Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-11 / 81. szám

Vasárnap, 1937. április TI. D tC MAGYAROBS7IO 11 TORONTÁLI FAMETSZETEK A gyerekkor szlnfolífal (Harag.) A diáktörvények egészen különösek, máshoz nem hasonlóak. Teszem azt, az ötödikben haragban voltam Fülep Jenővel. Valami lényegtelenségen veszhettünk össze, de makacsok voltunk mind a ketten. Pedig ez a barátság kezdődött a legkorábban és tart még most is évtizedek óta a legzavartalanabbul sok-sok kristály-emlékével, testvéri szeretetével. Azonban akkor Jenőt latin órán kihívják felelni, 6 állandóan hátrapillant rám az elsó padba, amire én kérdő tekintettel felelek. — Na, mi az? A tízperces szünetben nekem támad. _ Micsoda disznóság az, hogy nem súgtál? Tán beragadt a szád? — Hiszen haragban vagyunk, feleltem elhűlve és álmélkodva azon. hogv megszólít. — Az mindegy. Súgni haragban is muszáj. A párbeszédet igy elintézvén folytattuk a haragot. Ismerem a mostani divatot, á mai diákok ugy beszélnek egymással, hogy hozzájuk képest a kanász angol felsőházi tag, mégse sértődnek meg. Mi azonban roopant érzékenyek voltunk és pillanatok alatt kialakult a harag s tartott a legközelebbi gvónásig. Gyónás előtt ugyanis ki kellett békülni, hogy tiszta szivvel járuljunk az Isten elé. Ilyenkor állandó diplomáciai küldetésekkel volt elfoglalva a diákság. — Haragba' vagyok a Keresztes Józsival, békíts ki — mondta Vuchetich Stévo. — Rögtön beszélek vele, te pedig szólj a Roltenbergnek. — Szamár, mondta Stévő, hiszen az zsidó. — Mindegy, de haragban vagvunk. — Mondom, hogv fölösleges. Másvallásuakkal nem kell ilyenkor kibékülni, az lehet akármikor is. .. Honnan tudod? Vuchetich nyomban tudott mindenre kádenciát. — A nagvbácsímtól, az pedig esperes. Csakugyan volt egv oan bácsiia, most már nem merek rá megesküdni, hogy Neuzinán, vagv Bókán, rfe tudtam róla és pusztán a neve említése elég volt az én ié»hiszemügyemnek. Icv történt aztán, hogy Fülen .Tenő elment Nagykőrösre diáknak s mi harasban váltunk el. A gvónásním ezek szerint körülbelül semmit sem értek s Cselezi Ignác agg, sót immár igen nagvot halló, piaristaatyának hi:<ba tártam fel vásottsásom részleteit. Nagy időbe tellett, talán két év is elmúlt, mikor helvreállt a lelki egyensúlyunk s belekezdhettünk a kamaszkor románcaiba. Hosszasan tartott a harag Lászlóffv Ferivel, nyilvánvalóan azért, mert ő a Ludovikába ment az ötödikből és kiesett a győnási zónánkból. A vakítók nedig nem hoztak bennünket össze. FII önbe n nagvon' iö cimbora voli Szivirs Miklós, akivel tartottuk a magvar sógorsáso'. Szintén kadét közvetlen, kedves, Ip|Vpse^"i. szeretni tudó jó fiu, az udvaruk pedig éliókianva. — T-t'^Uom. mond ja egyszer, hogy neked van egy fióberod. — Van ám. felelem, de nem flóber, hanem majdnem ouika. — Nagv szerű! Egy Martini-rendszerű kis fegyvert kar>fam. csaltuevan ..maidnem puska" volt. kilenc milliméteres kaliberű. Hosszú ré/hüvelyeket használtam hozzá, sörétre. töithetőt. azzal kezdtem tanulni a vadászatot.- mikor augusztusán az nnám kivitt magával a határba ffir'észni. Inkább nem találtam vele, mint találtam, a szivemet ugyanis a torkomban éreztem dohogni, mikor felrebbent előttem a madár. Treff, a szakszerű és tudományos vizsla, ilvénkor bátra nézett, hosszasan bámult rám, mairl elfordította a fejét és zavartan nyalta a száiát. — Inkábh nem szólok semmit! — éreztem meg a gondolatát. A nusl'í""1.' azonban hire volt s Szávics Miklós. T'ridenkor .elsőrendű fegyverszakértő és gyüitő egyenesen felszólított. — Hozd el délután, maid kipróbáljuk. A házuknak volt egy vakudvarrésze, ott állandó célbalövések történtek s Miklós mint önzetlen herold telekürtölte a várost. — A Vilinék van egy puskája, amilyent még nem láttatok. Valami nagyszerű! Ma délután hozzám jön vele. Nagy társaság gyűlt egybe, számos flóber, pompás céltáblák. Niki magvarázta a puska szerkezetét, boncolta, elemezte, lelkendezett, mikor előálltam a slágerral. — Rájöttem, hogy elsüti a kilences revolvergolvót is. Vont csövű és pompásan hord. — Célba? — De mennyire. Már lőttem vele macskát, éppen fejbe találtam, pedig magasan volt a háztetőn. Szedtem elő a kilences reyolvergolyókat, amiket hazulról csentem el. — Tessék. Szávics Niki nyomban használatba vette, célt talált. Nagy ujjongás. A puska pedig járt kézről-kézre. Olt volt a társaságban Lászlóffv Feri is, a kadét, a gyermekkori ió pajtás, akivel most haragban éltciu. Az első elemitől kezdve, ahol négy éven át a szemefénvei voltunk Rédl Ferenc tanitó urnák, sokáig kibírtuk. Az ötödik gimnáziumban azonban verset irtain német óra alatt. Feri ezt észrevette, tizpercben kikanta a kezemből és hangosan felolvasta^ az egész osztálv előtt. Ez magában csak a kisebbik része lett volna a sértésnek. A nagyobbat azzal követte el, hogy kijelentése szerint ő tudja azt is. kihez irtam a verset, söt megnevezte az illető kiskorú zárdaiskolás, fitos orrú hölgyet. Hát attól kezdve nem beszéltünk egymással, mig most együvé kerültünk. Én — körülvéve bámulóktól — nem sokat törődtem vele, de az ő szeme majd kiugrott a kíváncsiságtól, akárhogyan igyekezett is türtőztetni magát. Szávics Miklós szent ártatlanságában — fogalma sem volt a mi haragunkról — felkiáltott. — A Feri még nem is lőtt! Gyere, Feri, most rajtad a sor. Az én jópaitásom arca lángbahorult. Istenem. ilyen probléma! Mit kell most csinálni? A Ludovikában sok mindenre megtanitiák az embert.de ilyesmi még nem fordult Hő, (ami elég bai"). ámbár lehetséges, hogy sor kerül rá a későbbi évfolyamokban. Niki azonban unszolja a fegyvert, na gyere már. Feri habozik, küzd magával, nngvon szeretne célbalőni, de a haragosa puskájával? __ csak gyá molla lankodik. kezd a dolog már feltűnni, végre Í3 megindul felém és összecsapja a két sarkát: — Lászlóffv vagvok. Az egész dilemmát ugv kerülte meg, hogy uj helvzetet teremtett, egyszerre «letörült a multunkból kilenc ártatlan szép esztendőt és bemutatkozott. Én is megmondtam a nevemet s „nagyon öriil'em" nersze, ahogyan azt a koncentrációk megkövetel ték. Aztán kezébe vette a puskát. ... Az életben később keveset találkoztunk, olyankor is futólag beszélgettünk közönyös dolgokról, soha időnk nem jutott rá. hogy yisszamelegKÜünk a gyerekkorba. Mintha olt iárt volna közöttünk a mult ostoba árnyéka. Fiatalon halt meg. a világháború kitörésekor már