytatta Rassay —, hogy ez a javaslat teljesen {elbontia a gazdasági élet hadseregében a fegyelmet. Eddig a tehetség, a munka volt a jövedelem alapja, ezután a születés adta előny lesz. Ennek a javaslatnak tragikus konzekvenciája400 000 magyar állampolgár lelkében felkelti a keserűség érzését, feldúlja dolgos családok létét. igazságtalanságok sorozatát követi el és kidönli az alkotmány pillérét, az állampolgári egyenjogúságot, végül súlyos politikai érdekeket veszélyeztet. _ Ez a javaslat kiveszi a magvarságból a 400.000 főnvi magyar zsidóságot. Ugyanakkor a iavaslal el'öki a magyarságtól azokat az elszakított területen élő zsidókat, akik az egész idő alatt, kevés kivételtől eltekintve, becsületesen magyaroknak vallották magukat. — Kérdezem — folvtatla ezután Rassav —» künnvü szerrel leniondbatunk-c azokról a jogokról. pmriyeket a nemzetközi szerződések biztosítottak.., Vihar Erre hatalmas vihar tör kf. Az egész Ház kavarog. Rassav Károly némán áll a helyén, amikor ismét beszélni Kezd, közbevág a kormánypártról K ő József: — Csodálom, hogv keresztény ember létére ilyen beszédet mond! Ilassay Károly kiállva felelte: Tessék megjegyezni, hogy ezekben a kérdésekben az ország minden becsületesen kiálló embere iágalmazások tárgya volt. (Megujuló nagy zaj.')' Rassay: Bel- és külpolitikai elgondolásokból fakadnak azok az okok, amelyek arra késztetlek, hogy ne fogadjam el a javaslatot. Dc vájjon nem mernl-e fel a képviselők lelkében a kérdés: hová rohanunk ezen az uton? Nein látják-e, milyen óriási erkölcsi cs anvtgl érdekeket veszélyeztetünk? Nem egyesekét, haliéin a nemzetét. Tisztában vagyok azzal, hogy hiába beszélek nie>t az a Fáz egy kis csoport le roria alatt áll. De nem vesztem el teliben bizalmamat. Bizom a törvényhozás más'k faktorában. a felsőházban. Bízom'abban, hogy a keresztény egyház főpapjai nem mennek el hallgatva azok mellett az elgondolások mellett. amelyek a kereszténység dogmáibál kabarét. viccet csinálnak, (óriási zai.) — Lehet, hogy a magyar politikában- a te* hctetlenség ereie mindennél nagvobb. lehet, hegv ez a töjvénviavaslat belekerül a magyar lörvény'árba. de még akkor is mimlig bízom a keresvlenv felfogásban, az emberi jóságban, a nemzet ősere'ébcn. szabadságszeret.'.'ében, nmelv i.cw engedi meg. hogy ez a törvényjavaslat meísái auljon a törvénykönyvben. Rassav Károlv a baloldal nagv élienzése kőzcncttc feiezte bc kétórás, nagyhatású besző* dét. Fckhardt beszéde Eckbardt Tibor mondott ezután beszédet. — Én ezt a javaslatot — mondotta —, ugy, ahogy van, elfogadom ugy a magam, mint pártom nevében. Elfogadom azért, mert ez a javaslat a nemzeti életnek egv szervi baját akarja megelőzni és ez a lényeg. — Nem hunyhatok szemet — folytatta — a nehézségek, sőt talán az áldozatok előtt sem, amelyeket ennek a nemzetnek a maga erkölcsi és jogi birtokállományából le kell adnia, lrogy ezt a kérdést megoMhassuk. Dc ha képmutatás és cinizmus nélkül beszélünk, kérdeznem kell, mi az igazság? Igenis nincs igaza az igazsá"ügviníniszler urnák, mert a jogegyenlőség elvén csorba esik. — Ezt meg kell nyiltan mondani, de a társadalmi igazság elve előbbre való a jogegyenlőségnél. Az igazság az. liogv a magyar kisebbségeknek talán a legfájóbb áldozat, melyet ebben a kérdésben hozunk az. hogv a kisebbségvédelem