Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-25 / 303. szám

Péntek, T936 december 25. DELMAGYARORSZÁG Szegedről emlékeznek és a szegedi Nemzeti Színházról beszélnek a magyar színészet kiválóságai Páger fintaí: Az ország első vidéki színháza Páger Antal mondja. — Bizonyos, hogy a szegedi szinhá; az ország első vidéki színháza, meri hiszen ha végignézünJc a budapesti színházakon, a vezetőszerepeket min­denütt a szegedi színház volt tagjai játszók. Ez a tény maga is indokolja, hogy a szegedi színház mindenféle állami kedvezményt teljes joggal kö­vetelhet. — Ezt annál inkább állithatom és követelhe­tem én is, mert hiszen a szegedi színháznak vol­tam néhány évvel ezelőtt hosszabb ideig tagja, ott szereztem az autómat, amely ma ugy hozzá­tartozik az életemhez, mint az evés, vagy az al­vás, vagy az a szerep, amelyei mindenkor rám oszlanak. A szegedi színház állami jelegét már a városi kezelés idejében is sokat emlegették., reméljük, hogy nemsokára valóság lesz belőle. Nagyon szerelném látni legközelebb a szegedi színház homlokzatán a mostani felírás helyett a oNemzeti Színház« felírást. Dellv Ferenc: „Nem is értem, miért nem kap a szegedi szinház állami támoga­tási" Az Andrássy-uti színházban játszik, a Kaaiara .színházban rendez Delly Ferenc, a szegedi .szín­ház nem is olyan régen még ünnepelt táncos ko­mikusa. Mikor Zilahy Irénnel ós Kovács Kató­val együtt ott állt a színpadon, egy pillanatra azt hittük mindannyian, hogy visszaszaladtunk tíz esztendővel a múltba ós ismét Szegeden vagyunk, a szegedi deszkákon, ahol nem is eshet másról szó, mint a szegedi színházról. — A szegedi szinháznak — mondotta lelke­sen Delly — a legnagyobb á'lami támogatási kell megadni, mert szerintem Szeged a buda­pesti színházaknak az utánpótló színháza. Azt Pesten minden igazgató tudja, hogy aki Szegeden játszott és akit a Délmagyarország mint tehetséges művészt elkönyvelt, bizton hozhatják Pestre, mert bizonyos, hogy itt még jobban megáll ja a helyét. Mert a pesti közönség nem olyan kritikus, mint a szegedi. Itt az emberek sorakoznak a pénzükért. Szegeden kritizálnak. Szeged olyan város, ahol mindenki ért a színházhoz. Néha jobban, mint az igazgató Azért változnak azok olyan sürün. — Nem is értem, hogy miért mm kap még a szegedi színház állami tá­mogatást? Talán nem is kértek. Mert ha kértek volna. Szegednek nem tudnának ellentmondani, hiszen Szeged olyan sok orszagra­szóló, sőt világraszóló eseményt produkált, amit évente Iega'ább rongyos pár ezer pengővel kel­lene honorálni. Hetfyey Oranka: „Szegedről kellene kezdeni " A Nemzeti Színház örökös tagja mondja a Dél­rnagyarországnak: — Szeged az én vélményem szerint a legtöbbet tette az egyetemes magyar színjátszás érdekében, mert Szeged szállította és szállítja évek óta Buda­oest részére az utánpótlást. Ezt termé­szetesen honorálni kellene és a legke­vesebb, amit ezért kaphat, állami szub­venció, színházának az állami jelleg megadásával együtt. — Engem igazán nagyon szép emlé­kek kötnek a szegedi színházhoz. Már akkor szó volt arról, hogy a szegedi Városi Színházból Nemzeti Színház lesz és hogy ez még eddie nem történt meg, annak talán a világháború, az utána következő forradalmak és a gaz­dasági válság az okai. — De most már a legfőbb ideje, hogy ez asz in ház megkapja azt a pozíciót, amelyet már régen kihar­colt magának, amelyet már régen megérdemelt. — Azt hiszem. Szegedről kellene ezt forszírozni, mert Budapesten hivata­loskörökben bizonyosan megvan a készség'ennek a szándéknak a honorálá­sára­Jávor Pál mondia: Nagyon nehéz me.gllalálni Jávor Pált. aki haj­nalban megy ki a Hunnia műtermébe, hogy for­gatni és befejezni tudják a Mária nővér felvé­teleit és este 9, 10, 11 órakor holtfáradtan kerül hazia- A Délmagyarország részére a szegedi szín­házzal kapcsolatban a következőket mondotta. — A szegedi szinháznak hivatalosan is meg keVene adni azt a rangot, amely­re már a szegedi igazgatók felemelték és amelyei a hozzáértő szegedi közön­ség biztositolt a részére. Mert azt minden szakember. tudja, hogy Sze­ged nemcsak népességivan az ország második vá­rosa, hanem a művészet hozzáértésében is a má­sodik helyen áll és ugy lehet tekinteni a szegedi színházat, mintha az ország második színháza lenne, mert Szegeden játszani vagy néhány buda­pesti szináhzban, nem is jelent semmi különbsé­get. — Azoa csodálkozom, hogy a szegedi színház még nem kapta meg a Nemzeti Színház jelleget, mert azzal a sok újítással, és azzal a nívóval, amelyet eddig nyújtott, ezt az elismerést hivata­los helyről is megérdemelte volna. Ezael az el­ismeréssel 1u'aj< ¡önképen csak címet és nem ran­got adnának a szegedi szinháznak, mert a ran­got a közönség és a sajtó adta meg azzal, hogy olvan nivós társulatot és előadásokat követelt!, mint amilyet kapott is. Most még csak az szük­séges, hogy az állam hivatalosan is ismerje el a szegedi szüiház nívóját és akkor az a színész, aki Pesten nem tudott szerződéshez jutni, nyu­godtan mehet Szegedre, meri az már fővárosi színháznak fog számítani Békéli László a szegedi Nemzeti Színházról Bélteffy László mondja: — Bizony nagyon jó és okos dolognak tar­tom, ha sikerül Szeged részére állami támogatást kieszközölni, mert én, mint a Szinésrazövetség elnöke, kijelenthetem, hogy a vidéki szirtes z-t támogatása nálunk nemhogy gyermekcipőben, vagy pólyában jár, hanem még meg sem született. Az az összeg, amit az állani a vidéki színészek támogatására fordit, direkt nevetséges. — Szeged színháza van olyan nivós, hogy meg­érdemli az állami támogatást. Évekkel ezelőtt, emlékszem, szó volt arról, hogy a szegedi szín­házból Nemzeti Színház lesz. Megvallom, azt hit­tem, hogy ha már pénzt nem ad az állam, lesr­alább címet ad, hiszen a címadományozás, ha jól tudom, még nem kerül pénzélie. Ebben iga­zán bőkezű lehetne Szegeddel szemben Lendvay Undor: »Szegeden fejlődtem azz£, ami ma vagyok« Lendvay Andor a következőket mondotta: — Nagyon helyes lenne, ha a sze­gedi színházhoz külön Operaház is tar­tozna, mert hiszen régebben a szegedi szinháznak volt opera-enszembléje és ha ez valóra válna, akkor a fiatal fejlődő generációnak lenne színpada, ahol tehetségét megmutathatná, mert ma már külföldön is n;igyon nehéz az elhelyezkedés. Ila HUNGÁRIA Kávéházban és Halászcsárdában áriául d i * z « s karácsonyfa gyönyörködteli az ünnepi vendégeket Karácsony mindtét napián és vasárnap dé'öíán és este

Next

/
Thumbnails
Contents