Délmagyarország, 1935. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1935-01-08 / 6. szám

TQ31) január 8. pgfMAfiy xgopsyyq fl 21 ezer pengős „idegenforgalmi kiadások hivatalos története (A Délmagyarország munkatársától.) Megírta a Délmagyarország, hogy milyen módon növekedett huszonegyezer pengőre az a háromezer pengős költségvetési tétel, amelyet az idegenforgalom előmozdítását célzó kiadásokra szavazott meg annakidején a közgyűlés. A 21.000 pengős összeg furcsa és idegenforgalmi vonatkozásba alig hozható tételekből tevődött össze. Szerepelt a tételek között az az 1000 pengő rendkívüli segély, amelyet a református egyház kapott, szerepeltek benne temetési költségek, könyvvásárlásra fordított kiadások, gyászjelentések és más hasonló kiadás, amely ellen általánosságban kifogást emelni nem lehet, csupán abból a szempontból, hogy egészen más célokat szolgált, mint amilyen célra elszámolták. IVr. Pdlfy József polgármester, akihez kérdést intéztünk ebben az ügyben, a következőket mondotta: — A városi költségvetés rovatait a belügyminiszter állapítja meg. Esztendők óta nem engedélyez egyetlen fillért sem rendkívüli és előre nem látható rendkivüli kiadásokra, pedig ilyenek mindig előfordulnak a város életében. A szóban lév'i kiadásokat így kényszerűségből, más cim hijdn számolta el a számvevőség az idegenforgalmi rovatban, mert alkalmasabb címet nem talált lozzá. Elismerem, hogy ez nem helyes, mert tévedésekre adhat alkalmat, hiszen aki nem tanulmányozza végig a tételeket, minden joggal azt hiheti, hogy a város tényleg 21.0000 pengőt- költött a mult évben az idegenforgalom előmozdítására, de nem hiszem, hogy a számvevőség tudna-e más, alkalmasabb ,cimet találni a költségvetés rubrikái között. Oszt és tm rhewnokurák Szí. Gellert íifóüifliriö ts Szállóban BUDAPESTEN A szál1 óban egy heti teljes pensio ;lakáe, reggeli, ebéd, vacsora) 100 penpő. A eryögytényezők árából a szálló lakóinak jelentős árengedmény. Felvilágosítást ké'zoiV'rel •.-zolnrá! isra^'-atÓRág- Budaaest XI. Kel«nHeqyl ut 4 szám. LÁTOGATÁS STEENOCKERZEELBEN Steenockerzeel 11 kilométernyire fekszik Bruzellestól. Amikor Bruxelles uccáján a steenockerzeeli villamosra várakozik az idegen, a középkori épületek tövében nem tud szabadulni azoktól a benyomásoktól, amelyeket a világháború pusztításaitól sokat szenvedett Bruxelles emlékei, keltenek benne. Ma már sehol semmi nyoma a háborúnak, amely valamikor hadszintérré változta'la ezt a várost; szorgalmas és tradieiótiszte'.ő népe eltakarította a romokat; az épületek ornamentikája a középkori mester egy-egy finom diszités*t is kijavították már; Bruxelles, az évszázados város, nyugodt és csendes fejlődésre vall, mintha sohasem járt volna felette a pusztitó idő. Amikor a villamos végigszalad az uccán, nehéz visszafojtani a panaszt, amivel az ismeretlen és megfoghatatlan sorsot vonják kérdőre, hogy: hol vann?': idehaza az évezredes magyar kuliurának, polgáriasulásnak emlékei, azok a magyar városok, amelyek épültek ugyan, de szinte sohase épültek ki, mert fölöttük mindig veszedelmekkel terhesen rohant az idő A magyar tradíció nem kövekben, várkastélyokban, százados kulturák lelkét őrző városokban él, hanem abban az elpusztíthatatlan és lebirhatatlan életakaratban, melylyel a magyarság európai létezése érdekében mindaz! kénytelen volt feláldozni, amit Nyugat számára a mi viharfogó helytállásunk biztosított. A tradíciók legősibbjének megszemélyesítője is itt él e szerencsésebb nép között. Ebben is van valami magvár példázat. Nyugat foglya lenni és egy kicsit mindig érezni, hogy idegenek vagyunk... Ebben a délutáni időben, amikor Stecnbekerzeel felé szalad velünk a villamos, hogy Ottó királyfi előtt megjelenjünk, Bruxelles és Steenockerzeel között a leszálló alkonyat bíbora integet; a mezőkről mindenfelől a jólét, a nyugalom és a kiegyensúlyozottság érzetét kaoja az ember. Már sűrűsödik az este, mikor Steenockerzeel első házai látszanak. Nem város, csak község ez. Apró házakkal, iparos, kereskedő és földmivelő néppel és egy földesúrral, akinek elhagyott kastélyában talált menedéket a királyi család. Magyar vidéki város képét idézi ez a helység. Az uccákon a lámpafény ki-kigyul már, de a házak csendben hallgatnak, fáradtan ülnek a kerítések mögött, mint munkából hazatérő, pihennivágyó gazdáik Magyar kisvárosok őszi estéjének hngulata ez, mely az idegent egy pillanatra hazai tájak igézetével rántja magához. Az első ember, akivel találkozom, érdeklődésemre, hogy merre lakik T>uc de Bar. lekapja kalapját és lelkesen, mintha nagyon büszke volna polgártársára, mutatja az utat: „Ott abban a kastélyban lakik őfelsége!" Nehéz odatalálni. Sehol semmi jele