Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-13 / 231. szám
2 t)É£ MAGYARORSZÁG T954 október 15. ——— ¡AZ on IGAZI LATSZERESZE: I OKULARIUM KELLNER MARTON, Kárász u. 3. lOioitrtUtlt legtöbb minőség*» leggondosabb man ka. hogy bűntársainak — Ben esnek és Nováknak — szintén hamis útlevél volt birtokában. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy azt az uttevélkönyvecskét, amely Benes-Rasios hamis útlevelének nyilvántartási számát viseli, nem Triesztben, hanem a chemnitzi cseh konzulátuson, Nóvák hamis útlevelét pedig az egyik clevelandi konzulátuson állították ki Lausanneban volt az összeesküvők székhelye Páris, október 12. Az Annemasseban letartóztatott Benes és Nóvák kihallgatása tovább folyik. Az eddigi kihallgatásokból megállapítható, hogy mindketten egy balkáni forradalmi szervezet tagjai voltak, amelynek titkos székhelye Lausanneban volt. A svájci rendőrség az ügyben szintén nyomozást indított, ügy látszik, hogy Nóvák és Benes azt az utasítást kapták, hogy amennyiben a marscittei merénylet meghiusul, Párisban Sándor király ellen egy másik merényletet kövessen el Pokolgép robbant a szarajevói postapalotában Olasz* és horvátellenes tüntetések Jugoszlávia terűlétén — Tömegesen tartóztatják le a horvátokat Róma, október 12. A Giornale D'Italia késő esti órákban ujabb jelentést közöl a szarajevói zendülésről: A déli órákban a szara jevói postapalota előcsarnokában, amikor a tömeg ott a legnagyobb volt, pokolgép robbant. A váratlan robbanás Í iánikot keltett a közönség soraiban, mert a na. ota valamennyi ablaka bezuzódott, sőt a falak is megrongálódtak. Egy ember — valószínűleg postatisztviselő —, akinek még a neve nem ismeretes, súlyosan megsebesült. Többen könynyebben megsérültek. Azt hiszik, hogy a terrorcselekmény horvát forradalmi körök válasza a szerb nacionalisták tegnapi tüntetésére. A rendőrség még nem tudja megállapítani a merénylő személyét, sem pedig azt a kört, amelyben a merénvletet kitervezték és ígv minden válogatás nélkül, tömegesen tartóztatják le a horvátokat. D szerb nacionalisták rombolása a szarajevói katolikus templomokban Róma. október 12. A Giornale D'Itaüa jelenti a jugoszláv határról: A legerősebb tüntetéseket Laihachból, Zágrábból és Szarajevóból jelentik, de Belgrádban sem mult el zavargás nélkül a nap. Különösen a horvátok elleni tüntetések jártak súlyosabb következményekkel. Szarajevóban a szerb nacionalisták azon a cimen. hogy a katolikus templomokra még nem tűzték ki a fekete zászlót, megrohanták a szarajevói érseki palotát, betörték valamennyi ablakát s az épületet is megrongálták. Kövekkel és vasdorongokkal rohanták meg a katolikus templomokat is. A tüntető tömeg ezután a város belsejébe vonult s majdnem teljesen elpusztította és kirabolta a horvát és általában a katolikus kereskedők üzleteit és kirakatait. A horvátok nem fejtettek ki semmi ellenállást, bár a rendőrség meglehetősen későn és erélytelenül lépett közbe, ugv hogy a tüntetések tegnap délután kezdődtek és a késő éjszaka még tartottak. Szarajevóban Laibachöan ós Zágrábban Belgrád, október 12. Szarajevóban tüntetők heverték az olasz konzulátusnak, valamint Lárirs érsek nnlotáiának ablakait, majd benyomultak különböző katolikus egyesületekbe, ahol elpusztították n butorzaioka*. A tüntetők általában azokon a helyeken romboltak, ahol a horvátok szoktak Bsszejönni. Öra, ékszer REST- iorHulion bizalommal TATH ?.rá8l,oz' K«k*ey « 7. - Óra-, • will ékszerjavítások olcsón, pontosan, gyorsan! Tttrl arany, eiUsI, régi pénz. tétogfegybevállés. Elsdfts kényeim«« résileitlwxéwe cUMeg nélkUi, tteztvlseMk, nyugdijasok részére. Laihachban szintén tüntetések voltak. Zavargások voltak továbbá Zágrábban is. A