Délmagyarország, 1935. április (11. évfolyam, 75-95. szám)

1935-04-21 / 87. szám

2b DflMAO YARORSZA3 1935 április 2T. Fa- éi gytlmölcs permetezők gyUmölcskefék Keritésfonat minden gazdasági felszerelések és szerszámok Zománcozott edény Jégszekrény Fürdőkád legolcsóbban BRUCKNER VASUDVARBAN bitz urat is, meg a rablóráoajt is. És nem volt egyetlen felcser sem az egész kuruc táborban. A hadnagyok, meg a kapitányok te hetetlenül ődöngtek a sátor körül, de hiába raklak össze kevés orvosi tudományukat, ami vitézkedésük alatt ragadt rájuk, nem tudtak segíteni a vezérükön. Pedig szívesen kitépték volna talán még a szivüket is, ha visszaadhatják vele a fejődelem egészségét. Rákóczi betegsége valami ismeretlen, titokzatos belső betegség volt, nem olyan, amit csatában szoktak kapni, nem golyó ütötte, nem kard vágta és nem dárda szúrta. Lehet, hogy a sok fáradtság, a sok éhkopp kezdte ki erejét. Mert bizony versenyt koplalt a vitézekkel. Nem mondhatja rá senki, még az ellensége sem, hogy magának szedte a közös bográcsból a jobb falatokat, amihez pedig jussa lett volna, hiszen azért ő a fejedelem Most pedig ott vergődik a sátorban, kínozza a fájdalom és a hőség és mégcsak egyetlen kortyantásnyi embernek való vizet som tudnak odanyújtani neki, hogy megenyhüljön tőle kissé. Még majd Bercsényi urnák lesi igaza — kíshitüsködőtt az egyik hadnagy a sátor előtt — Szegedet se vehetjük meg, mert késnek az ágyuk ós a fejedelmet is elveszítjük. — Kegyelmed pedig tartsa a száját — mordult a sopánkodóra Bottyán generális, aki észrevétlenül ért a közelükbe és meghallotta a hadnagy súgva mondott szavát. — Még csak az kell, hogy a fejedelem fülébe is eljussanak az ilyen sületlen beszédek._ Éppen most, amikor jóra fordul úgyis minden A tisztek felvillanyozva csoportosultak a gene rális köré. Nagyon szomjazták már a jó hireket. Bottyán János arca osak ugy sugárzott a biaakodó örömtől, amint elujságolta, hogy megérkezett a felcser, valami felvidéki német, de azt mondják, jól érti a mesterségét és ismeri az ilyen belső bajok titkát. Mindjárt itt is lesz és megvizsgálja Rákóczit. — De útban vannak már az ágyuk is. Most kaptam a híradást, hogy holnap, vagy holnapután itt lesznek. — Vivát! — kiáltotta harsány hangon az a hadnagy, akit az előbb leintett a generális, — akkor hát csak megkezdődik a tánc. — Csöndesebben, hisz tudjátok, hogy a hangos beszéd zavarja a fejedelmet. Minden hangos szó fáj neki. De Rákóczi behallotta a hangos vivátot. Kl egyik apród már jött is a jtor alól, körülnézett és aztán Bottyán generálishoz fordult. — Kérdezteti a mi Urunk, hogy kinek van itt kedve vivátozni? — Majd én jelentem neki. Ha jön a felcser, csak küldjétek bé utánam. Bottyán János megigazgatta félrecsúszott dolmányát, levette süvegét és igy lépett be a fejedelem sátrába. Rákóczi lehunyt szemmel feküdt a medvebőrrel takart ágyon. Arca olyan fehér volt, hogy szinte világított a fülledt árnyékban. A generális megállt az ágy mellett és némán nézte egy darabig beteg vezérét. Nem mert szólni, amig engedelmet nem kap rá. A szjve összeszorult és ott dobogott a torkában, mint mindig, ha Rákóczi közelébe kerül. Száz csatát megjárt, ezer halállal szembe nézett már. gyengének, zavartnak csak Rákóczi előtt érezte magát. Haragudott is érte eleget magára, különösen eleinte, de artán belenyugodott. Az a varázs verte le, ami Rákóczi lényéből áradt szét, ami olyan természetessé, olyan magától-értetődővé tette, hogy ő a fejedelem. Különb másoknál, sokkal különb. A legszentebb magyar, a legnagyobb ur. Urabb a császárnál is. — Vane jó hired, János? — hallotta a fejedelem gyönge hangját. Most aztán idebenn is elmondott mindent és boldogan látta, hogy elevenedik meg a fejedelem sápadt arca, különösen akkor, amikor az ágyuM közeledéséről