Délmagyarország, 1937. május (13. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-12 / 106. szám
Szerda, 1937 május 12. DeCMAGYARORSZKG 3 Péntek: kisgyűlés, szombat: közgyűlés a szegedi városházán 28 fillér 1 tábla tiszta ártézi vizből késztilt m ü J é g díjmentesen házhoz szállítva a KÖZPONTI TEJCSARNOK Rt. fióktcjesarnokailmn. (A Délmagyarország munkatársától.) Vitéz dr. Tmees György főispán a szegedi törvényhatóság közgyűlését május tizenötödikére, szombat délutánra hivta össze. A közgyűlés napirendjén meglehetős sok pont szerepel, már eddig is számos indítványt nyújtottak be a polgármesterhez, a szombati közgyűlés tárgyalja a városi háztartás 1936. évi zárszámadását is. A közgyűléseket rendszeresen a hónap végén tartják, most a májusi közgyűlést azért kellett a hónap közepére összehívni, mert a zárszámadás tárgyalása terminushoz van kötve, május végén már fel kell terjeszteni az (A Délmagyarország makói szerkesztőségétől.) "A makói gazdasági és pénzügyi köröket évekkel ezelőtt igen élénken foglalkoztatta egy nagyszabású iparvállalat alapításának terve. Makón, az állomás közelében, az azóta esődbe került Őstermelők Részvénytársaság hatalmas telkén, nagyszabású sörgyárat akartak felépíteni, amely a makói és környékbeli gazdák számára a kifizetőbb sörárpa termelést és komlótermelést tette volna lehetővé s mint kartelenkivüli sörgyár nagv forgalomra s ennek révén jelentős gazdasági fellendülésre adott reményt. A tervek szerint és a kiadott alapítási tervezet szerint a sörgyár részvénytársaság formájában létesült volna s a részvényesek a makói nagyobb érdekeltség mellett az ország egész területéről a vendéglősök és kocsmárosok köréből kerültek volna ki. A sörgyáralapitási terv mozgatója fíráö István budapesti lakos volt, aki az egyik budapesti sörgyár volt ügyvezető-igazgatójaként jelentkezett a makói érdekeltségek előtt. Breuer Gusztáv mérnök. Slenlzky József és M'izinger K. Gyula úgyis mint a gyártelep helyéül kiszemelt őstermelők elfogadott zárszámadást a belügyminisztériumba. A közgyűlésnek szombatra való összehívása folytán elmarad a közigazgatási bizottság ülése, amelyet minden hónap tizenötödikén szoktak megtartani. A bizottsági ülést ehelyett a jövő hét közepén tartják meg. Változás áll be a kisgyülések rendjében is, a májusi kis gyűlést tizennegyedikére, péntek délutánra hivta össze a főispán, a városi ügyosztályok vezetői már szerdán délben előkészítik a kis-, valamint a közgyűlés anyagát. felelő agitációra és a részvénytársaság megalakítására irányuló költségekre használta a befolyó pénzeket, erre felhatalmazása is volt. Ezután a másodrendű vádlott, Reinitz Armand kihallgatására került sor. A sörgyáralapitás ügyébe ugy került, hogy Bedő a Pallas Részvénytársaság házában nyitotta meg irodáit s a részvénytársaság vezérigazgatója bízta meg azzal, hogy a szervezkedésbe kapcsolódjék bele. Bár a létesítendő sörgyár vezérigazgatójának volt kiszemelve, az alapító munkát Bedő irányította, a könyveket Bedő vezette, ő nem kezdeményezett semmit, összesen három ízben 1200 pengőt kapott közreműködéséért és ugyanilyen értékű részvényjuttatás volt számára biztosítva, aminek kézhezvételére azonban már nem került sor. A tanúkihallgatások kezdődtek meg ezután. Az első tanuk között A'agy Gy. Ida kötegyáni lakos — aki annakidején Wizinger K. Gyula ügyvédi irodájában dolgozott — arról vallott, hogy Bedő István egy alkalommal az ügyvédtől 395 pengőt vett át azzal a megbízatással, hogy azt Budapesten valakinek fizesse ki, vagy ha erre módja nem lesz, az összeget szolgáltassa vissza. Ez a kifizetés, vagy visszafizetés azonban a vád szerint nem történt meg. A tanú látta annakidején a Bedő által erről az összegről kiállított nyugtát. A tanúkihallgatások előreláthatólag még két napig eltartanak. Nagy érdeklődéssel várják az ügyben a hatÓFági személyek kihallgatását. Divatos Megérkeztek az eredeti német Kőnfg, Sachs, Steudel és Effzett oldal és far CSÓNAKMOTOROK. Olcsó árak, kedvező fizetési feltétel, ijovlf fllfÍf»C Clllürii cégűéi, Szeged, Tisza Lajos körút 41. sz. Megtekinthetők a kőrzetképviselSnél: fflfll nUvIwS ÖilldlU Telefon 30—20. Vasárnap és hétfőn déelőtt bemutatom a Tiszáo. Megbeszé ések, prospektusok az üzletben II makói kartelenkivüli sörgyáralapitás a szegedi törvényszék előtt Napokig tartó helyszíni