Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-09 / 255. szám

Kedd, T937. novemHer 9. DEEMA'GYAR ORSZÁG Elítélték Arnold járásbiró betörőit (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Két be­törő felett Ítélkezett hétfőn délelőtt Habermann Gusztáv törvényszéki biró. A két betörő, Varga Mihály és Henter Gyula ezév nyarán kifosztotta (dr, Arnold Gyula járásbiró Maroe-uccai lakását. A betörést rendkívül érdekes módon követték eL Megismerkedtek a Stefániansétányon a járásbiró tselédleányával, akinek hevesen udvaroltak. Ami­lior a leány bizalmát megnyerték, rávették, hogy «dja át nekik a kapukulcsot, amit a leány meg fs tett abban a reményben, hogy a flatalembere­liet egyedül ő érdekli és nem a gazdája értékes fcolmija. Varga a kulcsról másolatot készített és amikor fAmoldék augusztusban nyaralni mentek, az álkules segítségével a két barát behatolt a lakásba és ala­posan kifosztották. Rengeteg ruhaneműt, gramo­font, fényképezőgépet, filmgépet vittek el. A tár­jgyak egyrészét még Szegeden elzálogosították, a /többivel Pestre szöktek és ott értékesítették. A két fiatal betörő mindent beismert a tár­Jgyaláson. Azzal védekeztek, hogy nem volt mun­kájuk. Varga, aki péksegéü, nem tudott sehol ecm elhelyezkedni, Henter ugyan egyideig állás­ban volt az ujszegedi kendergyárnál, orvnan azon­ban kidobták, mert amikor legutóbb tüz volt a "gyárban, Henter a maga részére »mentette meg* a 'laboratóriumból a platinacsészéket. A biróság Vargát nyolc-, Hentert hathónapi tórtunnel sújtotta. Az j'.é'.et jogerős. —oOo—. — Dr. Engel Rudolf uj egyetemi munkássága. Budapestről jelentik: A vallás- és közoktatás­'ügyi miniszter dr. Engel Rudolf egyetemi .rendkívüli tanári cimmel felruházott szegedi tudományegyetemi jnagántanár-adjunklust, ^magántanári képesítése tárgykörében a belgyó­gyászati funkcionális diagnosztika tárgykör­ben „A tuberkulózis diagnosztikája és kórtana" tárgykörre történt kiterjesztését jóváhagyólag tudomásul vette és őt ebben a minőségben meg­erősítette. — Két előadás Palesztináról. A szegedi zsidó hitközség idei kulturelőadássorozata hétfőn es­te kezdődött meg a . hitközségi székház nagy­termében szépszámú közönség jelenlétében. Az ülést dr. Singer István nyitotta meg, majd Lőw inger Sámuel, a rabbiképző inlézct la­nára beszélt és előadásában foglalkozott Pa­lesztina fekvésének jelentőségével és helyzeté­vel, kezdve a legrégibb időktől napjainkig, amikor Palesztina a nemzeLközi diplomácia sakktábláján ismét fontos szerepet tölt be. Vá­zolta Palesztinának és a zsidóságnak egymás­sal való kapcsolalát és azt fejtegette, hogy egy­általán nem véletlenségből oly szoros ez a kap­csolat. hanem összefügg azzal, bogv a zsidó­ságnak kellelt az egyistenhitét elterjesztenie a világon, amit Palesztinából, mint a világ kul­csaitól tebelett meg a legkönnyebben. A sokáig tartó lapssal fogadott előadás után dr. Ti i ch.t­m a n 11 Mózes tanár larloll előadási a Palesz­tinakérdésről. A két előadásért dr. Singer István mondott köszönetet a vendégelőadóknak. ^ÍISBSIS^ könyvújdonságok a Délmagyarország kölcsönköny vtárában He Uaé&szou Kenje fel ujjával vékonyan ax arcra a Hezolite-Rapid gyorsborotva­krémet és minden további várakozás nélkül borotválkozhat. — Nem kell az arebürét percekig dürzsölni, mert a Hezolite-Rapid arcápoló gyorsborotvakrémmel víz, szappan és ecset nélkül egy perc alatt töké­letesen borotválkozhat« utána nem ég és nem pattan fel az arcbőre, megszűnik az arcbőr száraz felkapartsága és arca bársonyosan üde lesz. Próbadoboz 24 fillér, ezt is visszatérítem azután eredeti doboz vagy tubus vásárlásánál. Kapható minden szaküzletben és a készítő; Dr. HOLCZER vegyész illatszertárában, Budapest, VI., Teréz körűt 8 MAKÓ xi. 9. HalárdajuMleum és serlegavatás. A jóképessé­gü makói Belvárosi Református Énekkar fenn­állásának 15-ik évfordulóját ünnepelte tegnap s ezzel kapcsolatosan felavatta a miskolci országos versenyen nyert elsődijas serlegét. Az ünnepsé­gek ia vasárnap délelőtt 11 órakor tartott dísz­közgyűlésen kezdődtek, amelyen vitéz Galamb Sándor elnöki megnyitót mondott, dr. Szentpé­teri Sámuel pedig az énekkar történetét ismer­tette. Este 7 óraikor a Gazdasági Egyesületben mű­soros társasvacsora volt. A műsorban Szirbik Sán­dor leikész mondott ünnepi beszédet, a vacsora során pedig Hajdú Gábor serlegavató beszédet. POSZTÓŰYAB É5 BUHAűYÁR BT vl.TnniajíúiXL Gyártelep: BUDAPEST, XI., limi UT