Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)

1936-04-22 / 100. szám

Szenzáció»! Burburry—Ragián—Gummlköpeny Leszállított Árban TROPIKÁL ÚJDONSÁGOK Mérték után penqö 36-tól Szenzációs! Qyerntek—Trench—Coats —Bérmaruhák Nagy választékban "KORDA-RUHA44 ANGOL URISZABÓSÁG «KORDA-RUHA« Csütörtökön lesz Ítélet a Reszthelyi petíció ügyében Budapest, április 21. A közigazgatási bíró­ság szerdán folytatta a keszthelyi mandátum ellen benyújtott petició tárgyalását. Mint is­meretes, a peticiós Ítélet elől Öetl-Pálfy Nép­képviselő megfutamodott és mandátumáról le­mondott. ' Meisler Károly kisebbeégben maradt jelölt azt fejtegette, hogy az ellenpeticiónak nem sikerült bizonyítani az érvénytelenségi jogot, ennélfogva kéri a választás kiigazítását. FÖLDES IZSÓ KLBUZAL TE8 Geöeze Bertalan választásvédő ezzel szem­ben a tanúvallomásokra hivatkozva érvényte­lenségi okokat igyekezett bizonyítani ós a pe­tició elutasítását kérte. Viszonválasz után Torzsay-Bieber Gyula tanácselnök közölte, hogy a biróság csütörtö­kön délelőtt hirdeti ki határozatát a peticiós ügyben. Á határozat elé ugy politikai, mint jogá<?7,­körökben nagy várakozással néznek. A szegedi városháza és a hözllszfTlsclö-lclcseack elbocsátása Pálfy polgármester: Szegeden nincs egyetlen olyan városi tisztvi­selőnő sem, akinek férje magasabb állást töltene be és magasabb fizetési élvezne (A Délmagyarország munkatársától.) A budapesti híradások szerint a minisztériumok illetékes ügyosztályaiban erősen dolgoznak an­nak a régi tervnek a végrehajtásán, amely a köztisztviselők köztisztviselő-feleségeinek el­bocsátására vonatkozik ós amely különböző formában ós alkalommal már sokszor fölbuk­kant. A terv megvalósítása eddig akadályba ütközött, de gyakori fölvetése sok kellemet­len következménnyel járt. Igen sok esetben megtörtént, hogy az ilyen köztisztviselő há­zaspárok, hogy megmentsék együttélésük anya­gi alapját, különváltak, megindították egy­más ellen a válópört és megtörtént az is sok­szor, hogy a biróság ki is mondotta a válást. Kisebb mértékben, de ugyanez a ha­tása volt annak a rendelkezésnek is, amely a köztisztviselő házastársak közül az egyik fe­lett megfosztotta közpénztárból élvezett lak­bérilletményétől. A hir, hogy most sor kerül a másik ter\ végrehajtására is. még nagyobb riadalmat okozott az érdekeltek körében. Megdöbbenést keltett a hir a szegedi városházán is, csupán az enyhítette a helyzetet, hogy a közlemények szerint csak a magasabb állást betöltő, tehát a nagyobbjövedetmü közalkal­mazott/ok köztisztviselő-feleségeit, fogják nyug­díjazni, illetve, ha nincs még elegendő szolgá­lati idejük, végkielégítéssel elbocsájtani, hogy helyükre állástalan diplomásokat alkalmaz­hassanak. Szeged hivatalaiban ugyanis nem igen akad olyan tisztviselőnő, akinek az ura magasabb kategóriába tartozó köztisztviselő lenne. A városi házaspárok túlnyomó nagy ré­sze a legalacsonyabb fizetési osztály java­dalmazását, élvezi és házasságkötésének az volt az anyagi alapja, hogy a két kisfizetés elegendő lesz a családalapításra. Dr. Pálfy József polgármester, akihez kérdést intéztünk az ügyben, a követ­kezőket mondotta: — Ha kiadja a kormány ezt a rendelkezést, az ránk, városiakra nem vonatkozik, hiszen a törvényhatósági bizottság autonóm joga, hogy melyik tisztviselőjét küldi nyugdíjba és melyiket tartja meg. A kormány csak azt te­heti, hogy az állami igazgatásban és a me­gyéknél foglalkoztatott tisztviselők ügyében hoz rendelkezést, a városokat legfeljebb arra szólíthatja fel, hogy autonóm hatáskörükben hasonló rendelkezéseket hozzanak. Szegedet a kérdés még ebben az esetben sem érintené, mert itt nincs egyetlen olyan városi tisztvise­lőnő sem, akinek az ura magasabb állást töl­tene be, közpénztárból magasabb fizetést él­vezne. Buza, Buday, Baíó és Barfók professzorok érdekes vallomásai a Pelíykó—Lázár per keddi tárgyalásán A fegyelmi ügyek, a mellékjövedelmek, az adózások, a jegyzőkönyvek és az egyetem elleni támadások (A Délmagyarország munkatársától^ A sze­gedi törvényszék kedden folytatta a Pettykó— Lázár per tanúinak kihallgatását. Kedden dr. Buza László egyetemi tanár volt az első tanu. — Van-e tudomása arról, hogy Pettykó nem engedte adózás alá vonni a questurán át be­folyt jövedelmét és emiatt Kiss Albert questor ellen fegyelmi eljárás is indult? — kérdezte az elnök, — Csak a fegyelmi eljárás során szereztem tudomást az adóügyekről, de a fegyelmit is fel­függesztették ebben az ügyben az adóhatósá­gok döntéséig —, felelte a professzor. Az ügyész kérdésére ezután az adózási rend­szerről beszélt a tanu. A sértettnek — vallotta — csak annyira lehetett befolyása az adózta­tásra, mint akármelyik professzornak. Pettykó nem volt felettese a questornak. Dr. Lázár oda nem tartozó kérdéseket tett fel, mire az elnök többizben figyelmeztette. A vádlott tanácstalanul áll egyik ilyen figyel­meztetés után: — Most nem tudom mit csináljak? — mon­dotta. — Üljön le! _ szólt dr. Dettre. A professzor kijelentette, hogy nem tud visszaemlékezni a fegyelmi ügyre, amit a fe­gyelmi során aláirt, azért vállalja a felelőssé­get. Elmondotta, hogy a diákigazolvány után szedett 1 pengő része volt a -10 pengős niel­lékdijaknak és éppen ezért nem kellett az 1 pengőt külön nyugtázni, mert az egész össze­get egyben nyugtázták az indexben, legalább is ez a véleménye. A tanácsjegyzőnek nem volt kötelessége gondoskodni arról, hogy a mellékjövedelmeket összevontan adóztassák meg. A vádlott több kérdésére a tanu kijelentette, hogy ő nem pénzügyőri szakértő és igy tőle ne is várjon szakértői fejtegetéseket. — Van-e tudomása arról — kérdezte a vád­lott —, hogv Pettvkó hamis nyugtákat csatolt be? — Arról tudok, hogy nyugtákat csatolt be, de hogy azok hamisak voltak-e, vagy sem, ar­ról nem tudok. Dr. Lázár az elnök figyelmeztetései után semmiségi panaszt jelentett be azért, mert kor­látozva érezte magát a védekezésben. Pettykó mellékjövedelmeire vonatkzoólag ki­jelentette a tanu, hogy csúnya hátterű mellékjövedelme! nem voltak, mert nem voltak illegális és jogtalanul szedett mellékjövedelmei, tehát véleménye szerint nem harácsolt. Dr. Lázár semmiségi panaszt jelentett be azért, mert az elnök a harácsotásra fektette a hangsúlyt, holott a kifejezés vádbeli cikkben nem fordul elő. — ön a „harácsolást" akarta bizonyítani éi erre rendelte el a biróság a bizonyítást — fe­lelte az »elnök. A tanu a diákigazolványokkal kapcsolatosan kijelentette, hogy az 1 pengők szedésére tanácsi határozat volt és ha a tanács azt nem terjesz­tette fel a minisztériumba, akkor a tanács fe­lelős. — A tanács megállapította — mondotta a professzor —, hogy Pettykó a Gáyira vonatko­zó tanácsi határozatot nem hajtotta végre. Er­ről csak a fegyelmi eljárás során szerzett tu­domást. A professzor ezután egész sereg kérdésre .,nem tudómmal" válaszolt, előadta azonban, hogy a fegyelmi Ítélet után Pettykó vissza­menőleg megkapta a mellék járandóságait a diplomák után. — Még a szabadságolásom után is kaptam közvetlenül az avatások után diplomadi jaka — jegyezte meg a sértett. — Erről nincs tudomásom — válaszolta a tanu. Uj rendet csak Pettykó fegyelmi Ítéleté­nek jogerőre való emelkedése után léptetteP életbe. A kétféle alakba kinyomtatott lecke­könyvre vonatkozóla gelmondotta, hogy a ta nácsnak a határozata az volt, hogy „diákiga­zolvány adatik kf." A hivatalban rosszul má­solták le és a hibás szöveg fakultatívvá tette a diákigazolványok kiváltását és igy is nyomtatták ki. Dr. Fehér Géza az­Belvárcsl Mozi Szerdától péntekig Renáta Milller parádés nagy fi mje Napkirály és az asszonyok... Srerolrul történet XIV. Lajos udvarában. Széchenyi Mozi Közkívánatra mára meghosszabbítottuk Az örvény riroü különleges fllra'emeliet.

Next

/
Thumbnails
Contents