Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-28 / 49. szám

1935 Február 28. Katasztrofális tiiz egy moszkvai ceruza­gyárban Mc zkva, február 27. A Krasszin ceruzagvár grafiloszlályán az egyik nagy nyomóprésben robbanás következtében tüz tört ki, amely ro­hamosan terjedt tova, ugy. hogy csakhamar a gyárépület mindhárom emelete lángokban ál­lott. Eddigi jelentések szerint 29-en meghaltak, mintegy 300-an pedig többé-kevésbé súlyos sé­rüléseket szenvedtek. Az oltási munkálatokban Moszkva egész tűzoltósága résztvett. Az államügyészség rendeletére letartóztatták sí ceruzagvár nyolc tisztviselőiét akiket azzal vádolnak, hogy a gyárban történt robbanás gondatlanságuk miatt következett be. Legújabb jelentés szerint a füstölgő romok 6»ól négy ujabb holttestet húztak ki. Nagy tavaszi BUTOR y á s il r olcsón! Asztalosmesterek Bútorcsarnoka Szend­rényi Géza és Tsai, Dugonics-tér 11. Tel.: 19-82 A SZÍNÉSZNŐ SAJTÓPERE (A Délmagyarország munkatársától.) Szerda dél­előttre tűzte ki a szegedi törvényszék Vaday. Mnácsa annak az érdekes rágalmazási pernek a fiitárgyalását, amelynek vádlottja Iván Mihály, a Szegedi Uj Nemzedék" szerkesztője, sértettje pedig Várhalmy Irén színésznő volt Várhalmy Irén — aki két évvel ezelőtt a szegedi színház tagja volt, tavaly pedig az egyik felvidéki társulatnál szerepelt — néhány hónappal ezelőtt az alsóvárosi kulturház egyik előadásán lépett fel. A rendezőség az ismert színésznőt közreműködésre kérte fel. aki készséggel vállalkozott a jótékonycélu előadá­son való szereplésre. A „Szegedi Uj Nemzedék", len az előadás után Iván Mihály cikket írt, mely­ben támadta a rendezőséget és sértő kifejezéseket használt a színésznővel szemben is. Várhalmy Irén feljelentést tett Iván ellen. A fzerdai főtárgyaláson Várhalmy Irén kérviseieté­1 >n dr. Duschák László ügyvéd jelent meg. A fe­lek az elnöktől a tárgyalás megnyitása után 10 .f 'rcnyi időt kérteik, mert békés megegyezőre volt kilátás. Tíz perc elteltével bejelentették, hogy sí. Került az ügyet békésen elintézni Iván Mihály nyi­intkozatot tett, melyben kijelenlette. hogy Vár. hülmy Irént sérteni nem állott szándékában, a cikket nem ellene, hanem a rendszer ellen irla és sajnálkozását fejezi ki, ha a főmagánvádló sértve érezte magát. A biróság ezek után a további el­járást megszüntette. 12 FILLÉRES CIKKÜNK: 2 doboz púder 2 csomag fejmosó sampon 2 drb verelállitó borotvastifl 1 üveg kékítő 1 doboz hin'őpor 1 tégely brillantin 1 tégolv arckrém 1 üveg lábsó 1 üveg fenvő fürdősó 2 drb fenvő fürdőtsbletta ' üveg körömlakk ' üveg körömlemo«ó t üveg folvékony brillantin 1 üveg dióolaj 1 üveg kerékpár v. varrógép olaj 1 üveg szoba fenvőillat I rud borotvaszappan 1 üveg rovarirtó folvadék 1 üveg bav rum hajápoló 1 üveg szájvíz 1 doboz fehér cipőtisztító 1 doboz ezüsttisztitó por 1 drb zsebfé«ü 1 drb oldalfésü 1 doboz vaselin PARIS* #I6Y IRUHÍZ RT.j —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —12 k —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 —.12 Nem látta még? okvet'en nézze me? az átalakított E I I T (Széchenyi lér 16. C le I I CipŐQzlet telefon 24-22.) modern kirakatait uj tavaszi cipőit Uchfraann és Schiller cipők egyedárusilása. II tábla helybenhagyta a ciqányharamiavezér 10 évi dn!ogházbiin!etését (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék tiz napon át tárgyalta az alföldi ci­gányharamiák monstre bűnügyét. Lendvai Sándor és társai hosszú időn keresztül rettegésben tartot­ták nemcsak az alföldi községeket hanem elka­landoztak szerte az országban. Főleg a községi pénztárakra pályáztaik. Betöréseikre autóval és revolverrel felszerelten jártak és ha megriasztot­tál- őket, lövöldözve menekültek. A Lendvay-banda hatalmas összegeket zsákmányolt. Az ország majd. nem minden törvényszéki területén követtek el bűncselekményt. Hosszú időn keresztül nem sike­rült kézrekiriteni őket, végre a dombegyházi csendőrök elfogták. Lendvay, a bandavezér elkö­vetett ugyanis egy nagy hibát. A dombegyházi községházát rabolták ki és akkor eldobott egy ne­vére