Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)
1937-12-12 / 283. szám
DEMflöYflKORSZAG Vasárnap, 1937. dec. 12. Pomikai napilap XIII. évfolyam 283. sz. a kerületben a kegyelmes urakról és slafrokintimitásokat beszélhet asztaltársasága előtt azokról, akikben a sorsunk urait tiszteljük. Ötödször éppen nem jelentéktelen jövedelem illeti meg a honatyát s akiben u nemzet szolgálata az üzleti érzékkel párosul, az legalább is jövedelmeit meg tudja sokszorozni képviselősége alatt. Hatodszor otthon az elsősorba kerül mindenütt, a hajlongok csoportjából előlép s most már előtte is hajlonganak, várják szavát, most már nem beszél, hanem kijelent, nem megjegyez, hanem nyilatkozik, nem beszédet mond, hanem szónoklatot tart. Fajsúlya sűrűsödik, térfogata megnövekedik, hangja megerősödik, társasági elhelyezkedése fölemelkedik s — ezek a fizikai, társadalom fizikai tünetek csak fokozzák a mandátumok utáni olthatatlan szomjat s a mandátum birtoka által szerzett örömek gyönyörteli kéjét. A mi társadalmunkban a mandátum a hasis. A mandátum birtokát senki nem méri a felelősség mértékével, a munka komolyságával, a feladatok súlyával, — mindenki csak az előnyök és kedvezmények — térfogategységével érzékeli a gyönyörök fokát. S most jött a tolnai alispán és odavágja a mandátumot azok arcába, akik a közélet parancsait máskép értelmezik, mint ő s akik a közmorál parancsait is egyéni érdekeik utmutatása alapján értelmezik. Nem kell a mandátum sem azok kezéből, akikolyanoknak is qdnak megbízást, akik -—szerinte — nem hivatottak a törvényhozói munka végzésére. Tolnában, — köszönjük ezt a vigasztalást és köszönjük a fölemelő példát —, van valami, ami még a mandátum nál, is fontosabb: a közélet tisztasága. Ez a lemondás talán bevágja majd a mandátumok túlértékelésének bizánci kapuját s talán kezdünk majd helyesen ítélkezni és tisztán látni másutt is: a mandátum nem lehet közéleti elvtagadásoknak, programfeladásoknak, hűtlenségeknek, alkalmazkodási akrobntamutatványoknak, megtagadott hiteknek és elárult meggyőződéseknek himes takarója, a mandátum felelősséget jelent) munkát, nehéz kötelességteljesitést s egyszer már véget lehetne vetni annak a felfogásnak, hogy a mandátum belépőjegy a közélet tombola játékkal egybekötött nagy maskarabáljára, ahol minden meghívott résztvehet a nemzeti javak, pozíciók, stallumok, keresetek és jövedelmek kisorsolásábanl Mussolini bejelentette Olaszország kilépését a Népszövetségből „Az elhatározás következményeiben még teljesen be nem Iái ható" Mandátum, — óh! Á bonyhádi képviselő, a vármegye volt alispánja, lemondott képviselői mandátumáról, hogy nyilatkozzék az ellen a közszellem ellen, amelyik — szerinte a közérdeket fenyegető módon — a vármegyében, a vármegyéjében úrrá lett. Leveti kalappal tisztelgünk ez előtt az elhatározás előtt. „E törpe korban" hány példáját láttuk már annak, hogy meggyőződést, felfogást, elvet, hitet szennyes ruhaként vetettek le a közélet „nagyjai" is akkor, amikor ugy érezték, hogy az egyéni érvényesülés akadálya lehet az, amit eddig hirdettek, vallottak és gyakoroltak. A haza mindenelőtt, — tanította Deák Ferenc s a politika arénájának Fregolijai ugy értelmezték a bölcs intelmet, hogy — amandátumminden előtt. S még azt is gondolták hozzá, hogy a deákferenci tanitás márványba faragott és bronzba öntött szavainak engedelmeskednek, mert ki tudná a hazát jobban szolgálni, mint ahogy ők szolgálják s ha nincs mandátumuk, a nemzetszolgálatuk fogyatkozik meg. A haza érdeke követeli .tehát, hogy nekik mandátumuk legyen s ha a hazáért kell valamit tenni, kit feszélyezhet akkor meggyőződés, program, hűség, vagy becsület. A haza néha áldozatokat követel azoktól, akik mandátumukkal szolgálják a közérdeket. A tolnai alispán másképpen gondolkodott s mintha ez a csudálatos elhatározása egész magyar lelkét kivetítené elébünk. íme van valami* ami fontosabb, mint a mandátum s kívánatosabb, mint a hatalom gyönyöreiben való osztozkodás. Láttuk már annak példáját, hogy olykor a mandátumok boldog birtokosai le is mondottak a képviselőségről. Ha például vezérigazgatói lettek valamelyik nagybanknak, ha zsíros