Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-11 / 140. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1956 funiuc lt Gyermek a sinek között (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes ügyben Ítélkezett szerdán a szegedi Ítélőtábla büntető tanácsa. Morócz Ilona szentetornyai napezámosleány került a bíróság elé gyermekkitétel bűntettével vádoltan. A vádirat elmondja, hogy február 15-én délután Orosháza és Nagyszénás vasútállomások között a vasúti pályatesten egy síró-rívó, meztelen csecsemőt találtak a vasutasok. A gyermek fején súlyos sérülések voltak láthatók. Csak néhány óráig élt a szerencsétlen gyermek, segíteni nem lehetett rajta, a vasutr^ok kezében meghalt. A vádirat szerint a napszámosleány gyermekét kitette és megtalálását, megmentését a véletlenre tizta, megmenteni azonban nem sikerült, mert oly súlyos sérülések voltak rajta. A törvényszék előtt Morócz Ilona érdekes módon védekezett. Elmondotta, hogy áldott állapotban volt, amikor felszállott a vonatra. A vonatban fájdalmak lepték meg és mire feleszmélt, újszülöttje nem volt sehol. A törvényszék a leányt felmentette, mert ugy látta, hogy a csecsemőt a leány önhibáján kívül vesztette el. Az újszülött a vonat kerekei közé eseüt ós eközben szerezte súlyos sérülését, amibe belehalt. Az ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a leányt 14 napi fogházzal sújtotta. A tábla nem fogadta el a leány védekezését, miután kiderült, hogy ez már a harmadik gyermeke volt és így védekezése teljefcen valószínűtlen. Az ítélet nem jogerős. Kerékpárt, »alkatrészeket, gumit D éry gépáruház V I 1 6 m U BUDAPESTED legolcsóbb és a pályaudvarok« hoz legközelebb fekszik a HUNGÁRIA göz, kádfürdő, «sVizgyógyintézeí (VII., Dohány-uooa 44. szám) Nyitási raggal S órakor. - <Jö*. és kád> íürdó Ara P 1.- Kiszolgálási dlj csak 10 flll. legolcsóbban részletre is Nag f a hely. döngése nem az évezredekbe hangzott, csak Van Ostade részeg matrózainak és Teniers lakodalmas parasztjainak vad kurjongatásába. De az ö rokedt kiáltozásaik is elvesztek Bruegbel poklának förtelmes zsivajában. A krestyendót már nem lehetett fokozni, ezért a ritmus uj fázisa Watteau pásztorlánykáival kezdődött. A márkik selyemharisnyáit spádék ütögették. Horaee Vernet gránátosai morogva dübörögtek nyomukban az arany sasok alatt. És a kis tömzsi káplár megállt keresztbefont karokkal, mint egykor az égő Moszkva előtt, hogy végigtekintsen e/en a pokoli zűrzavaron. Atgondolta az uj viszonylatot és vonatkozások egy kis részét és öszszeegyeztette azokat a katonai iskolában elsajátított egyoldalú ismereteivel. Aztán grandiózus pózban nagyot ásított, mert untatta, hogyan vergődnek ki Piloty történelmi viaszbábui a förtelmes aszfaltháttérből. Elaludni készült minden a müncheni akadémia generalszószában, de ekkor kivágtattak a ligetbe Böcklin kentaurjai és a faunok napsütésben fürödve fuvolázták a hétágú sípon a plainair utáni vágyukat, össze is álltak az impresszionisták színfoltjai, de ezekből csak papirlaposságu lények származtak, s«ly és tartalom nélkül. Általában kezdtek egyre nagyobb neWzségek támadni. A Páter Omnipotens és a hivatásos lázadó vakarták odafenn tarkójuk hímes mezejét. Mert mit kezdjenek Piccasio képeivel? Klarinétos ember. Hol van itt az ember és hol van itt a klarinét ? Évezredekig tartott, mig kiókumlálták. A kubusokat annyira összeállították, hogy az ember már majdnem klarinétozni kezdett. Még a dadaistík gépemberei is megindultak csikorogva, mint uj titánok új Ossa és Pe. líon megdöntése