Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)

1935-04-28 / 94. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG «<535 április 28. SCHMIDTHAUER-FÉLE íi gman £ A VILÁG legtartalmasabb ts ¡eühafókonuabb termeszeles keserdvlze. GQóauertthc megbecsülhetetlen! A normális adag fél pobár (100—120 gramm), de legtöbbször már 3—4 evőkanál is elegendő. Legmegfelelőbb reggel, éhgyomorra használni. Egy-két órán belül fájdalommentesen és töké­letesen kitisztítja a gyomrot éa beleket Eltá­volítja a betegségek baktériumait. Az Igmándí keserüviz a» egyedüli, amely a szokásos nagy üvegek mellet, 0.35 literes kis üvegekben is kapható. Ez az újítás közkedvelt­ségnek örvend az olcsóbb ár és kényelmesebb kezelés (utazásoknál, stb) miatt Használati utasítás és kutleirás minden üveg­hez mellékelve. 99 Ausztria felfegyverzésére most van a legnagyobb szükség" A kisantant és a duna! államok fegyverkezése a római értekezlet előtt Róma, április 27. Olasz forrásból szerzett érte­sülés szerint a római értekezletre mindéin való­színűség szerint junlus 3-dn kerül sor. Az érte­kezleten előreláthatólag nem lesz komoly ellen­tét az egyes tárgyald államok között, mert min­den súlyosabb kérdést, illetve azokat amelyek­ben súlyos nézeteltérések várhatók, már előre, rendes diplomáciai uton el akarnak intézni. így aztán remélik, hogy az értekezlet a tervezett tiz­napi tárgyalás folyamán valóban megoldja a rá­bízott feladatokat. Olasz politikai körök véleménye szerint a fegyverkezés kérdésében nem is annyira a biz­tosítékok ügye, mint inkább az okozhat nehéz­ségeket hogy egyes államok, főleg Románia és Jugoszlávia esak fokozott fegyverkezést akarmk engedélyezni a három leszerelt dunai államnak, ami azonban nem fcW meg a nagyhatalmak in­tencióinak. Rámutatnak olasz körökben arra. hogy Ansrtria felfegyverzésére most van a leg­nagyobb szükség és ezért a kisantantol álláspont­Legszebb Mrd inganuagoh Pofiak Testvéreknél « Ceekonics u. | jának ilyen értelmű megváltoztatására kell rd­! birnl. Nem tartják valószínűnek azt hogy a fel. | fegyverkezés kérdésében olyan feltételeket állít­sanak fel, amelyek Ausztria számára elfogadhatók ugyan, de Magyarország és Bulgária számára kevésbé. Ezek alapján az olasz felfogás inkább bizakodó, mint kishitű. Szerelmi dráma vadászfegyverrel Budapest, április 27. Maróc községben Pámel Sándor 17 éves gazdalegény hosszabb ideje ud­varolt Gál Károly gazdálkodó 23 éves Veronika leányának, aki azonban nem vette szívesen a fiu közeledését. Pámel Sándor emiatti elkesere­désében tegnap este vadászfegyverével belőtt >0ál Károlyék lakásába, ahol a család éppen va­csoránál ült. A lövések a leányt találták, a sö­rétek a tüdejébe hatoltak és életveszélyesen megsebesítették. Pámel Sándor ezután ogyorlőt­te magát. Ufpest—Bocskai 5:0 (3:0) Budapest, április 27. A szombaton délután megtartott ligaimérkőzésen bizítosan győzött az Újpest, bár Avar csődöt mondott és ugy ő, mást Kocsis a legbiztosabb helyzeteket is elhibázta. A A Bocskai csapatában a csatársor pyhán játszott, csupán a közvetlen védelem játszott jól, ameiy a gólokról nem tehet. A mezőny legjobb embere Vincze voR, láthatólag igyekezett, hogy volt egye­sülete ellen