Délmagyarország, 1934. november (10. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-08 / 251. szám

1034 november 8: DETM AGYARORSZ AG Ötödik kerületi liberális pártvacsora november 10-én este 8 órakor a Lajk«i-féle vendéglőben (Londonl-körut 8) Felszólalnak: Pap Róbert, Delire János, 111,11 Rács Anlftl, Pásztor József Egy teríték 70 fillér • Sport Óriási az érdeklődés a vidéki derbi iránt Szeged Ünnepélyesen fogadja a debreceniek el — Percek alatt elkapkod" Iák a Debrecenbe küldölt 300 meccsjegyei Az a vetélkedés, amely Szeged és Debrecen futballsportja között már évek óta tart. vasár­nap nagyjelentőségű állomáshoz érkezik- Va­sárnap el fog dőlni, hogy ebben a pillanatban a veretlen Bocskai« vagy a bravúros Szeged FC a jobb csapat-e. Különösen a Szeged FC-re nézve fontos ez a mérkőzés, mert vasárnap dől el, hogy a szegedi együttes leszakad-e a vezetőcsoporttól, vagy pedig jelentősen meg­erősíti pozícióját­Amig a Szeged FC erre a találkozóra nyugodt atmoszférában készülődik, addig Debrecenben érdekes események játszódnak le- A Bocskai — bír szerint — súlyos anyagi gondokkal küzd és pályaválasztási jogainak eladásáról tárgyal- El akarja adni a Hungária elleni pályaválasztójogát. E7. az iigy szoros összefüggésben van a Sze­ged FC—Bocskai meccsel, amennyiben a Hun­gária felajánlotta a debreceni csapatnak, l.ogy a Szeged FC elleni mérkőzésének pályavá­lasztójogát megveszi. Erről természetesen szó sem lehet; a mérkőzés Szegeden kerül eldön­tésre­Egyébként á Szeged FC és a Bocskai vezető­ségé között állandó levelezési összeköttetés van. Szerdán azt irta a Bocskai vezetősége, hogy a Szeged FC által Debreoenbe küldött 500 dc,rab meccsjegy — elfogyott- A továbbiak­ban köszönetet mond a Szíged FC vezetőségé­nek a gratulációért, ameilyet a Phöbus mérkő­zése után küldött. Talán még soha nem tett olyan nagy előké­születeket a Szeged FC vezetősége mérkőzés előtt, mint amilyen nagy ambicioval készíti elő a vasárnapi vidéki derbit- Elhatározta, hogy a debreceni filléres vonatot a pályaudvaron ünnepélyesen fogadja, de nem feledkezik meg a szegedi közönség és a két futballcsapat pá­lyán való üdvözlésről sem- A pályán mikro­font állítanak fel és Könyves-Tóth Erzsi, Vér György, Sziklei Jenő fogja üdvözölni a közön­séget és a csapatokat- Ezek a körülmények arra engednek következtetni, hogy a vasárnapi vidéki derbi minden tekintetben ki fogia elé­gíteni a közönség igényét. A vezetőség munkájától függetlenül, a játé­kosok a megszokott módon készülnek a Bocs­kai elleni meccsre- Csütörtökön kétkapus tré­ning lesz a SzAK-pályán; ezután kerül sor a vasárnapi csapatösiszéálíÜíásTa. Értesülésünk szerint az Újpest és a Soroksár elleni győztes együttes fogja képviselni vasárnap Szeged szí­neit Debrecen ellen: Pálinkás — Schmidt, Riesz — Gyurcsó, Sotfiogyb Bertók — Korányi II-, Bognár. Vastag. Mester- Tombácz- A szegedi futballisták ambicionálni fogiák a vasárnapi jó játékot annál is inkább, mert a válogatás szempontjából figyelni fogják őket. Ezt a hirt