Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-21 / 65. szám

Vasárnap, 1957 március 21. DÉI-MATiY ARORSZXG ? EMERGE , kerékpárgumi EMERGE HOROGKERESZT ÉS KERESZT Saarbrüekenböl jelentik, bogy a saaTvidekN iskolákból minde­nütt eltávolították a feszületet és helyébe Hit­ler képet tették. A saarvidéki katolikus papok • és hivők egy része nyilt ellenállásba kezdett. A Gestapo közbelépett és letartóztatta Fran­kenbolz, továbbá B a e b e ni plébánosát. Több váro>ban sok munkást részben elhoesá­tottak. részben őrizetbe vettek, mert iskola­sztrájkot kezdtek a kereszt eltávolítása ellen. A gimnázium hatodik osztályában eddig C'ohueu és Anders ,,Egyháztörténetét'' taní­tották. A birodalmi közoktatásügyi miniszter a könyv használatát azonnali hatállyal meg­tiltotta és a könyvet elkoboztatta. * A MÜNCHENI ISKOLAI BEÍR AT ÁSOK a hit vallásos iskola végzetes válságát, ha nem teljes összeomlását jelzik a kővetkező számadatokban: 7457 gyermek közül 7100-at írattak be az állami iskolákba. Ezzel a szülök 05.2 százaléka a közösségi iskolákba kény­szerült beíratni gyermekét és csak 4.S szá­zalék maradt hü a hitvallásos iskolához. A tavalyi beiratásoknál még csak 05.15 szá­zalék esett az állami iskolákra és 34.89 szá­salék »(. hitvallásos iskolákra. Münchenben tehát alig negyedfélszáz gyermek látogat ka­tolikus, illetve luit vallásos iskolát. * A ,DAS SCHWARZE KORPS1* elmü S. S.-lap azt irja, hogy a katolikus pap­ság ismét „Katekizmus-igazságokat" osztogat, amelyek a nemzeti szocialista világnézetet támadják. Messkireh városka katolikus papja —irja a horogkeresztes lap —, minden eszközt megragad, hogy ezeket a katekizinusigazságo. kat a gyerekek fejébe verje. Az iskola taní­tói viszont mindent megtesznek, hogy a kóros katekizmus-igazságok meg ne fertőzzék a gye­rekeket. Elveszik tőlük a füzeteket ós a tisz­títótűzbe dobják, ugy, hogy a röpiratokból vé­gűi csak egy halom büdös hamu marad — irja tovább az S. S. lapja. Hasonlóan kóros katekizmus tanítás folyik a hóhentwieli Sin­genbeu, oll azonban a tanulók he vaunak szer­vezve a llitler-iljuságba és eltépték a katekiz­must kiegészítő „Istennek tetsző lteeeröpuu­tokat". Bátrau felléptek a hitoktatóval szem­ben és a katedrára dobták az összetépett, uszító, katekizmus-igazságokat — folytatja a ..Oas Sdnvürze Korps" —, sőt az egyik leni.y­tanuló szemétnek minősítette az írásokat, nr­rc a pap azt felelte, hogy ez Istenkáromlás. A bérli ni közoktatásügyi minisztériumot azon­ban nem ijesztette meg az Istenkáromlás em­lege lése — állapítja meg elégtétellel a náci lap —, mert egy nap múlva elkoboztatta és | megsemmisítette „a lázító iratokat". * A FOGADALMI TEMPLOM KAPI.ANJA ELŐADÁST TART A NYÍLÁSOKNÁL A Magyar Távirati Iroda szegedi kiadása jelenti: > 4 Magyar Nemzeti Szocialista (nyilaske­resztes) Párt Tábor-ucca 2. szám alatti köz­ponti párthelyiségében vasárnap délelőttön­kint ismeretterjesztő előadást rendez. Az el­ső előadást msárnap délelőtt 11 órakor tart­ja Nagy József, a fogadalmi templom káp­lánja »A libca'.izmus válsága« címmel IFJ. HEGEDÚS BÊLA DI8ZTEMETKEZÊSI VÁLLALATA a „SZENT GYÖRGYHÖZ* Ferenc József tudományegyetem bHnik.Ainak ós a M. Kir. Állami Gyermekmenhely, Borotpei Szent Károly irgalom ház szerzodóeos szillitóji. SZEG E I) Szent György tér 1. sz. (Felsővárosi templomnál) Teíefon é jei nappal: t">—ő5 Autó. Sönrönyolm: ÍH.T. HEG E D Ü 8. SZEGED f I Í r i é s könnyítések. A drágaság emelkedése dacára áraim változatlanul a réglek. «ebb'ka'îuDok V. Vincié Máriánál Tisza Lajos körnt 42/a. I Kérem kirakatom megtekintését. Alakitások, modellek után. Unió könyvecske érvényes A szegedi vfllanyperiódusváltozást Makón is titokban hajtották végre A makóiak miniszteri