Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)
1935-04-28 / 94. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG «<535 április 28. SCHMIDTHAUER-FÉLE íi gman £ A VILÁG legtartalmasabb ts ¡eühafókonuabb termeszeles keserdvlze. GQóauertthc megbecsülhetetlen! A normális adag fél pobár (100—120 gramm), de legtöbbször már 3—4 evőkanál is elegendő. Legmegfelelőbb reggel, éhgyomorra használni. Egy-két órán belül fájdalommentesen és tökéletesen kitisztítja a gyomrot éa beleket Eltávolítja a betegségek baktériumait. Az Igmándí keserüviz a» egyedüli, amely a szokásos nagy üvegek mellet, 0.35 literes kis üvegekben is kapható. Ez az újítás közkedveltségnek örvend az olcsóbb ár és kényelmesebb kezelés (utazásoknál, stb) miatt Használati utasítás és kutleirás minden üveghez mellékelve. 99 Ausztria felfegyverzésére most van a legnagyobb szükség" A kisantant és a duna! államok fegyverkezése a római értekezlet előtt Róma, április 27. Olasz forrásból szerzett értesülés szerint a római értekezletre mindéin valószínűség szerint junlus 3-dn kerül sor. Az értekezleten előreláthatólag nem lesz komoly ellentét az egyes tárgyald államok között, mert minden súlyosabb kérdést, illetve azokat amelyekben súlyos nézeteltérések várhatók, már előre, rendes diplomáciai uton el akarnak intézni. így aztán remélik, hogy az értekezlet a tervezett tiznapi tárgyalás folyamán valóban megoldja a rábízott feladatokat. Olasz politikai körök véleménye szerint a fegyverkezés kérdésében nem is annyira a biztosítékok ügye, mint inkább az okozhat nehézségeket hogy egyes államok, főleg Románia és Jugoszlávia esak fokozott fegyverkezést akarmk engedélyezni a három leszerelt dunai államnak, ami azonban nem fcW meg a nagyhatalmak intencióinak. Rámutatnak olasz körökben arra. hogy Ansrtria felfegyverzésére most van a legnagyobb szükség és ezért a kisantantol álláspontLegszebb Mrd inganuagoh Pofiak Testvéreknél « Ceekonics u. | jának ilyen értelmű megváltoztatására kell rd! birnl. Nem tartják valószínűnek azt hogy a fel. | fegyverkezés kérdésében olyan feltételeket állítsanak fel, amelyek Ausztria számára elfogadhatók ugyan, de Magyarország és Bulgária számára kevésbé. Ezek alapján az olasz felfogás inkább bizakodó, mint kishitű. Szerelmi dráma vadászfegyverrel Budapest, április 27. Maróc községben Pámel Sándor 17 éves gazdalegény hosszabb ideje udvarolt Gál Károly gazdálkodó 23 éves Veronika leányának, aki azonban nem vette szívesen a fiu közeledését. Pámel Sándor emiatti elkeseredésében tegnap este vadászfegyverével belőtt >0ál Károlyék lakásába, ahol a család éppen vacsoránál ült. A lövések a leányt találták, a sörétek a tüdejébe hatoltak és életveszélyesen megsebesítették. Pámel Sándor ezután ogyorlőtte magát. Ufpest—Bocskai 5:0 (3:0) Budapest, április 27. A szombaton délután megtartott ligaimérkőzésen bizítosan győzött az Újpest, bár Avar csődöt mondott és ugy ő, mást Kocsis a legbiztosabb helyzeteket is elhibázta. A A Bocskai csapatában a csatársor pyhán játszott, csupán a közvetlen védelem játszott jól, ameiy a gólokról nem tehet. A mezőny legjobb embere Vincze voR, láthatólag igyekezett, hogy volt egyesülete