hallotta a jelentést. Ha megérkeznék, késedelem nélkül meg ke® kezdeni az ostromot Lebbent a függöny a sátornyilásnál. A feleseit érkezett. Először vakon bámult körül, amig szo» me meg nem szokta a sátor homályát, aztán mélyen meghajolt a fejedelem ágya felé. Bottyán óvatosan kiment a sátorból, nem akarta végignézni a vizitációt, de a sátor előtt megállt és igj várta be a végét. A felcser sokáig időzött a fejedelemnél. Boty« tyán generális előtt egyre, másra szaladgáltak el az apródok, ibrikeket hoztak, vizet forraltak, a nagy igyekezetben osak ugy dúlt a veríték az ar* cukról. Végre nagysokára előkerült a felcser is a sátor« bél. A generális odalépett hozzá, rátette keszeg vállára súlyos kezét, mélyen belenézett a szemé»* be és ugy kérdezte: — Meggyógyul-e a fejedelem? — Natürlich, — mondta kurtán-büszkén az or vos és válaszában benne volt a tudós biztonságos gőgje. A büszke tábornok nem törődött ezzel a gőggel, örömében felkapta a vékony németet, körültáncolt vele és odacuppantotta örömének csókját a képére. Aztán földobta süvegét a magasba és ő kiáltotta, hogy vivátl A felcser tényleg osudát müveit, kikúrálta a fejedelemből az alattomos betegséget és három nap múlva, amikor megérkeztek az ágyuk, Rákóczi már maga ellenőrizte, hogy jó helyre állítsák valamennyit és figyelte mindem lövés hatását. Az ágyuszó felvidította a nekibusult, tespedt kttrucokat, mintha csak Cinka Panna hegedűje ujjongott volna föl a táborban. A golyók keménye« csattogtak a vér erős falán, omlás, rés Belváros 'euolesóbb fórfiszabója PCD VEN ¡SÄ*60* * „Ciarkésibolt' egyedüli larakata. m Ne hul&M» u ato'aó pillanatra »kárpitosmunkákat! Kö'töaködési időszak előtt olosón elvégzik: Kaszla Testvérek, uK^t Kérpllasolt buUrok, lotelek, lo:el«§yali állandóan rakláraa. pár perc előtt. — Mióta van Viareggíoban, grófné? Az ismerÖ6 hang hallatára Annita jobban szemügyre veszi. A szivéből a melegség amit a muzsika váltott ki, most kiül a szemébe ... Róbert lehon .. Annita agyán végigsuhan egy szakülés, egy bankett, egy előadás emléke... — Az élet sodorja az embereket, mi»t a szél a lehullott falevelet. Azok az emberek, akik szerették egymást, messze elkerülnek egymástól... De az élet kiszámithatatlan és lám, megint összesodort valami megmagyarázhatatlan hullám... Róbert lohon... mintha a fiatal tudós feje fölött nem szállt volna el azóta két év... — Ha megengedi grófné, magával tartok. — Ez igazán kedves lesz. Róbert Ichon a pénztárhoz siet.,. Azután meg indulnak együtt a páholyok felé — Egyébként földszintre gondoltam... — Maga grófné? — kérdi a férfi csodálkozó áangon. — Szeretem, mert ott el lehet vegyülni a nagy emberi melegségben ... * A zene szól. Róbert mellette ül. Az emlékek megrohanják és Annita gőgös, hideg ajkát, lassan elborítja a piros forróság. A zene tökéletesen szól, a félhomályban a képek rohanás« mellett. Annita agyában kergetik egvmást a gondolatok . Milyen szép élni, — gondolja és félig hunyja a izemét.,, ugy hallgatja az éneket... A hideg Annita most forró asszony. A lüktető vér csak ugy rohan a testében... Á dal nagy keritő... Mámor sodródik felé, mint valami hatalmas vulkán. Annita érzi, hogy rá kell néznie arra, aki mellette 01... A nézések egvmásbaolvadnak a szürke világiéban. Csak a fehérségben égő sötét pupilla látszik.., Éget. lüktet a vér. Annita keze forró. Az apró kis női kéz szeretne megpihenni egy férfikéz meleg fészkében... Lüktet a vér,.. Róbert valamit mond. Forrón jönnék a hangok. Mellé hajlik, hogy hallhassa, — Igen, a szavakra is kell figyelni, nemcsak erre a nagy forróságra, ami kiárad Róbert ajkán... Látja, hogy a férfi szeme Is csillog, ugy, ahogy még sohasem látta csillogni, Róbert ugy érzi, hogy valami tudományos proMémál kellene megvitassanak. Kezdi is, de az emlékek