Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-27 / 48. szám
1935 február 27. Jogi viíaiilés az eciyeiemen (A D 'Imiagyarország munka fosától.) Dr. Túri Sándor Kornél egyetemi tanár az elmúlt héten »Igazság, valóság és látszat a jogb n«. címen érdekes előadást tartott az Egyetembarátok Egyaeülete jog-és államtudományi szakos rtálváiak rendezésében. Az előadásnak olyan visszhangja támadt, hogy a szakosztály külön vitiülés megtorlását határozta el. Kedden délután tartották meg a vitaülést az egyetem jogi karának előadótermében, nagy érdeklődés mellett. Az ülésen nagyszámban jelenlek meg a szegedi jogászvilág képviselői. ~ -i ! ! | Először dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár jelentkezett ie'szóla'ásra és pontról-pon'ra foglalkozott dr. Túri multheti előadásával. Kifejtette, hogy a jog a realitások tényezője; ha a jog látszatra é pitené tételeit, akkor költészet'é alakulna át. Meghatározása abban csúcsosodott ki, hogy a jog az érd kellentétek kiegyenlítője. Beszélt a látszatmeghatározásokról és az értékpapírok jogi tartalmáról és kifejtette, hogy nem szükséges a németek jogi teóriáit minden feltétel nélkül elfogadni. Dr. Pap Róbert, az ügyvédi kamara alelnöke a gyakorlati jogászok szemszögéből szolt a problémához. A gazdasági lehetetlenü'és kérdését emiitette és kifejtette. ho?y ez a méltányossági jograk egyik alapszabálya, amelyet az élet kreált. Nagy elismerés-el szólt a birófág munkájáról. Dr. Csekey Isíván, az államjog professzora, az előadás egyes részleteivel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a felhatalmazási törványak a régi és elavult jogi szabályokat vannak hivatva az egyéni életnek megfe'elő:n alkalmazni Beszélt Csekey professzor a diktatúrákról is, abból a (szempontból, hogy milyen hatással vannak a jogi életre. Dr. Mezei Sándor ügyvéd arról beszélt felszólalásában, hogy a látszat és a való ág milyen érdekes eseteket produkál a jogi életben. Konkrét eseteket emiitett fel, hogy sokszor a lá szat milyen nagy szerepet játszik a jogalkalmazás terén. Dr. Szebenyi Endre űgyvédielölt a lát zattal kapcsolatos kérdéshez szólt hozzá. Arról beszólt, hogy a perekben nem tényeket, hanem téiyállitásokat bizonyítanak. A jogalkotásokról és a jogalkalmazásokról beszélt még. majd dr. V is Tibor ügyvédjelölt szólalt fel és a jogkérdés, valamint a ténykérdés kettévá asztását fejtegette. A tapssal fogadott felszólalá okra dr. Túri professzor reflektált és ezzel az érdekes vitaü és véget ért. Holttest a hó afaff (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn délután as iskolából hazatérő gyerekek Tlöszke határában, egy árokban halott emberre akadtak. A gyerekek arra lettek figyelmesek, hogy az útszéli árokból egy kar nyúlik ki. Ijedten hazaszaladtak és elmondották a dolgot. A rendőrség megállapította, hogy az illető Toppantó János 52 éves röszkei gazdálkodóval azonos. Toppantó körülbelül másfél hónappal tünt el hazulról. Bejött Szegedre, kissé beitalozott és ugy indult hazafelé. Röszke határában azután összeesett az árokban és minthogy akkoriban nagv hidegek voltak, megfagyott. Erősen havazott azon az éjszakán, a holttestet betemette, majd ujabb havazás jött, aztán fagy és a holttest heteken keresztül ott feküdt anélkül, hogy rátaláltak volna. Most az enyhébb idő beköszöntésével a hó elolvadt és előkerült a holttest. A rendőrség nyomozást indított a szerencsétlenség körülményeinek tisztázása végett. öröm nézni LIEBMRNK szemüvegen láttxerAsz-Biakbztat. Kelemen ucca 12. J'óNRTRVUSZ! Felkészülve várfuU ! | Tavaszi cipöujdonságainlc már mind beérJkessíelte í „KA-HŰ" Cl PőÜRUHMZ KELEMEN-U. Helyreállt a temetési béke a felekezetek között A jövőben a kisebbségi egyházak lelkészei is temethetnek a katolikus köztemetőkben (A Délmagyarország munkalársátó1.) Szeged felekezeti békéjét esztendőkön keresztül veszélyeztette az az ellentét, amely a te.netkezé:ek kő ül keletkezett a katolikus plébániák és a kisebbségi felekezetek körött és amely konfliktusokra is vezetett. Évek soián gyakorlattá vált, hogy abban az esetben, ha nem kato'ikus