Délmagyarország, 1936. január (12. évfolyam, 1-27. szám)

1936-01-01 / 1. szám

DELMAGyARORSZXG — MHII Ml I I IH' I •• I Ili in II 1 !••!•• T950 január I. tnit sem tudlak. Az újságok napokon át nem jelenhettek meg. De későbbi számokban sem találjuk nyomát, hogy Liszt-nek nemes sztusáról egyáltalán tudomást vettek volna, esak egy uceát sem neveztek el máig sem Pedig alig érkezett vissza az ország fővárosába a nemeslelkű művész. „a pesti jótékonyság is igénvbe vette Liszt kezeit" a szegedi árvízkárosultak javára, H „Fővárosi Lapok" 1879 március 27-i száma csak röviden jelenti, hogy „Liszt játéka volt a «rgnap főeseménye. Játszott a szegediek javára oly sikerrel, aminőt csak ő képes előidézni. A nagyszámú és diszes közönség minden szám ...után lelkesen tapsolta a páratlan jé embert és még páratlanabb művészt." Másnap K. jel•éssel „Liszt" címmel részletes beszámoló jelenik meg a lapban: „Liszt teljesen magához méllólag játszott m saegeddek javára. A redoute kit terme ezúttal igazi templom lett, az ég múzsa és a szivek részvétérveik temploma. Nagydíszfi és nagyszámú közönség (köztük Tisza Kát min mimtsirteretinök' Is) lepte el az impozantan tág twflyJségte 6 üres partik esak a tizenöt-forintos saéksorokhan maradtak (Egyik elözö hirdetésből megtudjuk a helyáraikat; páholy 50 frt.. kftpsziélk 16 és 10 frt., számosött szAk 5 frt. karzati ülőhely S frt., belépti jegy 2 frt.) Háromnegyed nyolckor lépett föl Liszt az emelvényre, a két zongora egyike mellé, mely nemzetiszwi szalagos babérkoszorúkkal volt •eldíszítve, jetléül, hogy a hangszer most oltár, melyen áldoznak. Az ősz Dante-feJ alig emelkedett ki a gázfénye* levegőben: rögtön kitört a taps és zajlott hosszú ideig, fidvözftlw a« ti nemes szivét. mely mindig szószegővi teszi, valahányszor Ínségen, nyomoron kell segíteni. Mert akar, nem szeret már nyilvánosan Játszana; fogadja is, hogy nem fog többet, hanem miikor jtjkiáltást hall: oda fii a «wngoráihoz. hogy zenéjének varázsával ő is enyhítsen a bajon. Örphens ő most is. ki megindítja a köveket, nem egy kflszivet, melyet mások zenéje hidegen hagy. Ö kezdte a hangversenyt az alkalomhoz illő zenével, az ö nedves Schubertjének mélyen megható gyászindulójávai Volt-e és lesz-e valaki, kl e gyászindiílót a zongorán tgy el tudta vagy tudja ha nragoztri. orgonázni és énekelni?" Utána Jókai né szavalta el „A bölcső" cimű alkalmi verset, amelyet férje frt. A víz visz egy bölcsőt, amelyben kis gyermek alszik. ..Szüleit elpusztítá a vész, de a kis árva nem Soványító kúrákra veszélytelen, természetes, biztos gyógyszer a naponta- éhgyomorra fogyasztott 3 deai. langyos M'ra gplaubersós gyógyvíz- Fokoziza a zisirelágóst, nem gyarapszik a testsúly- Kér dezze meg orvosát! lesz elhagyatva: anyjává válik a haza." Egy énekszám után" ismét Liszt jött eljátszani két szerzeményét, melyek oly különböző jellegűek i mégis ugy össze voltak ez egyszer olvasatva, mint ahogy kétféle ércből tudnak önteni harmadikat..." „Canticpie d'amour" és „Petőfi szellemének" írt darabját adta elő. „A fiatalság zongoraéneke volt ez; ...az őszfejű Liszt ma is úgy elbájol művészetével, mint fiatal korában, midőn nála a .Canticjue d'amour' nem a képzelem bája, hanem a szív szenvedélye volt. Amint e zongoraének sóvárgó dallam-phrázisai sóhajtottak ujjai alatt: átjárták a sziveket, mert amikor ő kedvvel játszik, a fü csupán antichambre, hol a hang csak átfut, hogy a szentélybe (szívbe, lélekbe) hatoljon. A taps most ostrommá lett, mely olyas valamit fejezett ki, mit az ajk tiszteletből elhallgatott; szerették volna mindjárt ,újra' hallani. Liszt egészen meghajolva lépett le, mintegy plasz tikai választ adva: ,hagyjatok, én már öreg vagyok!' De ki hiszi el, mikor a zongora mellé ül ez a soha meg nem vénülő titán, ki anynyira fel tudja zavarni a zongora hangjait, uralkodva rajtuk, mint Neptun a tenger hullámain, — nekizúdítva, meg egyszeribe elcsititva tizágú királyi botjával — a hatalmas ujjakkal. melyekből villanv fut a húrokba és szí vekbe." Utána Odry Lehel énekelt, majd végül Schubert-ábrándot játszott két zongorán I, iszt és Mihalovich ödön. „Ahogy itt a mester játszott, azt néma ámulattal hallgatta mindenki... Nagy összeg lesz az, ami e hangversenyből a szegény jó szegediek javára jut. Liszt önfeláldozássá ádozott az ő segítségükre, mert akik őt közelről ismerik, tudják, mennyire nem szeret már nyilvánosan iátszani." A hangverseny 8000 forintot jövedelmezett. * Liszt jótékonysága a szegediek javára azonban ezzel még mindig nem érte be. 1879 április 1 -én Bécsbe utazott és 7-én immár harmadszor játszott a szegediek javára. R a a b e hallgat róla. „A hangversenyt, a külügyminisztérium bsll— Inasok, pékinasok. — Hiszem azok jéval nagyobbak nálad. — Bánom is én. Ha öten nem lettek vol™»! Háfóromat Így is elbántam. — Mit csináltál velük? —. Kettőt megpofoztam, egyet pétiig ugy megrúgtam, hogy odaesetit a templom falának. — Hát járja ez? — kérdezte inkább szemrehányóan, mint haragosan az öreg Tibold. — Te ki* méregdugaes, te. A fin szemei szikráztak. — Járja! Igenis járja. Nekimentek egy kislánynak és csnfolták. — És te ezt láttad? — Láttam. Ott voltam a templom mellett. A kislány Jött az iskolából és sietett haza. — Tudod, ki volt? — Nem. Sohasem láttam De az mindegy. — Akár a Pista, — sóhajtotta Ttboldné és könynyel teM meg a szeme. Tibold visszanézett a feleségére Hallott a-e, vagy nem, mit sóhajtott az asszony? Talán nem hallotta, mert most a harag futotta el. Újból a finhoz fordult. — Gyere be ide a hjgasba és mond meg, hogy hivmallc. Bementek a lugasba. melyet a fehér futórózsa egészen elbontott A kerti asztalon már ott állott a z öregek uzsonnája. — Azt nem mondom meg, hogy hivnnk. mert fel* jelentenek éc a tanár ur megszid Art pedig én nem tudom eltúrni, — tette hozzá. — Nem jelentünk fel, — mondta Tibold — Akkor megmondom. Pataki Pista vagyok ás vasúti főellenőr az apám. — Pista Pataki Pista... — mormegt» elgon rtolko/.va a;: öreg. — Naari is hívhatják csak Pistának — suttogta »t asszony. A 'ín szeliden a fiu fejére tette a kezét és megkérdezte: — Fiacskám, iszol-e kávét? — Iszom, felelte a fiu és aztán mindjárt megjegyezte: — Milyen kedves nénit? Igazán nem is hiszem, ezentúl akármit js mondanak magukról. — Hát mit mondanak rólunk? — Hát azt, hogy gyűlölik a gyerekeket. Meg azt is, hogy volt egy fiuk, azt pusztulni hagyták. Az én anyám is megsiratta a maguk fiát, amikor meghalt. Emlékszem rá, pedig akkor csak elsőbe jártam és mindig azt mondta: nincs lelkük azoknak az embereknek. A vén Tibold keiében megmozdult a bot. fis azután lehajtotta a fejét A gyerek még fecsegett tovább. — De én art most már nem hiszem! Mindenfelé meg fogom mondani, bogy ez hazugság Nekem elhiszik, mert én sohase szoktam hazudni. Uzsonna alatt folyton beszélt. A tanár urakról, akiket nagyszerűen utánzott és csak a keresztnevükön említett« őket Jánosról, a kocsisukról, aki szipkákat szokott faragni és akit láthatólag többre becsölt a tanár uraknál. Végül a zsebébe nyúlt és megmutatta a féltveőrzött összes kincseit, egy üveggolyót, egy cigarettaszjpkát, három cigarettát. egy olasz pénzt és egy boxert Erre az «.tóisóra volt a legbüszkébb. Azután illedelmesen elbúcsúzott az öregektől. Megígérte, hogy semsokára megint eljön és újból biztosította fiket. hogy nem hisz róluk semmi rosszat. Tibold István, meg a felesége sokáig ültek ott a futórózsáktól elbontott lugasban, »mely oiv ijesztően csendes lett megint, amikor kiment belőle a gyerek. Az öreg or elmélyedi a gemdolstaöw. Azután -pvszerre csak megszólalt, félénken, gyáván mintha önmaga előtt szégyelné kislelküségét. — Anna. Mégis írhatnál annak a nőnek. - Mit irjak neki? kérdezte visszafojtott !