elborítják a gondolatot. Egy gyönyörű bankett jut eszébe, amit egymás mellett ülve töltöttek el... Azután a grófné hirtelen eltűnt és két év óta, csak a szakdolgozatokon keresztül hallott róla .. É« még sok minden eszébe jut... Amikor először meglátta Annita égő tüzes szemeit .. A komoly témát eltöri a szivéből áramló melegség... Annita nem haragszik ezért. Az emlékek őt is fogva tartják Látja a múltban Is Róbert felcsillanó szemeit és az asszony azonnal megérzi győzelmét. Tovább keresgél a gondolatai közt... egyszerre a karja alatt valamit érez... süti a bőrét... tudja, hogy a férfi keze, de nem húzza el a karját. . Ez hazugság lenne és Annita de Gui nem szokott hazudni. Élet!... Hát bűn az éleit? .. Életi... Amióta az ura meghalt, Annitát senkisem szerette ... A kéz lassan felcsúszik a hóna alá... A dal... A félhomály . A forró vér. Azután egyszerre vége az előadásnak. Világosság lesz. Elszakad a mámor... Emberek ülnek pislogó szemmel körülötte... Jó lenne nagyot nyújtózkodni. Lassan indulnak a kijárat felé. A pazar lépcsőfokokat kapottaknak érzi a lába alatt és az egész mindenség olyan faltó körülötte, az előbbi forrósághoz képest... És aztán mi vár rám - gondolja —, hazamenni, nézni a plafónt — és nem fogok tudni aludni. Nagy fekete autó csillan meg a kijárat előtt Róbert kezét újra a karja alatt érzi és • 6zeme kérve néz Annitára ... Besegíti az autóba... Szabad nő vagyok — gondolja Annita senkinek sem tartozom semmivel. Igen. jogom van az élethez. Rohan az autó ki az élet forgatagából Rohan az autó a sötét erdőn keresztfii Tőrre de Largo felé. Amikor az ucca zaját, maguk mögött hagyják, a két ajak forrón, éhesen összetalálkozik. Csend van. E'ől a soffőr hidegen ül. Körülöttük suttogó eraők. sötét nagy fák... És csók.,, Brhunyott szemek alatt eltflnne-kaz erdők, csak a végtelen nagy, örök, emberi szerelem marad. * Másnap reggel Annita de Gui. figyelmesen vizsgálja a szemé«. Roham* ak az emlékek, a tegng® este. Milyen más volt, mint a többi. Milyen szép volt. Milyen forró... A folytatása?... Lehet-e tökéletesebb és harmonikusabb? Annita de Gui, ugy vágyik a folytatására... és ugy gyűlöl mindent, ami erőltetett. Még csak félhét van. Dehát lehet-e ezen a reggelen sokáig aludni? A folytatás?... Szabad-e még ezután folytatást várni? Nem. Már csak erőtlenebb hangok következnének ezután a végletekig fokozott Crescendo után. Nem, nem szabad kiábrándulás jöjjön. Annita fáradt még az álmosságtól és valami nagy szomorúság nehezedik rá. Hirtelen felugrik. Dehát minket más is összeköt. A tudomány. Menynyi témát kellene megvitatnunk együtt Képesek leszünk-e vitatkozni egymással tudományról? Igen, ha ez a tegnap este nem hull bele as életünkbe. Dehát mi lehet ennek a vége?... Házasság? Elveszteném önmagamat is és Róbert tudományos életének is csak terhére lennék... Jönne a kiábrándulás és még emlékeink sem maradnár nak. Hirtelen felugrik az ágyából. Ideges és rosszkedvű. — Nínette csomagoljon. Ninette szemei ijedten kérdőre torzul... — Továbbutazunk. Siessen, egy óra raulva indulni akarok. • A portásfülke előtt még egy percre megáll. Utazókabát simul a testéhez. A hotel előtt az arcán sorakoznak a bőröndjei. — Ha valaki keres, — nagyot nyel, Sogy « könny kf ne tolakodjon a szemén, — mondja azt kérem, hogy nem tudta, hogy hova utaztam. A hangja most megint hideg. A liftesbov szomorúan néz utána. Már nem meri mégmondani, ho.ffv mit üzent a* anyja... Megy a jégcsaphói py, súgja egyik pincér a másiknak. Az autóban feljajdul Annitáhan a szenvedés, a vágy... WAtradőnti a felét, fíldalom vésődik az arcába és behunvott szemhéja alatt megáradnak a könnyel.., Róbert, Rohert... Az autó megáll... A vonatban 'álmosan, szürkén néznek Annita szemébe az emberek. Az eső lassan permetezni kezd.