Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-20 / 222. szám

14 0 e L M A G / A R O R S Z A' G 1936 szeptember 20. Itt az ŐSZ! 1000 női és darab fér|, gyaplu pullover vagy kötöttkabát - - - - - -— FxelsiO' HAHISNYAHÁZ Tisza Lajos korút 4?/b "ma meglepő olcsó áron. A Délmagyarország regénye HULLÓ CSILLAGOK Irta FARKAS ANTAL 82 — Azt hittem a vizsgára való készülődés­ről van szó. — A vice ilyesmihez is ért? — Alice kisasszony a megmondhatója. A szócsatónak vége lett, mire a szobába értek. Adél ledobta magát a díványra, kalap­ját az ágyra röpítette: — Cudar meleg vanl Sok a dolga? Kálmán az asztalnál állott: — Semmi, alig valami. — Segíthetne. Nézze csak, micsoda őrült­ségek! Kibontotta a könyves táskáját. — Nos, nem mer ideülni? A dolgozatoktól fél, vagy tőlem? Kálmán mellé húzódott. — Nem szoktam félni. Nézte a leányt, akinek vékony nyári blúza nem tudta elrejteni a korafejlettséget, a szin­te asszonyossá domborodó teltséget. Ham­vas arcát, felső ajkát bársonyos szőrpihék borították. Sürü, fekete szemöldöke összeért a merész metszésű orr fölött. Szép volt, akit maga a természet festett itt fehérre, ott pi­rosra, akit a fiatalsága varázsolt kívánatossá. Adél mutogatott valamit: — Ezt innét addig magyarra, emezt innen­től idáig franciára, emezt magyarból német­re. (Észrevette, hogy a Kálmán tekintete má­sutt kalandoz, összecsapta az egészet.) — Ugy látszik, még otthon jár az esze. Me­gyek isi Ugrani akart, de Kálmán átkarolta. Micso­da keményhusu teremtés! — Figyelek, biz Isten, figyelek. Hát hogy is? — Itt járjon az esze, tanár ur, mert kétszer nem magyarázok, tehát értse meg. Innen — ja?, vegye a kezét onnan, nagyon forró. Kálmán keze a nagy figyelésben Adél de­rekán felejtődött. — Most már megértett mindent? Hál'isten­nek! Megcsinálja? — Mint mindig és a jutalom? Adél hozzásimult, az arcát simogatta. — No, ne legyen olyan telhetetlen. Látja, igy szeretem, ha jól viselkedik, igy csókot is kap. Szenvedélyesen csókolták egymást. Ár­nyék suhant el az ablak előtt. — Jaj, a házmester ur! Adél felugrott, megigazította a haját, föl­tette a kalapját. Az arcát keszkenőjével le­gyezgette. — Mikor jöhetek a dolgozataimért? — A fövő héten jó lesz? Minden délután itthon leszek. — Elfövök. Szervusz! Az odanyújtott kacsot megcsókolta. A ka­punál jutott eszébe? A házmesternével nem beszélt, Adél. — Nem fontos. Rohanok a patikába. De most mar elő azokkal a közgazdasági cikkekkel, hadd menjen le ez a robotmun­ka a válláról. Aztán jöjjön az Adélé. Ez való­ságos megkönnyebülés lesz. A kedve, a mun­kaereje megduplázódott. Vidáman járt elő­adásokra, ebéd után olvasgatott, aztán éjfé­lig-éjféLig fordított. Közben hosszú levelek íródtak haza: — Itt nincs semmi baj, csak arra vigyázza­tok, hogy otthon se legyen. Éppen ideje volt, hogy Berenyák szerkesz­tő ur becsengetett. — Kész? Gyerünk. Aztán hoci-nesze! Amip ki nem fizették, nem esznek belőle. Ugv is volt. Uj szita szegen függ. Az uj szerkesztőségben még nem járta ez a régi szokás: — Tessék itthagyni, aztán majd meglátjuk, mit csinálhatunk vele. Még volt pénz, még fizettek. Á vizsgák már javában folytak. A nyári va­káció küszöbön volt. Adél boldogságtól he­begő-dadogó Írásban tudatta Kálmánnal: — Tul vagyok rajta. Sikerült. Érettnek nyil­vánítottak pecsétes levélben. Miről jó ez? Nem tudom, mert a szüleim hallani sem akarnak arról, hogy én irodakisasszony vagy ilyesmi legyek valahol. Arról bizonyosan jó, hogy megszabadultam az iskolától. Alice, Gertrúd és minden más nekem parancsolga­tó kisasszonytól. Ugy érzem, hogy szabad lettem, hogy most már arra megyek, amer­re akarok. (Ne értsen félre, a legjobb utak­ra gondolok.) Azt is érzem, hogy magának sokkal tartozom. Talán örökre az adósa ma­radok. Nem is tudom, hogyan lesz. Csak azt tudom, hogy maga elmegy az otthoni bol­dogságába én meg itt maradok. Igaz ugyan, hogy a nyáron lemegyünk a Balatonra. (No