Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)

1935-06-08 / 128. szám

1935 junius 8. DÉLMAGYARORSZÁG 3 ALFÖLDI IPAR E S KERESKEDELEM DELM AGYARORSZÁG w (A Délmagyarország munkatársától.) Az osirtrák iparosok kétszáztiz főnyi csoportját Nóvák Tivadar miniszteri osztálytanácsos, az ausztriai magyar kereskedelmi kamara al­elnöke vezette Szegedre. Nóvák Tivadart szorosabb szálak fűzik Szegedhez, 35 évvel ez­előtt, mint fiatal vasúti mérnök Szegeden, a Máv. üzletvezetőségénél kezdte pályáját, hosz­szabb időn át itt szolgált. Most már évek óta Bécsben él, de nem feledkezett meg pályájának kiinduló állomásáról és lelkesen munkálkodott azon, hogy az osztrák iparosok imponáló csoportjának szegedi látogatását előkészítse. Szegedi emlékeiről, impresszióiról, valamint az osztrák iparosok szegedi látogatásának kon­zekvenciájáról beszélgettünk Nóvák Rudolf miniszteri osztálytanácsossal, aki az alábbi nyilatkozatot tette: — A viszonyok úgy hozták, hogy most Bécsben lakom és mint az ausztriai-magyar kereskedelmi kamara alelnöke alkalmam van az ipar és kereskedelem kérdését egészen közel­ről szemlélni. Annak az iparosszövetségnek, amelynek most kétszáztiz főnyi csoportja Sze­geden járt, ezidőszerint 500 ezer tagja van. Ausztriában igen súlyos a helyzet, az ipar és kereskedelem sohasem ért még ilyen súlyos időket, de ennek ellenére rövid idő alatt si­került 210 személyt összehozni az őt napig tartó szegedi utazásra. Az osztrák iparosok a hosszú utazás ellenére is, szinte felvillanyo­zottan érkeztek Szegedre, mert kíváncsiak voltak ennek az alföldi városnak az ipari fel­készültségére. Mondhatom, hogy a szegedi vá­sártól el voltak mindnyájan ragadtatva, na­gyon sok érdekességet és eredetiséget láttak, ugy. hogv szinte frappirozva voltak. Bizonyos vagyok benne. Postai csomagszállítás! kényszert akarnak bevezetni A kereskedők tiltakoznak a csomagszállitási monopólium terve ellen (A Délmagyarország munkatársától.) A hirek szerint a kereskedelmi miniszternek az a szán­deka, hogy bevezeti a postai csomagszállítás kényszert minden feladásra kerülő 30 kg-nál ki­sebb sulyu küldeményre is. A mai heívziet az, hogy a vasúton akár teher-, akár gvorsáruként bármely sulyu küldemény feladható, az úgyne­vezett háztól-házig forgalomban pedig c-nl- 20 kg­nál nagyobb sulyu küldemény adható fel. A 20 kg-nál kisebb sulyu, főképen csomagküldemé­nyeket, elsősorban a posta bonyolítja le, továbbá uvorsárugyüjtö vállalatok. A szekérfuvarozás az ily •kisebbsu!;.« küldemények sráililást.val . 'ig, vagy csak szórványosan íoelalkozik. ezek a cik­kek inkább a teherautófuvarozás tárg; át képezik. A csomagszállitási monopólium bcvezelrínek hi­rét kereskedelmi körökben izgalommal f' „adták, a kereskedők országos akció megin dí­tását határozták el, hogy a miniszteri rendelet kibocsájtásának elha­lasztását próbálják elérni. A kereskedők véleménye szerint a postai cso­magszállitási kényszer az államnak csak kárt okoz­hat és kereskedelmi áruk megdrágulásához vezetne. Szeged iparosai és kereskedői közelebbi kontaktusba kerülnek az oszlrák iparral" Nóvák Rudolf, az osztrák-magyar kereskedelmi kamara veze­fője az osztrák iparosok szegedi látogatásának eredménye ről hogy a látogatásnak meg is lesz az a kivánt eredménye, hogy Sze­ged iparosai és kereskedői köze­lebbi kontaktusba kerülnek az osztrák iparral. — Most már az a feladatunk, hogy a látoga­tást minél jobban kamatoztassuk. Én, mint az ausztriai magyar kereskedelmi kamara alel­nöke, felajánlom önzetlen szolgálataimat a magam és a kamara részéről is a szegedi ipa­rosoknak s kereskedőknek. A legújabb tarifá­lis, valamint valutáris rendelkezések vannak a kamaránk birtokában és szállítás, deviza, valamint export-import ügyekben készséggel állunk az érdeklődők szolgálatára. — Az osztrák iparosok megbízásából végül köszönetet kell tolmácsolnom a város közön­ségének, azért a meleg barátságért és szerete­tért, amellyel fogadtak bennünket. Meg kell köszönni elsősorban a közreműködését dr. Landesberg Jenő kamarai ügyvezető-tit­kárnak. aki először és már bosszú esztendők óta állandóan propagálta az osztrák iparosok, a bécsi iparkamara és iparfejlesztési iroda kö­rében a szegedi utazás tervét. Mellette Pick Móric erlai szalámigyáros is erősen buzgólko­dott abhan. hogy a szegedi látogatás létrejöjjön és ennek érdekében értékes összeköttetéseit használta fel. Végül