Délmagyarország, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-12 / 106. szám
4 DÉlMAC.yARORSZAG Szerda, T9Í37 május 12. és a gyárvállalatokra is. Az idegen munkások alkalmaztatásával kapcsolatban nyilatkozott kedden dr. Pálfy József polgármester is, a kővetkezőket mondotta: — Minden törvényes eszközzel védelembe akarom venni a szegcdi munkásokat. Szegeden meglehetős kevés építkezés akad, megkívánható tehát teljes joggal, hogy a szegedi munkások és napszámosok jussanak elsősorban keresethez. Mindegyik szegedi polgárnak, munkaadónak, építtetőnek lelkiismereti kötelessége kell, hogy legye®: elsősorban szegedi munkást alkalmazzon. Nyomatékosan felhívom erre most újólag is a szegcdi munkaadókat, akiknek kötelessége a szegedi munkások alkalmazása még akkor is, ha esetleg a szegedi és az idegen munkások órabére között mutatkozik is némi differencia. Halálra Ítélték él ette kivégezték a bécsi gyilkosokat Bécs. május 11. A wienerneustadti rögtönitélő biróság két napi tárgyalás után kedden hirdetett ítéletet annak a három suhancnak az ügyében, akik április 24-én a ncukircheni országúton feltartóztatták Wicngreen Ingridnek, a paraguai követ leányának gépkocsiját és a leányt emberiden kegyetlenséggel meggyilkoltak. A biróság Schlögel Herb"rt 21 éves, Fleck Frigyes 20 éves suhancot rublógvilkossúg miatt halálra itélte, Stevskahl Vilmos 19 éves segédmunkái fiatalkorút, akit a törvény értelmében halálbüntetéssel rem lehet sújtani, lti évi súlyos börtönre ítélte negyedévenkmt 1 napi koplalással és sötét zárkával. A halálos Ítéletet, amennyiben az elitéltek n^m kapnak kegyelmet, azonnal végrehajtják. Az államfő a kegyelmi kérvényt elutasította, Schlögel Herberten és Fieck Frigyesen a halálos Ítéletet este 8 óra 40 perckor végrehajtották. LONDON KORONÁZÁSI LÁZBAN London, má jus 11. Szerdán nagy napja lesz Angliának: megkoronázzák XagybriUmnu uj uralkodóját, VI. Györgyöt. Fényesen feldíszítették az angol fővárost, útjait fellobogózták, felvirágozták. Olyan nagv a pompa, amire csak egy olvan világbirodalom képes, mint Anglia. A koronázási szertartást milliók és milliók fogják végignézni, megszámlálhatatlan az ünnepségre érkező külföldiek száma. Olyan nagy a forgalom Londonban, amire még nem vSlt példa. A Ruekingliain-palotát valóságig mesebeli kastéllyá varázsolták. Az érdeklődésre jellemző, bogv sokan már hétfőn délelőtt elfoglalták helyüket a Viktória-emlékmű tövében. Élelmiszerekkel felpakolva és ülőszékekkel felszerelve várakoznak a káprázatos ünnepségre. Egv nappal a koronázás előtt VI. Győrgv an£ol kiráiv 144H1 személyiséget tüntetett ki és nevezett ki. A kitüntetéseket kedden hozták nyilvánosságra. A kitüntetettek név iegvzékén szerepelnek a királyné, nz özvegy királyné, a király fivérei és » család tatfiai is. A királvné édesatyját a lordok házának tagiévá nevezte ki a király. Érdekessége a kitüntetéseknek, liocy két szocialista politikus bárói cimet kapuit. Délután átszállították a koronázási ékszereket az udvari ékszerésztől a westminsleri fötemnlomba. ahol a jeruzsálemi kamrában helyezték el. Alabárdosok fogják őrizni reggelig, amidőn a főpapok a főoltárra helyezik a kincseket. Dé'után 2 ómkor foglalta el helvét a főlemnlom kapu>:i\ al szentben a nézőközönség első két tasría, k»'t idős leánv, a Hnnden nővérek, akik New-CastlcBől uHztak Londonba a koronázásra. Kis tábori székükre azznl nz elh»térozá«sal öltek le, hogv nem lelnek fel »rr«l szerda délutánig, amig a kiráiv és a királyné koronával a fejükön nem távoznak cl a temnlomhól. A késő délutáni órákban sütött a n»r>. r>z időjelen lés szerint azonban szerdán esős és ború* lesz az idö LondonbanEste különvonatokon több, mint 200 ezer embert szállítottak Londonba. Mind°n vasúttársaság legalább 50 különvonatot helvezett forgalomba az óriási forgalom lebonyolítására. Eden íárgyalásal London, május 10. Eden külügyminiszter a koronázási ünnepségekre Londonba érkezett államférfiak közül többel megbeszélést folytatolt, amelyekben a lapok szerint nemzetközi Wdésekrol is szó volt. Eden dMuláa egymásután fogadta Litviuov szovjet megbízottat, Seb mid t Guidó osztrák külügyi államtitkárt, Lazarigi litván külügyminiszteri. Közlekedés! sztrájk London, május 11. A koronázási ünnepségek idejére az autóbusz-alkamazottak sztrájkján kivül a közúti vi'lamos alkalmazottainak sztrájkja is fenyeget. A keddre virradó éjszaka a közúti villamos alkalmazottak elfogadtak egy határozatot, amelyben a szakszervezettől