Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-25 / 151. szám

DCI MAGYARORSZÁG 1956 juntus 27: Jégszekrények FeKete nandornai Ko"D,hL--au8 iTeKlon 20-72 2T rendszer 60 éves, tehát elavult, különösen a mezőgazdaság van túladóztatva. A költségve­tés! elfogadta Mészáros István az alsófoku mezőgaz­dasági munkásság helyzetével foglukczott. A cukorrépaterületeket ném szabadna apasztani, mert külö:iben sok munkás elveszti kenyerét. Beliczey Géza rövid felszólalásában ar­ról beszélt, hogy a lótenvésztés nálunk még mindig igen magas fokon áll és európai hirü szakértők kezében van. Ezután Bornemisza Géza iparügyi miniszter szólalt fel. Szontagh Jenővel szemben, aki azt állitotla, hogy az iparügyi minisztérium fel­állítása következtében a kereskedelmi és ipar­ügyi minisztérium kiadásai 10 millió pengővel emelkedtek, rámutatott arra, hogy az ipari tár­cánál csupán 100 ezer pengő, a kereskedelmi tárcánál pedig 2.7 millió pengő többletkiadás jelentkezik a tavalyi költségvetéssel szemben. Ez főképen a légügyi hivatal kiadásainak emelkedésére esik és a kiadások legnagyobb része uj repülőterek létesítésének befektetési költsége. — Az ipar decentralizálására törekszik. Első­sorban azokra a vidékekre akarja decentrali­zálni az ipart, ahol a mezőgazdasági lakosság nem tud még elég munkát találni a mezőgaz­daságban. A városrendezési törvénv javaslat már elkészült és az ősszel azt a Ház elé hozza. A teljes vasárnapi munkaszünetet a mai gaz­dasági és egészségügyi viszonyok között még nem lehet megvalósítani. — Téves az a beállítás — folytatta —, mint­ha a mezőgazdasági cikkekkel szereznénk va­lutát az ipar számára. Az ipar már több mint felét produkálja a devizaszükségletnek. A me­zőgazdaságnak is érdeke, hogy fejlődiék az ipar, mert igy megfelelő vásárlót talál mező­gazdasági terményei számára. Végül az állami vasgyár deficitjével foglalkozott és rámuta­tott arra. hogy az állami vasgvárnak 12 milliós a nvugdi ¡terhe, ugvanakkor, amikor ecves években az összes forgalma csak 17 millió pengő volt. Az állami vasgvár hiánva az idén már 800 ezer pengővel csőkkent. Koós Zoltán állást foglalt azon elméletek ellen, amelyek a bank jegyek szaporításával kí­vánják előteremteni a beruházásokra szüksé­ges összegeket. Darányi Kálmán földmüvelésügyi miniszter azzal kezdte beszédét, hogy köszönettel fogad­ja Apponyi Károly grófnak azt a megállapítá­sát, hogy mint meggyőződéses legitimista, nem tartaná helyesnek a mai helyzetben a restau­ráció erőltetését. Ezután azokra a kifogásokra válaszolt, amelyek szóvá tették a Nep isme­retes pártszervezkedését. — Mindenki természetesnek tartja — jelen­tette ki a helyettes miniszterelnök —, hogy a titkos választójog bevezetése előtt a politikai pártok szervezkedni igyekeznek, hogy ne ke­rüljenek ismét olyan helyzetbe, amikor csak egy párt volt megszervezve, a szociáldemok­rata párt. Beszéde további folyamán, mint földműve­lésügyi miniszter szakkérdésekkel foglalkozott. Mindent elkövetünk — mondotta —, hogy belföldön a múlt évi minimális búzaár meg­maradjon. Utána a felsóház hozzászólás nélkül részle­teiben is elfogadta a költségvetést. A felsőtláz csütörtökön délelőtt tartja legkö­zelebbi ülését. A szerdai egésznapos ülés este 7 órakor ért véget. II palesztinai zavargások London, junius 24. Palesztinában megis­métlődtek a lövöldözések és a bombázások. Jeruzsálemtől 16 mértföldnvire angol csapa­tok kutattak zendülő arabok után. közben tűzharc kezdődött az angolok és iz arabok kö­zölt. Az arabok közül kettő meghalt többen megsebesültek. Angol részről senki sem sebe­sült meg. Földművesek és pénzügyőrök véres harca Szekszárd, iunius 24. S i m o n g á t i Lajos és Álmos Géza pénzügyőri járőrök a sár­közi Decs községben végzett nyomozás után öcsényen keresztül gyalog igyekeztek haza Szekszárdra, öcsény kőzsegben egy bognár­műhely előtt egy szekeret állítottak keresztbe az utón, megakadályozva a közlekedést. Szó­váltás keletkezett, eközben Deák József a sze­kérről felkapott egy fejszét és azzal Simon­gátira rohant. Erre a közben odasereglett föld­művesek nekitámadtak a pénzügyőröknek. Dulakodás közben Simongátiinak sikerült a fejszét Deák kezéből kicsavarni, aki ekkor Al­mosra rontott, a pénzügvőr szorult helyzeté­ben fegyverét használva Deákot hasbalőtte. A feldühödött földművesek a pénzügyötö­ket lefegyverezték és Almost igen súlyosan összeverték. Az egyik földműves. N y i k i Jó­zsef csontig hatoló mély sebet ejtett Almos lá­bán. Deákot és Álmost a mentők a szekszár­di kórházba vitték, ahol Deákon azonnal has­műtétet hajtottak végre, azonban nem lehetett megmenteni az életnek. Álmos lábét amputál­ni kellett. Az ügyész a délutáni órákban helyszint szemlére öcsénvbe szállt ki, ahol letartózta­tásba helyezték a verekedés résztvevőit: H u ­d a Imréi. Nagy Istvánt. Apró Dánielt, Nyéki Józsefet, Boros Lászlót és Deutsch Sándort. A Tisza halottjai (A Délmagyar ország munkatársától.) Szer­dán délelőtt a közúti hid alatt egy hajósle­gény kifogott egy teljesen felöltözött férfi­holttestet, amely már több nap óta lehetett a vizben. Á fürdőzők pillantották meg a holt­testet, figyelmeztetéRii'Te húzta ki a vizből a hajóslegény. A rendőr' bizottság megállapítot­ta, hogy a halott zsebeiben semmiféle olyan irat nincs, amelyből szeméiyazonosságára követ­keztetni lehetne. Orvosi vélemény 6zerint az illető több, mint két nap előtt fulladhatott a vizbe. A 40 évesnek látszó férfi holttestét be­szállították a törvényszék orvostani intéze­tébe, ahol közszemlére tették ki. Még a dél­előtt folyamán jelentkezett a rendőrségen egy nő. aki elpanaszolta, hogy vadházastársa, aki­vel tizenöt esztendeje egy fedél alatt él. szom­baton eltűnt hazulról és azóta nem adott ma­gáról életjelt. Kiküldték az asszonyt a törvény­széki orvostani intézetbe, ahol a délelőtt ki­fogott holttestben felismerte eltűnt férjét, Kozma Gyula 40 esztendős napszámost. Való­színű, hogy Kozma eltűnése után egy ideig a Tiszaparton barangolt., azután a vizbe vetette magát. Felesége előadása 6zerint semmi jelét nem mutatta annak, hogy öngyilkosságot akar elkövetni és ha mégis elkövette, akkor csak azért tette, mert rossz anyagi viszonyok kö­zött volt, régóta nem tudott munkához jutni. A napokban a trianoni határ közvetlen kö­zelében fogtak ki a Tiszából egy holttestet. Idős férfi volt az illető, bocskor volt a lábán és olyan mellény, amilyent a szerbek szoktak viselni. Személyazonosságát nem sikerült meg­állapítani. Szerdán jelentkezett a rendőrségen egy szőregi asszony, aki elmondotta, hógy a törvényszéki orvostani intézetben felismerte a kifogott holttestben édesapját, Rózsa András 80 esztendős szőregi gazdálkodó, aki vasár­nap azzal ment el hazulról, hogy kalászt fog gyűjteni a réteken. Az öreg egyik szemére tel­jesen vak volt. a másik szemére is alig látott már. Elindulása előtti megivott kétszer két­deri bort. Nincs kizárva, hogy eltévedt és bele­zuhant a Tiszába, de az is lehetséges, hogy ön­gyilkosságot követett el, mert betegsége na­gyon elkeserítette. Ismeretlen női holttestet fogtak ki a Tiszából (A Délmagyarország munkatársától.) Á sze­gedi ügyészségnek tegnap arról tettek jelentést a mindszenti csendőrök, hogy egy ismeretlen női holttestet vetett ki a Tisza a mindszenti kompnál. A holttest már teljesen oszlásnak indult. Az ügy&zség elrendelte a nyomozást és a holttest felboncolását. Szerdán' délelőtt Mindszentre szállott ki a vizsgálóbíró és a tör­vényszéki orvosszakértő. Felboncolták a holt­testet és megállapították, hogy a halált való­színűleg fulladás okozta, mert az oszlásnak indult holttesten külsérelmi ayomokat felfe­dezni nem lehetett. Valószínűnek látszik, hogy bűncselekmény történt, az asszonyt a vizbe dobták, előzőleg követ kötöttek a derekára, hogy a Tisza a holttestet ki ne vesse. A mindszenti csendőrség a nyomozást meg­indította a rejtélyes holttest ügyében. Á csendőrségen jelentkezett egy földműves, aki elmondotta, hogy felesége napokkal előbb el­Mnt. mert összevesztek. Lehetséges, hogy az eltűnt asszony azonos a vizből kifogott holt­testtel. Munkakörben a második emeletről lezuhant a földszintre Élelveszélyes sérülésekel szenvedett a mázolómunkás (A Délmagyarország munkatársától.) Szer­dán délelőtt súlyos szerencsétlenség történt a Bercsényi-ucca lb. szám alatti házban. A há­zat hosszabb idő óta tatarozzák, kedden dél­előtt a világitóudvarok kimeszelésére került a sor. A munkát Szabó József 37 éves Somo­gyi-telepi mázoló végezte. Amikor létrájával a második emeleti magasságban dolgozott, hir­telen megingott, majd lezuhant a nagy ma­gasságból és eszméletlenül terült el a földszin­ten. A gyorsan előhívott mentők bevitték a köz­kórházba, ahol megállapították, hogy rendkí­vül súlyos sérüléseket, töréseket szenvedeti életbenmaradásához kevés a remény. A rend­őrség megindította a nyomozást a szerencsét­lenség körülmnéyeinek tisztázása végett. Meg­állapították, Szabó a mázolást ugy végezte, hogy a világitóudvar ablakain deszkát fek­tetett keresztül és arra tette rá a létrát, még pedig ugy, hogy a keskeny deszkára a létra legalsó fokát helyezte. A létra tetején dolgoz­va, ha tovább akart menni, nem szállott le, hanem testsúlyával lökdöste a létrát. Az alsó fok eltörött, ő pedig egyensúlyát veszitve a mélybe zuhant. Kihallgatása során azt adta elő, hogy a nagy melegtől vesztette el egyen­súlyát. Felelő» szerkeszt«: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délraagyaromzág Hirlap- és NyonirtavúlUlit Rt-nll, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR.

Next

/
Thumbnails
Contents