köszönetei mondunk a szegedi ipartestületnek, amely szintén sokat tett azért, hogy az osztrák ipari szövetség és Szeged iparossága között a közvetlen kapcso­latot megteremtse. Azzal fejezte be a beszélgetést Nóvák Tiva­dar. hogy az osztrák iparosok rövidesen jóval nagyobb számban fognak Szegedre ellátogatni és a kirándulás gazdasági eredményei miha­marább mutatkozni fognak. Jégszekrények Zom i ncedény ek Konyhagépek alpaccB evöszerek olcsó árban beaaerabetok 144 K o H N JENŐ „Hungária* edényárnhá»b»n lisz« I, > j o • k ö r n t 55. (Mihályi tfiszeree melletti A rendelet életbeléptetése — a kereskedők lei­fogása szerint — bevételi veszteséget jelentene a vasútnak, anélkül, hogy a posta bevételei eroet­kednének. A megszaporodó csom agforgatom ugyanis jelentékeny beruházásokat követel a pos­tánál és ezek a beruházások a UöbHeáfcevéteHel nem lesznek arányban. A postai monopólium a fővárosi és viAéki szál­lítással foglalkozó vállalatoknak kiszámíthatatlan károkat okozna, sőt számos cég kénytelen lenne üzemét beszüntetni. A fogyasztók szempontjából sem kívánatos, hogy a drágább szállítási költség reáháruljon. A kereskedők véleménye szerint a köztisztviselő, magánalkalmazott, gazdaw cseléd egyaránt károsan megérezné a monopólium hatá­sát. Az elszegényedett, tőkével nem biró kiskeres­kedő és kisiparos — a rendelettel szemhenáilók véyeménye szerint — üzleti ámit, vagy iparának üzéséhez szükséges anyagokat nagyobb mennyi­ségben nem tudja megvenni, hanem szükségletét naponkint szerzi be. Ez nem mindifi történhetik helyben, kereskedőknél például textil- és rövid­áruknál a legritkább esetekben, vagyis kénytel?n többnyire 30 kg-on aluli csomagokban hozatni áruit. Ha ezen kicsiny szállítmányok fuvarozási költségei megdrágulnak, akkor a kereskedő, vagy iparos a különböze­tet kénytelen a fogyasztóra áthárítani. Ha pedig nem tudja a különbözetet a vevőjére áthárítani, akkor a ma úgyis vegetáló kisefizisz­tencia még súlyosabb helyzetbe kerül és többlet­kiadását magától és családjától kell elvor A kereskedők egységes állásfoglalásra készülnek a postai csomagszállitási kényszer ellen. — Adóhátralékokra engedélyezett részletfi­zetés. A szegedi kereskedelmi és iparkamara felhívja az érdekeltek figyelmét arra. hogy a pénzügyminiszter 163664—1934. VII. a. P. M. számú döntése szerint a 16.400—1933. M. E. számú rendelet 1. szakaszának második be­kezdése alapján engedélyezett részletfizetési kedvezmény esetén, az engedélyezett részletfi­zetések elsősorban a kamatokra számolandók el és csak ezután kerülhet sor a tőketartozás apasztására. Minthogy pedig a 16.400—1933. M. E. rendelet alapján engedélyezett fizetési kedvezmények során teljesítendő részletek ösz­r-zege a kamattartozás figyelembevétele nélkül kizárólag a tőketartozás alapján állapíttatott meg, ennélfogva az engedélyezett részletfizeté­si kedvezmény időtartama kamattartozás fennállása esetén azzal az idővel kitolódik, mint amennyi havi vagy negyedévi részlet a kamat kiegyenlítéshez szükséges. — Cegléden tilos a házalókereskedés. A ke­resekedelmi miniszter Cegléd szabályrendele­tét, amellyel a házalókereskedést a város terü­letén eltiltotta, jóváhagyó záradékkal látta el. Ennek következtében junius 1-től kezdódőleg a házalókereskedés Cegléd város területén ti­los. — ötven esztendős a szentesi ipart« slülel. Tavasszal lesz ötven esztendeje annak, hogy a szentesi ipartestület megkezdte működését. Ebből az alkalomból a szentesi iparosok ju­biláris ünnepséget kivannak rendezni. Az ün­nepség előkészítése már megkezdődött és a program kidolgozására Szabó Mihály el­nöklésével bizottság alakult a napokban. A jubiláris ünnepségeket előkészítő bizottság­nak a következők a tagjai: Gyarmathy Albert, Gyuricska Lajos, Halász József, Huszár-So­modi János, Kornea József. Szathmáry Lajos, Cscrnus L. Imre, Nagy László, Weinberger Gábor és ifj. Zsoldos Ferenc. — tpari szövetkezetek alakítása. A békéscsa­bai ipartestület szabóipari szakosztálya foglal­kozott az anyagbeszerző szövetkezetek felállítá­sának kérdésével és egyhangú határozatot hoz­tak, hogy feltétlen kívánják az anyagbeszerző szövetkezetek létesítését. Elhatározta az ipar­testület, hogy a határozatát a pünkösdi körzeti szabógyiilésen is tárgyaltatja és nrasá^os akciót indit az anyagbeszerző ipari >zö*etk*w( mielőbbi megvalósítása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents