Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)

1935-06-02 / 123. szám

t DÉLMAG7ARORSZAG 1935 június 2. 91W «•.MHAIAMII^ ílkhntU Pengőben fizethető olcsó penzió ár. Hideg, meleg viz, központi fűtés Ul. IsOrVHin SZdüdlUI BUIlD, MUUSIZP. lift, kitűnő magyar konyha, központ' fekvés közvetlen a tenger partján Orvosi előír ds sxerlntl meleg tengert fUrdttk és orvosi W C fffl * C < Í HSlClÍfl<é*C<§ TelePon^z's'oa' felügyelet a alti dléldU díjmentesen - Felvlldgosilds : c 111 *»«>»» »» » * ^ • Telefon Z5 ww. cyönyöra Vásznak és síffono!c - Fehérnemiiek készen és rendelésre - Férfi divatkalapok inganyagok nagy választékban, legolcsóbban PollAte TeatvéreKnél, Csekonics ucoa. és Ferenc József uniformisát nekibuzdult látogatók meg ne simogassák. De azt soha semmiféle falusi vagy tanyai magyar nem fogja bevenni, hogy a dilektor urat. vagy igazgató urat ór urnák titulálja. Ha pedig ez lesz mégis a eime, ugy le fog csökkenni a tekintélye, hogy azt a múzeumi munka fogja megérezni. Magam voltam a fültanuja, két vagy három esztendővel ezelőtt, egy vasárnap délelőtt a muzeumhafl, hogy egy tanyai magyar, aki tényleg ritka szép bronzcsákányt hozott be a kultúrpalotába, megmagyarázta a néhai királyi főügyésznek, aki velem együtt várakozott Móra Ferencre: — Csekéllöm az urat, én a dillektor urat keresőm ... Nos, igazán nem kerülne semmi pénzbe és Senkinek se ártana, ha a kultuszminiszter egy egészen rövid, kétsoros rendeletben kimondaná, hogy azok, akik valamely vidéki muzeum élén állanak, nemcsak a VII. fizetési osztálytól felfelé és nemcsak kivételesen, hanem állásuk jellegénél fogva általában az igazgatói címet viselhetik. És ha már ezzel a cimkérdéssel fcgalkozom, akkor rá kell mulatnom a muzeumokról és könyvtárakról szóló rendeletnek még egy furcsaságára, amely természetesen belekerült a város uj szabályrendeletébe is. A v á r os i könyvtár könyvtárosa nem lehet könyvtáros, hanem csak alkönyvtáros. Állása ugyanis a IX. és VIII fizetési osztályokba van szervezve, az ezekbe az osztályokba tartozó könyvtári tisztviselőket pedig csak az alkönyvtárosi cim illeti meg. Budapesten a beosztott tisztviselő is lehet könyvtáros, vidéken a nem állami könyvtár vezetője örökké alkönyvtáros marad. Igazán nem összehasonlításképpen, hanem csak kuriózum gyanánt emlitem meg azt is, hogy például Szegeden a városi könyvtár, amelynek néhai Somogyi kanonok fejedelmi adománya vetette meg az alapját, a maga százötvenezer kötetével nagyobb az egyetemi könyvtárnál, érték dolgában kétségtelenül legalább is egy nivón áll vele, az előbbinek azonban van igazgatója, van néhány kőyvtárosa, alkönyvtárosa és könyvtártisztje, van még gyakornoka is, az utóbbi ellenben kénytelen megelégedni vele, hogy örökké alkönyvtáros legyen a vezetője. Nem tehetek róla, de az én nyelvérzékem csak ott tud alkapitányt elképzelni, ahol van főkapitány, vagy iegalább is kapitány. A falunak azért van alvége, mert ellenéte a felvégnek. A kártyában csak azért pingálnak alsót, mert van mellette felső is. Az a l-h i v a t a 1 magával hozza a felettes állás fogalmát, önmagában az a l-h ivatal logikai képtelenség, amelyet a gya korlati élet sohasem fog elfogadni. Tini és mimi kérik a rendeletszerkesztő bácsikat, hogy ügyeljenek az ilyen kicsiségekre. Máskülönben őr ur ir, őr ur sir... Nagybánya, május. Amikor cél nélkül csavarogtam szép prdélyországban, egy csodálatosan