tekintetében erkölcsi és jogi alapunknak bizonyos veszélyeztetése fennáll. De mee leszek elégedve, ha az elszakított területen élő kisebbségeknél ugyanilyen mértékben érvényesitik a iogegyenlőség elvét, mint abogvan mi magvarok itt a zsidókérdésben érvényesíteni akariuk. R u p e r t Rezső: Ezt ma id a magyar kisebbséer'k'^t kHl megkérdezni. — Van egv szempont, amefv "m a nemzet érdekével sem a kereszténv erkölcsei nem egyeztethető össze, ba ez változatlanul igv marad: ez a szemnont az. hogv lia az e«vénekre su'vos áldo^atoirnj ró ót. a tűrvén- akik talán egyetlen ken vérükét vesztik el. akkor megen^edb-tetten. ti»rbe»-»Tpn csak eev nanra is. hogv nz zás rendszere t"',AMira is fennmarad ion. (Nagv tans.) Semmí körp ehhez n kér/t-'-'+or a k-zetí nroM'teiönnk — folvtatla F-kb-rdt —. zomrri' körp a vatlá«Zn'">'tcág ps 3 tolt/ttcmoreti kérdó^npk árra kell kérnem a kormányt. Vioffv a invas'atban is hetv-e-ired'ik erre az őszípt- nllésnrmfen \Te az tfltó plő'»; vagv utón? k*,'erp<iTfo"rené<i kér^-séf fessék nlnnnl varrni -> Magvarerszáora való bevándorlás if1ópontiát. Szent István birodalmának gondolatában benne van a különböző fajok közötti békés együttélés biz* tositása. — Azt látom — folytatta — a Javaslatból, bogy a zsidó alkalmazottal szemben meghozzák a súlyos, nagyon súlyos intézkedéseket, a nagytőke elöiogail azonban alig hajlandók érinteni. Azt kérdezem, mi fontosabb: a tulajdon iog. a tulajdonos, vagy az alkalmazott problémáia? — Ezek az alapvető okok idézik elő ebben az országban most kétségtelenül meglevő nyugtalanságot, amely nyugtalanság eredményezte ezt a mostani javaslatot is. A keresztény vagvon és jövedelem megoszlásának megjavításánál talán még fontosabb és előbbre való a falusi munkanélküliség probléma, jónak becsületes megoldása. Horváth Zoltán: Ez volna az első teendő. Életkérdés. Eckbardt: Lényegileg még az értelmiségi munkanélküliségen sem lehet segíteni máskép, mint a mezőgazdálkodás jövedelmezősége intenzitásának fokozásával, a magyar értelmiség számára falun való munkalehetőség teremtésével. Éppen ezért súlyos aggodalommal látom, bogy az egymilliárdos programból a falu problémája úgyszólván teljesen kimaradt. Vigyáznunk kell — mondotta —, nehogy forradalmak ideje következzék el. Sem a multat visszahozni, sem a forradalmi irányba elterelni ezt az országot tisztességes embernek nem lehet célja. Uiból felszólítom itt is a túloldalt és ennek a Háznak minden pártját, vonjon drótsövényt a becsületes népi politika és a forradalom közé. — Népi politika, alkotmányos alapon, törvényes eszközökkel: szabad nemzet befele, független nemzet kifelé, ez a mi programunk. A javaslatot elfogadta. Áz elnök ezután javasolta, bogy a legközelebbi ülést pénteken 10 órakor tartsa a Ház. Az ülés végén Payr Hugó személyes kérdésben szólalt fel. — Tegnap Festetics Domonkos megjegyzésére azt a választ adtam, bogy osztrák állampolgársága idején talán megszerezte az osztrákokat. finnek a megjegyzésemnek a valóságát akarom igazolni. Bemutatom az eredeti, 193!ből származó osztrák Hcimatscheint. amely azt igazol ja, hogy Gráf Domonikus Festetics dc Dolma osztrák állampolgár. Peyer Károly: íme a beszivárgók! Pavr Hugó ezután letette a Ház asztalára az eredeti osztrák honossági okiratnak a fotókópiáját.