szakértőt és az összes árammérők felülvizsgálását követelik - Ali a harc a villanyteleppel (A Délniagyarország makói szerkesztőségé­től.) A szegedi gázgyár periódus változta tása folytán meggyorsult árammérő problémák és ba.iok Szeged ulán most Makón is kirobban­tak. A makói villanykoncessziót élvező Rész­vénytársaság Villamos és Közlekedési Vállala­tok Számára cég, röviden és közismerten a tröszt ugyanis Szegedről kapja már évek óta távvezetéken az áramot s igv a szegedi petró­dusváltoztatás 42-ről 50-re automatikusan Makón is bekövetkezett a mult év végén. A szegedi gázgyár és a makói tröszt nemcsak a periódusváltozásban gveztek, de abban is, hogy ezt a fogyaszlóközönséget a -zsebén ke­resztül. tehát a legkomolyabban érintő válto­zást a közönség legnagyobb része csak a havi áramszámlák jelentékeny növekedéséből vette tudomásul. Helvesebben először csak azt vet­te észre, hogv azonos fogvnszlás dacára nagyobb lelt a villany­számlája. Az errevonatkozó panaszok egyre sűrűbbek és hangosabbak lellek s amikor liire terjedt, hogy egyesek, akik a telepen erélyesen léptek fel az áramszámlák emelkedése miatt s visz­szamcnőleg igazolták foevaszlásuk állandóan egyenlő és kisebb mértékét, a különbözetet vissza is kapták, a nanaszok áradata a városhoz iránvull. Az eíkcseredelt fogyasztók vi^fálalot és védel­met kérlek a várostól a villanytelep eliárása ellen. Ekkor derült ki és. jutóit köztudomásra azután, hogy a Tröszt a mull év vége óla k.'lló hetelenlés. illelve közbírrélélel nélküi az addigi 12 pen'odusu áram beíveli ">0 periouusu áramot szolgáltat s a gyorsabb liiktelé-ü áram szállítása okozhatia nz árammérő órák mes­gvorsulását és nagvohb fogvasztis lásá.t az ezt tapasztaló fogyasztóknál. A tömeges panaszok folytán a városi kép­viselőtestületi tagok*,is megmozdullak és ér­tesülésünk szerint Szabó Imre városi fő­mérnök a mult hónánbáh. mikor az inarüavi minisztérium szakértőié. Ormav Zollán fő­némök helvszini ellenőrző vizsgálatot tartott Makón, annak tudomására is hozta a pana­szokat. A miniszteri kiküldött kérdésére az­után a makói telep vezetője azt a válasz! ad­ta, hogy azokat az árammérő órákat, amelyek a periódusszám emelése következtéién meg­gyorsultak, a telep már áthitelesitette. E „megnyugtató kijelentés" egyáltalán nem nyugtatta meg azonban a fogyasztókat, de magát a várost sem. Annyival kevésbé, mert azóta is nő a panasz az áramszámlák emel­kedése miatt. A villanytelep eljárása, amely­Ível az áramszolgáltatásban bekövetkezett ilyen ielenlős és a iogvasztóközönségre jogta­lan tehernövekedés veszélyével járható vál­toztatást „suba alatt" vezetett be, érthetően nagy visszatetszéssel fogadják Makón a fo­gyasztók, akik különben is a tröszt üzleti és árpolitika iát hosszú évek óta jogeid sérelmezik és panaszolják. A szakértők szerint a neriodusváltozialás foly­tán meggyorsuló és többet mulató órák .'ithi­telesitcso megnyugtatóan csak előzetes értesí­tés és tájékoztatás után történhetett volna meg. Mivel pedig az. áthilelesilés egyik nap­ról a másikra kivihetetlen mindenkinél, a/ erre szükséges idő ulalt módot kelleti volna r.vuitania a trösztnek arra, hogy. azoknál, akiknél álhileíesités előtt álló óráról olvas­lak le és számláztak fogyasztást, az előző évi, vagy akár kétévi azonos hón áriban megállapí­tott fogyasztásukat fizethessék, illetve a mu­tatkozó többletfogyasztást áramszolgáltatásban javukra írják. A makói villanvkonccsszió leiá­róbaTi van. a tröszt makói kizáró­lagossági joga már meg is sziint és 1939 novembere után minden Nedves fal, gombás padló Ambtus-féle szabadalmazott „ LÉG/ZIGETELÉ//EL" azonnal szflraz lesz. Díjtalan ajárfaf. Stagelsihmidt mérnök, Szeged, Réyay-ucca 8.1.

Next

/
Thumbnails
Contents