eredményesen szerepeljen. Az I. félidő 18. percében Vincze csavart feje­sét Varga kiütötte, a labda Kocsis elé került, aki belőtte. A 33. percben Jancsó a 16_oson kezeit a szabadrúgást Vincze a Bocskai sorfalába rúgta, mire a szabadrúgást a bíró megismételtette. Yincze szabadrúgása ekkor utat talált a Bocskai hálójába. A 35. percben Yincze egyéni játékkal kifutott és Varga mellett gólt lőtt. A félidő utolsó percében Návai és Szfies összefejelt, Szűcs szem­héjjá felrepedt és a második félidőben bekötött fejjel játszott végig. A II, félidőben eleinte a Bocskai támadott, de két eredménytelen sarokrúgásnál többen nem tu­dott elérni. A 29. percben Avar—Kocsis—Pusztai volt a labda utja 4:0. A mérkőzés vége felé a játék kissé eldurvult, különösen Seres és Janda csapott össze többizben, de a biró apja néma maradt. A 42. percben Avar labdája Kocsis eJé került, Yinczéhe¡z továbbitja, aki megszerezte az Újpest ötödik gólját. mind K N Vl^ÍlPlwA ¥ K&BJBN ORVOSA i ÖL, GARANCIA LBVKUtT * Köllözködünk Május 1 én a volt Próféta Kárász ueoai helyisé­gébe. Raktáramat megfelelő árban árusí­tom. A. B. C. utalványra részletre is előleg RM­kOU Aranyat, ezüstöt, régi pénzt zálogjegyet ms Árban veszek. Ora-, éksserJavIUs okaóa, tóth órás — hAiUrtfel A. m«.ziw», tadT.»« 0»t*mi f.ltéUl«k n)<>n9«* l»£ olf»óbb«7i bMMi-MheVk. Fekete Ntodot, a«»»"«» La)o* sugárul 18. tzAm. Tolefon 20—27 ÍM ÍÁ>st£Í IftCWtHl líalaP Cégi. Caányi Mihály HSSTtS Készít elsőrendű kivitelben SZOBIIFESTEST, cimfestést,mázolást és butorféHYezést ESSíTS UTAM In»: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. I. Ordított a szél. A sötétség, a hideg, az éj jeges virgáccsal vert végág s összekarmizsálta arcomat. Orrom sötétbíbor voR, kenem szederjes, kör­meim lilák. Csorogtak könnyeim, mintha simék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaocá. Köröskörül fekete siká­torok ásítoztak. Én csak álltam és vártam, topogtam a kőkemény aszfalton, körmeimbe fújtam, télikabátom zsebébe rejtettem meggémberedett ujjaimat Végre messze-messze a ködben feltűnt a villa­mos sárga fényszeme. II. A kocsi visított a stneken. Szilaj kanyarodás­sal megállt előttem. Fel akartam szállni, de alig nyúltam a kapasz­kodóhoz, barátságtalan hangok rivaltak rám: „Megtett". Emberfürtök lógtak a felhágóról. Remn, a kétes homályban, melyet egyetlen fémszálas körte világított meg vörösen, vak pislogással, élőlényeik mozogtak, férfiak, nők karonftlő cse­csemők is. Egy pillanatig tétováztam, majd hirtelen elha­tározással felugrottam. Semmi okom se volt Hnyáskodni. Ugy fáztam, hogy fogaim összekocód­tak amellett siettem is, nagy nt várt rám: okvet­lenül meg kellett érkeznem. III. Helyzetem eleinte több volt, mint kétségbeejtő. Belecsimpaszkodtam az emberfürtbe s magam is egy láthatatlan bogyója lettem. Hidak, alagutak alatt vágtattunk el, oly vad sebességgel, hogyha leesem, szörnyethalok. Olykor egy tűzfalat, egy deszkapalánkot, egy fatörpset súroltam. Életem­mel játszattam. A veszedelemnél is több szenvedést okozott az a tudat, hogy útitársaim egytől-egyig gyűlöltek. Fenn a villamos tornácán röhögtek rajtam, lenn a felhágón pedig azok, akikkel összekovácsolt a végzet nyilván a