tárgyalás után lesz itélet a nagyszabású bünperben Részvénytársaságnak vezetői, de rajtuk kívül még számosan nagy lelkesedéssel portálták Bedő Istvánt és terveit a város hatóságai előtt, a gazdaés iparostársadalomban és a komoly pártfogók segítségével Bedő rövidesen megszerezte a város országgyűlési képviselőjének, a főispánnak, a polgármesternek,, a gazdaegyesület elnökének és minden illetékes tényezőnek a támogatását. A terep előkészítése után megindult a Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság Serfőzdéje címmel tervezett vállalkozás alaptőkéjének összegyűjtése. Bedő István Budapesten a Pallas fipitő Részvénytársaság házában megnyitotta a vállalkozás központi irodáját s innen irányította az országos részvényjegyzés munkáját. Megtörténtek a szükséges lépések a cégbejegyzés iránt is és meglehetősen nagy propaganda is folyt a tervezett vállalat érdekében. A cégbejegyzés körül azonban nehézségek és akadályok jelentkeztek s a nehézségek egyre nagyobb arányúak és egyre különösebb természetűek lettek. A közvéleményben Makón furcsa hirek kezdtek szárnyalni az alapítandó sörgyár körül. Amig egyrészről azl híresztelték, hogy a budapesti központban történt valami hlha, másrészről az a hir terjedt el, hogy a kartellben levő sörgyárak találták meg a módját, hogy a készülő kartellenkivüli vállalkozást meghiúsítsák. A dolog vége az lett, hogy a sörgyáralapitás terve — vizbe esett. Bedő István a makói alapitók ellen 500.000 pengős kártérítési pert indított elmaradt haszon címén azzal az indokkal, hogy a makói érdekeltség visszalépése hiúsította meg a vállalkozás megvalósulását. Viszont a makói érdekeltség élén Breuer Gusztávval bűnvádi feljelentést tett Bedő István és Reinitz Armand ellen azon a címen, hogy a részvénytársasági alakulat számára befolyt pénzeket hűtlenül kezelték és elsikkasztották. A félmilliós kártérítési per a polgári bíróság előtt még folyamatban van, a bűnvádi eljárás most jutott el a főtárgyalásig. A szegcdi törvényszék Rcícz-fanácsa tegnap kezdte meg Makón a nagyszabású bűnper tárgyalását a makói járásbíróság épületében. Az első napot a vádirat ismertetése és az elsőrendű vádlott, Bedő István kihallgatása vette igénybe. Bedő lagadta a hűtlen kezelés és a sikkasztás vádját. Elmondotta, hogy a gyáralapitás kapcsán teljes felhatalmazást kapott a szükséges szervezési, adminisztrációs munkákra és költségek folyósítására. A fővárosi irodahelyiségek bérét fizette, megtiltom női fehérneműkben is igen nagy a választék Elfogták a szatymazi villabetörő fiatalkorú bűntársát (A Délmagyarország munkatársától ) Jelen* lel le a Délmagyarország, hogy Mátyásföldön sikerült elfogni a rendőrségnek Szilágyi János 2-'l esztendős szobrászt, aki sorozatos villabetöréseket követett el Szatymazon és Újszegeden. Szilágyit egy mátyásföldi villában fogták el, ahová betöri és ahol betörés közben jó'züen elaludt. Beismerte, hogy Szegeden. il« lelve Újszegeden és Szatymazon 9 rendbeli villabetörést követett el. A nyomozás sorári kidé* riilt, hogy Szegeden nem egyedül „dolgozott," hanem társa is volt egy fiatalkorú szemelve-> ben. Ez a fiatalkorú bűnöző nemrégiben szabadult ki az aszódi javítóintézetből, ahovi n fiatalkorúak bírósága zárla- Kiszabadulása után nyomban rosszutra tért. összeísinerke < dett a züllött szobrásszal, aki beavatta t>rveil>e és magával vitte a szatymazi betörésekre. Mialatt a szobrász a villákat feszegette, azalatt a fiatalkorú társa őrködött, nehogy a szobrászt meglepjék. Ezért a segítségért részt kapott a zsákmányból. A detektívek Szilágyi János utmulatása alapján elfogták a fiatalkorit bűntársát is, aki eleinte semmit sem akart tud ni a betörésekről, később mindent beismert és azzal védekezett, hogy Szilágyi csábította a rossz útra, egyébként eszébe sem jutott volna, hogy betörésekben részt vegyen. Á fiatalkorút beismerő vallomása után őrizetbevették. LUXUS Magánjellegű Buick és Opel Oimpíaí Bérautóimmal vállalok vidéki és tnreuíakaí megegyezés szerint. R1TTLER Telefon 11—1 Műselyem matt nöi haris* lOQfill nya hibátlan 1 pár 100 Hr. Műselyem nöi kalap Fehér radzsa divat nöi kalap Kerékpár recés nadrág csatt 1 pár Kerékpár táska nöi, vagy térti 238 lill. 338 i. 121 158i. 168 Ml. Kerékpár pumpa Figyelje holnapi hirdetésünket PflRISi NAGY ÁRUHOZ RT. IZIOI0. CSIKONICS «• KISS UCCA SAROK