szóló idézőt, amellyel az egyik főszolgabíró­tághoz citálták egy kihágási ügyben A csendőrök ezen a nyomon elindulva kézrekirftettek az egész társaságot. A törvényszék előtt mindent tagadtak. A bíróság Lendvay Sándort 33 rendbeli lopás, rablás büntette miatt tizesztendei szigorított dologházra ítélte, Hegedűs Ferenc két és fél. Hegedűs Károly 4 esztendei, Kolompár-Kiwucz Elemér 2 esztendei fegyházat kapott Kolompár Máriát kéthónapi fogházzal, Kovács József soffőrt hathónapi bör. tönnel sújtotta az elsőfokú biróság. Az ítélőtábla Hubay-tanácsa két napig foglal­kozott az üggyel. Szerdán délben hirdették ki a másdofoku ítéletet. A tábla Lendvay és a l;ét He­gedűs Ítéletét helybenhagyta. Kovács büntetését 10 hónapra. Kolompár.Kurucz Elemérét két és félesztendóre. Kolompár Máriáét négy hónapra emelte fel. Az elitéltek az Ítélet ellen sem mis/a1 panaszt jelentettek be a kúriához. Pénze még nincs a városnak, de válfozaflanul fari a harc a csórva! uí építése körül txsi (A Délmagyarország munkatársától.) A esor­vai ut iránva körül még mindig bizonytalan­ság uralkodik. A különböző érdekek elkesere­dett harcot vivnak egymással. Alsótanva né­pe valósággal két pártra szakadt és a két párt felváltva deputációzik hetek óta a polgármes­ternél. A csorvai ut irányát már nagyon régen megállapította a közgyűlés, még Lázár György polgármestersége idején és a közgyűlés hatá­rozatát 'óvá is hagyta a belügyminiszter. A kérdést mosl megi az tette aktualissá, hogy — hií igaz — rövidesen mégis csak sor kerül a csorvai ul évekkel ezelőtt félbeszakított épité­ének folytatására. Eddig vagy tizenhét kilo­méter épült ki belőle és most nemrégen föl­vetlek az útépítési programba további öt kiló­méteres útszakasz kiépítését. A gazdák egvré­7.c a régi nyomon való építést kívánják, má­;ik viszont azérl harcolnak, hogy változtassák meg ezt az irányt és ve/essék ugy az utat, hogy az érintse Lengyel-kápolnát is. A helyzet egyelőre az. hogy a városnak pén­ze még mindig nincs az útépítésre. Az útépíté­si program összeállítása alkalmával ugy hatá­rozott a közgyűlés, hogv 280.000 pngő kölcsönt vesz fel és ebből építi ki a csorvai ut öt kilo­méteres szakaszát, mintegy nyolcvanezer pen gős költséggel és ebből fedezi a temetőkhöz vezető utak épitési költségeit is. A közgyűlési határozatot a miniszter jóváhagyta és megen gedte a kölcsön felvételét, de nem 280.000. ha­nem csak 250.000 pengő keretéig. A város ha­tósága a miniszteri engedély alapján meg is kisérelte a kölcsön felvételét, de a pénzintéze­tektől, amelyeknél érdeklődések történtek, csupa tagadó válasz éri ezett. Erre a váró« a trans»fe.ralanból ak^i ta kölcsön venni a szük­séges összeget, a pénzügyminiszter azonban közölte, hogy a transzferalapból nem folyósít­hat kölcsönt a városnak. Ezekután valószínű­leg azt a megoldást választja a polgármester, hogy az útépítésekre hitelmüveletes versenv­tárgyalást ir ki, ami abból áll, hogy olyan vál­lalkozót keres, aki hitelre végzi el a munkát és az árát meghatározott idő alatt részletekben kapja meg. Ez a mód természetesen megdrá­gítja az útépítési, körülbelül huszonöt száza­lékkal. de különben belátható időn belül nem készülne el nz útépítési program egyik pontja sem. Szerdán délelőtt ismét népes küldöttség járt ebben az ügyben a polgármesternél, még pedig azoknak a gazdáknak és gazdaköröknek a kül­döttsége. akik a régi nvom megtartásának hí­vei. Arra kérlek a polgármestert, hogy ha sor kerül a csorvai ut továbbépilésére, föltétlenül tart°n meg a város a régi nyomot, meri ezt ki­vár. ia a környékbeli gazdák érdeke. Legfeljebb arról lehetne sző, hogy a csorvai ut és a len­gyel kápolna közöt uj összekötő utat építené­nek. A polgármester kijelentette a küldöttség előtt, hogy maga is hajlik a régi nyom megtar­tása felé. előbb azonban bizotlsággal vizsgal­atja felül mégegvszer a helyzetet és a mérnö­ki hivatalt bizza meg a szükséges számítások­elvégzésével. Misa készlet tart! Mírkás férfi nyulszőrkalap P 12.—. Finom kivitel; SZ8RVRS kalaaíizle! SHüLirs:

Next

/
Thumbnails
Contents