Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-08 / 229. szám

-ro DÉLMAGYARORSZÁG Péntek, 1937. október 8: Vltt>rlázórcpülögépnvatá9. A Délvidéki Aero Klub — mint jelentettük — két uj gépet, a „Ti­szát" és a „Szegedet" vasárnap ünnepélyes kül­sőségek között adja át a használatnak. Az ünne­pélyes felavatás vasárnap délután fél 4 órakor lesz a belvárosi temető melletti repülőtéren és a gépeket (Slattfelder Gyula püspök fogja megál­dani. A keresztanyai tisztséget vitéz dr. Imecs Györgyéé és begavári Back Bernátné vállalta. A Vasutas-céllövők teljes számban résztvesz­nek a vasárnap Budapesten megrendezendő or­szágos versenyen. A szegediek jő helyezésre szá­míthatnak. Budapesti értéktőzsde zárlat. Rendkívül ide­ges, kedvetlen hangulat jellemezte a mai tőzsdét. Kontremin tevékenységen kivül főleg kényszer­eladások nyugtalanították a tőzsde hangulatát. Minthogy már hosszabb idő óta hiányzott a külr ső közönség érdeklődése, az erős kínálat folytán a részvények árfolyamai a piac egész területén jelentékeny mértékben visszaestek anélkül azon­ban, hogy az erős kínálat a jegyzések felfüggesz­tésére vezetett volna. Gyenge kezek eladásai a tőzsdeidő további folyamán még jobban fokozód­tak és a napi legmélyebb árfolyamokat közvetle­nül zárlat előtt jegyezték. Az általános lanvha irányzattól eltérőleg a Magyar Nemzeti Bank rész­vény szilárd volt és 3 pengővel javitolta meg leg­utóbbi árfolyamát Magyar Nemzeti Bank 181, MÁK 452, Ganz 80, Tzzó, Szegedi ke.nderfonógyár üres. Zürichi devizazárlat. Páris 14.315, London 21.52 Háromnegyed, Newyork 434.5. Brüsszel 73.20. Mi­lánó 22.93, Amszterdam 210.25, Berlin 174.5, Schil­ling 80.20, Bécs kifizetés 81.75, Prága 15.23, Var­só 82.25, Belgrád 10, Athén 3.95, Bukarest 3.25. Magyar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolya­mai. Angol font 16.70-16.90. belga 56.90-57.50,' cseh korona 11.55—11.95, dánkor. 74.55—75.35, di­nár 7.40—7.90. dollár 336.75—310 75. svéd korona 36.10—87.00. kanadai dollár 336.00-311.00, fran­cia frank 11.20-11.90. hollandi frt 186 55—188.55, idengyel zlotv 60.00—61.40. lel 2.85—3.00, leva 3.00 -4.00. lira 17.40-17.90 (500 és 1000 lirás bankje­gyek kivételévrB. német márka — —, norvég korona 83.90—84.80. osztrák schilling 80.00—80.70, svájci frank 77.55—78.45. Budapesti terménytőzsde zárlat. 'A határidős pfneon tartott nyitás után lebonvolitások követ­keztében elgyengült az irányzat és a rozs 14— 17. a tengeri ára 6 fillérrel olcsóbbodott. A forga­lom csekély volt. A készáru piacon terniénvmag­vakban az irányzat tartott volt és ugy a buza-, mint a rozsárak változatlanok maradtak. A tnkar­mánycikkek piacán 5 fillérrel javult a szokvány­zab és a tengeri árfolyama. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjcvzrsc, flnza tiszai 77 kg-os 20.10-2050. 78 kg-os 20.40— 20 80. 79 kg-os 20.65-21.00. 80 kg-os 20.8-2110, felsőtiszai 77 kg-os 20.10—20.50. 78 ke-os 2o to— 20.80. 79 kg-os 20.65—21.00. 80 kg-ns 20.80—2t.1o, feléremgyei, dunatiszai, dunántúli 77 ke-os 20.10 — 20.30, 78 ke-os 20 10- 20.n0. 