Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)
1936-04-23 / 101. szám
s d e i , m a r. y \ k o u s 7 * n 1956 április 23. fl Vasutas Bécs helyett Grácban játszik ? Megírta a Délmagyarország, hogy a SzVSE es a bécsi vasutascsapat között tárgyalások indultak meg egy revansjellegü mérkőzés megrendezése ügyéhen. A Vasutas közölte a szabad terminusokat, ezek azonban nem konveniálnak a bécsieknek. A bécsiek, hogy mégis nyélbcüsscnek egy osztrák—magyar vasutasmeccset, felajánlották a szegedieknek a gráciákat, akik hajlandók fogadni körmérkőzés kereteben a Vasutast. A körmeccs pünkösdkor lenne. ^ Vasárnap: ,SzaK - MTK, Vasutas-SzMRV Újszegeden Vasárnap a szegedi alosztály valamennyi el'őosztályu csapata bajnoki meccset játszik. A legtöbb meccs vidéken lesz: Szegeden két mérkőzést rendeznek meg: a SzAK—MTK találkozót és a Vasutas—Sz. Máv. meccset. Csak helyeselni lehet a SzAK és a Vasutas vezetőségének azt az elhatározását, amelynek értelmében mind a két játékot egy pályán rendezik meg. Eszerint vasárnap Újszegeden két érdekesnek Ígérkező meccs lesz; a piros-feketék mérkőzését Sugár, a piros-kékek játékát Láz y vezeti. A KEAC vasárnap a gyenge helyezésű HMTEvcl mérkőzik Hódmezővásárhelyen, a legnehezebb dolga azonban az SzTK-nak lesz. amelv a KAC ellen játszik Kecskeméten. Az előbbi meccsre L u p t á k o I, az utóbbira K 1 e i n l delegálta vezetőnek a Biró Testület. A Móravárosnak budapesti biró vezetése mellett kell játszania vasárnap Szentesen a kieséstől félő SzTE ellen. Makón Spiegel vezeti a MAK—KTK találkozót, Patak bíráskodik a Kiskunfélegyházán eldöntésre kerülő Reménység—HTVE mérkőzésen. A másodosztályú bajnokság sorsa vasárnap dől el az UTC—SzFIE meccsen, amelyet Reinénvffv vezet. A többi meccs: Szeged: SzAK II— MTK II., biró Dömötör, Vasutas— KPLE, biró Lapu J, SzEATC—KiTE, biró dr. Molnár. Makó: MAK II—Hunyadi, biró Pálinkás. — Szövetei di¡mérkőzések. Szeged: Sylvánia II—MTE II.. bíró Baranvi, UTC lI.-SztK II., biró Horváth Zoltán (Kecskemét), SzEATC II—SzKIE. biró Lőwinger. A KI SOK u»zó- és vizipólóhajnokságot szombatou és vasárnap rendezi meg a „Tunyoghy" az ujszegedi versenyuszodában. Szombaton lesznek a vizipólómérkőzések, vasárnap az úszók mérik öszsze erejüket. Az ÚTC—SzFIE, a SzEATC—KiTE másodosztályú bajnoki mérkőzés és a SzEATC—SzKIE szövetségi dijmeccs a felsővárosi pályán kerül eldöntésre. A Mómváros feljelentette Kiss futballbirót. A Móravárosban és általában Szegeden még mindig a legnagvobb felháborodással tárgyalják Kiss fiitballhiró szerepét. A Móraváros a szerinte igazságtalan eredménvbe a szabályok értelmében kénytelen belenyugodni, azt azonban követelheti, hogy a futballbirót büntessék meg. Ez a cél vezette az egyesület vezetőségét akkor, amikor elhatározta, hogy Kiss ellen félidőn lést tesz. Feljelentése tegnap befutott a DLASz-hoz. A Móraváros felsorakoztatja indokait. nnielvnek alapián a biró megbüntetését kéri. A DI.ASz a feljelentést át fogja tenni a Hiró Testülethez, amely bizonvnra tudni fogja kötelességét. V M \K megfellebbezte n Szőregi-üevben hozol! határozatot. Jelentettük, az országos egves1 iró elutasította a MAK-nak a Szeged FC-vel nemben támasztott azt a követelését, hogy a zegedí klub Szőregiért járó lelépési dijat egvösszogben fizesse ki. Az egyik makói sportvezetőtől most ugv értesülünk, hoev a MAK nem nyugodott bele az Ítéletbe, fellebbezéssel élt ellene. Hétfői' megkezdik a Vasutas-pálva építését. Hosszas huza vona után tegnap végre a megvalósítás stádiumába jutott a Vasutas-pálva iigve. A pálvaépitő bizottság megkötötte a szerződóst az építésszel, aki hétfőn hozzákezd a sporttelep felépítéséhez. Az építéshez szükséges anyagok szállítását már szerdán megkezdték. Remélni lehet, bogv a Vasutas-pálya, amelv a dohánygyár mögötti területen épül fel, az őszi szezonra készen lesz. Főreál—Tunyoghy KISOK-hajnoki fntKnllmérkőzés les* csütörtökön délután 3 órakor a felsővárosi pályán. Rádió Budapest I. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Sárai Elemér és cigányzenekara. 13.30: Kamarazene. 16.15: Kosáryné Réz Lola előadása. 17: A földmüvelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 17.30: Orosz Júlia énekel, zongorán kiséri Pongrácz László. Bibó Lajos elbeszélése. 18.30: A rádió szalonzenekara. 19.30: Szinmüelőadás a Stúdióban. Stuart Mária. Szomorújáték 5 felvonásban. Irta Schiller. Rádiószinpadra alkalmazta és rendezi Nádai Béla. A zenei részeket Polgár Tibor irta. 21.50: Hirek. 22.10: Közvetítés az Óstende kávéházból. Farkas Béla és cigányzenekara. 22.40: Budapesti Hangversenyzenekara. Vezényel Polgár Tibor. Budapest II. 17: Mindenkit érivet baleset. Auer György dr. előadása. 1830: Angol nyelvoktatás, (j. W. Thompson.) 02.45: Hirek 21.05: Közvetítés Varsóból. A lengyel rádió tízéves jubliumi műsorából. Jadviga Hupert lengyel dalokat énekel zongorakísérettel. Külföld. Kassa. 17.40: Zádor-dalok magyar'il — Pozsonv. 17.50: Peiss Klára magyar müveket játszik zongorán. — Wien. 21: A brit rádiózenekar vondéghangversenye. Apróhirdetések EEEL Lépcsőházi bejáratú uccai bútorozott szoba kiadó. Attila 8, fdsz. jobb. Kapualatti kis bútorozott szoba kapuknlcscsal olcsón kiadó. Mérei u. 5. Teljesen különbejáratu szoba, elő és fürdőszobával elegánsan berendezve kiadó. Mikszáth K u. 21. A város legelőkelőbb helyén levő magánházban legkényesebb Ízlésnek megfelelő fürdőszobás BÚTOROZOTT GARZON LAKAS külön lépcsőházzal június l-re csak előkelő, j jól szituált urnák kiadó. Kazinczy u. 12. sz. Lakást Üzlet Valéria tér 6. sz. alatt 2 szobás lakás azonnal kiadó az emeleten. Tud. Házmesternél. Kiadó szoba, konyha, speiz, villannyal. Kereszt u 30. Keresek kétszobás modern lakást vagy garzonlakást máiusi beköltözésre. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Belváros" jeligére kiadóhivatalba kérek. Foglalkozás Jó blzonyitványu bejárónő ,aki főzni tud, felvétetik. Széchenyi tér 7, II. 24. ügyes varrólányokat és tanulóleányt felvesz. — Zombori Ida női szabó, Apáca u. 3. szám. Irodai és technikai mun kához, jóirásu, gépírásban jártas leány felvétetik. Aiánlkozás „Munkekedvelő" jeligére. Egy nagyobb leány házból kifutónak lelvetik Szarvas kalapüzletben. 30 éves nőtlen, szakképzett csemege, fűszer kereskedő segéd. ki a könvvelésben is jártas, fölcserélné állását — ..Munkatárs" jelige. Kezdő gép- és gyorirónö elhelyezkedést keres egyelőre fizetés nélkül. ..Kezdő" jeligére kiadóba. ADÁS-VÉTEL Biscohii m ne.nopilf mint műlo vers .nyzö, hanem mint szerelő 1» kiv&lól AatóU, motorkerékpArok. osinakmotorok ét elektromos berendeíésok spéciiig javítója! Molotosoh, motorosnál dolgoz:laisaiout HO.OÍkozponl: Kossuth Lajos B.-nt M udvarban Ócskavasat, fémet magas árban vesz«k éö eladok. Horváth vastelep l'arisi körút 19a. Legmagasabb árat fizetek tiaszualt tárgyakért és ruhákért. Csehó Attila u. 8. Egy hold here termés eladó. Tudakozható: — Felsőtiszapart 5. szám. Kerosek megvételre jókarban levő használt ön tött üstöt 300—41K) 1. ürtartalmut. Érdeklődni örlei vaskereskedés. Jókarban levő tiszta gyermekagyat keresek megvetelre. Kiszí I. Báró Jósika u. 30. íróasztal székkel jókarban lévő 40 pengőért eladó. Tündér ucca la. Délmaguarország Kölcsönhönuvtár Egy jókarban levő női varrógép eladó. Polgúru. 18, földszint. iWrawyjg A március 28-iki számban megjelent ^Megbízható'' jeligéjű hirdetésre beküldött bírói ítéletet kérem visszaküldeni. „őszinte" jeligére levél van, kérem átvenni. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Anyaga legnagyobb, előfizetése leghisebb! Tőssde Budapesti értéktőzsde zárlat Élénk forgsalom és többszöri irányzatváltozás jellemezte a mai tőzsdét, kedvetlen bécsi tőzsdejelentések hatására nyitáskor nagyobb árukínálat indult meg és kezdeti árfolyamok a tegnapi zárlat alatt alakultak, később visszavásárlásokra emelkedtek az árak, az áremelkedés azonban nem volt tartós, mivel a napi játékosok nyereségbiztositó eladásai ismét leszorították az árnivót Egységes irányzat az egész tőzsdeidő alatt nem alakult ki és sz árhullámzások kisebb kilengésekkel zárlatig eltartottak. Végeredményben az értékek túlnyomó része lanyhán zárt. Nagyobb árveszteség azonban csak egy-két papírnál mutatkozik. Magyar Nemzeti Bank 170.60 Kőszén 413.50, Ganz 22.50, Izzó 18400, Szegedi kenderfonógyár 41.00 Zürichi devizazárlat. Páris 20.225, London 15.15 háromnegyed, Newyori; 306 hétnyolcad, Brüsszel 51.90, Milánó 24.15, Madrid 41.90, Amszterdam 208.225, Berlin 123.40, Schilling 56.40, Prága 12.70 Varsó 57.725, Belgrád 7.00, Athén 2.90, Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai) Angol font 16.65—16.95, dán kor. 74.40-75.20, belga 56.90—57.50, cseh kor. 14.15—15.35, dinár 7.807.95, dollár 337.10—341.10, svéd kor. 85.95—86.85, kanadai dollár 329.00—339.00, francia frank 22.30— 22.50, hollandi forint 229.45—231.45, lengyel zloty 63.65-64.25, leva 4.00-4.15, leu 2.80-300. lira 29.90—30.25 (500 és 1000 lírás bankjegyek kivételével), német márka . , norvég korona 83.75—84.65, osztrák schilling 80.00—80.70, svájci frank 110.70—111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árfolyamai: Buza tiszai 77 kg-os 16.25—16.55, 78 kg-os 16.40— 16.70, 79 kg-os 16.55—16.85. 80 kg-os 16.75-17.05, felsőtiszai 77 kg-os 15.90—16.10, 78 kg-os 16.0&1625. 79 kg-os 16.20-16.40, 80 kg-os 16.35—16.56, dunatiszai, fejérmegyei, dunántuli 77 kg-os 1585— 16.05, 78 kg-os 16.05-16.20, 79 kg-os 16.20-16.35, 80 kg-os 16.35-16.50. Pestvidéki rozs 14.25-14.35, egvéb 14 40-14.60, sörárpa I. 19.00-20.00, II. 17.50 -18.50, takarmányárpa I. 14.75—15.50, zab I. 16.80 —17.00, tengeri 12.50—12.60, Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza tartott. Máj. 101 háromnyolcad—egynegyed (99 hétnyolcad —100), jul 92.5—háromnyolcad (91 ötnyolcad—háromnegyed), szept. 90.5—ötnyolcad (90 egynvolcad —90). tengeri szilárd. Máj. 64 ötnyolcad (63 egynyolcad), jul 62 75 (61 hétnyolcad), szept. 61 háromnyolcad (60 hétnyolcad). Zab tarottt. Máj. 27 háromnyolcad (60 hélnyoload), szept. 28.25 (60 hétnyolcad). Rozs tartott. Máj. 53 ötnyolcad (51 egynvolcad), jul. 53 75 (53 háromnvolcad), szept. 54.5 (54.25). 10258-1936. vb. szám. árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. tc. 102. S-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. járásbíróság 1935. évi 7452 számú végzése következtében dr. Szécsi György ügyvéd javára 200— pengő és járulékai erejéig 1935. évi XI. hó 4.-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 1130 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: házibutorok, állatok, stb. és egyéb ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Ezen árverésnek a szegedi kir. járásbíróság 1935. évi Pk. 50410 számú végzése folytán 200 — pengő tőkekövetelés, ennek kamatai és eddig össze sen 36.80 pengőben bíróilag már megállapított s a még felmerülendő költségek erejéig Deszk község II. u. 48. leendő foganatosítására 1936. évi IV hó 24. napjának délután 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz venni szándékozók oly- megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. tc. 107., 108.' §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén a becsáron alól is, de legfeljebb a becsérték kétharmadáért el fognak adatni. Kelt Szeged, 1936. évi április 1. napján Horváth, kir. bir. vógrehnjtó.