ellen eredményesen szerepeljen. Az I. félidő 18. percében Vincze csavart fejesét Varga kiütötte, a labda Kocsis elé került, aki belőtte. A 33. percben Jancsó a 16_oson kezeit a szabadrúgást Vincze a Bocskai sorfalába rúgta, mire a szabadrúgást a bíró megismételtette. Yincze szabadrúgása ekkor utat talált a Bocskai hálójába. A 35. percben Yincze egyéni játékkal kifutott és Varga mellett gólt lőtt. A félidő utolsó percében Návai és Szfies összefejelt, Szűcs szemhéjjá felrepedt és a második félidőben bekötött fejjel játszott végig. A II, félidőben eleinte a Bocskai támadott, de két eredménytelen sarokrúgásnál többen nem tudott elérni. A 29. percben Avar—Kocsis—Pusztai volt a labda utja 4:0. A mérkőzés vége felé a játék kissé eldurvult, különösen Seres és Janda csapott össze többizben, de a biró apja néma maradt. A 42. percben Avar labdája Kocsis eJé került, Yinczéhe¡z továbbitja, aki megszerezte az Újpest ötödik gólját. mind K N Vl^ÍlPlwA ¥ K&BJBN ORVOSA i ÖL, GARANCIA LBVKUtT * Köllözködünk Május 1 én a volt Próféta Kárász ueoai helyiségébe. Raktáramat megfelelő árban árusítom. A. B. C. utalványra részletre is előleg RMkOU Aranyat, ezüstöt, régi pénzt zálogjegyet ms Árban veszek. Ora-, éksserJavIUs okaóa, tóth órás — hAiUrtfel A. m«.ziw», tadT.»« 0»t*mi f.ltéUl«k n)<>n9«* l»£ olf»óbb«7i bMMi-MheVk. Fekete Ntodot, a«»»"«» La)o* sugárul 18. tzAm. Tolefon 20—27 ÍM ÍÁ>st£Í IftCWtHl líalaP Cégi. Caányi Mihály HSSTtS Készít elsőrendű kivitelben SZOBIIFESTEST, cimfestést,mázolást és butorféHYezést ESSíTS UTAM In»: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. I. Ordított a szél. A sötétség, a hideg, az éj jeges virgáccsal vert végág s összekarmizsálta arcomat. Orrom sötétbíbor voR, kenem szederjes, körmeim lilák. Csorogtak könnyeim, mintha simék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaocá. Köröskörül fekete sikátorok ásítoztak. Én csak álltam és vártam, topogtam a kőkemény aszfalton, körmeimbe fújtam, télikabátom zsebébe rejtettem meggémberedett ujjaimat Végre messze-messze a ködben feltűnt a villamos sárga fényszeme. II. A kocsi visított a stneken. Szilaj kanyarodással megállt előttem. Fel akartam szállni, de alig nyúltam a kapaszkodóhoz, barátságtalan hangok rivaltak rám: „Megtett". Emberfürtök lógtak a felhágóról. Remn, a kétes homályban, melyet egyetlen fémszálas körte világított meg vörösen, vak pislogással, élőlényeik mozogtak, férfiak, nők karonftlő csecsemők is. Egy pillanatig tétováztam, majd hirtelen elhatározással felugrottam. Semmi okom se volt Hnyáskodni. Ugy fáztam, hogy fogaim összekocódtak amellett siettem is, nagy nt várt rám: okvetlenül meg kellett érkeznem. III. Helyzetem eleinte több volt, mint kétségbeejtő. Belecsimpaszkodtam az emberfürtbe s magam is egy láthatatlan bogyója lettem. Hidak, alagutak alatt vágtattunk el, oly vad sebességgel, hogyha leesem, szörnyethalok. Olykor egy tűzfalat, egy deszkapalánkot, egy fatörpset súroltam. Életemmel játszattam. A veszedelemnél is több szenvedést okozott az a tudat, hogy útitársaim egytől-egyig gyűlöltek. Fenn a villamos tornácán röhögtek rajtam, lenn a felhágón pedig azok, akikkel összekovácsolt a