Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-20 / 222. szám

14 0 e L M A G / A R O R S Z A' G 1936 szeptember 20. Itt az ŐSZ! 1000 női és darab fér|, gyaplu pullover vagy kötöttkabát - - - - - -— FxelsiO' HAHISNYAHÁZ Tisza Lajos korút 4?/b "ma meglepő olcsó áron. A Délmagyarország regénye HULLÓ CSILLAGOK Irta FARKAS ANTAL 82 — Azt hittem a vizsgára való készülődésről van szó. — A vice ilyesmihez is ért? — Alice kisasszony a megmondhatója. A szócsatónak vége lett, mire a szobába értek. Adél ledobta magát a díványra, kalapját az ágyra röpítette: — Cudar meleg vanl Sok a dolga? Kálmán az asztalnál állott: — Semmi, alig valami. — Segíthetne. Nézze csak, micsoda őrültségek! Kibontotta a könyves táskáját. — Nos, nem mer ideülni? A dolgozatoktól fél, vagy tőlem? Kálmán mellé húzódott. — Nem szoktam félni. Nézte a leányt, akinek vékony nyári blúza nem tudta elrejteni a korafejlettséget, a szinte asszonyossá domborodó teltséget. Hamvas arcát, felső ajkát bársonyos szőrpihék borították. Sürü, fekete szemöldöke összeért a merész metszésű orr fölött. Szép volt, akit maga a természet festett itt fehérre, ott pirosra, akit a fiatalsága varázsolt kívánatossá. Adél mutogatott valamit: — Ezt innét addig magyarra, emezt innentől idáig franciára, emezt magyarból németre. (Észrevette, hogy a Kálmán tekintete másutt kalandoz, összecsapta az egészet.) — Ugy látszik, még otthon jár az esze. Megyek isi Ugrani akart, de Kálmán átkarolta. Micsoda keményhusu teremtés! — Figyelek, biz Isten, figyelek. Hát hogy is? — Itt járjon az esze, tanár ur, mert kétszer nem magyarázok, tehát értse meg. Innen — ja?, vegye a kezét onnan, nagyon forró. Kálmán keze a nagy figyelésben Adél derekán felejtődött. — Most már megértett mindent? Hál'istennek! Megcsinálja? — Mint mindig és a jutalom? Adél hozzásimult, az arcát simogatta. — No, ne legyen olyan telhetetlen. Látja, igy szeretem, ha jól viselkedik, igy csókot is kap. Szenvedélyesen csókolták egymást. Árnyék suhant el az ablak előtt. — Jaj, a házmester ur! Adél felugrott, megigazította a haját, föltette a kalapját. Az arcát keszkenőjével legyezgette. — Mikor jöhetek a dolgozataimért? — A fövő héten jó lesz? Minden délután itthon leszek. — Elfövök. Szervusz! Az odanyújtott kacsot megcsókolta. A kapunál jutott eszébe? A házmesternével nem beszélt, Adél. — Nem fontos. Rohanok a patikába. De most mar elő azokkal a közgazdasági cikkekkel, hadd menjen le ez a robotmunka a válláról. Aztán jöjjön az Adélé. Ez valóságos megkönnyebülés lesz. A kedve, a munkaereje megduplázódott. Vidáman járt előadásokra, ebéd után olvasgatott, aztán éjfélig-éjféLig fordított. Közben hosszú levelek íródtak haza: — Itt nincs semmi baj, csak arra vigyázzatok, hogy otthon se legyen. Éppen ideje volt, hogy Berenyák szerkesztő ur becsengetett. — Kész? Gyerünk. Aztán hoci-nesze! Amip ki nem fizették, nem esznek belőle. Ugv is volt. Uj szita szegen függ. Az uj szerkesztőségben még nem járta ez a régi szokás: — Tessék itthagyni, aztán majd meglátjuk, mit csinálhatunk vele. Még volt pénz, még fizettek. Á vizsgák már javában folytak. A nyári vakáció küszöbön volt. Adél boldogságtól hebegő-dadogó Írásban tudatta Kálmánnal: — Tul vagyok rajta. Sikerült. Érettnek nyilvánítottak pecsétes levélben. Miről jó ez? Nem tudom, mert a szüleim hallani sem akarnak arról, hogy én irodakisasszony vagy ilyesmi legyek valahol. Arról bizonyosan jó, hogy megszabadultam az iskolától. Alice, Gertrúd és minden más nekem parancsolgató kisasszonytól. Ugy érzem, hogy szabad lettem, hogy most már arra megyek, amerre akarok. (Ne értsen félre, a legjobb utakra gondolok.) Azt is érzem, hogy magának sokkal tartozom. Talán örökre az adósa maradok. Nem is tudom, hogyan lesz. Csak azt tudom, hogy maga elmegy az otthoni boldogságába én meg itt maradok. Igaz ugyan, hogy a nyáron lemegyünk a Balatonra. (No