ezzel kint vagyok a vizből.) A mama majd napkurázik, a papa úszónadrágban olvassa az újságot és én képes levelezőlapokat küldöz­getek az ismerősöknek. (Magának nem küld­hetek. Mit szólna a felesébe?) Jaj már megint hosszút irtam, ugy-e? Egy érett nőhöz ilyes­mi nem is illik. Még egyszer találkozunk. Meg akarok köszönni mindent. Igen, min­dent. Ugy, hogy ne maradjak adósa. A hét végén, azt hiszem pénteken, Mancival együtt kimegyünk takarítani a villába. Kint is al­szunk. Akkor majd beszélgetünk és elbucsu­ztrnk egymástól. Jó lesz? Várjon. Szervusz! Pá! Kálmán még pénteken reggel derűs hangu­latban sétálgatott a városban, Laci bácsival is találkozott. Kopottabb, morózusabb volt, mint máskor. — Te még mindig itt csavarogsz? Nincs is jó dolgod. Én a te helyedben régen otthon vagyok és nem is teszem a lábomat erre a piszkos aszfaltra. Barátom, döglött varos ez. Hát van itt nép, van itt tömeg, amelyet fo! lehet rázni? Van fene! Undok közöny, rotha­dó mocsár, keselyüvijjogás helyett bekaku­ruttyolús. A béke itt romboló munkát ve­gez: elaltat, megbomlaszt mindent. Más volt a frontok levegője, a háború atmoszférája! Te tudod. Nincs igazam? — Mit csinálsz most, Laci bátyám? — Csinálni akartam mindent és nem csi­nálhatok semmit. Hát lehet ezzel a néppi'l? Nem kell ennek semmi, csak kenyér. Magasi is éhen haltam volna, ha föl nem csapok szövetügynöknek. És azt hiszed, kell ennek a népnek szövet? Ez attól várja a szövetet, aki a mezők liliomát részletfizetés nélkül föl­ruházza. — Szóval nem megy a bolt, ugy-e? ^ — Megy, de tönkre megy. Magam is me­gyek, hazamegyek a fatornyos falumba. Az atyafiak nyakára ülök: én véremet hullattam értetek a fronton, nem kell mondanom, te tudod — hát ti tartsatok el tökkáposztával, sóskával, spenóttal, főtt kukoricával, salátá­val, mindazzal, ami nektek ingyen termett. Majd kinyitom én a paraszt szemét! Ki én! Még hallasz rólam, azt hiszem! Kesergett, káromkodott, aztán eltűnt a tö­megben. Kálmán a zuglói kifőzésben ebédelt. Jól esett látnia, hogy kivüle még más is csinálja ugyanezt. Kovácsné se sir. Még ő vigasztal­ja Kálmánt. — Azt hiszem, ősszel talpra állunk. — Gondolja, asszonyom? — Valamit emelkedett a forgalom. Hiszem, Hogy rövid idő múlva visszahálálhatom.. Kálmán legyintett. — Azzal ráérünk, asszonyom. Ugy tett, mintha tele volna a bugyellárisa, pedig ilyen üresen még nem lapult mostaná­ban. Hazament, levelet irt, bepakolt. Molnár munkában volt. A feleségétől elköszönt, majd csak vakáció után tér vissza. A következő órábnn már vonaton ült. No és szegény Adél? nrnlvt kflvA Uj Fornér üzlet nyilt meg Takaréktár-ii. 6. s*. alaP. Raktáron tart mindennemű bel- és külföldi íornérokat, lemezárukat, és asztaloskellékeket a legolcsóbb árakon. «5» ? Bol vdsdroMvnk ! no! dolgoztassnnft A DMmaguarország Kis címtára szegedi kereskedőkről és (porosokról ANTIQUARIUM; •ungárla könyveket vesz. elad és t»«rél FÉRFIRUHA: Uau Ignácz, ke lemen-u. 1 JLI.Ai SZERTAR: ¿Já«pár Illatszertár, Széchenyi -téi ». IRODARERENDKZÉS: Vlrth és Rengev, SzéchenyMéí l HARDTMUTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Mérei u. 6. KÉPKERETEZÉS: hreimann Miksa, Kárász-u. 18 KÉZIMUNKA: Fischer „Kézimunkaház" Kárász-u. 11 KÖTÖ1T- és SZÖVÖ riARUs ijupel és Hegyi, PüspoK jazájc Lusztig Imre. Széchenyi-tér i OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Kub Vilmos. Mikszáth K. a. K. RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: Deutsch Albert, Kárász>ncca f. Kelemen Márton. Kelemen-«. 11 SELYEM ARUK: Holtzer & és Fial, a föpostávaj szemben SZŐNYEG: Domán Mihály és Fia, Kárász-u. 11 SZOCS: tosmaan Dávid, Kárász-u, H ÜVEG ÉS PORCELLAN: SehiM inger Kálmán, Csékonlc? o. f. VILLAMOSSÁG: Oeutsch Albert, Kérász-a f. Rosner Józset. Tisza Lajos-körnt M. VIZ VEZETÉK SZERELŐ: Fekete Nándor, Kossuth Lajos-sugarat 18. Szegeden szerezzük be minden szükségletünket!

Next

/
Thumbnails
Contents