végzet nyilván a megkönnyebbülés sóhajával köszöntötték volna, ha lezuhanok, nyakam szegem s ők ilyen áron szabadulnak egy kölönctől. IV. Sokáig tartott, míg a tornácra kerflltem. Csak épp a peremén jutott számomra talpalattnyi hely, de hát fenn voltam a szilárd talajén s mikor két kezemmel keményen ssrxritottam a kocsi külső vázát, nem kellett többé félnem, hogy lesrepülők. Igaz, hogy itt a közhangulat ismét ellenem fordult, még pedig viharosan. Ott lenn már féligmeddig megszoktak. Tudomásul vették létezésem, mint szomorú tényt s miután összekozmásodtak velem, ügyet se vetettek rám. Fönn azonban én voltam a legutóbbi feltolakodó, a legfrissebb ellenség aki ellen valamennyien közös gyűlöletben forrtak össze. Nyíltan és suttyomban, hangosan és halkan szitkokkal, tréfás átkokkal, otromba-aljas megjegyzésekkel üdvözölitek. Semmikép se csináltak titkot abból, hogy szivesebben látnának a föld alatt két méternyire, mint itt. V. De nem adtam fel a harcot. Csak kitartani, — biztatgattam magam. — Állni a sarat, azért sem engedni. Konokságoimnak meg is lett a foganatja. Elkaparivrtottam egy kapaszkodószijat s azon csüngtem. Nemsokára meglökött, valaki. Oly szerencsésen buktam előre, hogy beljebb vágódtam, már nem közvetlen a kijárat mellett ácsorogtam, hanem a künn lévő csoport kellős közepébe ékelődve, sziklaszilárdan s minden oldalról szorítottak, melengettek. Néha a szorítás oly erős volt, hogy elakadt lélegzetem, néha egy tárgy, — escrnyőnyél, vagy bőrönd-sarok — gyomromba bökött. De e muló jellegé zavaroktól eltekint*« ivem lehetett panaszkodnom. VT. Aztán eshetőségeim fokozatosan javultak. Jöttek-mentek, felszálltak-leszálltak. Egy pillanatban már fesztelenül mozoghattam, balkezemmel kigomboltam télikabátomat előhalásztam nadrágzsebemből erszényeimet s eleget telhettem a kalauz többszöri ünnepélyes, eddig eredménytelen felszólításának, hogy váltsam meg menetjegyem. Micsoda öröm volt legalább fizetnem. Utána ismét egy kis zür-uavar támadt Felmászott egy igen tekintélyes, igen kövér eiknőr, akinek száz kilójától a zsúfolt kocsi csaknem kicsoerant, akár az a csordultig lévő kávéscsésze, melybe jókora cukrot dobnak. Az ellenőr kérte jegyemet. Újra ki kellett gombolkoznom 9 ezúttal szabta don lévő johbkezemmel kellett megkeresnem erszényemet, melyet imént bal nadrágraebenabe sölrlyesztettem. De határozottan szerencsém volt. Amint *x ellenőr alagutat vájva az eleven testek közt a kocsi belsejébe furakodott, egy viharos emberhullám engem is befelé sodort és — «Aemte 11-na hittem s»memriek — én is benn voltam, benn s kocsi beisejében, „megérkeztem". VII. Közben valaki fejbeütőtt, télikabátomról lepattant pár gomb is, de mit törődtem én ekkor ilyesmivel. Büszkeség dagasztott, hogy idáig jutottam. Leülésről természetesen szó se lehetett. Az ülők kiváltságos társadalmát egyébként se láttáin. Eltakarták őket az állók, a szíjon lógók, akik váltogiatva részint tulajdon lábukon álltaik, részint másokén, aztán az a mocskos pára is, mely fokhagymás, gyomorsavas lehelletekből, beszüremkedő téli ködből, ruhák áporodott kigőzőlgéséből verődött össze. E minden emberi méJtósáfiábói kivetkezett fio*^