halottat teme tek el a katolikus egyház kezelése alatt álló köztemetőbe, a lelkész csak a tenető kapuaig kisérhette a koporsót, a temető területére neu mehetett be lelkén-ként és ott nem végezhetett szertar ást. Az utóbbi időben a helyzet kiélesedett, a legtöbb temetőben ravatalozó helyiséget épitettek és a halottakat itt ravatalo ák fel, te'iát a temetőben kel'ett volna elvégezni a gyászszertartást akkor is, ha a ha'ott nem a ka'olikus egyház kötelékébe (arto.ott. Megtörtént néhányszor, hogy az egyes p'ébániáklól az érdeklődő kis bbséji Ie1kész azt a vá'aszt kapta, hogy abbm az esetben. ha el akarja végezni a halottja fölött a gyászszertartást, a koporsót kiviszik a temető kapuja elé a szertar ás idejére, a temető területén lelkészi funkciót nem végezhet más, csak katolikus P«PA kisebbségi felekezetek lelkésze: dr. Glatlfetder Gyula püspökhöz fordultak és tőle kértélt az ügy elinté ését. Hivaatkoztak arra, hogy nemcsak a kisebbségi egyházak érdeke a temetői béke megteremtése, hanem a katolikusoké is. A kisebbségi egyházak lelkészei Glattfeldor püspöknél a legnagyobb íregérlésre találtak. Wiivid megbeszélések ulán a püsL>ök nie, te e nt.tte a békét. Körölte a kisebbségi felekezet, kl.iel, ! o ;y lelkészeik a jövőben akadály' l nul elvcgezh:lilt lelkészi fűnk i'ikat a katolikus ?;a:dé: lati á'ló köztemetőkben is éppen ugy. mint ahog aa a katolikus lelkészek is eltemet' etik halottaikat a kisebbségi egyházak temetőiben. Marciua első meglepetése a legpompásabb vígjáték pága flgpldje f?ensi*'«e MÜ**'<®r. Adele Sandrock, Qao'-ge Alexander együttesével •BWBMBHHHHMflMBHBnBHnHHKBHHV A város ujabD fcMerícszfésüen Kéri az altijai ím fciéptrcsCf Hlshoic erőteljes aftcltya az u| Tlsza-hidttl (A Délmagyarország munkatársától.) Néhány évvel ezelőtt igen sokat foglalkoztak az illetékesek az algyői hid dolgával és már-már ugy volt, hogy a hid építését rövidesen megkezdik. Az összes előkészületek megtörténtek, a terveket elkésztiették, sőt a hid számára kijelölt partrészen megkezdték a földmunkákat is. A kormány hivatalosan nyilatkozott, hogy az uj Tisza-hid megépítése lesz az első feladata és az építést meg is kezdi, mihelyt fedezetet tud rá teremteni. Azóta, szinte észrevétlenül, ismét lekerült ez a fontos kérdés a napirendről. H. P a p p István ármentesitő társulati igazgató-főmérnök, mint a Mérnök és Épitész Egylet szegedi osztályának elnöke, most igen figyelemreméltó beadványt intézett a polgármesterhez. Azt kéri, hogy az áprilisi közgyűlés napirendjére ismét tűzze ki a polgármester a hid-ügyet és javasolja, hogy a közgyűlés intézzen sürgős felterjesztést a kereskedelmi miniszterhez. Hivatkozzon a kormány korábbi Ígéretére, adja elő, hogy a tervek készen állnak, az előkészítő földmunkák nagy részét is befejezték és a városnak, illetve az egész Délvidéknek vitathatatlan előjoga van erre a régóta kért és megtervezett hidra. Ezt kivánja a Délvidék közigazgatási, kereskedelmi és mezőgazdasági érdeke egyaránt, a hídépítés tehát nem lokális, hapem ©rsíágoa érdek. H. Papp István felhívja a polgármester figyelmét beadványábart arra is, hogy az utóbbi időben Miskolcon igen komoly és erőteljes mozgalom indult, amelynek az a célja, hogy a kormány Miskolc közelében, Tiszapolgárnál építsen uj Tisza-hidat Ha Szeged város hatósága és a Délvidék érdekeltségei nem teszik meg idejekorán a szükséges lépéseket, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy Miskolc elszerzi Szeged elől az uj Tisza-hidat és a Délvidék akkor ismét időtlen időkig várhat, amig szó kerülhet regi hidigényének kielégítésére. A polgármester a beadványt pártoló javallattal terjeszti a közgyűlés elé, amely minden valószinüség szerint fölterjesztést intéz ebben az ügyben a kormányhoz és csatlakozásra szólítja fel az érdekelt társtörvényhatóságokat is. Ma utoljára Sz^chenifl Mozi Bucsukerlngö Bolvftry GAza fi mrameke ' 5, 7. 9 Belvárosi Mozi Szerdán, csütörtökön Ember képű kutya TŐ! téllöt a radon mélyén. Töm. CKíár az emberlcHcd <t»ya. Ezt megelőzi Hazug csókok, igaz könnyek Dráma. Föszoro 1« Hansl Mcüe íj Híírbíger.