sulvos beteg volt ez a ragyogó férfítipus, — a gyilkos kórral küzködött, nem ellenségekkel. (Slreilman Antal a meandroszokkal.) Magyarország mindig nagv temetője volt a tehetségeknek, itt vetélt el idö előtt a legtöbb művész, iró. költő, mert nem gondoskodnil róluk senki, ók maguk pedig nem voltak TOKELETiS &LAKOT BIZTOSIT O A legfinomabb „GUT£X" gumifonálból minden színben és minőségben készült gumifiizők meleg vízben is moshatók. olyan erősek, hogv felrúgva minden kicsinyesnek tetsző akadáívl, csak a hivatásukat nézzék, annak az utjain haladjanak, 1'gyan, mire mentek volna akkor is, ha rugdalóznak és haladnak! Hány ember takargatja szemérme-* lesen az élettől kapott sebeit! Kézdi-Kovách Lászlóban volt annyi erő, hogy egyszer ráunjon a vármegyei árvapénztárra s családostul nekivágjon annak az életnek, amelyben nincs fizetési osztály, halliban épp ugy, mint élők mozdulataiban, plasztikájában. ' kínt biztos fix és nyugdíj. — de Streilman Antal gimnáziumi tanárunk, aki csak a maga' számára festegette finom kis tájképeit, nem tartozott a harcos kedélyek közé. Az esztendő tiz hónapjában ismételte évről-évre — jaj, de hosszú időkön keresztül! — ugyanazokat a mondanivalókat .magyarázta kemény kis koponyáknak a sokszor megmagyarázhatatlan^ miközben elhalkult ;i mindig szíves, szereletlel teli szava, cl is akadt, csupán a keze járt a levegőben érthetetlen .ismcrcllcn vonala kat irván. Finom kis alakja, amely maga volt a tökéletes tisztaság, — erre mondják, hogy; olyan, mintha skatulyából vették volna ki. üvenkor mintha összeroppant volna. Néhány pillanat volt az egész, hamar visz-, szatért hozzánk abból a birodalomból, amely-; ben valami alkotás álma tartotta lekötve. — A tizes számrendszer pedig... Ezek a tizes számrendszerek, az cl f kényszerű tízesei, ritka százasai öltek meg mindent. A torontáli lyiljm mindig hires volt, háziipara érdekes és értékes, bár sokban csak ösztönszerű. Szerb-Elemér községre emlékszem, mint amely központnak nevezhető, iti szőllélc a legszebb szőnyegeket. A nagyobb szabásúakra gondolok, nem a rongv-pokrócokra. Ez az utóbbi általánosan elterjedt- háziipar volt. majdnem minden szegényebb ház foglalkozott vele. Valóságos kéregető módon szedték össze a népek magánházakban, kereskedésekben, sőt szemétdombokon is a szövelhulladékokat. volt olt bársonytól kezdve a kartonig, a sifonig minden, annyi szín, amennyi a szivárványban sincs, ezeket fűzték zsinórvázra, aztán házaltak vele. Néhol lábtörlőnek használták, de a szerényebb igényű háztartásban szőnyegként szerepelt. védve a .fehérre súrolt deszkapadló!. Ez volt a tyilim kezdete, primitív elődje. -— magát a tyilimct Streitman Antal tökéletesítette, mikor Aranv János-utcai lakásán szövőgépeket állitott fel s ugyanazt a népet foglalkoztatta művészi vezetés mellett, amelv eddig otthon a maga esze, izlése után indult. Távolról sem akarta ö a népművészetet megölni, hiszen éppen a hozzá hasonló kulturált lélek látta a legjobban, mi abban az érték s hogy a gyári üzem öli meg a nép műés íiirdőkályhák 5 évi részletre is. Beszerezhetők: fonp villamossági vállalat Kxrás-z uccai tiókű?ietébeh Telefon 11—65 és 21—65.