felé. De most az építő festészetre, • kép architektúrára került a sor.. Qaidnnne? A konstruktivisták inkarnáéiói gunyofcae kaoag. tak fel a negyedik dimenzióban. Zeus és Prometheus tanácstalanul péztek öszsze. És a konstruktivisták kárörvendve nézték, ho ellenük mé£ az istenek is hiába harcolnak A „nyakli", ^ a „kalánkodás" meg a „hótt-billög" Tömörkény Istvánról mesélik, hogy milyen óvatos módon tanulta meg a szegedi magyarok nyelvét. Nagyon jól tudta, hogy a vizenjáró és egyéb népek, akik olyan szörnyen elhasználódtak az ország szolgálatában, csak akkor beszélnek a maguk nyelvén, ha egymás között vannak. Akkor is keveset és csak akkor, ha éppen muszáj. De ha urat éreznek a közelükben, rögtön cifrázni kezdik a szót, igyekeznek minél urasabban beszélni, vagy azért, hogy imponáljanak, vagy azért, mert igy akarják kifejezni nem éppen fölemelő véleményüket a nadrágos népséget illetően. Ilyenkor minél cifrább a szó, annál célirányosabb és minél kevésbé érti meg az, akihez intéződik, annál jobban teljesiti szolgálatát. lilég az hozzá, hogy az avatatlanok számára örök titok marad a tanyai lélek, csak az igazán kiválasztottak fejthetik meg, de azok is csak akkor, ha nagyon óvatosan közelednek hozzá. Tömörkény megfejtette. Tiszaparti halászcsárdák homályos szögletében bujt el, onnan leste ki a vizenjáró népek igazi beszédét és ebből a beszédből szedte azután össze nagyszerű, utolérhetetlen müvészetü titokfejtő tudományát. Annyi bizonyos, hogy az urak előtt használatos cifrálkodó beszéd során rengeteg olyan uj szó születik, amitől falhoz mennének még a legelszántabb nyelvújítók is. Különösen a városi boltosok azok, akik — ha kedvűk és idejük lenne hozzá —, gyönyörű bukétákat köthetnének az ilyen ellesett és kitalált műszavakból. De a bolj tos nem igen ér rá az ilyen dolgokkal való bibelődésre, a kedvet is elszedi tőle a válság, meg i az adóhivatal és igy csak annyit őriz meg, ameny. 1 nyi akaratlanul is a memóriájába ragad. Ezt az| tán nyugodalmasabb órákban, kávéházi márványasztalok körül, ha éppen eszébe jut, anekdótapótlékként elmeséli. * Az egyik divatáru üzlet tulajdonosa mesélte például a kővetkezőket: — Ha Móra Ferenc élne még, elmondanám neki, biztosan nagyszerűen fölhasználná valamelyik írásában Még a télen történt, hogy egy tanyai magyar állított be az üzletembe surbankó-fiával együtt. — „Nyakli"-t mutasson — adta ki a parancsot az egyik segédemnek. Sok tanyai fordul meg a boltban, a személyzet meglehetősen ismeri már a tanyai vevők nyelvtanát, igy nem okozott túlságosan nagy fejtörést annak a kitalálására, hogy a „nyakli" — nyakkendőt jelent. Hát előkerültek a hasszu nyakkendősdobozok és belőlük ez a férfi-divatcikk. Kiderült, hogy a nyakli a legénynek kell. Nagy buzgalommal válogatott a sok szines holmi között, végül is hosszas vizsgálódás eredményeképpen megállapodott egy szép, lilábajátszó piros selyemnyakkendő mellett. A legény megkérdezte, hogy mennyiért mérjük, amikor pedig megmondtuk az árát, a nyakkendőt az öreg is megtapogatta, a világosságihoz vitte, alaposan megvizsgálta, majd fejcsóválva jött vissza a pulthoz és fejcsóválva szólt rá a fiára: — Minek c' neköd, Jóska, hisz még csak me. legöt sé tart. De a Jóska-gyerek már nagyon beleszerelmesedett a nyakli gondolatába és igy csak létrejött a vásár. * A kávéházi márványasztal természetéhez tartozik, hogy csak meg kell indítani a dolgot, folytatódik az gyönyörűen magától. Egyik eset megszüli, előcsalogatja a memóriákból a többit. Most is hirtelen vagy féltucat hasonló