szép tavaszi reggelen megütötte szivemet a hir, hogy a budapesti szanatórium külön szobájában hirtelen meghalt nagylóznai Pokol Elek. A halála, ha gyorsan is jött, nem volt váratlan. Az a sok csapás, ami életének utolsó esztendejében érte, megtámadta a szivét. Melegen érző, jóságos szive volt. Az életének regénye valahogyan nem illett Európába. Mesébe illő vagyonát az aranyból szere/te. de — az arany keserítette meg életinek utolsó esztendeit. Mindent megadott neki az arany, hogy aztán mindent el is vegyen tőle Ismertem Pokol Eleket, napokat töltöltünk együtt az arany és a művészet városában Órákon keresztül sétáltunk oldalain a virágos hegyeknek, amelyek északról és délről, jobbról és balról átölelik Nagybánya városát. Csodálatosan szépek ezek a hegyek a tavasz ébredésének bűbájos nap ja in. Furcsa nevük is van. Ugy hivják ókét: VIrághegy, Kereszthegy, Kőalja és Margó. Az alakjuk: mint a cukorsüvegé, világforrongás volt az apjuk és belsejükből egykoron sisteregve, izzóan Omlott oldalukra a láva. A belsejük kincseket ér. Hajn alonként, tarkahuzatu dunvhák alatt évszázadok óta arröl álmodik Nagybányán minden ember, hogy egyszer csak eljön a régen várt hajnal, amikor „megüti az aranytellért.'' Hegyes csákányával rátalál arra az ujjnyi vagy tenyérnyi széles, cikk-cakkban kanyargó, vagyont és botdogságot jelentő aranyérre, amelyet sok-sok ezer év eiött rejtett el a föld mélyében a bányák szelleme. Kerékpárt, alkatrészeket, numlt ¡EKÍ* Déry gépáruház Nagy fav«tó mllhelv. Az aranykirőlv elmeséli élete regényét Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, harminc esztendeje van annak, hogy Pokol Elek megütötte a teliért a bányai hegyen. — Az utolsó forintom hozta meg a szerencsét — mesélte Harminc évvel ezelőtt... Jövőre lesz, harminc éve annak, hogy megütöttem az aranytellért. Szegény tanító voltain, korán házasodtam, a feleségemnek volt egy bányajoga Szakasztott olyan, mint annyi sok száz embernek ezen a vidéken. Csak azok, akik itt élnek bányán és akiknek minden éjszaka a hajnali derengéssel egyidőben felcsillan álmukban az arany sárgás, halovány fénye, tudják megérteni, mit jelent ?z: esztendőkön keresztül elvonni a falatot a magunk, meg a gyerekünk szájától azért, hogy egyszer valóra váljék az álom és megtaláljuk a teliért, amit évezredek óta kutatnak kérgeskezü, az álmok és legendák világában korgó gyomorral csavargó örök optimisták. Én is sok-sok évig rohantam előadás után ki a tárnához, robbantottam, ástam, vertem, vésővel faragtam, kalapáccsal ütö'tem a szürke és hideg sziklát. Elsején, amikor megkaptam a fizetésemet, alig vittem magammal valamit. A bányának nagy az étvágya. Télen az erdőben szedtünk rőzsét, napokon keresztül nem eltünk mást. mint kenyeret és tavasszal azt, nmit a tértünk megtermett. Ruhára sem tellett, minden:, minden. rtszedett tőlünk a tárna ... — Volt itt Nagybányán egy derék fűszeres, Glavitzki Károlynak nivták és a Főtéren volt az üzl' le Nem messze attól a háztól, ahol Koítóra tartó útjában nászéjszakáját töltölte Petőfi Sándor. Ez a Glavitzkl secitett ki néha. Hol DCtróieumma], hol fűszert, hol cukrot, Sót, néha pénzt adott kölcsön. Nem írásra, inkább barátilag. Vastag krétája volt a Glavitzkinek, egy tábla lógott a falon, se ra irta fel, hogy mivel tartozom neki. Talán övolt az egyetlen ember, aki egy darabig bizott abban, hogy egyszercsak mégis megütöm a