Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-08 / 289. szám

16 OSI MAGYARORSZÁG Kedd, TO36 flecemBcr 8. Szokolau-szalámifttszerrel minden háztartás tud kirí ló szalámit, kolbászt készíteni. Rajta kirtll mint, sót aam kell • has­hoz tenni. 5 kg-hoz —.95, 10 kg-boz 1.80 P. 1« Szokolay Sándor huzüzem, 2JTS Dr. Karácsonyi István ünneplése az egyete­mi csapat szezonzáró bankettjén. Az egyetemi klub abból az alkalomból, hogy csapata befe­jezte a bajnoki szezont, vasárnap este banket­tet rendezett a ,farosban," ahol mintegy szá­zan .¡öttek össze. Gönczv Pál, a KEAC fut­ballszakosztályának vezetője meleg szavakkal emlékezett meg a csapat teljesítményéről és kiemelte, hogy- az együttes már hosszú idő óta védi a déli kerületi bajnokságot és leg­többször tagja volt az országos bajnoki döntő­nek, majd átnyújtotta dr. Karácsonyi Istvánnak, a csapat válogatott hátvédjének az egyesület ajándékát, egy aranygyűrűt, ame­lyet a kitűnő futballista abból az alkalomból kapott, hogy 10 évi szereplés után visszavonul az akliv szerepléstől. A bankett közönsége so­káig ünnepelte a kitűnő sportembert. Ezután dr. K o g u t o w j t z Károly egyetemi tanár, a KEAC uj tanárelnöke meleg szavak kíséreté­ben kiosztotta a játékosoknak a bajnoki ér­mekel. Ott volt a banketten valamennyi egye­sület képviselője és ördög László, a Szeged FC, futballistája, aki szintén tagja volt a baj­nokságot nyert csapatnak és megkapta az ér­met. A bankéit után tánc volt a közönség a késő é szakai órákig a legjobb hangulatban maradt együtt. Toldi: a/ ős/.l tekefcajnok. Nagv érdeklődés mel­lett rendezték meg vasárnap a Sárkány-féle ver­senypályán a tekebajnokság derbimeccsét. a Tol­di—Vasntas találkozót, amely végig érdekes küz­delmet hozott és megérdemelt Toldi győzelmet. A Toldi 1227:117« ti»arányban győzött a Vasutas ellen. Mind a két csapat teljesítménye rekord, mert a Toldinak legnlóbb elért 1167 fás teljesít­ményét mind n két csapat túlszárnyalta. A Tol­diban Páczy. aki 564 fát ütött és Búkor, akinek !>|5 fa volt a teljesitménve szerepelt a legjobban V Vasutasban a legjobban Nagviván szerenelt 550 fával. Rartha 510 fát ütött. A Toldi ezzel a győzelmével a déli kerületi bajnoksáa őszi sze­zonjának a győztese lett, jóllehet még van hátra ir-érkőzés. A Toldi négy pontos előnyt szerzett. Rnkaesyt. a Vasutas kitűnő ökölvívóját a Bu­dapest bajnokságáért folyó küzdelemben, amikor a döntőbe jutásért harcolt a később bajnokságért nyert Bókával, Igazságtalanul lepontozták. A kö­zönség melegen ünnepelte a szegedi ökölvívót és tüntetett a bírói'itélet ellen. S'zomorv. a KEAr «••hrtséges birkózója meg­nyerte siilvrsoportjiínnk bajnokságát a Budapes­ten megrendezett országos fiiniorversenyé.n IIA MA NEM TF. 11 ISTI MEG, HOGY KÖNYVRE KÖLTSÖN DE MINDEN KÖNYVET MEGKAP KÖLCSÖN A DÉLMAGYARORSZÁG kölcsönkönyvfárában dpróhiraeféjek. Corsó harisnya hernyóse yem erősítés­sel M p !