Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)

1936-02-16 / 41. szám

1936 február T6. DET MAGYARORSZÁG 7 Epy furcsa választás Csanádmegyében üio^a mmg mx utat! memjbgia érnie vesmi. hcuténétÉó^ ftxie a- íí^cifeiWéí,Uííóiia.é>nvnetfuuiinUSül• ^uKe.iofíítü Játék, munka, ének a szomorúság házában A polgármesterné látogatása a vakok intézetében Ahol nem az győz, aki a legtöbb szavazatot kapta — A választási elnök „telkfismeteil aggályai" (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Pá-* mtlauul álló választási eset foglalkoztatja Csanád; vármegye közvéleményét. Csanádpalota községben» a műit év vé^én képviselőtestületi tagválasztás^ tartottak, ame.yre választási elnökül Ráf ki István* igezgató-tanitót jelölték ki. Amikor a szavazatom kat összeszámolták, kiderült, hogy a legtöbb sízaM vazatot Horváth Gyula segédlelkész kapta, aki az ifjúsági nevelés és kulturmunka terén élénk szerepet vitt. A választási elnök azonban nem a legtöbb szavazatot kapott Horváth Gyulát, haj-> nem az ő 107 szavazatával szemben mindössze 25 szavazatot kapott másik jelöltet — aki történetesen a Nep jelöltje volt — hirdette ki meg-1 választott képviselőtestületi tagnak. A nagy fel-t zudulás arra késztette Rátki Istvánt, hogy indokát) adja eredményhirdetésének. Az indoko'ás az volt, hogy neki »lelkiismereti aggályaid miatt kellett ezt az eredményt megállapítania... I A furcsa választás természetesen nem maradt ennyiben. A községi igazoIóváL'.sztmány rövideset» helyreállította a jogrendet, amibe azonban most már Rátki István nem nyugodott bele, hanem panasziratot nyújtott be a közigazgatási biró>sághoz. A panasziratban — mint hirlik — részletesen kifejtette »lelkiismereti aggályait« a legtöbb szavazatot nyert segédlelkész győzelmével szemben. Az indokai között szerepelne, hogy a római katolikus egyház 6egédlelkészeit sürün helyezi át s igy nem volna értelme képviselőtestületi tagsághoz juttatni ilyen egyént, főképen ha az még kiforratlan, sőt ellenzéki szellemmel van fűtve... A közigazgatási biróság a panaszt leküldte a vármegyéhez s most a vármegye kisgyü lésének kell Ítéletet mondani a csanádpalotai választás ügyében. Még megemlíthetjük, hogy a választási törvényt ilyen páratlan egyéniséggel értelírruező igazgató-tanítót közben Csanádpalota községből egy Makó városi iskolához helyezték át igazgató-tan itónak. Diuaf bluzuido nsegoh iw megérkeztek a fehércégtáblás Borosnál (A Délm&gy&rország munkatársától.) Jegesen fütyült a szél a Tisza felfii és bele-belemarkolt a pirosra fagyott arcokba. A hidon át vad szimfóniákat dalolt és viharos kedvvel ráncigálta a ruhákat. A szelek alján a szimfóniái: szivében azonban már ott bujkált valami a tavasz üdvözleteiből: a fagy mellett a napsugár, » félelem mellett a remény — hálásan néztünk a napba, amint rejtett tüzével vetélkedni kezdett „szélurfival." Nagy kapuhoz közeledtünk, körülötte még ádázabb harcba fogott a téli szél, mintha elakarna ráncigálni a küszöb elől... A kapu végre megnyílt. Néma szolgák ijedten húzták össze kabátkájukat a fagyos huzatban, azután tapogalozva kisértek a hideg folyosókon át. Félénk alakok tipegtek el mellettünk, fel sem néztek, mintha semmi közük sem lenne ahhoz, ami a kapun túlról jön. Megfagyott itt is az élet és oly szomorú, hogy mindenki hallgat. Ebből a megfagyott életből a kapukon belül nincsen feltámadás, ide nem köszönt be a remény tavasza... Akik e falak között élnek, csendesen számlálják az éveket és az örök sötétségben lassan végelát hatatlan éjszakára készülnek. * Reménytelen a hajlék, a Vakok intézete, mégb boldogan hagyja el a házat, akinek sikerült melegséget, szeretetet belevinni. Hlszeo Itt minden jó szó fényesség és az öröm kiesiaj sugára az egyhangú élet fekete folyamában. Minden kézfogás és simogatás égi világos ság, amely megenyhíti az elhagyatott gyámolta~ IBHHHH Építkezéshez parkettpadozatot legolcsóbban késxit Rainer Károly és Fia cég 218 Fodor u. 8. Rendelését mie••¡^•^^••lőöb adja fel, előnyére szolsál Valami ház ¡mulatságon törtónt, egy elhagyott terembein. A leány a kitárt ablakhoz lépett és ugy bámult ki a