teliért. Később azonbnji a hitét és a bizalmát elvesztette ö ls. — Ezerkilencszázöt virágvasárnapján mentem be utoljára a Glavitzkihoz. Egy liter petróleumot és négy koronát kértem tőle kölcsön. Glavitzki nem akart adni. Azt mondta, hogy jobb lenne, ha mással tölteném az időmet, mint az arany utáni hajszával. Nem tagadom: könyörgésre fogtam a dolgot, a végén Glavitzki kihúzta a pult fiókját, öszszekotort onnan egy forintot, aztán literes üvegemet megtöltötte petróleummal és bucsuzóul ennyit mondott: ,.Ez az utolsó. Többet ne is jöjjön a boltomba Pokol ur, mert ugy igaz, mint ahogy Glavitzkinek hívnak, hogy többet az életemben nem adok Magának egy fillért sem!" Amikor utánam kiáltott: „Most pedig Isten áldja, szerencse fel!" — És ezen, a Glavitzkitől kölcsön kapott utolsó forinton ütöttem meg az aranytellért. A mesék aranyember«. — Volt egy aranyásóm. Ketnei Mihály. Hétfőn hajnalban ő találta meg a teliért. Két ujjnyi vastagon szaladt és tekergőzött a sárga kincs a szikláik között. Miska lélekszakadva futott hozzám, vízzel kellett fellocsolnom, amikor hírül adta a nagy szerencsét. Délben népvándorlás indult a bányához. Másnap, a hetivásáron hatökrös szekéren hordtak körül az aranyban gazdag ércet Nagybánya uccáin. Nagy hordó tokaji bort gurittattam •a tárnához és ettől a naptól kezdve víz helyett minden reggel tokajival indítottuk meg a lendítőkereket. Húsvétra a sógorok, meg a komák piros tojás helyett aranyból vert tojásokat kapjak. Harminc aranytojást... ^ szeme csillogott, amikor tovább mesélte: — Nem voltam sohasem smucig ember Ugy hívtak engem: „aranyszívű Pokol Elek.'' Erre az előnevemre büszkébb vagyok, mint arra. amit Ferenc Józseftől kaptam Négy fekete lóval mentem be minden héten kétszer Szatmárra és amikor hazajöttem, kis zsákokból szórtam a szegény emberek közé az ezüst koronásokat. A házamban aranyból volt minden: asztalomon a pohár, kabátomon és mellényemen a gombok, volt paiotám Pesten és idehaza és amikor lányomat oltár elé vezette a vőm, a násznép minden tagja aranyból vert buzakalász.t kapott. Saját lovaim futottak a versenyeken és a zsokékon sárga színe volt a sapkának... Az álomvilágnak egyszer vége szakadt, hiszen az álmokat az életben mindig ébredés váltja fel. Az ébredés néha keserű, keserű és szomorú volt az aranyember ébredése is Először a négy ló ment el, aztán az aranypoharakat váltották fel üvegpoharak, a bútorok lábáról is messzire vándorolt az arany. Pesten a telekkönyvben más gizda nevére írták át a Márvány-uccai palotát. A zsokék fejéről lekerült a Pokol Elek versenyistállóinak sárga sapkája. Az ezerholdas birtokot egyre több kölcsönnel kellett megterhelni. Tavaly a másvilágba szólította el a Végzet Pokol Elek egyetlen fiát, akinek ragyogó karrierje akkor indult meg a diplomácia utjain. Idejének felét Nagybánya és Bukarest között töltötte el nagylóznai Pokol Elek, aki, ha kerülte is az embereket és magába zárkózott, meg szótalan lett ragyogásban gazdag életének szomorú alkonyán. örök ajándékául a sorsnak megtartotta az emlékeit. Ezeket nem tudta elvenni tőle semmiféle földi hatalom És arról beszélt még tavaly is, hogy „megérik még az emberek, hogy Pokol Elek másodszor 1» megüti a teliért...'' A pesti szanatóriumban, ahol utolsót dóbbánt a szive, szintén erről beszélt. Az arany teliéiről álmodott nappal és éjjel, amikor már csak luminál hozott álmot a szemére. Paál Jób.