megerősítette Tibor Géza helyettese, Schreibcr Mátyás, aki szerdán közölte a Szeged FC ve­zetőségével. hogy a profiválogatott olasz, hol­land és ir túráján való szereplésre néhány sze­gedi játékosnak is esélye van; különösen Gyur­csó és Somogyi nevét emlegetik hivatalos he­lyen, de Pálinkásról. Rieszröl és Bognárról is beszélnek­A Szeged FC—Bocskai mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel a Délma­gyarország jegyirodája; árusítja- A makói ér­deklődőknek a fiókkiadóhivatal szolgál felvild­goátással­Bírókiilslés a vasárnapi amaitirmérközésekre A SzAK nem köteles csütörtökön Szentesen játszani Ismeretes, hogy Kiss Pál egyesbiró csütörtök­re Szentesre kitűzte a SzAK—SzTE bajnoki mérkőzést, erre azonban a SzAK a szabályokra való hivatkozással és mert Ador ján Károly ügyvezető-elnök megsemmisítette az egyesbirói határozatot, nem áll ki. Csütörtökön mégis lesz mérkőzés a szegedi,alosztályban; a KEAC— UTC másodosztályú bajnoki meccset játszák le Szegeden a KEAG-pályán délután egyne­gyed 3 órakor Kandiba bíráskodásával. A meccs favoritja a bajnokaspiráns UTC. A vasárnapi forduló Vasárnap Szegeden két élsőosztályu és négy másodosztályú bajnoki mérkőzés lesz Szege­den. Az egyik élsőosztályu meccset, a SzAK— SzTK találkozót, amelyet Sugár vezet, a Sze­ged FC—Bocskai ligabajnoki előtt ^átszák le­Frankéi a bírája a másik szegedi amatőr­meccsnek, a Vasutas—KTE mérkőzésnek, ame­lyet az SzTK-pályán rendeznek meg. A KEAC vasárnap ismét Hódmezővásárhe­lyen vendégszerepel, ahol a HMTE elleni mér­kőzésnek Klein a birája. Az MTK—MTE mérkőzést Makón rendezik meg dr. Molnár vezetésével. Szentesen lesz a KAC—SzTE találkozó, amelynek vezetésére a Biró Testület L á z y t delegálta. A Kiskunfélegyházára kitűzött MÁK —KTK meccs megrendezése elé akadályok gördültek. Másodoszfálvu bajnoki mérkőzések. Szeged: KEAC—SzEATC. biró Vezér D., Postás—SzAK, biró Faragó, SzFIE—KPLE, biró Pataki, Vasutas —UTC, biró Osztrogonácz. Szőrcg: Mak—Rákóczi, biró Gvarmnti. SÍakó: MTK—BTK, biró Vidra. Kistelek: Zrinvi-KAC—KiTE. biró Piszár. ifjú­sági bajnoki meccs: SzAK—MTE, biró Fuchs. A futtmllbiró feljelentése a HTVE ellen. Ber­kovics Jenő, a nagy port felvert Sófalvy-ügyből is­mert futballbiró, feljelentette a DLASz-nál a HTVE-t és annak egyik vezetőségi tagját, M á r k i Istvánt. A feljelentésre az adott okot, hogy a HTVE, egyik legutóbbi mérkőzésére nem engedték be Berkovicsot, jóllehet, hogy alszövetségi és bi­rótestületi szabadjeggyel rendelkezett. Berkovics és a HTVE között már régóta feszült a viszony, ezzel niS'gyarázhntö az is, hogy a futballbirót nem engedték be a pályára. Az országos vivőszővetség felszólította a déli kerületet, hogy jelölje ki azt a négy vivót, akiket a legjobbnak tart. A, négv déli vivő résztvenne a Budapesten megrendezendő versenyelőkészjtő tré-. ningeken. A kerület még nem jelölte ki a Buda­pestre felküldendő vivókat. Igen érdekes óvást nyújtott he szerdán a DLASz-hoz a szegedi csoportba tartozó Batto. nyai TK. A másodosztályú csapat