Délmagyarország, 1936. január (12. évfolyam, 1-27. szám)

1936-01-01 / 1. szám

1936 január T. DE! MAGYARORSZÁG Csillárt, rádiót MFFFflR Pcillárnvár «"W* szetfedl üzletében vösű ITILILUII U5!lldiyfdl rolfon! Néhány tájékoztató ár •4 lángú modern ebédltfcsfllAr P 17.Allólámpa, modern 3.SO METEOR villamossági és Csillár-Ogdr R. T. »»egedl Üzlete: KARASZ CCCA ti. TBLEFON. 33-76. 2 f**9t«al MtoMeit. Unió leönyvncaltéTt! a Havi bttel. Kértült 20 htraHatvnU meffleldaMs«! VHágmárkás ORION 2x1 rádió havi 8 pengős rt™™® Kapható. Dl(1ala» bemntatós Egyhavi Ingyen áramot kap a mosf vásárolt rádió után. Liszt Ferenc a szegedi árvízkárosultakért Irta Dr. CSEKEY ISTVÁN egyetemi tanár Péter Raabe „Franz Liszt" cimű 1931 ben megjelent hatalmas Liszt-életrajzábaD időrendi táblázatot közöl, amelyen szinte napok szerint tünteti fel, hogy hol járt, mit játszott, mit komponált a mester. Hogy ez a „Zeittafel", amely az I. kötet 274—318. lapjára terjed, magyar szempontból mily hiányos, jellemzéséül most csak annyit, hogy az 1879. esztendőt ezzel kezdi: Január 2: Róma, január közepe: Budapest, április 2: Wien stb. Hogy Liszt január 17 -én Budapestre érkezett és gyengélkedése miatt az egész télutót ott töltötte, majd márciusban Erdélybe utazott, arról nincs egyetlen szó emlités sem. Pedig Liszt engedett barát ja és tanítványa, gróf Z i r h y Géza kérésének és elkísérte őt koloz^ ' hangversenyére._ Ez mácius 12-én délután \ olt a vigadóban. Zichy azonban rosszul lett. mire a közönség nagy örömére Liszt ült a zongorához és Schubert-darabok előadásával kápráztatta el a megjelenteket. Zichy így írja le „Emlékeim" cím önéletírása II. kötetében (1913, 62—63. I.) a további kolozsvári eseményeket: „Másnap vetták a szegedi katasztrófa szörnyű hírét. Egy virágzó nagy várost öntött el az ár. Liszt szobámba jött s így szólt: „A jajgatás itt mitsem használ, — segíteni kell. Együttesen fogunk rendezni hangversenyt a súlyosan szenvedők javára, jöjjön a zongorához!' Odaültünk s eljátszottuk az ő Rákócziindulóját, melyet bárom kézre dolgoztam át. 'Zictiv-nek tudvalevőleg hiányzott a jobb karja.) Azután megbeszéltük a műsort. Pár óra múlva a város minden uccájábon olvasták már a falragaszokat s estig az összes jegy elkelt. Mikor Liszt 33 év után Kolozsvárt ismét zongorához ült, olyan üdvrivalgás támadt, amit leírni lehetetlen. Az egész emelvény virágos kerthez hasonlított. Liszt megjelenésekor a közönség felállott, mint valami fejedelem előtt. Mély meghatottsággal ült a zongorához az ősz mester, fölvetette fejét, fölnézett s játszotta a minden dolgok múlandóságát, a szegedi katasztrófát, ifjúságának elhervadását, megkapó, halálosan szomorú magyar érzéssel, ahogy emberfia még sohasem játszott és minőt soha senki sem hallott. Végezetül a vén dalos belevágott a húrokba úgy, mint az óceán hulláma a sziklaszirtekbe. Játékában benne volt a férfikedv, a dac, a harc és győzelem az öröm és megdicsőülés. Csak kevesen értették meg azt, amit játszott, mégis hatásos volt; » szív legmélyéig halott. Utoljára játszottuk el a Rákóczi-indulót s nekem igyekezni kellett az ft tiz ujjának zenekari hatalmához s basszusokat hallhatóan ját szani. A lelkesedés leírhatatlan volt Tanulóifjúság tódult fel a dobogóra s vállaikra emelték a nagy mestert.1' Zichy írása „Aus meinem Leben" címmel ! Stuttgartban is megjelent 1911—3-ban, sőt 1920-ban még egy harmadik kötettel bővült, ami magyarul nem is látott napvilágot. így , Raabe sok