Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-21 / 148. szám

T936 tunius 21. DÉCMA'GYARORSZXG o ••Elö« IttptóML A TMÍÓ&' ha EMER6É a kerékpárgumid Nem állit meg sem hegu. *em viz­mosás, nem kell félned még a leg­rosszabb úttól sem. EMERGÉ gumival baladsz? Nin­csen előtted akadály. Vigyázz! EMERGÉ védjegy = EMERGÉ minőség GYÁRTJA A MAO VAR RUGÓI Az ingyen lakások, aszfaltozások, muzeumigazgató-választés 12 indítvány, orvosnyugdiiazás, adótisztválasztás a kisgyülésen a közgyűlésen Baldwln: „D megtorlásokat el kellett ejteni, mert uj világháború következett volna" London, június 20. Baldwin miniszterelnök Vishowban mondott beszédében kifejtette azt a meggyőződését, hogy a nép helyeselni fogja a megtorlások elejtését, ha megismeri a valódi tény­állást. — Meggyőződésem szerint meg kell szüntetni a megtorlásokat, — mondotta —, mert fentartásuk nem járt eredménnyel. Nincsen egyetlen európai ország, amely a megtorlások feniartása érdekében háborúra volna hajlandó. — A leghatározottabban kijelenthetem a ma­gam részéről, ezért nem vállalhatok felelősséget. A helyzet iróniája pedig abban rejlik, hogy a: együttes biztonságot csak ujabb háború megin­dításával tudtuk volna megvalósítani, ezt a há­borút azonban nem lehetett volna elszigetelni, hanem olyan háborút kellett volna megindítani, amely a föld egyik sarkától a másik sarkáig ter­jedt volna. Gorkij temetése Moszkva, junius 20. Ma délulán temették el Maxim Gorkijt a moszkvai Vörös-térről. Hatal­mas tömeg jelent meg a temetésen. Több gyász­beszéd elhangzása után az urnát a K"remi falában helyezték el. Belvárosi Mozi Vasárnap, héttő Sivatagon keresztül May világh;rii ifjúság! regénye végig m a g y a­r n 1 beszél. ~ 3, 5,7,9, A 9 rirai plőadAnt a nyári bel.vieésfbí>n tartinfe. Széchenyi Moxl Vasárnap, hóttő Bécsi karnevál vidám, énekes, zenés bécsi lörténot Hörbigsr Pál főszereplésével Ezenkívül legsötétebb Afrika expedíciós ülm. Ví3,5, 1/i8, VstO 9 órAe h nyáriba». szőkehaju Gréte. És ő tudta. Volt egy tekintete, mély szetid, szo­morú tekintete, ma is itt csillog bennem. Ez a tekintet megmondott mindent. Mert most már tu­dom, hogy én tetszettem özvegy Strommnénak, ennek a fehérhajú, szép, magas, feketecsipkés se­lyembe bugyolált asszonynak, tetszettem én, a klcine Farkas, az ugrifüles kis maturáns. Most már tudom, mert emlékeimben föl-föltámad ma is ez a tekintet. És hallgattam, amikor játszotta az öreg, vékonyhangu zongorán a „Für Elise'M, meg az „Amour et Printemps"-t, ott ültem a cse­• resznyefabutorok, meg a makartcsokrok között, amikor hnlkan elmondta a .Bányász halálá"-t. Vater Glück aut Vater Glück auf Steig nur ber nieder... Figyeltem vasárnaponként, amint a luteránus templomban az első padban komolyan hallgatta a prédikációt. Néha odavillant rám a szeme meg­hitten, kedvesen, mindig egyformán. Ebben a te­kintetben tisztaság volt, nemes érdeklődés, sem­mi több. És ez a tekintet lobbant föl. midőn utol­jára kezet csókoltam neki. — Üdvözlöm az édesanyját. Egy pillanatra mintha olthagyta volna brilli­ánskövek fényében fürdő átlátszó kezét, az én barna, a nyújtótól, korláttól feltörött diákmar­komban. Álmodtam talán? Apró futó omlék. Fehér márványrózsa, fehér nyitott márványlapon. * Nemrégiben történt. A szerkesztőségi szolga (A Délmagyarország munkatársától.) A vá­| ros tanácsa szombaton délelőtt készítette elő a hétfőre összehívott kisgyűlés és a szerdára összehívott közgyűlés napirendjét. Elég hosz­szura nyúlt mindkét napirend. A kisgyűlés na­pirendjére nyolcvanhat, a közgyűlésére har­minchét pont került. A kisgyűlés több közszállitás során vállaltba adja végre az Arany János­ucca aszfaltozási munkálatait és a közúti hid gyalogjárdáinak átburkolását. Nagyon sok panasz hangzott el már ezek ellen a járdák ellen. A járdákat ugyanis hosszirányban lerakott deszkákból készí­tették, a deszkák között sok helyen te­nyérnyi széles nyilas van. Nagyon 6ok kisebb­nagyobb balesetet okoztak már ezek a héza­gok, amelyekbe egyformán szorul bele a gye­rekkocsik kereke ós a női cipők sarka. Most a padlódeszkákat keresztbe fogják rakni a. hidon. már harmadszor nyitott be, kockáztatva azt, hogy valamit a fejéhez vágok. — A hölgy türeímetlenkedik. Felütöttem a fejemet a levélhalom mögül. — Várjon. — Ez olyan, hogy nem Vár. — Hát jöjjön be. Kis, kacér kalap, bois de rose.kosztüm, amely váratlanul befejeződik jóval a térd fölött. Egy retikül, arany, meg gyöngyház, egy éles piros vo­nal, élénk, bolond párisi rouge. Megcsap a „Dans la miit" átható illata. Két fius láb... furcsa bo­lond etonos, hányiveti ez a kis jószág. Ismerős, kedves szemek. — Nem ismer? — Nem. — Nézze meg a szememet. Azt mondják, egész olyan, mint a nagymamáé. Sokat emlegette, ha olvastunk magáról. Kacagott. — Vater Glück auf! — A Stromm Jella! — Az az én nagymamám. Üdvözli magát. Hogy lehet az? — Ne vágjon olyan meglepett ábrázatot. Hát a mama. akit Stromm Gréte-nek hivtak. férjhez ment és én megszülettem. Ezt csak érti? — A schöne Jella unokája! — Csak azt ne mondja: jaj. hogy telik az idő. Unalmas, hogy maguk mind ezt mondják. Felel­jen inkább arra: hoev tetszem-é magának? Kacéran megfordul!. — Miért kíváncsi rá? — Mert ez a dolorhoz tartozik. Ugy jöttem ma­gához, mint a családunk régi barátjához. — Parancsoljon — Nizzában ugyanis megismerkedtem egy lyo­ni gyárossal. Selyemben dolgozik a tinó. Sok se­lyemben. Jelen volt, amikor a Casino Municipal­ban elnyertem egy braziiiaitól százezer frankot. Másnap már igy szólt: Yvette, legyen a felesé­gem. — Maga Yvette? — Nem. Aliz a nevem. Pálfalvi Aliz. De künn Yvette vagyok. Miért ne? — Kérem ... — Szóval: a gyáros megkért. — Gratulálok. r r — Még nem fogadtam el. Mert — éppen ezért jöttem magához. Én nem akarok hozzámenni Öreg és kövér. Szinésznő szeretnék lenni. Can­nes-ban első dijat nyertem a táncversenyen. Éne­kelni nem tudok, de hát az, ugy-e, nem is kell? Belenyúlt a retikülbe, kivett piros rudacskát és csókolódzott vele. — írjon nekem egy szerepet. — Majd meglátom. Kacéran elköszönt tőlem. A karperecei kegyet­lenül csörögtek. Hátul meg rövidelib volt a szok­nyája, mint elől. * Magam maradtam a szerkesztőségi szobában, amelybe Pálfalvi Aliz.Yvette utján napokra be­költözött a béditó francia virágok szaga. És eltűnődtem. Micsoda bolond világnak, micsoda tragikus vi­lágégésnek kellett jönni, hogy fessen a Üarmadik generáció... Hogy ez a nyakigláb, rouge és pii­derorgiát ülő, nyegle, kis össze-vissza nőcske le­gyen a fehérhajú, szó iioruszemfi tisztalelkfl .Tel­lánAk unokáia!

Next

/
Thumbnails
Contents