<«'• zettel az asszony — Hát art, hogy bozza el a gyereket platzi palotájában tartottuk meg (írja Zichy önéletírása II k. 64. s. k- L) Megjelent a király és sok királyi herceg, nagykövet, egyszóval az egész Bécs színe-java." A „Fővárosi Lapok" 1879 április 9-i stáms még részletesebben jelenti: ,,Kilenc óra után jelent meg Liszt Ferencz, mellén a Ferenc József-rend csillagával, szívélyesen viszonozva a vendégek üdvözleteit Mindjárt utána jött a kiirály ő felsége, Rajner és Vilmos főhercegek kíséretében. A király uhlanus egyenruhában ... A király megjelenése után Liszt rögtön a virágfüzérekkel és babérokkal feldíszített zongorához ült. Oly elragadó varázzsal, utolérhetetlen művészettel játszott hogy az etiquette korlátait is áttörte a hallgatóság lelkesedése Az udvar jelenlétében tudvalevőleg nem szokás tapsolni, de most Ő felsége mag» adott arra jelt. Minden egyes szám után szűnni nem akaró tapsviha-r töltötte el a termet A mestert magát is elragadta e fogadtatás... Király ő felsége kezet szorított eltávozásakor a mesterrel s megelégedését fejeste kl nekt" Zichy Géza leírása szerint: „A hangverseny Schubert Es-moll gyászíndulójával vette kezdetét s a Rákóczi-indulóval végződött Királyunk előtt újból felharsant tehát ez a nemes dal, de senkinek sem volt visszatetsző. Nem voit rendőrminiszter, ki elsápadjon, mint az ötvenes évek elején. Királyunk mellett ült Andrássy Gyula gróf külügyminiszter, az egykor halálra ítélt forradalmár s a Rákócziinduló hatalmas akkordjaiból, mint egy győzedelmi himnusz csendült fő! a szabad Magyarország királyhűsége. A szegedi katasztrófa a király és a nemzet között a kapcsot még szorosabbra fűzte és a király részvéte az egész ország szivét meghatotta ... Nagy mesterem a legeme!kedett»bb hangulatban volt; csodásan iátszott, mint mindig, csak a Rákóczi-indulóban okozott nekem valóságos halálfélelmet. A középtételnél ugyanis elkezdett rögtönözni. Hátravetette fejét s a vezérszólamot mindenféle hangnemben vitte tovább. Megrémültem, esdeklően pillantottam reá. de ő mosolyogva játszott tovább. .Mit tegyek? — gondolám — félbe nem hagyhatom, ha valaki Liszttel játszik s játékát félbehagyja, az a bűnbak!' Halálmegvetéssel kezdtem kromatikus nyolcadfutamokat verni; ott játsztam. ahol ő nekem a billentvűkön helyet engedett. Kitűnően hangzott s Liszt fülembe súgta: „Brávó Géza, brávó!" Végűi visszatért a régi kerékvágásba s a darab a maga rendes menete szerint végződött. A fényes hangverseny 10.000 korona tiszta jövedelmet hozott a szegedleknek a jő öreg Liszt végtelen örömére." "z uíévben legolcsóbban "Lánc?,, Bívatárufiázfean Széchenvi tér 9. (Zrotérhót) vüadrolfiat Szőrmés, r oszló télikabát P. 19 — lűhőrposztó . » Pontjvoia. vagy flaneltuha »5.50 Varrást nagyon olcsón vállalnok l Fájdalomtól mélyen lesújtva *tr datjuk rokonainkkal és Jóbarátainbka1> hogy szedetett jő édesanyánk' özv.Beer Zsigmondné 1935- évi december 31-én hosszas szenvedés után eilhunyí. Drága halottunkat január 2-isn, csütörtökön délelőtt 10 órakor kísérjük a cimteremből utolsó pihenő helyéreReer Sdndorné és KömISdi Elemérné gyermekeiBeer Sándor és KBm*6di EUmár vele!Küfl«n vilamoskoeaí fél 10 órakor « Du TOflícs-térrőlRészvétlátegatísok mellőzésé* kéri®-