Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)
1937-07-31 / 173. szám
V Szombat, 1937 julius 3Tl DÉLMAGYARORSZÁG Szabadféri jegyárusitás a szinház nappali pénztáréban. Hiheteílen olcsó árak! Cipék P 3 ,M>-1ŐI P Q-9°-ig cipőlixlei, Kárász ucca 3. szám. 99 99 — Amerikában született magyarok zarándokútja Magyarországra. Budapestről jelentik: Az amerikai magyarok verhovai segélyegylete ebben ez évben is zarándokcsoportot küld a szülőhazába. Huszonöt tagjának Budapestig és vissza szóló költségét viseli, ily módon nyújt alkalmat olyan fiatal tagjainak Magyarország megismerésére, akik különben sohasem láthatnák meg azt az országot, ahonnan szüleik származnak. A verhovai csoportot 150 amerikai magyar is elkíséri. Szombaton délután érkezik meg az idei legnagyobb csoport Budapestre, ahol ünnepélyesen fogadják őket. Augusztus 6-ig a főváros nevezetességeit nézik, majd elindulnak az ország megtekintésére, Debrecenben a Hortobágyot nézik meg, eljönnek Szegedre, Battonyára és Pécsre ,valamint a Balatonra is. — Német továbbképző fanfolyam a tanitók'számára. Budapestről jelentik: A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezév szeptemberében egy egytanévre terjedő német nyelvű tanítói továbbképző tanfolyamot nyit meg Budapesten, hogy a hazai német tanítási nyelvű népiskolákban a jövőben megüresedő tanítói állások betöltésénél kellő számban álljanak rendelkezésre megfelelően képzett tanítók. A tanfolyamra legfeljebb 25 férfilés 5 nöhallgatót vesznek fel, akik a Magyarországi Tanítók Ferenc József-házának internátusában ingyenes teljes ellátásban -részesülnek. Pályázati kérvényeket augusztus 15-ig kell benyújtani az internátus igazgatóságához (Budapest, Szentkirályucca 47. szám). — Az olasz—magyar külkereskedelmi mérleg. Rómából jelentik: Az olasz központi statisztikai intézet legújabb adatai szerint Olaszország külkereskedelmi forgalma Magyarországgal az év első felében 167.6 millió lira behozatali töblettel zárult, vagyis Olaszország ennyivel többet hozott be Momjarországró', mint amennyit oda ki-Itt. Csillárt, rádiót Szegeden a legnagyobb választékban és legelőnyösebben szerezhet be FONYO Villamossági Vállalat üzleteiben. Kölcsei-u. 4. — Kárász-u. 3 Városában, községében, falujában, csak Kardos tarhonyáljésztát vásárolja I Megbízható mináség I Kiadás, t kapható! jálzü, tápláló. Mindeneit Költözködés alkalmával függönytartók nagy választékban, legolcsóbban áron Freimannál, Kárász ucca 10. sz. Qofntlifil lekvárját "gorkáját, pap- l||Ntll|| "'lat teDüiUlllGl rikáját, paradicsomát „Vilii JL gye et Akkor less tartós ! Evek óta kitűnően bevált gyűmölcskonzervá ó por. Kapható a készítőnél: Gergely gyógyszerésznél Srffifi^ • •^•mm^Bi körút sarok /ZEC3EDvu.3i* — Vízhiány a Halász-uccában. A felsővárosi Halász-uccában szintén sokat panaszkodik a lakosság a vízellátás miatt. Az uccában ötvennél több lakóház van, mindegyikben számos család lakik és az egész uccában csak egyetlen kifolyó működik, amely pcrccnkint csupán 4 liter vizet ad. Déli időben a haziaszszonyok sorban állnak, hogy a kifolyóhoz Kerüljenek. A Halász-uccai lakosok most azt kérik a várostól, hogy egy második kifolyóval segitsen az állandó vízhiányon. A Halász- és a Gyik-uccák keresztezésénél tervezik a kifolyót, ezzel segíteni lehetne a környék szegényes vízellátásán. Nagyobb segítség volna azonban, ha kifolyó bekapcsolása hclvett. kutat fúrnának ezen a környéken, mert a kifolyók bekapcsolásával, a meglevő kifolyók vízszolgáltatása még inkább csőkkcn. Gyürhetetlen maradék mtr. 78 fillér Menyecske Bolt Sreoeí, Mikszáth Kálmán ucca 16 szám. 298 Az első magyar szabadiéri kiállítás Európa legnagyobb szinliázvárosalban néhány nap óta lázas érdeklődés mellett olyan színészet! kiállításokat rendeznek, amelyek kizárólag a szabadtéri játékokkal foglalkoznak. Páris, München, Brüsszel és Bécs