Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-05 / 3. szám

Kedd, 1937 januar 5. DPíWAG7^RORSZSn Ismét napirenden van a Miklósi-Ügy Markovics elnök tárgyalásai Budapesten a iáiékos átadása érdekében Nemcsak szegedi, de budapesti sportkörök­ben is még mindig erősen tartja magát az a hir, hogy Miklósi, a Szeged FC kitűnő hát­védje a tavaszi szezonban már a Hungária szí­neiben fog szerepelni. Ebben az ügyben már jfrégen folynak a tárgyalások, az eredményes befejezést azonban mindig meggátolja az anyagi ok. A Hungária sokalta a Szeged FC követelését, a szegedi vezetőség viszont nem volt hajlandó követeléséből engedni. Beavatott helyről most azt az értesítést kap­tuk, hogy az ügy rövidesen eredménvesen be­fejeződik. Informátorunk szerint a tárgyalások Or. Veress E^mér előadásával vasárnap megnyitották az atlétagyülekezetet Vasárnap délelőtt az egyetem élettani inté­zetében ünnepélyes külsőségek között megnyi­tották a szegedi atlétagyülekezetet. A gyüleke­zetet dr. Szilágyi Ferenc Máv.-üzletigaz­gatóhelyettes, a MASz déli kerületének az el­nöke nyitotta meg. Rámutatott a vidéki, külö­nösen a déli atlétika szomorú helyzetére. KV jelentette, a gyülekezetnek az a célja, hogy friss vérkeringést hozzon létre a stagnáló hely­zetben. Beszélt azokról a bajokról, amelyek közvetlen okai voltak a visszaesésnek és azt mondotta, hogy az atlétika hiánva mellett, el­sősorban az anyagi bajok az okai a szomorú helyzetnek. Hangsúlyozta, hogv ebben az ügy­ben a központhoz fordult a déli kerület Ezután nagy figyelem közepette dr. Ve­ress Elemér egyetemi tanár emelkedett szó­lásra és a sportolók szervezetéről tartott igen érdekes előadást A professzor a Szegeden mű­ködő sportorvosi vizsgáló intézet működésének fontosságát hangoztatta. Az intézet módot ad az atlétáknak arra. hogy megtudvák milyen sportot űzhetnek. Ilyen körülmények között az orvosnak, mint gvógyitónak a szerepe megszű­nik és a bajok elhárítása lett a hivatása. A továbbiakban kijelentette a professzor, hogy a sportnak nem szabad robotnak lennie, mert ez a szervezet hátrányára van. Ezután a sport­tal járó külső és belső kihatásokról szólott és hangoztatta, hogy csak akkor lehet helyes a sportolás, ha a versenyzés közben semmiféle kellemetlenséget nem érez a sportoló. Azzal fejezte be nagy érdeklődéssel kisért előadását dr. Veress Elemér, hogy a kiörege­dett versenyző ne hagyja abba a sportolást, ha­nem térien át olvan sportág üzésére, amely ne­ki a legmegfelelőbb. A professzornak dr. Szilágyi Ferenc el ­nök mondott köszönetet értékes előadásáért. Délután az oktatóelőadókat az élettoni in­tézetben folytatták. Ekkor dr. Hernády Mi­hály orvos és K e r é n y i József testnevelő ta­nár tartott előadást. Dr. Hernády, a volt arany­jelvényes maratóni futó a sportsérülésekről és azok kezelési módjáról beszélt, majd a hoz­záintézett kérdésekre adott szakszerű vála­szokat Ezután Kerényi József, az atlétikai szövet­ség déli kerületének főtitkára tartott vetitett­képes előadást a berlini olimpiászról. Szaksze­rűen magyarázta az atléták küzdelmeit. Az atlétagyülekezet résztvevői ezután a ró­kusi tornacsarnokba vonultak, ahol Kovács Buna János testnevelő tanár szabálvi^mer­telő előadást tartott és ismertette az atlétákkal a tréningkiegészitő játékokat. Az atléták tulajdonképpeni tréningje vasár­nap reggel volt a rókusi tornacsarnokban és a SzAK-pálván Szabó József srakoktató ve­jwítésével. A tornacsarnokban igen hasznos cél­már olyan előrehaladott stádiumban vannak, hogy néhány jelentéktelen kérdés elintézése után az ügy befejezést nyer. Informátorunk azt is közölte, hogy Markovics Szilárd, a Sze­ged FC ügy vezető-elnöke hétfőn Budapestre utazott, hogy személyesen intézze el az ügyet Tekintettel arra, hogy a Szeged FC nem en­gedheti meg magának azt, hogv három kiváló hátvédet tartson, biztosra veszik Miklósi át­adását annál is inkább, mert a Hungáriának Mándi pótlására kell gondolni és Miklósit tartják erre a szerepre a legalkalmasabbnak. gimnasztika volt, mig az újszeged! sporttele­pen a közép- és hosszutávfutók mezei trénin­gen vettek részt. Hétfőn reggel félórás célgimnasztika volt a rókusi tornacsarnokban, azután Szabó József szak­oktató érdekes tréningelméleti előadást tartott, majd Kerényi József főtitkár a masszáz« fontosságáról beszélt­Délután