Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)

1936-03-11 / 61. szám

D E I M A G y A R O K S Z A Ci 193(5 március Tí. Sport Apróhirdetések Megint uj csatársor A Szeged FC keddi tréningjén Pálinkás es Somogyi kivételével a csapat minden játé­kosa részt vett. Pálinkás a kondiciótréningen nem szokott résztvenni, Somogyi pedig az SBTC-mérkőzésen szerzett sérülése miatt pi­hent. A játékosok erősen készülnek a vasár­napi miskolci mérkőzésre, ahol a jelek szerint megint — egészen uj összetételű csatársor fog szerepelni. Sokan a csatársorban eze-"tnék látni a SzAK nagytehetségű csatárát, üorá­csot. A fiatal csatár jelenleg jó formában \an, érdemes lenne vele próbálkozni. Az Attila elleni összeállitásról még nincsen szó, de az már biztosnak látszik, hogy Miklósi ez alka­lommal nem fog csatárt játszani. Bognár Kálmán megvá'lk a Szeged FC-iö! és a DFC-hsz megy Csehországba A Szeged FC egyik legtehetségesebb csatá­ra, Bognár Kálmán megválik klubjától ts Cseh­országba megy a DFC-hez. Ezt a hirt kedden közölte a Szeged FC vezetősége. Bognár tá­vozása gyors tempóban történt. Alig egyna­pos tárgyalás után állapodott meg Villányi el­nök a cseh egyesülettel és ezerdán reggel Bog­nár már el is utazott. Bognárnak Szegeden sok hive volt, mert még csak az ősszel is nagyszerű játékkal vitte győzelemre a szegedi csapatot. Később elvesz­tette kedvét és állandóan hangoztatta, hogy eltávozik Szegedről. Sűrűn mondogatta a ve­zetőségnek, hogy „Szegeden már nem fog jól játszani", mert nincs kedve itt maradni. Kül­földre vágyakozott, uj környezet, uj lehető­ségek felé és ha egy-egy gyenge játéka után megfedte a vezetőség, mindig csak azt vála­szol ta: — Engedjenek el Szegedről, csak egy évig leszek külföldön és aztán újra visszrjövök... Mo6t nem birok már itt maradni... A Szeged FC vezetősége most Teljesítette Bognár kívánságát és mert éppen kapóra jött a DFC ajánlata, megegyezett a cseh klubbal és Bognárt megfelelő válságdijért átengedte. Pótlásáról egyelőre még nem történt intéz­kedés, de rövid időn belül megfelelő csatárról kívánnak gondoskodni. Gondolkozásra nincs idő, sürgős, eredményes és szerencsés megoldást vár az egész szegedi nyilvánosság, ha már a jeles futballistától — meg kellett válni. Szombaton kezdődik a KISO K~fu; ballba jnokság Kisorsolták a KISOK-futballbajnokság tavaszi fordulóját. A sorsolás érdekessége, a derbi'.ellegü Tanítóképző—Felsőipar mérkőzés már az első fordulóban eldöntésre kerül. A program első része a következő: Március 14-én, szombaton: Tanitóképző—Felső­Ipariskola (SzAK-pálya), Tunyoghi rg.—Piarista­gimnázium (SzTK pálya), Főreál—Reálgimnázium (UTC-pálya). Március 15-én, vasárnap: Faipariskola—Hódme­zővásárhelyi református' gimnázium. Március 21-én, szombaton: Tunyoghi—Faipar­iskola (SzAK-pálya), Reálgimnázium—Piarista­gimnázium (SzTK-pálya),- Felsőipariskola—Főreál (UTC-pálya). Március 22-én. vasárnap; Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhelyi r. g.—Tanítóképző (HTVE-pá­lya)­Március 28-án, szombaton: Főreál—Piarista (SzAK-pálya), Tanítóképző—Faipariskola (SzTK­pálya1), Reálgimnázium—Tunyoghi rg. (UTC-pá­lya). Március 29-én, vasárnap: Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhelyi rcf. Gimnázium—Felsőiparis­kola IITYE-nálvaV Április 18-án, szombaton: Felsőipar—Tunyoghi (SzAK-pálya), Főreál—Faipariskola (SzTK-pá­lya), Piaristagimnázium—Tanitóképző (UTC-pá­lya). Április 19-én, vasárnap: Reálgimnázium—Hód­mezővásárhelyi ref. gimnázium. Visszavonulnak a szerepléstől a Kurucz-test­vérek. Kurucz Árpád és Lajos, a Toldi két baj ­nokbirkozója bejelentette egyesületének, hogy sorozatos sérüléseik miatt a versenyzéstől visz­szavonulnak. A két nagytehetségű versenyzője visszalépése nemcsak a Toldinak, hanem az egész birkozósportnak nagy veszteség. Mind­ketten sokszoros vidéki bajnokok, amellett Ku­rucz I. a Toldinak trénere, Kurucz II. pedig intézője volt. Miután minden rábeszélés hiába­valónak bizonyult, az egyesület kénytelen volt a lemondást elfogadni. A Toldi trénere ördög, intézője Dobó lelt. Vágó válogatottsága miatt a vasárnapra kisor­solt Bocskai—Budafok mérkőzést május 3-na ha­lasztották. Knock-oulolták a birót Eleken. A déli kerü­let csabai alosztályában levő Eleken sajnála­tos botrány történt vasárnap. A MAFG—ETC mérkőzés második félidejében az ETC Geistl I. nevii játékosa, aki nem volt megelégedve Má­csai biró egy ítélkezésével, ököllel feibevá«ta a futbnl'birót. aki összeesett. A mérkőzést 4:1-es MAFC-vezetésnél félbeszakadt. A PLASz letiltására maradt el a vaárnapi Zri­nyi-HTKSE mérkőzés. A HTKSE játékjoga ugyan­is fel van függesztve tartozásai miatt. A pontokat a Zrinyi kapta. Lehotai Ferenc, a Móraváros játékosa bejelen­tette egyesületének, hosry a szezon végén külföld­re távozik. Lehotainak a Franciaországban élő volt szegedi játékos, Deák szerzett állást. Leho tai is Bordeauxban fog játszani, ahol vele együtt már négy volt szegedi futballista fog szerepelni: Deák, Heim II, Horváth és I.ehotai. Profi vádat emeltek a HTVE és Szabó nevű já­tékosa ellen. A „vidéki blokk" kedvenc c^npáta, a HTVE ellen mnr többször feljelentés érkezett amatőrség elleni vétségért. A legutolsó feüelen­tés ügyében nemrégen mentették fel a HTVE t. mert az egyesület bemutatta, hogv a feljelen­tett Rudas nevű játékosa közben profinak szerződött és igv ellene vád nem emelhető. Most újabb feljelentés érkezett, amelyben a HTVE-t és Szabó István nevű játékosát uevan ­csak ..amatőrség elleni vétséggel" vádolják. A DLASz megindította a vizsgálatot és annak le­folvtatására Plichta Félti elnököt küldte ki. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos Délm»gyí.rország Hírlap, és Nyomdavállalat R.t.-n*l, Szeeed. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. I^L'^Máthéná. f mólyen les7&lli­tott ára­kon. Tlsii laloi krt 3*. Br. JA*lka IF. 2?. isi Keresek megvételre Bé'yegaryüjteményt és tömegbé'yeget Bé'yegkereske­dés, Fogadalmi templommal szemben. 