közönsége a legnagyobb figyelemmel szemléli a játékok múltjára vonatkozó összegyűjtött anyagot, valamint a játékok jövőjét irányitó kiállítási anyagot. Ezek között szerepel dr. Németh Antalnak, a Nemzeti Szinház igazgatójának a szegedi Dóm-térre tervezett forgó nézőtér modellje, melynek a maga nemében páratlan különlegessége minden kiállításnak és épp ezért augusztus hó 10-ig a modell sehol ki nem állítható. A szegedi Dóm-téri játékok múltjával foglalkozó kiállítás azonban fényképfelvételek alapján mutatja be a forgó nézőtéri modellt, amely dacára annak, hogy szegedi vonatkozású, még nem szerepelt a szegedi közönség előtt. Miként a szabadtéri játékok kezdeményezése Szeged nevéhez fűződik, akként a szabadtéri játékok kiállításának sorát is Szeged nyitja meg Magyarországon. A kiállítás szombaton délben 12 órakor nvilik meg a közönség részére. Bevezető beszéd helyett dr. I.ugosi Döme szabadelőadásban fogja ismertetni az általa rendezett kiállítás anvaaát, közben pedig Cserzy Béla ismerteti a kiállítással kapcsolatos Madárh-kiállitásnak általa rendezett anyagát. A kiállítás megnyitására a muzeum meghívókat nem borsálott ki. azonban mindenkit szívesen látnak már ezalkalommal is. Belépődíj 20 fillér. — Számos női bajnál végtelen nagy megkönnyebbülést szerez reggel, éhgyomorra fél pohárnyi természetes „Ferenc József" keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhigitja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül pedig az emésztőszervek működését lényegesen előmozdítja. Az orvosok ajánlják. „KOZPONTI TEJIVÓ" Kárász ucc-o 14. sz. Központi •gystammel szemben. Fővárosi mlnláro berendezve. Hideg, meleg ételek a nao bármely szakában, ízletes konyha olázéteny In szolgálós. Olcsó árak. Kellemes forrasz. Szeszes Hol nincs. — Nem változik a paprika beváltási ára. Hirek terjedlek el arról, hogy a fiiszerpaprika beváltási árában változás történik olyanképen, hogy a csemege paprika árát felemelik, az erős paprika fajták árát pedig leszállítják. Illetékes helyről nyeri értesülés szerint a folyó gazdasági év végéig, vagyis szeptember 30-ig ilyen beváltási árváltozásról nincs szó. A beváltási árasban csakis az uj termelési évben, vagyis október 1 tői következhet be változás — amennyiben azt az idei terméseredmény szükségessé leszi. — Tiszta gyapjú fürdőruhák kiárusítása 5, 7, 9 pengős egységárakon Lampel és Hegyi cégnél. | Szeged és a vidék nagy BUTORARUHAZA | ASZTALOSMESTEREK BÚTORCSARNOKA | Szeged, Dugonics-tér. Müller-palota. — Elveszett egy rózsalüzcr. Vasárnap három hete a felsővárosi templomban, vagy a templomtól a Szent György-ucca 16. számú házig elveszett egy türkiszkék rózsafüzér. A tulajdonos kéri a becsületes megtalálót, hogy adja át illő jutalom ellenében Szent György-ucca 16. szani alatt özv. F o n a y n é-nak. — 6, 7, 9 pengő tiszta gyapjú fürdőruha Lampel és Hegyi cégnél. — A 86-osok műsoros estje. Ma este tartja a 86 os bajtársi szövetség műsoros estjét Tóth Dezső Liget-vendéglőjében (Újszeged). Kezdete este 8 órakor. _ Főfájás, idegesség, hypochondriás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélmüködésünket reggelenként éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizzel elrendezzük. Az orvosok ajánlják. Magyar Asszony-étkezde Kölesei ucca 2. ízletes kéz! konyka. MeniirenJszer Szezonvégi árak fürdőruháknál, szezonelötti árak őxzl kötött áruknál ZWICKL L. Horváth Mihály ucca 10. szám. Madách: Az ember tragédiája, félbőrben —/.Ki, használt iskolakönyvek féláron kaphatók. — Intézmények és vállalatok figyelmébe! Papírhulladékot, régi levelezést válagolá mentesen, minden mennyiségben veszek. Pult és üzletberendezések eladók. Hungária' flntiquáriutn KIGYÓ UCCA 6. SZÁM. Feketesas ucca sarok. CEMENT | MESZ GIPSZ cserépkályhát és mindennemű építkezési mnna olcsóbban E 3 lt Ú € S tl C T £11 élf BOG8EAY..UCCA 10. TELEFON 10-66.