79 kg-ns 20.65—20.80, 80 kg-os 20.75—20.9o. Pozs pestvidéki 18.75—1S.0o, takarmányárpa T. 1650-17.00. sörárpa I. 21.00— 2300. zab I. 16.70—16.90, tengeri tiszántúli 13.35— 1345. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza gyenge, flee. 101.25, máj. 101 hétnyolcad, jun. 96 ötnyolcad —96.5. Tengeri gyenge. Dec. 59 háromnyolcad, máj. 60 ötnyolcad, jun. 61.75. Rozs gyenge. Dec. 7t ötnyolcad—71.5, máj. 73 háromnyolcad, jun. 75 .ötnyolcad. Petőfi összes költeményei diszes kötésbe P 1 40 MadArfi: Ember tragédiája félbőrbe R -.96 iskolai zenemüvek" feláron kaphatók. Iskolai zenemüveket, iskolakönyveket, tudományos könyveket és teljes könyvtárakat veszek. dpróhiijcfefójek. Apróhirdetést délután 5 óráig fogad el a kiadóhivatal Csak ma, pénteken: női duplex keztyQ felül antilop, alul bőr fekete, eötétki-k QO 4 58, barna: vaOO Gombház Csekonics ucca 3. Bútorozott szoba füg­getlen asszonynál, csi­nos kis lakásban, csa­ládias alapon is azon­nal kiadó. „Kellemes la­kás." Hungária antinuarium Klavó-ucca 6. Különbejáratu szépen bútorozott szoba ki­adó és egy zongora ol­csón eladó. Nemesta­kács ucca 12b, em. (kör­úton belül.) Szép uccai bútorozott szobát kaphat egy-két úriember Deák F. u. 18. Keresek egy-két szobát zongorával és fürdöszo­bnhasználattal. Ajánla­tokat „Pontos fizető 2". jeligére a kiadóhivatal­ba^ Szép bútorozott szoba, fürdőszobával két sze­mélynek kiadó. Vitéz u. 15, emelet. Csinos különbejáratu — bútorozott szoba 1, 2 személynek, 18 P-töl kiadó. Apponyi All>ert­u. 18, I. em. 3. ajtó. Emeleti szoba, konyhás lakások kiadók, ríóbi­árt basa 5. Üzlethelyiség november l-re kiadó. Kelemen u. 11 alatt. Kettőszobás magasföld­szintes tiszta lakás ki­adó. Római körút 3. Modern garzon lakás november l-re átadó. Tisza Lajos körút 37, házfelügyelő. Kétszer 2 szobás mo­dern lakás nov. l-re ki­adó. Tud. Szabó L. és Társa, Kárász ucca. Egyszobás modern la­kás október tizenötre vagy november elsejére kiadó. Bercsényi u. 13. Varró és tanulóleányl felvesz Fekete Mária női divatszalon, Tisza "Lajos körút 29. 15—18 éves kifutó fiút megbízhatót felvesz — Mentus, Károlyi u. 1. Jel. reggel 7—8 óra között. Kifutó felvétetik Till szabónál, Tisza Lajos körút 42. Tanulóleány felvételik. Thiel kaiapszalon, Ke­lemen u. 7. Egv ügyes kifutó fel­vétetik Révész füszer­iizlet, Szentgyörgy ucca 26. sz. Egy csinos, JÓMEGJF.LENÉSÜ LEÁNYT automata bülfebe keres a Próféta-ctterem. 15—16 éves fiu tanonc­nak felvétetik. Cukrász­da, Kelemen u. 7. Kifutót felveszek, Bo­da csemggé,s, Kárász u. Egy megbízható ügyes kifutót koszttal és fize­téssel felveszek. Hitele­sített mérleget vennék 10 kg-ig. Margit u. 14, földszint 1. ' HáptaAJtási atkalmxuütt Bejáró takarítónő, fia­tal, reggeli órákra fel­vétetik. Kárász ucca 14, első emelet 1. Bejárónőt 15-re felve­szek, heti 2 napi elfog­laltsággal. Szeged, Szt. Mihály u. 7. özv. Hala­siné. Egv éves gyermek mel­lé keresek jobb LEÁNYT vagy középkorú nőt, ki háztartási munkában is segédkezik. Lampel Jó­zsefné, Tábor u. 5. Mindenes leány jó bi­zonyitvánnval azonnal felvétetik. Glück, Atti­la u. 16, II. em. jobbra. Megbízható bejárónő — azonnal felvétetik Wim­mer Fülöp u. 8. Jóravaló bejárónő kis­háztartásba