annak, hogy Európa legrégibb dinasztiájának feje, egy császári és királyi trón hajdani örököse lakik ebben a községben. Nincsenek posztok, egyetlen uccakereszteződésnél se néz rád gyanakvó detektív; ugy lakik itt, mint akit mindenki szeret és akire mindenki vigyáz. Útközben elfog egy steenookcrzeeli iparosféle ember s bizalmasan magyarázza, hogy Ottó az ő büszkeségük, akit mindnyájan ismernek; no meg a királyi gyerekek, akiknek senki sem ismeretlen ebben a községben, s a királyné, aki — mint mondja — mindig gyászban jár. A kastély kapuja kétsarokra nyitva, őrnek, vagy portásnak sehol semmi nyoma. Egy ócska faköpenyeg, szégyenletében, hogy senkinek sem kell már, behúzódott a belső fal mellé. A 20 holdas hatalmas park, mely a kastélyt körülveszi, fürkésző csenddel nézi a belépőt gondozatlan, szabadjára össze-vissza nőtt bokraival, őreg fáival. Oldalt, a főút mellett egy nyitott garázsféle épület előtt ócska Ford-kocsi. Magas, rövid jármű, itthon megcsodálják, ha egjy ilyen rozoga alkotmány végigvonszolja magát a pesti uccán. Mint később megtudom, Otló autója ez. Alig megy pár lépést az ember, mintha kilő* peft volna a valóságból, olyan kastély előtt álk aminőnek regényírók képzelete szokta lefesteni a kísértetek tanyáját. Nagy épülettömeg, ay öregedés ráncaival; vakolata lehullt, lemálott. sziuo élfakult, faragványai letöredeztek, ablakai setétek. Az alkony fantasztikus színképelemzéseket, végez a vén épület egy-egy felső ablakszemén. A kastély homlokzala még a szárazföldön áll, de magának az épületnek háromnegyed része tóba épült, melyet zöld szőnyegével belepett a békanyál és elborít a sürfi hínár. Mintha senki sem lakna fitt. élőlény ne mutatkozik. Bárki betéphet a ka«tély ajtaján. Egy rövid és keskeny folyosó végiben bekopogtatunk s Wcber Jácint, bencés-pap nyit ajtót Valami megható van abban, hogy ugyanannak a szerzetesrendnek fia szolgál itt a királynak, amely rend elsőnek tanította európai kulturára a keletről jött magyar népséget. Weber Jácint bevezet a fogadószobába. Egy asztal és két szék. Első pillanatra hihetetlennek tűnik, azok után a benyomások után. amelyeket az ember pór pere alatt kapott, mig ebbe a fogadészabán-ak nevezett cellába ért. — hogy Európa nemrégen még egyik legnagyobb birodalmának trónörökösére vár. Nincs idő arra sem, hogy benyomássá sűrűsödjék; ez a paradoxon, mert nyílik ar. ajtó ét belép a királyfi. Megszólít. Gyönyörű, izes magyarsá g ai ejtrwf a szavakat. A stílus szabatossága és maigyarságaj ellen sohasem vétkezve, meggondoltan beszéld Szinte árad belőle az ifjúság hódité ée tenyügözSi varázsa; fényes intelligenciája besugároasa mondatait, mégis valami halk és finom fájdalom, va-i la mi enyhe boni tompít itt le mindent. Nem külső környezet nem a száműzetés dó jelenvalósága. Bészletesen érdeklődik a hazai dolgok felől. S mikor képet próbálok eléje rajzolni a hazai viszonyokról, örvendő büszkeség érzetével kell tapasztalnom, hogy a magyarság minden életmegnyilvánulásáról a legpontosabb ismeretei vantiaE Ismeri a politikai élet legfrissebb és legtitkosabb eseményeit; az embereket épp ugy, m*nt a 0. Igokat. A gazdasági élet összes jelentőségeiről hibátlan képe van. Amikor a magyar gazda sorsa kerül szóba, fejből idézi, hogy miből memnvit vit lünk ki az utolsó években külföldre; milyen terJ n»elési ágak milyen jövedelmeaóséget' jeleni f-n oM a gazdának, mennyi a nép adóterhe, kik üzneli luxust, stb. Névszerirrt felsorolja azokat, akik legitimizmus egy-egy munkaterületén dolgoznaM és nemcsak az országos csengésű neveket ismer^J hanem mindenkit számon tart És beszélgetésébe« mindig a parasztok és a kisemberek sorsára tésjj vissza. Késő este van már. Steenockeraeel felett csiW*4 gok égnek, mint a holnapi világosság igéreteij amikor kifelé jövök a királyi szegénység kastélyá-i bót Somitfódíj László. í Gyerekek a tűznél (A Délmagyarország mkatÁrsálól.) Vasárnapi í délután súlyos szerenesetlenség történt a tanyák| között. A tanyai gyerekek disznóölösdit játszott)kJ F.gy süketnéma gyerek az árokba rőzsét hordot össze és a rőzseköteget meggyújtotta. A gyerekel körültáncolták a tüzet. Köztük volt egy Tóth Bn zália nevű 5 éves kisleány is, aki olyan közel ment a lángokhoz, hogy ruhája tüzet fogott és hatalmai lánggal lobogott A gyerekek ijedten szaladtak széjjel ós egyrdilt hagyták a sikoltozó kis Tóth Rózáit. A közeli taM nyákból siettek segitségére, de addigra a kisleán^ j súlyos, harmadfokú égési sebeket szenvedett. Bw , hozták a közkórházba, ahol ápolás alá vették, { pota súlyos, iletvesTétstes . OUII iiai/\ 1WIV1I1 iojiwiiunfc ia~; tompít itt le mindent. Nem * szegénységének hatása ez, ha-j s és hontalanság érzetének állan-j