Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-07 / 113. szám
* DÉLMAGYARORSZSG 1936 mgjus 7: a címzettet, hogy kisérje figyelemmel az ügy fejleményeit és amennyiben szükség mutatkozna, szintén emelje fel tiltakozó szavát. A Hangya a körlevél miatt indított pert a szegedi cég ellen. Dr. Pósch Dezső budapesti ügyvéd adta be a keresetet, amely többek között a következőket mondja: — A levélnek az a része, amelyben a cég arra hivatkozik, hogy miképen alakulna a paprika ára és hogy a központosítás azt az impressziót kelti, mintha a Hangyánál ez a vállalkozás a rizikó nélküli öneéluság jellegét ölte né magára, valótlan. Mi a fentiekre — mondj:' a kereset — nem vállalkoztunk és igy a szöveg alkalmas arra, hogy vállalatunk erkölcsi értékét csökkentse, Üzleti és gazdasági életben elfoglalt pozíciónkat aláássa és általában, hogy tekintélyünket csorbítsa. A Hangyg kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest a körlevél beszüntetésére, a megmaradt példányok megsemmisítésére, tovább terjesztés esetén minden alkalommal 300 pengő pénzbüntetéssel sújtsa, azonkívül fizessen a cég 5000 pengő kártérítést. A kereset a következő szavakkal zárul: — Mi a szegedi kereskedelmi és iparkamara memorandumát nem ismerjük, fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy ezen memorandumban foglaltak alapján a Bzükséges intézkedéseket megtehessük. A szerdán megtartott tárgyaláson az alperes kereskedő dr. busti&lg István ügyvéd utján a kereset elutasítását kérte. A cég védekezésében elismerte, hogy a kérdéses körlevelet szétkűldötte kizárólag kereskedővevői részére, árjegyzékével kapcsolatban. Régi szokása a cégnek, hogy minden alkalommal foglalkozik a paprikapiac helyzetével és a kis ismertetést, az árjegyzékhez csatolja. Szükségszerűen foglalkoznia kellett a Hangyatervvel is, amely ma a termelés is a kereskedelem életbevágóan fontos kérdése. Amit az ismertetést tartalmaz, az benne van a szóbanforgó memorandumban, a lapok is közölték az adatokat. Ennek bizonyítására hivatkozott a cég a memorandumra és felsorolt egv sereg lappéldányt, amelyben ezek a kérdések nagy cikkek formájában felvetődtek. Bizonyítani kívánta. hogy a Hangya ezt az ajánlatát tényleg megtette és erre vonatkozólag kéri a minisztérium megkeresését. Arra vonatkozólag, hogy a Hangya ajánlata nem mondható altruisztikusnak és hogy ajánlata felháborodást keltett, több tanú kihallgatását kérte, hogy a hangya monopólisziikus ajánlata ugy a kereskedőknek. mint a termelőknek kárára szolgálna és vagyoni hasznot főleg a Hangyának jelenetne. De védekezett" az alperes paprikakereskedő Jogi érvekkel is a keresettel szemben. Kimutatta, hogy a Hangya keresete teljesen alaptalan már csak azért is, mert nem versenytársa n Hangvának. Alaptalan a kereset, azért ie, mert a körlevél nem verseny céljaira szolgál A körlevél kizárólag védekezése egy szabnának. amelyet a felperes ajánlata létalapjában támadott meg. A szerdai tárgyalás azzal végződött, hogy a biróság utasította a Hangyát, Hogy az előterjesztett védekezésre nézve nyilatkozzék. A per kimenetele elé nagy érdeklődéesel tekintenek. Míljégárusitás megkezdődött Bocskai ucca 5. sz. diafii iéggyér felepén. Házhozszállítást vá laljuk 1 1,1 Telefon 22—32. Dudapesten holnap, pénteken délelőtt ngltjáh meg a Nemzetközi Vásárt Statisztikai adatok a vásár fejlődéséről és gazdagságáról (Budapesti tudósítónktól.) Érdekes és figyelemreméltó adatokkal teljes jelentést terjesztett a vásárt rendező nagybizottság elé H a 11 ó s s y István, a Budapesti Nemzetközi Vásár ügyvezető igazgatója. A jelentés megállapítja a minden eddiginél nagyobb érdeklődést ugy a kiállítók, mint a látogatók részéről és rávilágít arra, hogy ennek az érdeklődésnek okai a gazdasági élet javulásában való hit és egy tudatalatti optimizmus, amely a gazdasági életet áthatja. De oka ennek az is, hogy a vásár rendezősége, amely eddig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarából, valamint a Gyáriparosok Országos Szövetségéből álló, most Szend y Károly polgármester bekapcsolásával Budapest Székesfőváros közönségével is bővült. Az iga2£atói jelentés ívta tisztikai adatai tisztán világitiák meg a vásár fejlődését és gazdagságát. A jelentkezett cégek száma közel 1800 davalv 1450), A vásár területe 130.000 m' (tavaly 100.000 m3), a vásár legerősebb szakcsoportjai közül a vas-, gép- és elektromosipar 6000, a bútoripar 5000, a textilipar 4000. az élelmiszeripar 2500. a kisipar a háziipar ugyancsak 2500 m' területet foglal el. A legnagyobb gonddal ügyelnek arra, hogy a vásár érdekes, látványos és vonzó legven. Még több csarnokot és még több pavillont épitettek. mint a mult években, egyes szakmák és. csoportok egész uccákat, egész tereket kaptak. A szakmai főcsoportok a már fentebb emiitetteken kívül a következők: kézműipari remekek, bázi- és iparművészet, idegeniogalmi anyag, kerámia- és üvegipar, a tudomány a magyar ipar szolgálatában, az uj találmányok, a légvedelem, a teherautók, külföldi államok és a magyar közintézmények csoportjai. Nemcsúpán területében és kiállítóinak számában növekedett meg hatalmasan a vásár, jóval több látogatója is lesz. mint tavaly, mert már eddig is mintegy 30 százalékkal több vásárigazolvánv kelt el. mint a mult évben, amikor 700.