>•• kti hibával Gombház Csekonics ucca 3. BiUovaxott -CL KCLÖNBEJARATU bútorozott szoba fürdő- j használattal elsejére ki­adó. Madách uoca 8, II. em. jobbra. Belvárosban elegáns uecai bútorozott szoba kiadó tizenötödikére — Tisza l.ajos körút 46, If. 7. Különbejáratu tiszta bútorozott szoba kiadó. Fodor u. 38. II. HLIXÍXT Kölcsey u. 2 sz. alatt étkezdében lehet legizletesebben és legolcsóbban étkezni, (•arantrilt, tiszta házi­koszt! Nagymenü IJ 1.20. kismenő 80 f„ vacsora 60 f. Diákoknak áren­gedmény! 127 Teljes ellátást keres fiatalember, szerény, kii lönbejáratu szobával, val. ..Polgári" jeligére. m íi] Egyszobás lakás kiadó, viz, villany bent. Bol­dogasszonv sugárut 49. Olcsó autó Budanestre. bármikor, előjegyzése­ket, lehetőleg szerdán délig Szeged Central ga­rázs, Bocskay nrca 14.. Telefon 17—35. Központ hóclnii javitó üzem legponto sabb szakiizeme. Javí­tás helyén folt nem marad. ' KEMffNT, Fe ketesas u 15. 216 Kisebb, minden gazda­íjak szükséges mezőgaz­dasági gépek, részletfi­zetésre való eladására agilis ügynököt keresek Szabó József. Szeged, Hunyadi tér 3. Jó családból való fiu tanulónak felvétetik — Székelv fotó, Széchenyi tér 2 ' 14—15 éves kifutót fel­vesz. Aradi uoca teiivó Egy né-gv • • végzett jó család ekét gyakornokna Urak, nők is még kará­csonyig friss pénzt ke­reshetnek. Arviz ucea 37. Ugyanott egy nagy kályha eladó. Paprikahasitók és egy gazdasági cseléd, jó bi­ró felvétetik. Bákóczi­u. 11. középiskolát re.r­meket gyaKornoünajs fel vesz Nemec drogéria. Tisza Lajos körút 38 Keresek gyermek mellé egy jobb leánvt. aki ta­karít is. Dr. Wilheim. Széchenyi tér 7. Ügynök Cníü magas ju­talékkal felvétetik. Va­léria tér 6. földszint 1. HÁZMESTERT! A legkitűnőbbet közve­tít, a háziurak közv. di­jat nem fizetnek. Gyer­mekes és gyermektelen házaspárok előjegyzés ben, minden igénynek megfelelőek a Lakás­ügynökségi irodában, Dugonics tér 11, T. 2547 UÁOtaAJbtlSi nPkafjrvuDt Bejárónőt, ki főz, mos, vasal, rendeset hosszú bizonyítvánnyal fölven­nék. Jelige .'.20 pengő." Bejáróné felvétetik. Va­dász, Margit ucca 8. flD.Ofí-V€T€L !<razán szép gyer­mekriihAcskák nagy vftlaszfékban legolcsóbban a tehércégtöblfis Borosnál Gyermek Ir ' nino­rnhftk 3-9S-1AI Nézze meg áras | kirakatainhal Ebédlők, hálószobák, bőrgarnitúra, előszoba­fal. szőnyegek, női. fér­fikerékpárok. varrógé­pek, női, férfi téli kabá­lok, öltönyök, fehérne­müek, korcsolyák nagy választékban olcsón be­szerezhetők Szinberger, Mikszáth K. n. 11. — Ugyanott zálogeédulát, hasznátl bútorokat, ma­gas árban veszek. Legmagasabb árat fize­tek használt tárgyakért, ruhákért, zálogcédulá­kért Csehó. Attila u 8. Uj zsibárusüzlet legma­gasabb áron vesz min­dent, ruhát, cipőt, fe­hérneműt ,üveget — Csongrádi, Vidrá ncca 3 Két íróasztal eladó ­Winkler. Tábor u. 7b, Gyönyörű divat-, nyakkendöujdonsá­gok 1.70 Crep de chin sál­kendő 2.98 Hibátlan vékony mattharisnya 1.98 3p BM matt harisnya most kivételesen kar V- ­n.vl -lobom! C Q A együtt a lebercerawas Borosnál. 