megkönnyebbülés sóhajával kö­szöntötték volna, ha lezuhanok, nyakam szegem s ők ilyen áron szabadulnak egy kölönctől. IV. Sokáig tartott, míg a tornácra kerflltem. Csak épp a peremén jutott számomra talpalattnyi hely, de hát fenn voltam a szilárd talajén s mikor két kezemmel keményen ssrxritottam a kocsi külső vázát, nem kellett többé félnem, hogy lesrepülők. Igaz, hogy itt a közhangulat ismét ellenem fordult, még pedig viharosan. Ott lenn már félig­meddig megszoktak. Tudomásul vették létezésem, mint szomorú tényt s miután összekozmásodtak velem, ügyet se vetettek rám. Fönn azonban én voltam a legutóbbi feltolakodó, a legfrissebb ellen­ség aki ellen valamennyien közös gyűlöletben forrtak össze. Nyíltan és suttyomban, hangosan és halkan szitkokkal, tréfás átkokkal, otromba-aljas megjegyzésekkel üdvözölitek. Semmikép se csi­náltak titkot abból, hogy szivesebben látnának a föld alatt két méternyire, mint itt. V. De nem adtam fel a harcot. Csak kitartani, — biztatgattam magam. — Állni a sarat, azért sem engedni. Konokságoimnak meg is lett a foganatja. Elkapa­rivrtottam egy kapaszkodószijat s azon csüngtem. Nemsokára meglökött, valaki. Oly szerencsésen buktam előre, hogy beljebb vágódtam, már nem közvetlen a kijárat mellett ácsorogtam, hanem a künn lévő csoport kellős közepébe ékelődve, szik­laszilárdan s minden oldalról szorítottak, melen­gettek. Néha a szorítás oly erős volt, hogy elakadt lélegzetem, néha egy tárgy, — escrnyőnyél, vagy bőrönd-sarok — gyomromba bökött. De e muló jellegé zavaroktól eltekint*« ivem lehetett panaszkodnom. VT. Aztán eshetőségeim fokozatosan javultak. Jöttek-mentek, felszálltak-leszálltak. Egy pilla­natban már fesztelenül mozoghattam, balkezemmel kigomboltam télikabátomat előhalásztam nadrág­zsebemből erszényeimet s eleget telhettem a kalauz többszöri ünnepélyes, eddig eredménytelen fel­szólításának, hogy váltsam meg menetjegyem. Mi­csoda öröm volt legalább fizetnem. Utána ismét egy kis zür-uavar támadt Felmá­szott egy igen tekintélyes, igen kövér eiknőr, aki­nek száz kilójától a zsúfolt kocsi csaknem kicsoe­rant, akár az a csordultig lévő kávéscsésze, mely­be jókora cukrot dobnak. Az ellenőr kérte jegye­met. Újra ki kellett gombolkoznom 9 ezúttal sza­bta don lévő johbkezemmel kellett megkeresnem er­szényemet, melyet imént bal nadrágraebenabe sölr­lyesztettem. De határozottan szerencsém volt. Amint *x el­lenőr alagutat vájva az eleven testek közt a kocsi belsejébe furakodott, egy viharos emberhullám en­gem is befelé sodort és — «Aemte 11-na hittem s»­memriek — én is benn voltam, benn s kocsi bei­sejében, „megérkeztem". VII. Közben valaki fejbeütőtt, télikabátomról lepat­tant pár gomb is, de mit törődtem én ekkor ilyes­mivel. Büszkeség dagasztott, hogy idáig jutottam. Leülésről természetesen szó se lehetett. Az ülők kiváltságos társadalmát egyébként se láttáin. El­takarták őket az állók, a szíjon lógók, akik válto­giatva részint tulajdon lábukon álltaik, részint másokén, aztán az a mocskos pára is, mely fok­hagymás, gyomorsavas lehelletekből, beszüremke­dő téli ködből, ruhák áporodott kigőzőlgéséből verődött össze. E minden emberi méJtósáfiábói kivetkezett fio*^

Next

/
Thumbnails
Contents