megóvta az UTC ellen 1:2 arányban elvesztett mérkőzését a következő indokolással: Mivel az UTC a mér­kőzés előtt bejelentette a bírónak, hogy karha­talom hiányában óvás alatt játsza le a mecs­cset, a BTK-játékosok nem fejtették ki teljes tudásukat, ezért szenvedett vereséget a csapat Nem kétséges, hogy a furcsa óvást elutasítják. A Somogy vezetősége a Budai 11 elleni mérkő­zésből kifolyólag egyheti félfizetésre büntette a klub játékosait. A SzAK megfellebbezte v. B e n c z e József makói fegyelmi egyesbirónak azt az Ítéletét, amely őt a szövetséggel szembeni tiszteletlen ma­gatartásáért 30 pengő pénzbirság megfizetésére kötelezte. A KEAC pályaépitő bizottságának tegnap kellett volna összeülnie, hogy most már vég­lég előkészítse a sporttelep ügyét. Az ülés azon­ban.elmaradt, mert sem a bizottságban helyet foglaló egyetemi tanárok, sem a gazdasági hi­vatal főnöke nem tartózkodnak Szegeden. Az ügy. csak akkor kerül ismét napirendre, ha a bizottság tagjai visszaérkeznek Szegedre. Tanácsülés és szabálvmagyarázás a Biró Tes­tületben. A Biró Testületben tegnap este tanács­ülés és szabálymagyarázó est volt, amely az éj­féli órákig tartott. A tanácsülésen több biró pa­naszt emelt egyes klubok rendezősége ellen, mert néni védelmezik meg őket a közönség sértegetésé­től: Ugy ebben az ügyben, mint a móravárosi pá­lya biróöltözőjének ügyében átiratot intéznek a DLASz-hoz. A futballbirák ugyanis kifogásolják, hOgy az öltöző a pályától távol esik. A tanácsülés ufán szabálymiagyarázó est volt; a Biró Testü'et Vezetősége tájékoztatta a futballbirákat a leg­újabb szabályokról. Eszerint szabadrúgással kell büntetni azt a osapatot, amelynek játékosa fele-" sel, vagy közbeszólásávail félrevezeti ellenfelét. Prémium — Franciaországból. Hesser Ti-* bor, a Szeged FC volt trénere és Lukács Já-» nos, a szegedi csapat volt centere, akik jelen­leg Franciaországban, Lilieben működnek, melegen üdvözölték az Újpestet legyőző Sze-* ged FC-t és a csapatnak 20—20 pengő prémiu­mot küldtek. A Szeged FC vezetősége és a já-* tékosok, táviratban köszöntek meg a megemlé­kezést. . Mai árajánlatunk ÉLELMISZEREK Fél kg. Dőri blokk sajt 1 kg. staniolos trappista sajt 1Ö dkg datolya 1 kg. koszorú füge HAZTARTASI CIKKEK 1 drb padlóviasz 1 doboz fémtiszt itó folyadék Nyeles szőnyegseprő 3 literes demizson fonott üveg PAPÍRÁRU 150 drb mignon hüvely 50 drb papírtálca 50 drb papirtányér 10 drb szines szekrénypapír KUTYAFELSZERELÉSEK Kutya szájkosár bőrből Kutya nyakszij bőrből Kutya vezető szij Kutya hám bélelve bőrből^ Kutya korbács fonott bőrből —.54 >—22 —.98 —.18 i—22 —.24 —.90 —.24 —.24 —.24 —.24 —.68 —.58 —.68 -.98 —.98 ?mm m muihiz rt. SZEGED. CSEKOUICS és KISS UCCíl SAROK pc havi fixfizetés és jutalék mellett könhyü akviziejós munkára agi­lis ügynökök jelentkezzenek a Délmagyarország kiadóhivatalábnn Megbízható fiivm¡»||#.Á| bármikor olöro is meg­szép nagy SMKIöliátií rendelhető. Arak miig­szép nagy egyezés szerint... Teleion 12—44. RIILER.

Next

/
Thumbnails
Contents