szürke éjszakába mintha a bizonytalan, ködleple jövendőbe akart volna belátni A férfi megfogta a kezét és együtt nézték a sötétet. Azitán egyszerre csak Kázmér vállára hajolt a leány feje. ö pedig nem hajolt le hozzá és nem csókolta meg. Valami boldog örömet talált abban, hogy meg se csókolj,? ezt a szép leányt, akit szeret, aki a keblén pihen. Akkoriban egy hires orosz énekesnő szerepelt az Opera színpadán. Kázmérnek még Párisból ismerőse. A művésznő nagyon unta magát Pesten, többször elküldött Kázmér után. Mikor aztán Bécsbe utazott, Kázmér elkísérte és ott maradt vele pár napig. Nem is csinált belőle titkot. Ugyan kit érintene komolyan az efféle kis kaland? Amikor visszajött, első dolga volt Klárához sietni. Nem fogadiák. A kisasszony beteg És azután nem láttf többet Klárát. Jóval később tudta meg, hogy az orosz énekesnő miatt történt a szakítás. Tóth Kázmér tovább járt a szép asszomyok ntán és Mariaházi Klára volt az emlékeiben az a bizonyos poétikus álom, amelyből minden niagvobb baj nélkül ébredt föl. Nem tudta a leánvt máskép elképzelni, csak halványan, betegen, az emlékeinek élve, szobácskájában álmodozva, vagy a pusztuló park fái között bolvongva és természetesen borús mosollyal csupán arra a férfinra gondolva, akinek egykoron a vállára hanvatlott a feje s aki még csak ajkával sem érintette szüztiszta homlokát És Íme, most viszontlátja vidámnak és egészségesnek. Ami körülveszi, az derű és melegség. Nagy zajjal ront be két gyerek, egy fiu, meg egy leány. A fiu panaszkodva mutatja az anyjának összekarmolt kezeit. Az asszony gyöngéd szóval küldi ki őket a szobából. — A leány az idősebb. Már négyesztandős. Fölállt és alágyujt a szamovárnak. — Amig az uram megérkezik, megteázunk. Milyen jóleső, egyenletes meleg van a szobában. Tóth Kázmér körülnéz, akaratalnul is a legényszál lása jut eszébe. Az asszony követi a tekintetét. — Bizony, kezdetleges itt minden. Az uram nem sokat törődik a házzal, én próbálgatom ugy, ahogy diszitgetni, csinosítani. Az asszony k'önii a teát. Micsoda szép fehér keze van. — Látja ezt a gyürüt? Kázmér ráismert. G adta azt valamikor neki. — Mindig hordom. Nagyon kedves emlékem. Künn foszladozni kezdtek a fellegek A hold is előbukkant és megvilágította a tágas völgyet, a hullámos hegyeket. A zúzmara csillogott-villogott a puszta gallyakon. Megjörtt Bareczky. Vidám, pirosarcu, vállais úriember. Kurta bőrbekecs volt rajta. Fegyverés vadásztáska. Egy nyulat hozott. Hom'okon csól kolta a feleségét. — Tóth Kázmér, régi barátom. Elakadt a vonatja, ugy vetődött hozzánk. Bareczky kezet fogott Kázmérral Látszott rajta, hogv sohasem hallotta a nevét. — Biz ez kutya idő, barátom. Nem csodálom, hogy elakadnak a vonatok. A feleségéhez fordult: — Hát a gyerekek? Már ott voltak az ajtóban. Éktelen örömrivalgással üdvözölték az apjukat Az pedig alig tudta őket lefejteni magáról. — Tudod már a leckét, Pista? — kérdezte szí goruan. A fiu az anyjára nézett — Tudja, tudja már — felelt helyette az anyja öreg, lábujjhegyen járó, kék dolmányos udvari legény teritett a szomszéd szobában. Vakító fehér abrosz, régi osaládi ezüst, karos gyertyatartó három.... De már a vacsorát nem költhette el velük Tótb Kázmér. Az állomásról hir jött, hogy elhányták a havat, félóra múlva indul a vonat — Isten vele, Kázmér. Nem volt semmi jelentős az asszony hangjában amikor búcsúzott. Mintha csak tegnap látták volna egymást Mintha osak egy napra köszöronéneli el. Bareczky barátságosan megölelte — Szervusz, bruderkém. Szerencsés utat. Elki sérnélek, de hát az asszony, a gyerekek .. önV az ember, ha este köztük lehet egy klosit. Kázmér beült a Bareczkyék csengős, vöröslakkos szánkójába. A hold újból elbujt a kavargó felhőV mögé. Vad szél kerekedett és szemébe vágta » havat. És Tóth Kázmér elgondolt?, hogy mos' neki volna ilyen kedves sugaras otthona és nem futna éjnek idején, hófúvásban, Ítéletidőbe, mint a tolvaj, lopott csókért, hazug és csalfa szerele mért. Visszanézett a Bareczky házra Három nagx ablak ragvogott ki a kékes-fekete éjszakába. Mos* ülhetnek éppen vacsorához. Az asszony, a férfi meg a két gyerek.