Ö00-en felül volt a látogatók száma. De bármennyien jöjjenek is külföldről meg a vidékről, olcsó és hibátlan ellátásban ezúttal sem lesz hiány. Hiszen Szendy Karoly polgármester a legutóbbi rádióelőada^iban maga állapította meg. hogv ..Budapesten ma mindenki a vásárra készül és mindenki azon dolgozik, hogv a vásár sikerét fokozza.'4 De nemcsak a vásár sikeréért dolgozik Budapesten mindenki, hanem Budapest népe ^ységes a vendégvárás izgalmában is. A vásárt pénteken, má jus 8-án délelőtt ünnepélyes keretek között nyitják meg. Szalma és filc nöl kalaputdonsagok V. Vlncze Máriánál minden színben, nagy választékban Tisza Lajos körút 42c. Alakítások legszebb kivitelben készülnek. Unió könyvecske érvényes. A kereskedelmi miniszter megváltoztatta a közgyűlés döntését és az OKH-nak ítélte oda a felsőközponti és a pusztamérges*! ut építését (A Délmaftyarország munkatársától.) Szeged közgyűlése legutóbb foglalkozott az útépítési munkálatok vállalatbaadásának kérdésével és határozatában a versenytárgyalás eredménye alapján három münkát adott ki. A határozat ellen az Országos Központi Hite! szövetkezet, amelynek ajánlatát a közgyűlés nem fogadta el, fellebbezést nyújtott be a l> reskedelmi miniszterhez, aki most hozta meg ebben az ügyben döntését. A döntésről a város hatósága a következő hivrttalos tájékoztatót adta ki: „A törvényhatósági bizottság 63—1936. sz. határozatával kimondta, hogy a szeged—bátaszéki kőzut kiépítési munkálatait a Somoskői Bazaltbánya Rt-nek. a szeged—felsőközponti keresztút kiépítési munkálatait Erdélyi István szegedi cégnek, a szeged—pusztamérges! közút kiépítési munkálatait a Somoskői Bazaltbánya Rt.-nek kell kiadni. A kereskedelmi miniszter a határozatot felülvizsgálván, a következőképpen határozott: A határozatnak a szeged—felsőközponti és a szeged— pusztamérgesi közút kiépítési munkáinak odaítélésére vonatkozó részét megváltoztatom és a munkákat az Országos Központi Hitelszövetkezetnek Ítélem oda. 'A határozatnak a szeged—bátaszéki ut munkáinak odaítélésére vonatkozó s meg nem fellebbezett részét változatlanul hagyom." Mivel ez a tájékoztató igen szűkszavú és homályos, nem derül ki belőle, hogy miért változtatta meg a miniszter a közgyűlés autonóm jogkörben hozott határozatát, miért itélte oda a munkát annak a vállalkozónak. akinek ajánlatát a törvényhatósági bizottság nem talált a elfogadhatónak, érdeklődtűnk dr. Pálfy József polgármesternél, aki a következőket mondotta: — A kereskedelmi miniszter ur a közgviilés határozatát nem találta szabályszerűnek. Aváros ugyanis a felsőközponti és a pusztamérgesi útszakasznál andezitburkolatra irta ki a versenytárgyalást. Az Országos Központi Hitelszövetkezet ajánlata andezitre vonatkozott, a eomoskői bányavállalat ezzel szemben bazaltburkolatra tett igen előnyös ajánlatat. A közgyűlés a műszaki bizottság véleménye alapján a bazaltburkolat mellett döntött, mivel ha ez a burkolat drágább is, de feltétlenül értékesebb és a vállalati összegnél mutatkozó többlet bőségesen megtérül abból, hogy a bar zaltburkolat fenntartása lényegesen olcsóbb, mint az andezité. — A kereskedelmi minisztérium ragaszkodó' a közszállitási szabályzat paragrafusaihoz — folytatta a polgármester. Megtehette volna, hogy uj versenytárgyalás kiírását rendeli el, ami azonban késleltette volna ezt a sürgős munkát. Az uttestet ugyanis már régebben felbontották és fontos közérdek az, hogy minél gyorsabban elkészüljön a burkolat, Pn magam is kértem a minisztériumot, hogy setnmiesefre fe utasítsa a várost uj verseny tárgyaláp tartására. A miniszter ezért dön tött ugy, hogy a közszállitás szabályok paragrafusai alapján az OKH-nak itélte oda a munkát. Ez a pusztamérgesi útszakaszra vonatkozik, a felsőközponti útszakasz munkálatának vállalatbaadásáná.l pedig az történt hogy a közgyűlés a szegedi érdekek szolgálata céljából a szegedi Erdélyi István vállalkozónak itélte oda a munkát, bár ennek az ajánlata valamivel drágább volt, mint az OKH-é. A kereskedelmi minisztérium, ezt a törekvést nem honorálta és ezt a munkát is az OKH-nak itélte. Ká rp? fost! zeniemet megnyitottam Oroszlán u. 8. ss. alatt. Készítek modern kárpitosbutorokat elsőrendű kivitelben, villalok mindennemű javítást As függöny felszerelést. Pontos kisioltrálás. olcsó ái*k. n Sachs Nándor