felvétetik. Széchenyi tér 7, I. 18. Kiszolgáló leányt, ki a házi munkába is segéd­kezik, felvesz Tölcséry cukrászda. Magányos jobb nő, el­sőrendűen főz, uriház­nál állást keres vidék­re is elmegy. ..Jóbizo­nyitvány 10" jelige. ANGOLUL tanil kezdőket vagy ha­ladókat. egyesével vagy csoportban Mrs. Fenn Fénves, Tisza L. körút 31, I. em. 10. OKLEVELES ZONGO­RATANÁRNŐ még néhány növendéket vállal. Gyors haladás. Maros ucca 15. CSERÉPKÁLYHA ÁTRAKÁST. javítást felelősség mel­lett vállal Palotás kály­hásmester, Faragó u. 3. Vidéken is. 165 ADfH-vaa Cserépkályhák, hasz­nált ,jó állapotban el­adók. Csuka 24. sz. Veszek férfi és női ru­haneműt .zálogjegyeket stb. Csehó, Attila u. 8. Nagyon szép színekben kap­tunk hajszál­vékony kishlb&s harisnyát a P. 1.98-asbói és sürU szálul a P. 1.48-asból a fehércégtáblás BOROS Keményfa félháló eladó Mars tér 8. szám. Kitűnő „Röslcr" hang­verseny zongora eladó. Böhmné. Tisza Lajos körút 48. Elismert saját termésű RÓZSABURGONYA P 8.— mászánként ha­zaszállítva. Petőfi su­gárut 8-t. T. 30-11. ZSIRBEÖNTÉST vállalok. Mindenkor friss libahús kapható. Feucrné, Valéria-tér 15. szám. Eladó 2 Bárok szek rény, ebédlő, bádogdé­zsa. Berlini körut 34, földszint 2. Tehénbőr ételhordó tás­ka, faszén, tüzhelv, női őszikabátok eladók. — Valéria tér T0 sz.. I. 1. Vas zománcos fürdőkád alig használt szecska­vágó eladó. Mars tér 8. Egy kisebb takaréktűz­hely eladó. Szekeres u­35 sz. Férfi mikádó szőrme­béléssel eladó. Tóth Gyula szabónál, Appo­nyi Albert u. 3. Jó átmeneti kabát ol­csón eladó. Böhmné, Ti­sza Lajos körut 48. „Szőke leány érdekel" jeligével szignált levél irója, pontos cimmel el­látott levelét küldje —>. „Ideálista" jeligére. lail ÖHtiliV Elveszett Rókuson egy darab fekete antilop keztyü a kézfejen luka­csos fehér átfüzésseL Megtaláló jutalom elle­nében adja le a rendőr­ségen. 3 drb 8 hetes pulikutyát jóhelvre elhelyeznék —» Kecskeméti u. 11a. Tanulmányait bevégző fiatalember jólszituált úrinő ismeretségét ke­resi. Állásbajutáskor házasság sincs kizárva. Korkülönbség nem szá­mit. Jelige: „Mon ami." 7771 'Ilii Sürgősen eladó Ószent­ivanon. Cukor ucca 147 számú ház 4 szoba, konyha, kamra, pince, üzlethelyiség szép. gyü­mölcsöskert sjőlővel beültetve. DÉLMAGYARORSZAG Megjelenik hétfő kivételével naponta reggel. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Szeged; Szerkesztőség Somogyi-ucca 22, I. emelef. Telefon 23-33. Kiadóhivatal, kölcsönkönyvtár és jegy­iroda: Aradi-ucca 8., telefon 13-06. Nyomda: Lőw Lipót-u. 9.. telefon 13-06. Budapest: Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., IIol­lán-ucca 5., I. Telefon 1-237-39. Makó: Szerkesztőség és kiadóhivatal Városi bérpalota (Tejpiac.) Telefon 215. Nyomatott a kiadótulajdonos Détmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR. RHEIM4, köszvény, csuz, ischias, izületi fájdalmait gyógyíttassa Budapesten a HUNGÁRIA FÜRDŐ alkoholos törkölyfiirdöjétoen. VII,, Dohány u. 44. Orvosi felügyelet Olcsó pausálé árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk nz épületben Jevö Contlnenlál szállóban. Ismertetőt kii Műnk.

Next

/
Thumbnails
Contents