Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)
1936-02-16 / 41. szám
1936 február T6. DeiMAGYARORSZSG KOZMETIKA 4 kéz ópolósa A női kéz hü tükre a nő ápoltságának és kulturáltságának. Az a nő, aki kezének szépségére, kézbőrére, ápoltságára nem fektet kellő gondot, méltán kelti ezt a látszatot, hogy testkultúrája a mai modern testápolási nivó alatt marad. A kéz ápolása sohasem volt olyan aktuális, mint manapság, amikor a kéz a nő egyik legszembetűnőbb dísze. Szép és arányos a kéz akkor, ha a kózépső ojjnak a hosszúsága legalább akkora, mint a kézfej és a csukló közötti távolság A fölül kiszélesedett, húsos ujjak, mélyen bentülő körömmel csúnyák. Akkor szépek az ujjak, ha hosszúak, fölfelé elkeskenyedők és egyenes vonaluak. Változtatni a kéz formáján nem könnyű feladat, de masszázzsal lehet javítani a kéz szépségén. Reggel és este párperces masszázs minden ujjat jajavit formában. Ehhez természetesen idő és türelem kell A kézbőr ápolása ugyanolyan fontos, mint akárcsak az arcbőré. A bór bársonyos, puha kell, hogy legyen, amit könnyen elérhetünk. A kézbőr sohasem lesz durva, érdes, ha a kezet munka után vagy még jobb, napközben megmossuk, gondosan töröljük meg és utána finom kézikrémmel, amely kissé fehérít is, dörzsöljük be, ugy, hogy az teljesen felszívódjon a bőrbe. Ha a kézbőr már túlságosan érdes és esetleg repedezett, kézmosás előtt is zsírozzuk be, hogy a víz ne kerüljön közvetlenül a bőrre, hiszn köztudomásu, hogy a viz nagyon is szárit. Éjszakára pedig a legjobb, ha a bezsírozott kézre keztyüt huzunk. A köröm ápolása már nemcsak a testkultúrának, hanem a divatnak is követelménye. Régente a nők nem foglalkoztak annyit a körmükkel, mint manapság. A vörös lakk használata nagyon okosan kezd kijönni a divatból, mert a legtöbb körömnek árt, a köröm törik, repedezik, beteg lesz tőle. Éppen ezért tanácsos, hogy a hölgyek, akik még mindig vörös körömlakkot használnak, este mossák le a lakkot körmükről és naponta lakkozzák újból. Azonkívül esténként köröm ágy puhító krémet használjunk, amely a lakktól kiszárított bőrt megvédi a repedéstől. A lakkozás a legújabb divat szerint ugy történik, hogy nem hagynak holdat, sem a köröm végén festetlen csúcsot, hanem az egész körmöt belakkozzák. A divat szép, mert nyújtja az ujjat. Azok számára azonban, akiknek a körme könnyen reped, nem ajánlatos. Ezek csak a köröm közepét festessék be Relter Oszkárné KOZMETIKAI ÜZENETEK Szegedi előfizető. Szeplők ellen már most használjon fényvédőkwrémet nappalra, úgyszintén náljon fényvédőkrémet nappalra, úgyszintén fényvédőpudert és éjszakára fehérítő krémet. N. N. 10. Forduljon szakorvoshoz. Fiatal n«. Helytelen az arcápolása Miután zsíros a bőre, semmilyen kenőcsöt ne használjon, még púder alá való száraz krémet sem. Ehelyett használjon krémpótlót. Aggódó. Felesleges szőrszálaitól könnyen megszabadulhat. Az eljárás nyomtalan és fájdalommentes. Modern arc ápolás. A legújabb eljárások a hormonos és jrvümölcspakkolások. Nem költséges Makói előfizető. Esténkint mossa le arcát egy speciális arcolajjal. Paraffin olajat semmi körülmények között se használjon. H. O. Arcára krémrnzsf használjon. Fontos, hogy elég zsíros legyen. negyven filléres áraimat figvelie jól! 1 K kg Bácskai Ogg rétes liszt 40 ftll. 1 kg lencse, borsó, bab 40 MII. 1 H kg árpakása 40 fill. 8 dkg tea 40 ftll. # kg mosószappan és egy illatos ím ió 40 fill. 5 drb illatos mosdó szappan 40 fill. K kg Caeaó 10 MII. M. kg méz csók 40 fill. U kg Nápolyi 40 «11. U kg minden létező cukorka 40 HU. CSIKÓSNÁL. Tisza L.-körut és Attila-u. sarok. K&ssga&daság A (Mi neMi fis iparbanü 1935. em üzleti (elemese Tisztelt Közgyűlési Intézetünk 68. rendes közgyűlésén üdvözöljük t. Részvényeseinket és jelentésünket, valamint 1935. évi zárszámadásunkat a következőkben van szerencsénk előterjeszteni. Az európai politikai helyzet, melynek konszolidálásétól országunk helyzetének általános javulását is joggal remélhetjük, az elmúlt évben sem Jutott nyugvópontra. Mindama jószándéku tanácskozások, melyekkel Európa vezető államférfiai a nemzetközi politikai viszonyok rendezésén fáradoztak, egyelőre eredménytelenül végződtek. Természetszerűleg hazánk sem vonhatta ki magát az európai események hatása alól, mely körülmény gazdasági életünkben állandóan