az egyetem élettani intézetében dr. Kallós Károlv orvos „A légzési szervek és az atlétika" címnél tartott igen értékes elő­adást. Este a rókusi tornacsarnokban Szabó Jó­zsef vezetésével folytatták az atléták téli tor­natermi tréningjeiket A keddi nrogramon félórás cél gimnasztika, tréningelméleti és versenyszabálvísmertető előadás szerepel a rókusi tornacsarnokban. Dél-' után az élettani intézetben <lr. Csinádv Je­nő és Szabó József tart előadást. A délelőtti előadások 10 órakor, a délutániak 4 órakor kezdődnek. A birkózószövetség déli kerületének intézőbi­zottsága vasárnap délelőtt több nagyjelentőségű ügyben hozott döntést. A bizottságnak első dolga közé tartozott az, hogy • kerület tisztujitó köz­gyűlésének terminusát megállapítsa, A bizottság határozata értelmében a tisztújító közgyűlésre február 28-án kerül sor. G a á 1 Sándor alelnök ja­vaslatára elhatározta a bizottság, hogy a kö»­pontnak fegyelmi bizottság felállitásárn tess ja­vaslatot. Elhatározták, hogy a kerületi szenior­bajnokságokat január 34-én a legjobb vidéki Mr­kozócsapat elméért folyó versenyt febrnár 14-é» rendezik meg. Az előbbi verseny Keeskemét*«, a* utóbbi Hódmezővásárhelyen kerül eldöntésre. Es után Fodor Vasutas-birkózó fegyelmi figyA tárgyalta a bizottság. A versenyző birósértésért került a fegyelmi elé. A bizottság Fodort egr évre eltiltotta a nyilvános szerepléstől, az ítélet végrehajtását azonban három évi próbaidőre fel­függesztette Hóri és Sztancsik külföldön? Sportkörökben erő­sen tartja magát az a hir, hogy az Újpest válo­gatott kapusa, Hórt és Sztancsik, a Budai 11 játékosa külföldre készül. Hóri távozását az Újpest vezetősége cáfolja, de azt már befejezett tényként közlik, hogy Sztancsik már nem tér vis&­sza a Budai 11 francia túrájáról. Sztancsik a baj­noki szezonban — mint ismeretes — a Hungáriá­ban játszott köles ön játékosként. fi Vasutas-bfrkozék legyőzték az orosháziakat Vasárnap délután a rókusi tornacsarnokba!» birkozócsapatbajnoki mérkőzés volt, amelynek ke­retében a Vasutas az orosházai MTK-val mért« össze erejét. A mérkőzésnek revansjellege is volt, amennyiben legutóbb Orosházán a szegedi csa­pat 3:4 arányban vereséget szenvedett. A Vasuta* ezúttal fölényes küzdelem után 4:2 arányban meg­nyerte az érdekes mérkőzést. A szegediek közül Tamássy, Szűcs, Vass és Wirth győzött, vesztett Fodor és Szabados. A versenybíróság a Var««— Töröto párt passzivitás miatt leléptette. Magyar csapatok sikerei kiüfüidün A Nemzeti liga csapatai folytatják sikere1» turájukat és ujabb győzelmekről érkeztek je­lentések. A légjobban kétségtelenül a Hungária szerepel, de dicséretreméltó eredményt ért el a Kispest és a Bocskai, amely vasárnap befe­jezte túráját. Eredmények: La Valetta: Hungária—Hiber­nians 5:1 (1:1), Clermond-Ferrand: Budai 1! —A- S. Montferrandaiese 6:1 (3:0), Bezier»: Kispest—Városi válogatott 4:2 (3:1"). (Ez a meccs szombaton volt"), Toulose: Kispest—» Wiener SC 2:0 (1:0). A Kispest a francia va­rosban vasárnap megérdemelten .^vőzto le 19 ezer néző előtt a heca c¡¿apaiul. MeU: Boes­kai—Forbach kerületi válogatott 6:1 (2:1)- (Ez a mérkőzés szombaton volt.) Longwy: Bocskai —-U. S. Longwy 6:2 (4:1). Ebben a francia csa­patban játszik Vastag, a Szeged FC volt centere. A Bocskai a longwvi mérkőzéssel be­felezte sikeres túráját. U] KÖNYVEK R. Berde Mária: Tüzes kemence Bernanos: A sátán árnyékban — H. R. Berndorf: Spiónok — Bodor György: Apának lenni — Reviczky Jenő: Két szerelmes asszony király — Paul de Kruif: Legdrágább kincsünk — Guido Zenatto: A gyilkos város — Sza­bó Pál: Csodavárás — Bárdos Artúr: Uralkodók és komédiások — Kassák Lajos: Akik eltéved­lek — Kalló Ferenc: Nostalgia d'Amore — Huxley: Két vagy három grácia — Willa Cather: Árnyékok a sziklán — Csömöri József: A diktátor — Sáfár Ka talin: Mégsem történt stmmi — Alexander Arno: Vigyázat, holt­vágány — C. Fraser Simson: Lé­pések ax éjszakában — Henry Oyen: Őserdők zsarnoka — John Goodwin: Ragadozó madarak — Réz Bálint: Sába királynője — Ole Stefanh A leány, az autó, meg a kutya — Agathe (thristie: Miér nem hívták Evanst? — Ju­les Romains: Quinettes Verbree­hen - Edouard Kstaunié: Segen der Liebe — Kárpáti Aurél: A bagoly — Louis Bertrand: Spa­nyolország története. IELMGYIRORSZIG kölcsönkönyviárában.

Next

/
Thumbnails
Contents