II?. Még egy pénzügyi ellenőrt kapott Makó városa. A makói pénzügyi ellenőrzéssel kapcsolatosan a legutóbbi időben ismételt támadások hangzottak el a képviicliitestülatben é; a makói sajtó egyik­orgánumában. Ezek a támadások a pénzügyi ellen­őrzés munkáját kifogásolták, de azt is szóvátették, hogy a pénzügyi ellenőr csak hosszabb időközök­ben jön le Makóra. Ezeknek az egyéni forrásból eredő és egyéni színezetű támadásoknak Makón kevés visszhangja támadt, a belügyminisztérium részéről azonban nem maradtak következmény nélkül. Annak a hivatalos felfogásnak és ténynieg­állapitásnak, hogy Makó város pénzügyi ellenőr­zésére változatlanul és továbbra is szükség van, bi­zonyságát szolgáltatja az a belügyminiszteri ren­delkezés, amely szerint a város eddigi pénzügyi ellenőre, dr. Cserzy István belügyminiszteri se­gédtitkár mellé a város pénzügyi ellenőrzési teen­dőinek végzésére Szuppán Géza belügyminiszteri számvevőségi tanácsost is kirendelte. Ezzel a ki­rendeléssel biztosította a belügyminisztérium azt, hogy a minisztériumi hivatalos munkájával erő­j sen elfoglalt dr. Cserzy István a város pénzügyi ellenőrzését megosztva, hatályosabbban végezheti s ezentúl felváltva, hetenkint rendszeresen lejöhes­senek-Makóra a szükséges álienőrzé i munka sze­mélyes végzésére. Uj hivatalos órák a városházán. A makói vá­rosházán a holnapi naptól kezdődően a hivatalos órák délelőtt 8 órától délután 2 óráig lesznek. A legjobbkor ment ki a tanyájára. Nem min­dennapi kalandja volt szombaton B. Nagy József Váradi-uccai gazdálkodónak belsőjárandói tanyá­ján. A gazda fiával együtt kocsin ment ki a ta­nyába, amelyet legnagyobb meglepetésére, fel­törve és kifosztva talált. A tanya körüli szemlélő­dés közben az egyik csutkakupban egy idegen CIIH bért találtak, aki futásban keresett menedéket, de akit a gazda és fia hosszas üldözés után elfog­tak. Kiderült, hogy a titokzatos idegenben a ta­nyai betörőt sikerült elfogniok, aki kevéssel a gazda kiérkezése előtt fejezte be munkáját s csak annyi ideje volt már, hogy zsákmányával együtt, amelyet zsákba gyömöszölt, elrejtőzhetett a esuí­Ikakupban. A kézrekerült betörőt a gazda és ff a beszállították a rendőrségre, ahol megállapítot­ták, hogy Répási Majercsik Mihály 27 éves nap­számos az illető, aki a Bethlen-ucca 52. szára alatt lakik. Az eljárás megindult ellene. Anyakönyvi hirek. Házasságra jelentkczteící Petri István Orbán Zsuzsannával, Nagy György Bakalty Évával. Elhalt Fejes István 52 éves (Luthic­ucca 52.). V Budapest I. 6.45: Torna. Hanglemezek. 7.20: Étrend, köz-, lemények. 10: Hirek. 10.20: >Az elegáncia nagy­mesterei.* 10.45: »A bundadivat.* 11.10: Nemzet­közi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egye­temi-templomból, idöjárásjelentés. 12.05: A Jó­zsef nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. Vezé­nyel Seregi Artúr. 12.30: Hirek. 13.20: Pontos idő­jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.30: Berki István és cigányzenekara. 14.40: Hirek. 15: Ár­folyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. 16.10: » Asszonyok tanácsadója.« (Arányi Mária előadá­sa.) 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjclcnlcs hi­rek. 17: »A lardmayor napja.* Irta Ráth-Vég István. 17.30: Hanglemezek, 18.15: »Amig a h ing­ből hanglemez lesz.* Közvetítés a stúdióból és a Kákcl-gyárból, Beszé'ö Budinszky Sándor. 19: A rádió szalonzenekara. 19.50: »Pehclyke.« Szininii 4 felvonásban. Irta Lagerlöf Zelma. Forditotta Marchis György — rádiószinpadra alkalmazta Rar­sy ödön. Rendező dr. Németh Antal. 21.30: Hí­rek, időjárásjelentés. 21.55: Sárai E'emér és ci­gányzenekara muzsikál. László Imre énekel. 22.40: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Dohnányi Ernő. Közreműködik böszörményi Nagy Eéla (zongora). 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. Budapest TT. 18.30: Schuster Etelka gordonkázik, zongora­kísérettel. 19: Francia nyelvoktatás (dr. Garzó Miklós). 19.25: A földmiveiésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19.55: A .rádió szalonaí­nekara. 20.20: Hanglemezek. 21.10: 1 getöverseny­eredmények. Küllőid. Belgrád. 8.80: Fi harmonjkusok. — Berlin. 4: Német operákból. 5: Német mesterek müvet. —1 Bécs. 7.40: Altinann: Hulló levelek, őszi hangképek zenével. 8.40: Vidám est. 10.10: Kivénsághang­verseny. — Brüsszel. 8.15: Wagner- és Fauré-zo­ne. — Bukarest. 6.55: Lemezek. 9.45:

Next

/
Thumbnails
Contents