mindent megtudhatott volna Liszt magyarországi dolgait illetőleg belőle. Hisz Zichy egész csomó Liszt-levelet is közölt eredetiben. Vagy szándékosan nem vett volna róla tudomást? A „Fővárosi Lapok" 1879 március 16-i számából azt is megtudtuk, hogy a műsor a szegcdiek javára rendezett estétvei» a kővetkező volt: Schubert C-dur szimfóniája záradékának zenekari előadása a dalegyletek férfikarától: a Szent Erzsébet-legenda 3. száma, melynek szólóit Schilling Kálmánné és Vályi Gábor énekelték; Wienjawsld Legendáját és Rossini Boszorkánvtáncát Blau Gyula adta elő hegedűn; gróf Ziehy Géza zór gorázott, majd az ő „Liszt Ferenchez" cimű költeményét szavalta H u n y a d y Margit; végül Liszt Rákóczy-indulóját játszotta a mester Z i c h y-vel háromkézre. A szűnni nem akaró tapsokra azonban Liszt még az egyik magyar rapszódiáját is eljátszotta. A bécsi Bösendorfer e hangversenyekre nemcsak pompás ' zongorát küldött, hanem maga is jelen volt. | A „Fővárosi Lapok," melynek alapítója és 29 éven át szerkesztője, V a d n a y Károly író Liszttel jó ismeretségben volt, a mesternek j úgyszólván minden megmozdulásáról beszáI molt. így 1879 március 18-i számában G. A, aláírással nagy cikk jelent meg „Liszt Kolozsvárott" címmel, amelyből megtudjuk, hogy: „A i második hangverseny 14-én volt a szegedied i javára a színházban, mely, ha négyszer na1 gyobb lett volna is, megtelik. Küzdeni kellett a j jegyekért." Majd 20-i számában olvassuk, hogy a Liszt — Zich y-féle kolozsvári hangver seny jövedelme r. 700 forint volt a szegedi rultak számára. nvomoSőt azt is megírta a lap március 16-i száma, hogy a Liszt-Egylet 1879 március 18-i hangversenyének, melyet Budapesten a Hungária dísztermében rendeztek, tiszta jövedelmét „Liszt kivánata szerint a szegediek javára adják." A boldogtalan szegediek minderről semA gyerek rta FARKAS IMRE Azért költöztek el a Vasuti-uccából, mert közelükben volt az iskola, nem szenvedhették a gyerekek lármáját. Nekik is volt pedig egy fiuk, az öreg Tibold Istvánnak. meg a feleségének. Hanem arról a fiúról sohasem beszéltek. Kitagadták, elfelejtették. Pedig szép, derék fiu volt, Tibold Istvánnak képmása. öt is Istvánnak hivták. Az öregeknek szemefénye volt a Pista. Hej, amikor még iskolába járt! Pajkos, vásott kölyök volt. De hát olyannak kell lenni a fiugyereknek. Az édesanyját nagyon szerette. Az apjával inkább barátiban volt. Elmondott neki mindent. Hanem, akkor, amikor felserdült és megmondta az apjának azt is, hogy vagy Szigeti Klári lesz a felesége, vagy senki más, az öreg Tiboldot megsimította a guta. Szigeti Klára ugyanis színésznő volt. Egy kis vidéki színtársulat énekesnője... Tibold Pista pedig Tibold István és Weér Anna fia. Nagy család ez, mind a kettő. Három Tibold volt főispán, két Weér volt püspök. Utazni küldték Pistát. Bejárta az egész Németés Franciaországot és amikor visszajött, a legelső dolga az volt, hogy oltárhoz vezette Szigeti Klárit. Természetesen nem akart róla hallani többé ?e a? apja, se az anyja. Kitagadták. Hej, makacs vér folyt az öregek ereiben. A Tiboldok, meg a Weérek hajthatatlan büszke vére. Hanem azért nyomot hagyott lelkükben az eset. Az is bizonyítja, hogy nem tűrik a gyeroket azóta. Azcrt hagyták ott hatalmas, régi házukat és költöztek ki a város végére Oda nem hallik az iskoHsfiuk lármája. Az ablakaik mindig le voltak fuggönyözve. A kertbe is csak nagynéha meatek ki- Pedig szép nagy kert volt a h.