történet emléke olervenedett meg. Lejegyezünk beJöle néhányat. * Tanyai magyar lép a trafikba. Ostorát szépen odatámasztja a falhoz, de ugy, hogy azért szem előtt legyen és csöndesen megvárja, amig megtudakolják tőle kívánságát. Pipadohányt kér, a legolcsóbb fajtából. Válogatni tulajdonképpen nem lehet a paklik közül, mert az állam azt állitja, hajszálnyira egyforma sokat, helyesebben egyforma keveset rak mindegyikbe, de azért arra való az ember szeme, hogy ha már a kezével nem szerezhet meggyőző tapasztalatokat, legalább a tekintetével tapogassa ki a vastagabb, a tömöttebb csomagot. — Pipa is kéne, mert nézze csak, e mán ki' szógált —, mondja aztán. A trafikos kirakja elébe a oseréppipákat. Itt már munkába kezdhet a kéz is, bele is lehet fújni a pipába, még pedig ugy, hogy az ember tenyere légmentesen rátapadjon a másik nyílásába. Igy tudható meg, hogy szelel-e valahol a cserép. Körülményes müvelet ez nagyon és hosszantartó. Közben jönnek-mennek a vevők, a trafikos nem állhat mindig a pultra rakott pipák mellett, de nem is mutatja, hogy bizalmatlan lenne. Az okos ember mégis tudja, hogy szeme sarkából azért lesi a válogató, próbálgató ujjakat. Végre megtörténik a választás, meg az alku, az uj pipa rákerül a régi, nyűtt szárra, az árát pedig éhesen nyeli el a trafikos fiókja. Az öreg veszi az ostort és indulófélbe kicsit lőlemeli mind a két karját, ugy szól oda a trafikosnak. — Olvassa mög, idehallgasson, azokat a pipá kat, nehogy akkó lögyön má hiba, amikó emön tem, mert hát nem szoktam és „kalánkodni". A trafikos most hallja először ezt a szót, de rögtön tudja a jelentését, sőt tudja azt is, hogy a szó most született meg az öreg magyar nyelve zetében. Azt akarta kifejezésre juttatni vele, hogy tiszta a szándéka, nem nyúlt soha életében qlyan hoz, amihez nem volt jussa. A foglalom kifeje zéséhez nem volt megfelelő szó a szókincsében, hát hirti'len csinált egyet. Ezt a fogalmat fejezte ki karjainak megemelésével is. Mutatni akarta, hogy ha nem hinnének a szavának, hát akár ki is kutathatják. * Ez pedig nagyon régi történet, az egyik régi szegedi kereskedő apjával történt. Az öreg boltban levélbélyeget is árultak, nem szívesen, mert hiszen sok bíbelődés van ezekkel a falatnyi papirdarabkákkal, haszon pedig alig van rajta, de muszájból. A kereskedő mindig méregbejött, ha bélyegért jelentkezett valaki. Odaáll elébe, a pénztárhoz egy leányzó. — Billeget aggjon — mondja — Miféle bélyeget? — kérdi kicsit ingerülten a kereskedő. — Hótt-billögöt. — Milyet? — Hát hóttat — Mi az ördög az a hótt-bélyeg? — Olyan hótt-bélyeg. Hát ebből nem lehet sokat érteni. Meg kell kérdezni a megátalkodottat, hogy mire kell neki a hóttbélyeg. — Erre ni — húzza ki a leányzó a kendője elól a fölbélyegzésre váró levelet. — Erre a hóttlevélre. Kiderült, hogy gyászszegélyii levélpapírra irt, ezért kell rá hótt-billög. • Ugyanitt történt a következő bélyeg-eset is: Idősebb tanyai magyar kér levélbélyeget, amikor odateszik eléje, nyújtja a levelet is. — Mit akar vele? —• mordul rá a boltos — Ragassza rá. — Ragassza rá maga. — De nem tudom ám, sohase ragasztottam még — mentegetődzik a vevő. — Hát akkor tanulja meg. — Mögtanulnám én, csak mondja mög, hogy csinájjam — Hát nyálazza meg. Az öreg szót fogad, szépen, akkurátosan a nyelvére teszi a bélyeget, a nyelvét visszahúzza a Szájába, arcizma in látszik, hogy nyálazza ám alaposan, de aztán IáUrilt az Is, hogy hirtelen akaratlanul 1c is n; cll. — Móst má adbati a másikat, me' e bion lécsuszőtt — mondla hozzá szomorúan. m. L