érezhető volt. Jóllehet határozottan megállapítható, hogy általános gazdasági viszonyaink javulásónak előfeltételei már adva vannak, a nemzetközi politikai helyzet nyugtalansága útjában áll a bizalom megerősödésének, miáltal számottevőbb gazdasági fejlődés az elmúlt esztendőben sem bontakozhatott ki. Mezőgazdaságunk múlt évi hozama az országos fagy- és aszálykár folytán általában nem volt kedvező, azonban az év vége felé mutatkozó exportlehe'őségek segélyével ugy az állat-, mint terményárak örvendetesen javultak és a magasabb árak kárpótolták az őstermeléssel foglalkozó lakosságot a kisebb terméshozamért. A nagyipar és kereskedelem egyes ágainál a fokozott exporttevékenység révén határozott javulás volt tapasztalható és örömmel állapítjuk meg, hogy export- és importüzletünk szilárdabb bázist nyert azáltal, hogy az év vége felé a Magyar Nemzeti Bank a valutafelárakat egységesítette. Ezzel szemben a de'ail-kereskedelem még mindig erősen érzi a közönség vásárlóképességének hiányát. Az ebnult év egyik legfontosabb — a pénzintézeteket különösen közélről érdeklő — eseménye volt a gazdaadósságok végleges rendezésére irányuló kormányrendelet megjelenése. Jóllehet e rendelet intézkedései a pénzintézetektől súlyos áldozatokat követelnek, az általános gazdasági helyzet szempontjából mégis előnyös, hogy a kormány e téren tiszta helyzetet teremtett. Egyébként e kérdés intézetünkre nézve, mezőgazdasági érdekeltségünk jelentéktelen volta miatt, csak kisebb jelentőséggel bir. Üzletkörünk az elmúlt évben is tovább fejlődött és bár az általános viszonyok gyors javulást nem tesznek lehetővé, mégis örömmel állapítjuk meg, hogy intézetünk gazdasági kapcsolatai a helyi piacon állandóan terjednek és ügyfélforgalmunk fokozatosan emelkedik. Ezen javulást főleg annak tulajdonithatjuk, hogy a nehéz viszonyok között is mindenkor igyekeztünk a helyi gazdasági élet intézetünkkel szemben támasztott hiteligényeit kielégíteni. Az az előrelátó üzleti politika, melyet a bankzárlat óta folytattunk, oly rugalmas üzleti anyaghoz juttatta intézetünket, hogy módunkben állott az elmúlt évben 610 tételben P l,17I.OOO.— uj kölcsön« folyósítani anélkül, hogy ezáltal kihelyezéseink állasra lényegesen emelkedett volna. Bár a nemzetközi politikai életben tapasztalt nyugtalanság nem Kedvezett a tőkeképződésnek, intézetünk betétállománya az előző évi P 4,380.000.—ről P 4,670.000.—re emelkedett, mely körülmény betevőink intézetünk iránt táplált állandó bizalmát igazolja. Betétállományunk emelkedéséből eredő összegeket visszleszámitolási kötelezettségeink csökkentésére használtuk fel, miáltal reescompteunk P 2,150.000.—ről P 1,790.000—re szállt le, úgyhogy váltóállományunk csaknem háromnegyedrésze tárcánkban van, ami elsőrendű mobilitásunkat igazolja.Ezen örvendetes körülmény tette lehetővé számunkra, hogy a velünk szerződéses viszonyban álló fővárosa intézeteknél, valamint a Pénzintézeti Központnál rendelkezésünkre álló hitelkereteink túlnyomó részét esetleges pénzszükségleteink céljaira tartalék gyanánt érintetlenül hagyjuk: Az érdekkörünkbe tartozó Szegedi téglagyár társulat a lefolyt üzletévét kielégítő eredménnyel zárta le. A téglagyár mérlegében az elmúlt esztendőben az utóbbi években bekövetkezett értékcsökkenéseknek megfelelő leirásokat eszközöltünk. A tárcánkban levő egyéb értékpapírokat a m. kir. kormány 100/1936. M. E. számú rendeletében foglalt előírások szerint értékeltük. Intézetünk üzletfelei — beleértve a gazdaadósokat is — az elmúlt évben is kielégítően tettek eleget fizetési kötelezettségüknek Annak ellenére, hogy az időnkint kiadott rendeletek mindinkább nehezebbé tették a pénzintézetek rentabilitásának fenntartását, sikerült egyrészt üzleti kiadásaink csökkentése, másrészt üzleti tevékenységűnk fokozása által az elmaradt kamatjövedelmek folytén előállott hiányt pótolnunk és ilyenformán az előző üzletév eredményének megfelelő nyereséget biztosítanunk. Kétessé vált kihelyezéseink lebonyolítását a mult évben is folytattuk és ezen tételeknél elszenvedett veszteségeket üzleteredményBzámlánKon leirtuk. A kimutatott tiszta nyereség lehetővé teszi számunkra a mult évivel azonos osztalék fizetését, miértis kérjük a t. Közgyűlési, hogy a nyereség felhasználására vonatkozó alanti Tavaslatunkat elfogadni és a be-