zavargásokat nem a régen ott letelepedett lakosok, hanem különböző szerb-praviszláv hazafias egyesületek később odaköltözött tagjai rendezték. Jugoszlávia nyugati részein a tüntetéseknek kifejezetten olasz, illetve horvátellenes jellegük volt. Ellenőrizhetetlen hirek szerint a Vajdaság egyes városaiban is fordultak elő kilengések, így állítólag Szabadkán az ottani egyetemi hallgatókból alakult hazafias egyesület tagjai benyomultak néhány zsidó és magyar lakásba, ott különböző károkat okoztak és a ház lakóit bántalmazták. A szerb tisztikar államcsínyre készül? London, október 12- Az Economist a marseil. lei merénylet következményeit mérlegelve, attói a veszélytől tart, hogy a szerb tisztikar katonai államcsínyre készül, hogy megelőzze aa államtanácsnak esetleges enyhe politikáját a horvátokkal szemben. A tisztikar bizonyos hegemóniát akar biztosítani Jugoszlávia területére. Másrészről az is lehetséges, — irja a lap —, hogy szerb militarista körök valamilyen akciót indítanak, hogy a horvátok figyelmét eltereljék saját kérdéseikről és a külföíd felé Irányítsák. II hercegprímás részvétlátogatása a szerb követnél Budapest, október 12. S e r é d i Jusztinián bíboros hercegprímás ma felkereste a jugoszláv követet és személyesen fejezte ki részvétét Sándor király tragikus halála alkalmából. Barthou a párisi ravatalon Hogyan hall meg a francia külügyminiszter Páris, október 12. Barthou külügyminiszternek az órateremben felravatalozott koporsója előtt ma délben vonult el Páris lakossága. Széles körökben élénken tárgyalják azt a kérdést, hogy vájjon Barthout meg lehetett volna-e menteni, ha idejében részesül orvosi segélyben. Most biztosnak látszik, hogy a merénylet után kiszállt a kocsiból és az egyik rendőr vezette egy bérkocsihoz, amely kórházba vitte. Amikor a külügyminiszter a kórházba érkezett, az erős vérveszteség ellenére, még meglehetősen friss volt Mindenekelőtt fájdalomcsillapítót fecskendeztek be. Barthou kérdezősködött, hogy vájjon komoly természetű-e sérülése és hogy nem kell-e karját levágni. Azt a megnyugtató választ kapta, hogy állapota nem ad okot aggodalomra. Mind. járt ezután gyengeségi rohamot kapott és műtét közben, bár vérátömlesztést hajtottak végre rajta, meghalt anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. A 33-as bízottság elfogadta a védett birtokok rendezéséről szóló javaslatot Budapest, október 12. A 33-as országos bizottság ma délután 5 órakor összeült. A képviselőház részéről elnökké Ugrón Gábort választották meg, a felsőház részéről az elnöki tisztséget egyelőre nem töltötték be. Alelnökké a felsőház részéről Jankovics Bélát, a képviselőház részéről S c h a n d 1 Károlyt, előadóvá pedig Koós Zoltánt és Temesváry Imrét, jegyzővé C h o r i n Ferencet és Zsindely Ferencet választották. Koós Zoltán ismertette a védett birtok terheinek rendezése ügyében kiadandó rendeletet. H o y o s Miksa. Éber Antal és I m r é d i Béla pénzügyminiszter felszólalása ntán a Bizottság a rendelettervezetet elfogadta. Temesváry Imre a vagyonátruházási illetékekről szóló törvény módosításáról szóló rendelettervezetet ismertette. A bizottság a rendelettervezetet elfogadta. Ezután Temesváry Imre az éves gazdasági cselédek szolgálati idejéről szóló rendelettervezetet ismertette. Több felszólalás után a bizottság ezt a rendeletet is elfogadta. A 33-as bizottság ezután sorra elfogadta a többi javaslatokat is. Viav^tql ! Megérkeztek a szenzá ci ós összes nj márkás ViavAzat! RÁDIÓK Mielőtt vásárol okvetlen nézze meg nálam az uj rádiókat, mely felülmúlja az eddigi készülékeket. Régi rádió«' JÁt becserélem. Díjtalan bemutatás. — Kedvező részletek. 4S:rnk,6VéTerraS"!íra: «elemen Márton Kelemen ucca 11. szám.