23 VETŐBURGONYA korai rózsa, őszi rózsa, Ella, hopehoy, mind nemes fajok kaphatók BOROS BENŐ, Valéria­tér 7. Telefon 29-73. «« Legolcsóbb élelem al0$t01(lctl^.:t44. K RÓHATÓ a PMKfszaiámügijArban és a Tiszu Lajos k u ut 83. alatti elárusitóhelyen. BÚTOROZOTT SZOBÁK Bútorozott szobát LAKAST gyorsan és jól kiad, illetőleg talál, ha felad eey apróhirdetést a QÉlMAGYMnRSZnGBII Újszegeden, közvetlen híd, strand közelében, kettőszemélyes bútoro­zott szoba, fürdőszoba­használattal május 1­re kiadó. Értekezni — Kálvária u. Báró Jósi­ka u. sarok, füszerüz­let. Bútorozott szoba tel­jes ellátással azonnal iadó. Kárász u. 14. ts Lakás - Üzlet üzlethelyiség» a város legszebb he­lyén azonnal kiadó. Horthy Miklós u. 7. „Kétszobás 50" jelige, kérem a pontos címet velem közölni „Tartós barátság" jeligére. Kétszobás és négyszo­bás lakás kiadó, kertes magánházban. Cserzy M. u. 3. Háromszobás emeleti lakás gyümölcsössel — májusra kiadó. Viz, villannyal Brüszeli kör ut 11. Érd, fdsz. jobb. j Ugyanott a ház is el- | adó. Foglalkozás uorozsman kerekünk fellétleniil mpgbiVható és pénzbeszedöt. Joíentkezn1 a kiadóhiva­ta ban, Aradi»u. 8 Ügyes, jóravaló leány mindenesnek ajánlko­zik Érdeklődni Petőfi sugárut 48. sz. Hosszú bizonyítvánnyal bejáró mindenesnek — ajanlkozom „Bejárónő" ' jeligére. ! Ügyes kézilányt azon­nali belépésre felvesz , Vilma kalapszalon, Fe­! ketesas u. 16. sz. Fűszer és csemegeüzlet ügyes segédet felvesz, i Ajánlatokat „Fűszeres'' "jeligére a kiadóba kér. GYAKORNOK alkalmazást nyerhet i kezdő fizetéssel; keres­' kedelmit végzett 18—20 éves fiatalember (lehe­tőleg gyors- és gépiró) ajánlkozzék. „Megbiz­i ható" cimen a kiadóba. i rrr. vwrsi?» I Magasárban veszek — j használt hálót, ebédlőt, I bármilyen bulor dara­: bokát, viszont eladok garantált, féregmentes fenti bútorokat. Alkal­mi Bútorcsarnok. Valé­ria tér 6. Házat legkönnyobben eladhat vagy vehet, ha meg­hirdeti a DtLMUGYANT SZAG apróhirdetísoi ko/ött I IÍI vagy meghűlt OEROELY-léle­kaku kfli­cukorkáí szopogasson Ize Ititö­uő, hatása biztos A ké szitőnél, GERGEL/X gyógyszerésznél kapha­tó, Kossuth Lajos su­gárut és Nagykörút sa rok Ócskavasat, fémet ma gas árban veszek és el­adok. Horváth vastelep Párisi körút 19a. Nagyobb betonozott üz­lethelyiség kiadó. Mars tér mellett, Szent Gel­lért u. 2. meguíieine KereseK engem érdeklő, forga­lomban már nem levő iogi, katonai és bármi­lyen szakba vágó tudo­mányos könyveket és folyoiratokat, egyes kö­tet könyveket vagy tel­jes könyvtárakat! Hun­gária Antiquáriura — Batthyány ucea 2. szám Jó hangú piamnótvagy zongorát megvételre keresek. Nemestakács­u. 25a Szatócsüzlet berende­zés eladó. Uiomogyite­lep 1284. Eladó régi ebédlöbutor, tükrös szekrény és fod rásznak alkalmas tü­kör. Arviz ucca 12, em MurgoniijKal korai borsót, sárgahü­velyü vetőbabot, takar­mány cukorrépamagot, kukoricát olcsón ajánl: HOFFMANN JÁNOS, Kálvária ucca 8 78 Magyar gép színim a­izönyeg eladó Winklei Tábor u. 7b. irerererq Ki segítene ki egy ár­va, 23 éves leányt 100 pengő kölcsönnel. AJ eletet menti meg vele „Utolsó mentség" jel 'ge­Elveszett egy fehérszőrű spitzkutya. A megtalá­lót kéri a tulajdonos, hogy jutalom ellenében hozza el Vörömarty­ucca 3. szára alá. Kutyát, macskát herü lök. Liszt ucca 12. sz. Elveszett szürke far­kas kutya, aki tud róla, értesítse Borsi füsze rest, Gyöngytyúk u. 1. Tennisz tagok felvételnek a SzAK uj szegedi pályáján havi díj P 2.50, jelentkezni lehet f. hó 15-ig. Tele­fon 22-40. 186

Next

/
Thumbnails
Contents