ázuk körül, teJeü'.tetve rózsával, meg georgiávaj. Egyszer levelet kaptak az öregek, hogy Pista nagybeteg. Megártott neki az éjjeli munka és nagyon szeretné látni a szüleit. Titokban irta a felesége és könyörgött, hogy csak egyszer látogassák meg a fiukat ö inkább elmegy hazulról. — Színpadi fogás —, dörmögte Tibold és összetépte a levelet. Azután még vagy két levél jött. Ezeket már felbontatlanul küldötte vissza az öre.g. És elmaradtak a levelek. Egy Télévre jött aztán a gyászjelentés. Meghalt ifjabb Tibold István. Idősebb Tibold Istváainénak be sokszor ki volt sirva azután a szeme. De titkolta gondosan, nehogy a férje észrevegye. Éktelen haragra lobbanna, az pedig árt neki. De ó sem bánt semmit meg. Érvnek igy kellett lenni, ök csak azt tették, amit tenniök kellett. Amit a családi tradiciójuk, amit lelkük meggyőződése'parancsolt. Azért mégis... szegény Pista! Huszonhatéves. korában halt meg. Két évig nem tudtak semmit Pista feleségéről. Azt tudták az asszony első leveléből, hogy van egy fÍ3 meg egy leánya Am egy szó sem eselt arról egymásközött soha. De két év multán újból megszólalt a fiatalaszszony. A levele megindította voina a kősziklát is. Elmondta, hogy nagybeteg lett, amikor az ura meghalt. Félévig beteg volt és amikor felgyógyult, elboesájtották a színháztól. Sovány lett, csúf lett és elvesztette a hangját. Szerződést sehol sem kapott. Egy darabig csak tengette életét, de most már nagy nyomorúságban él az édesanyjánál, aki egy kishivatalnok özvegye. Elvon mindent magától. csakhogy a gyerekeinek jusson. Szép, erős, jókedvű két gyerek, de hiába, gyerekek és szervezetük nem birja a hosszas nyomorúságot. A fiút Istvánnak hívják, mint az apját és nagyapját, a leányt pedig Annának. Boldogult óhaja volt, hogy az édesanyja nevét viselje, Esedezve kéri férje szüleit, hogv az egyiket, a fiujrvereket vegyék magukhoz. Neveljenek embert belől«. ö nem képes rá. mert alig van betevő falatja. — Színpadi fogás, — dörmögte a vén Tibold és összetépte ezt a levelet is. Hanem ekkor, három évi hallgatás után, megszólalt Tiboldné is. Éppen o kertben sétálgattak, a szép, rózsás, georginás kertben, amikor félénken elkezdette az asszony: — Az az ártatlan gyerek... talán mégis... hiszen a Pista fia. Hogy felvillant az öreg Tibold szeme és hogy megmarkolto ébenfabotját. — Eszeden vagy, asszony? — kérdezte. Aztán kiáltozni kezdett és vadul csapkodta a bokrokat. — Nekem nincs fiam! Nekem nem ks volt. Mi közöm nekem egy kóristáné kölykéhez? Még ne is említsd többet, azt mondom! A csendes, beteges asszony felkapta a fejét, övele senki se beszélt még ilyen hangon, ővele, Weér Annával! Már ajakán volt a haragos, indulatos válasz. amikor egyszerre hangos lárma ütötte meg a fülüket. Mintha valakit kergetnének. A következő pillanatban fölöttük. Mintha valakit kergetnének. A következő pillanatban fölöttük, a magas kőkerítésen föltűnik egy fiúcska alakja, aki a macska ügyességével kúszott fel a falon és leugrott a rózsák közé. - — Hogy mersz ide betolakodni, gaz kölyök, — ordította a vén Tibold és felemelte a botját A fiu dacosan nézett vissza rá: — Meg ne üssön, mert visszaütöm, — mondotta. Az öreg meglepetten eresztette le a botját. A fiu — ökölnyi barna gyerek volt — elébe állott és izgatottan magyarázni kezdte; — Mit csináltam volna? Muszáj volt ide- beugrani, beszorítottak. No de majd visszaadom én nektek, megálljatok csak! És öklével megfenyegette azt a helyet, ahol bemászott — Kik kergettek meg? — kérdezte Tibold