stallugokkal cserélhették fel — főként választás előtt, — a lábuk alatt csúszásnak indult kerületet. Hu ittott valamelyik képviselő ur olyan népszerűvé vált, hogy a közszeretet, ami körülnyaldosta, már-már kidagasztotta a kerületből, akkor — főként, ha megelőző állami szolgálata volt, a nyugdijnövekedes elérése végett — olykor nagyszerényen még egy-egy főispáni állással is felcserélte a veszendő kerületet. Volt már arra is példa, tőlünk nem is messzire eső, hogy a kártyajáték „irányított" szerencséje birta lemondásra a honatyát, — de arra még nem volt eset, hogy valaki csak tiltakozásul dobta volna el magától a mandátumot, mert nem akarja szolgálni azt a közéletet, amelyik nem tudott éles különbséget tenni a politikai ügyeskedések, a taktikai manőverek és a tiszta erkölcs követelményei között. Talán Deák Ferenc példája volt erre is az utolsó, aki nem fogadta el azt a mandátumot, amelyikhez vér tapadt. Mi adja a mandátum varázsát? Egy bizonyosan nem, — nem az, hogy részt lehet venni a törvényhozás munkájában. A mandátum birtokosa először is — visszategezheti a miniszter urukat. Ez már magában véve is egy tényezője a földöntúli gyönyöröknek. Másodszor pertu barátja lesz nevezetes, hires, olykor kiváló embereknek is, akiket a tömeg csak fényképekről ismer. Harmadszar . beavatottá válik olyan államtitkokban, melyeket az újságolvasók előbb ismernek, mint honatyák. Negyedszer pletykákat mesélhet Róma, december 11. Szombaton este hangzott el az olasz fővárosban a harmadik adunata. Róma lakossága fél 10 árakor összegyűlt a Palazzo Venezián, hogy meghallgassa Mussolini beszedet. A fasiszta nagytanács ülésén résztvett a ta• nács minden tagja, Grandi londoni nagykövet és Balbo tábornok, Líbia kormányzó/a, akik ezalkalomból Rómába érkeztek. Az ülés csak néhány percig tartott, amelyet a Duce azonnal kihirdetett Palazzo Venezia erkélyéről. Mussolini beszéde elején utalt arra, hogy a jelen körülmények mellett Olaszország nem lehet többé tagja a Népszövetségnek. Eljött az óra, amikor dönteni kellett ebben a problémában, bennmaradni vagy kilépni a Népszövetségből. Mussolini feltette ezt a kérdést, mire az összegyűlt tömeg dörgő »W« kiáltással felelt. —• Két éven át példátlan türelemről tettünk ta-, nuságot a világ e'ött — mondotta Mussolini. Nem felejtettük és sohasem felejtjük el azt a nemtelen kísérletet, amellyel Genf meg akarta fojtani az olasz népet. Egyideig azt hihettük, hogy a Népszövetség még megadhatja a minket megillető jóvátételt. Ez nem történt meg és már meg sem történhet. Az a jóakarat, amelyet néhány kormány elhatározott, azonnal semmivé vált, mihelyt ezeknek a kormányoknak képviselői bekerülték Genf pesti se s levegőjébe, mihelyt befolyása alá kerültek azoknak a titkos erőknek, amelyük ellcnségai Olaszországnak és az olasz birodalomnak. Ilyen körülmények között tűrhetetlenné vált 'számunkra, hogy továbbra is Genfben maradjunk, mert megsértette tanainkat, stílusunkat cs katonás temperamentumunkat. — íme — folytatta Mussolini — azt látjuk, elég és távozunk minden sajnálat nélkül abból a roskadozó templomból, mhol nem. a békéért dolgoznak, hanem a háborút sziljük., Ezután egyszerűen nevetséges azt hinni és elhitetni, hogy nyomást .gyakorolnak ránk. — Olaszország kilépése — mondotta — a Népszövetségből nagy történelmi fontosságú esemény, amely felkeltette a világ figyelmét és következményeiben még teljesen be nem. látható. Azért nem tagadjuk meg politikánk alapelveit a béke megvalósításáért való közreműködésben, egyébként az utóbbi napokban ujabb bizonyítékát is adtuk, amikor megegyeztünk az Adria másik partján lévő országgal. Nagy demokráciák részéről néhanéha hozzánk eljutott fenyegető hangókat teljes közömbösséggel fogadtuk. Olyan néppel van dolgunk, amely kész bármilyen á'dozalra. A lég, a föld és tenger fegyverei a mienk, amelyet két diadalmis háborúban megerősítettünk, de mienk legfőképen a forradalom hősies szelleme, amit sem ilyen emberi erő nem tud legyőzni. Mussolini beszédét többször félbeszakította a Palazzo Venezián összegyűlt tömeg tüntetése, Mussolininak még sokszor meg kellett' jelennie a Palazzo Venezia erkélyén.