ezzel kint vagyok a vizből.) A mama majd napkurázik, a papa úszónadrágban olvassa az újságot és én képes levelezőlapokat küldözgetek az ismerősöknek. (Magának nem küldhetek. Mit szólna a felesébe?) Jaj már megint hosszút irtam, ugy-e? Egy érett nőhöz ilyesmi nem is illik. Még egyszer találkozunk. Meg akarok köszönni mindent. Igen, mindent. Ugy, hogy ne maradjak adósa. A hét végén, azt hiszem pénteken, Mancival együtt kimegyünk takarítani a villába. Kint is alszunk. Akkor majd beszélgetünk és elbucsuztrnk egymástól. Jó lesz? Várjon. Szervusz! Pá! Kálmán még pénteken reggel derűs hangulatban sétálgatott a városban, Laci bácsival is találkozott. Kopottabb, morózusabb volt, mint máskor. — Te még mindig itt csavarogsz? Nincs is jó dolgod. Én a te helyedben régen otthon vagyok és nem is teszem a lábomat erre a piszkos aszfaltra. Barátom, döglött varos ez. Hát van itt nép, van itt tömeg, amelyet fo! lehet rázni? Van fene! Undok közöny, rothadó mocsár, keselyüvijjogás helyett bekakuruttyolús. A béke itt romboló munkát vegez: elaltat, megbomlaszt mindent. Más volt a frontok levegője, a háború atmoszférája! Te tudod. Nincs igazam? — Mit csinálsz most, Laci bátyám? — Csinálni akartam mindent és nem csinálhatok semmit. Hát lehet ezzel a néppi'l? Nem kell ennek semmi, csak kenyér. Magasi is éhen haltam volna, ha föl nem csapok szövetügynöknek. És azt hiszed, kell ennek a népnek szövet? Ez attól várja a szövetet, aki a mezők liliomát részletfizetés nélkül fölruházza. — Szóval nem megy a bolt, ugy-e? ^ — Megy, de tönkre megy. Magam is megyek, hazamegyek a fatornyos falumba. Az atyafiak nyakára ülök: én véremet hullattam értetek a fronton, nem kell mondanom, te tudod — hát ti tartsatok el tökkáposztával, sóskával, spenóttal, főtt kukoricával, salátával, mindazzal, ami nektek ingyen termett. Majd kinyitom én a paraszt szemét! Ki én! Még hallasz rólam, azt hiszem! Kesergett, káromkodott, aztán eltűnt a tömegben. Kálmán a zuglói kifőzésben ebédelt. Jól esett látnia, hogy kivüle még más is csinálja ugyanezt. Kovácsné se sir. Még ő vigasztalja Kálmánt. — Azt hiszem, ősszel talpra állunk. — Gondolja, asszonyom? — Valamit emelkedett a forgalom. Hiszem, Hogy rövid idő múlva visszahálálhatom.. Kálmán legyintett. — Azzal ráérünk, asszonyom. Ugy tett, mintha tele volna a bugyellárisa, pedig ilyen üresen még nem lapult mostanában. Hazament, levelet irt, bepakolt. Molnár munkában volt. A feleségétől elköszönt, majd csak vakáció után tér vissza. A következő órábnn már vonaton ült. No és szegény Adél? nrnlvt kflvA Uj Fornér üzlet nyilt meg Takaréktár-ii. 6. s*. alaP. Raktáron tart mindennemű bel- és külföldi íornérokat, lemezárukat, és asztaloskellékeket a legolcsóbb árakon. «5» ? Bol vdsdroMvnk ! no! dolgoztassnnft A DMmaguarország Kis címtára szegedi kereskedőkről és (porosokról ANTIQUARIUM; •ungárla könyveket vesz. elad és t»«rél FÉRFIRUHA: Uau Ignácz, ke lemen-u. 1 JLI.Ai SZERTAR: ¿Já«pár Illatszertár, Széchenyi -téi ». IRODARERENDKZÉS: Vlrth és Rengev, SzéchenyMéí l HARDTMUTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Mérei u. 6. KÉPKERETEZÉS: hreimann Miksa, Kárász-u. 18 KÉZIMUNKA: Fischer „Kézimunkaház" Kárász-u. 11 KÖTÖ1T- és SZÖVÖ riARUs ijupel és Hegyi, PüspoK jazájc Lusztig Imre. Széchenyi-tér i OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Kub Vilmos. Mikszáth K. a. K. RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: Deutsch Albert, Kárász>ncca f. Kelemen Márton. Kelemen-«. 11 SELYEM ARUK: Holtzer & és Fial, a föpostávaj szemben SZŐNYEG: Domán Mihály és Fia, Kárász-u. 11 SZOCS: tosmaan Dávid, Kárász-u, H ÜVEG ÉS PORCELLAN: SehiM inger Kálmán, Csékonlc? o. f. VILLAMOSSÁG: Oeutsch Albert, Kérász-a f. Rosner Józset. Tisza Lajos-körnt M. VIZ VEZETÉK SZERELŐ: Fekete Nándor, Kossuth Lajos-sugarat 18. Szegeden szerezzük be minden szükségletünket!