kérik a sztrájkhatározat kimondását. A földalatti villamosvasút alkalma-" zottai szintén sztrájkra készülődnek. A közlekedési sztrájk kitörésének lehetősége beárnyékolja a koronázási ünnepségek pompáját. Heves harcok a spanyol fronton Ujabb ofíenzívó! kísérelnek meg Madrid ellen Páris, május 11. A spanyol polgárháború frontjairól ellentétes jelentések érkeznek; mind a két fél sikerekről számol be. A felkelők azt állítják, hogy kitűnően sikerült a biscayai előnyomulás, amelynek több helyiség elfoglalása lett az eredménye. A konnánycsapatok elmenekültek állásaikból, előzőleg felgyújtották Bigoítat éppen ugy, uiiut Durangót, Eibart és Guernicát Ezzel szemben a baszk kormány hivatalos jelentése a Sollube-hegység körül folyó harcokról győzelmet jelent. A hegység legmagasabb csúcsai még miudig a milícia kezében vannak. Btgoita elfoglalását a kormány is elismeri A kormánycsapatok Urrumendi előtt szétverték a felkelőket, akiv több. mint ezer embert vesztettek. Madridból jelentik: Az északi harctéren igen heves harc folyik továbbra is. Az egyes szakaszokon több mint két nap óta szünet nélkül harcolnak. Az ellenség négy ponton egyidejűleg támad. A partvidéken a repülők erős nyomást gyakoroltak a kormánycsapatok állásaira. Berneotól de.luyugatra a Sol'ube he^ssé^ magaslatain a köztársasági csanatoknak sikerült meodllitaniak a nemzetiek elórenyomvlását. Isarruri kőrnvekén Franeo csanatai repülök ágvuútegek előkészítése után tömegesen indultak rohamra. A köztársasági csapatoknak sikerült jól megerősített állásaikban helijt állni. A kormány-csapatok reggel Kerékpárosok! EliőrendU kerékpárokat engedményes árban részletre adom. Gimlka* és stHatrészeket most filléres ^_ _ árban kaphat SZtttflIU 901100^, Sxeiad. Kis- D naiotn Ki«s u. 2 ezen a szakaszon két dombot elfoglaltak és clsáncolták magukat, Madridban a felkelő csapatok nehéz tüzérsége kedden reggel 5 órától hevesen ágyúzta a főváros belső negyedét. Több ágyúlövedék a város belső negyedében csapott le. Egyelőre nem tudják a halálos áldozatok számát. A nagyarányú tüzérségi tevékenységből arra következtetnek, hogy ez bevezetője a Madrid ellen irányuló ujabb támadásnak. \ Franeo kormány u'abb jegyzéke Angliához Salamanea, május 11. A felkelő kormány Bilbaő polgári lakosságának elszállításával kapcsolatos angol elhatározásra kedden jegyzékben válaszolt, amelyben kifogásolta, hogy az angol hajók beavatkozzanak iaz északi kikötök elleni zárlatba és hadihajók kíséretével a zárlatot áttörjék. A Fran* corkormány ebbe a spanyol felségjog megsértését látja. A jegyzékben ismételten utal arra, hogy Bilbao és St. Ander között egy semleges sávot jelöljenek ki a nemzetközi vöröskereszt felügyele* tévcl és ide helyezzék cl a polgári lakosságot, Jaures merénylőiét megölte egy repülőbomba Páris, május 10. Jean J a u r é s merénylője, a párisi lapok jelentése szerint elesett a spanyol fronton. Paul V i I a i n royalista fiatulember közvetlenül a világháború kitörése előtt a Montmartre egyik kávéházában több re\ olverlövéssei agyonlőtte a francia szocialista párt akkori európai nevü vezérét, Jaurést. Vil&in azóta spanyol területen élt a baleári szigetcsoport egyik szigetén, Ibízán, Mosl repülőtámadás áldozata lett. Házát telitalálat érte, Paul Vilaiul holtan találták a romoki alatt. B Vatikán és a német támadások A Középeurópai Katolikus Kurir jelenti: Mint ismeretes, a Vatikán és a III- Birodalom diplomáciai jegyzékváltásáról hivatalos jelentést nem adtak ki. Most a francia katolikusok vezető napi* lapja, a La Croix a következőket irja: íMindezideig semmiféle hivatalos érintkezés nem volt és nem vétetett tervbe a német külügyminiszter és a szentszéki államtitkár között. Egyébként Neurath külügyminiszter csak most fogadja majd von Bergen vatikáni német követet. Természetesen érdekes, hogy azok a német szemé* lyiségek, akik legutóbb Olaszországban jártak, nem tettek látogatást a Vatikánban. Hitler legj utóbbi beszéde a német fiatalság előtt, valamint I a megujuló perek mély hatást keltettek a Vatikánban 8 ezeket a támadásokat kapcsolatba hozzák Hitler és Lwidendorff kibékül csévél. Jól informált vatikáni körökben lehetségesnek tartják, hogy a Szentszék vá asza számol a legutóbbi eseményekkel. Római német körökben azt gondol* jék, hogy a Vatikán válasza semmit sem változtatott a Szentszék és a III. Birodalom viszonyán.* Erdei Ferenc : Futóhomok Slcyurd EIKfen Aki nem tudott várni. r D5LM IGYARORf ZAG kölcsönkönyvtár.