1 Ócskavasat, fémet, ron­gyot magas árban ve­szek és eladok. Horváth vastelep. Párisi körút ! 19a. j OROSZeSlKÓ 1 bunda, barna, használt l eladó Szűcsnél, Szent­| háromság-ncca 54. Gyönyörű Kézdi-Kovács kép 60x80 eladó. Wink­ler. Tábor u. 7b. Félfehér hélóbutor el­adó. Szentháromság uc­ca 28. Cipőre szerelhető férfi műkorcsolyát vennék, esetleg cipővel, ugyan­ott egy női bunda 80 P­ért eladó. Kálvária 2, Rózsa. Télikabát, angol anyag :ilig használt sötétszjir­ke, középalakra és egy egyszerűbb télikabát olcsón eladó. Dugonics tér 2. Kis Tisza. ALPAKKA evőeszközök nagy vá­lasztékban olcsón kap­hatók Kohn Jenő Hun­gária ndényáruházhan Tisza Lajos körút 55., Mihályi fűszeres mel­lett) Nátha ellen használjon GERGELY-féle Nátha-crémet 1 doboz P 1 Kapható: GERGELY gyógyszer­tárában, Kossuth Lajos sugárut és Nagykörút sarok. 271 Zongorát keresők meg­vételre. Ajánlatokat ki­adóba „Máv. tisztviselő" jelige alatt. TÉLIKÁBATOK j. ölt önyöik, alacsony,erő­sebb férfi alakra el­| adók olcsón Kárász­! ncca 9.. I , 1. 1 2 drh 180—200 kg-os I j rendfi zsirsertések el­adók Nemeslakács ucca 27. sz. Sülyesztős Pfaff varró­gép és több altiszti egyenruha Borsi fűsze­res, Gyöngytyúk u. 12. Fróaszfaflf kettő . darabot keres megvételre az Ujszege­di Kendergyár. Eladó: borbelytükör, szekrény, fürészporos­kályha. nyulketrec. Új­vári, Hullám u. 7. — Veszek: magasárban bu tort, ruhaneműt, zálog­cédulát. LIBAAI'RÓLÉK 80 fill. kilója, comb 1.20, zsír­nak való 1.50. Kapható ma és szerdán Blauné­nál, Kelemen-ucca 1. Gyönyörű divat­blúzok érkeztek és a legnagyobb vá­lasztékban legol­csóbban kaphatók a fehércégfáblös Borosnál Nézze meg óras kirakaía'nka' Lépesmézet sürgősen vennék. Ajánlatokat te­lefonon huszonkilenc-tiz. Helyben88 és vidékre árufuvarozást, költöz­ködést garanciával leg­olcsóbban bonyolít le­Kovács Imre „Merkúr" fuvarozási vállalata Ti­sza Lajos-körut 48. 2 darab zsirsertés és 10 I hold jó föld eladó Al­földi u. 9. Dö^EVNCE lakberendező — kárpi­tosmester ui üzeme nugenld tér 10. (Tisza Lajos krt. sarokj '{¿CVlf stil és mo" «l6aZ.ll dern ülőbú­torokat. — Rekamié k fotelek elsórenáii ki­vitelben állandóan raktáron V)8 Két független szerény úriasszony hozzáillő uri ember ismeretségét ke­resi „Tavasz a télbe'" jeligére a kiadóhivatal­1*. ' TARSAT keresek rentábilis üz­lethez 4500—5000 P-ig Leveleket „Rentábilis* jeligére a Délmagvaror­szág kiadóhivatalába. I Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- 6a Nyomdavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents