Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-17 / 234. szám

1934 október 17: DECRXG7XRORSZXG 5 Dudapesten kifosztotta édesanulát, Szegeden elmulatta a lopott pénzt (A Délmagyarország munkatársától.) Körül­belül négy nappal ezelőtt Szegedre érkezett egy fiatalember, aki az egyik ismert szállodában nyittatott magának szobát. Azóta dfetéről-estére látni lehetett a legkülönbözőbb helyeken. Min­denütt sokat költött és nagy hangon rendelke­zett. Ezzel az életmódjával gyanút keltett. A fiatalember költekező életmódja feltűnt Bán­sági Ede detektivcsoportvezetőnek, aki az­után a fiatalembert leigazoltatta és miután magát kellőképpen igazolni nem tudta, előállí­totta a központi ügyeletre. Kihallgatása során beismerte, hogy már többizben volt büntetve, jóllehet mindössze 20 esztendős. A fiatalember elmondotta, hogy B e n e s Jánosnak hivják, tulajdonképpeni foglalkozása az asztalosság. Október 12-én odahaza, Budapesten, feltörte édesanyja szek­rényét és abból 470 pengőt és aranynyakláncot ellopott. A pénzzel Szegedre utazott és az egész összeget, néhány pengő hijján elmulatta. Az volt a terve, hogy visszautazik édesanyjához és> bocsánatot kér tőle. A rendőrség a jó család­ból való fiatalembert őrizetbevette. Tanyai levelek a kisvasúiról, amelyet nem vesznek igénybe a magas tarifa miatt »A rossz menetrend mfaít Szegedet elkerülve, Kelebián át utaznak Budapestre« (A Délmagyarország munkatársától.) Ismere­tes, hogy a közgyűlés költségvetési vitájában "Pásztor József felszólalt a többi között a ta­nyai vasút tételénél és az eddiginél jelentéke­nyen jobb tarifa-, menetrend- és üzemi politi­kát sürgetett. A közgyűlés tagjai nagy érdeklő­déssel hallgatták azokat az adatokat, amelye­ket Pásztor felsorolt s amelyek döntően bizo­MEGKEZDŐDÖTT nyitanak amellett, hogy azt a tanyai vasutat, amely évenkint mintegy 300.000 pengőjébe ke­rül a városnak, az eddiginél több belátással, vá­rospolitikai érzékkel és finánciális eredmény­nyel kell a városi és tanyai kultura szolgálatá­ba állitani. A felszólalás elhangzása után dr. P á 1 f y József polgármester kijelentette, hogy az elhangzott észrevételek alapján utána fog nézni-annak, hogy a felsorolt anomáliák a leg­rövidebb idő alatt megszűnjenek. Hogy a fel­szólalás a városban is, a tanyán is milyen álta­lános helyesléssel és visszhanggal találkozott, bizonyítják azok a levelek, amelyeket Pásztor szerkesztő most sorjában kap s amelyek közül kettőt alább közlünk: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A tanyai iparosok és kereskedők örömmel hallották, illetőleg ol­vasták azt a felszólalást, amelyet Szerkesztő ur a tanyai lakosság érdekében a közgyűlésen a kisvasutról mondott. Ma már abban a helyzet­ben vagyunk, hogy a kisvasutat nem is vesszük igény, be a magas tarifa miatt, csak kivételesen, hanem külön fuvarosokai tar. tunk szállításaink lebonyolítására. A menetrend sem szolgálja a tanyai lakosság érdekeit teljes mértékben, mert ha valaki Bu­dapestre utazik, félnapot kell Szegeden vára­koznia a rossz csatlakozás miatt. Miértis az utasok inkább Kelebián át utaz­nak Pestre. Teljes tisztelettel Szeged-Alsóközponti Hangya Szövetkezet Frauenhoffer Mihály. Tisztelt Szerkesztő Ur! Olvastunk róla, hogy tetszett a közgyűlésen a kisvasutról beszédet mondani. Bizony, nagyon örülünk, hogy Szer­kesztő ur reánk, tanyaiakra is gondol. Ugy sem nagyon törődnek velünk. De nincs is kinek pa­naszkodjunk. Minket a kisvasút vezetősége nem ismer. Hiába mondjuk, hogy drága, nem hiszi el senki. Nagyon szépen köszönjük a Szer­kesztő urnák és kérjük, hogy máskor is véd­jen meg bennünket. Tisztelettel: Pap János. OSZI KÖTÖTTÁRU újdonságoknak o I c s ó árusítása LAMPELés HEGYI cégnél Kifogták a Tiszából a vasúti segédtiszt holttestét (A Délmagyarország munkatársától) A mult hét elején, egyik éjszaka a közúti hídról a Ti­szába vetette magát egy ismeretlen 30—35 év körüli férfi- A járókelők csak azt látták, hogy valaki átveti magát a korláton és a következő rvllanatban eltűnik a vízben. Többé sem bukkant fel. A hidon nem hagyott semmit, nem lehetett megállapítani a személyazonosságát. Kedden délelőtt két hajóslegény a közúti híd közelében kilógta a vízből az ismeretlen férfi holttestét• Megállapították, hogy azonos Tóth Andráts 35 éves vasúti segédtiszti tanfolyam­1 allgatóval, aki már régebben eltűnt. Tóth András a segédtiszti tanfolyam hallgatója volt és a tanfolyam laktanyájában lakott- Buskomor­ságot észleltek rajta, senkivel nem beszélt és látszott, hogy sötét tervekkel foglalkozik. Egyik nap eltűnt a laktanyából és többé nem jelentke­zett- Eltűnését bejelentették a rendőrségen, ke­resték is. de sehol isem találták- Tóth András akkor már halott volt. Holttestét beszállították a törvényszéki orvostani intézetbe. líálulták, Tüzheluek legolcsóbban, legnagyobb választékban VARGA DEZSö v as&ruházáüan. Szeged. Hid ucca. Tel. 20—89 Rövidesen hozzákezdenek az uj eőijeteml stadion felépítéséhez Vasbeton-tribün, modern sportpólyák — Kedden kiirták a versenytárgyalást (A Délmagyarország munkatársától. Jelen­tette a Délmagyar ország, hogy az az akció, amely az uj egyetemi sporttelep érdekében megindult, a megvalósuláts stádiumába jutott. Az akadályok, amelyek eleinte megnehezítettek a munkát, elsimultak ós ma már az a helyzet hogy a pálya építéséhez rövidesen hozzákezde nek- Megtörtént a megegyezés az egyetam; tanács bizottsága és a szegedi testnevelési fel­ügyelőség között a felsővárosi leventepályára vonatkozólag; a szerződést alá is írták. Most még csak dr- Pálfy polgármester hozzájárulása szükséges. Értesülésünk szerint az árlejtést az egyetemi sportegyesület kedden kiírta éls az ügyben nyolc napon belül döntés lesz. Ha az egyetemi sportegyesület és a vállalkozó között létrejött a megegyezés, azonnal hozzákezdenek a pálya építéséhez. Az első teendő a szöregi országút mellett fekvő sporttelep lebontása lesz, ennak berendezését az uj pályánál felhasználják­Az uj sporttelep modern. stadionszerü lesz. A tervezet szerint a 15 holdnyi területen két futballpdlyát és egy 60 méteres tribünt építe­nek. A tribün alatt helyezik el az öltözőket, ahonnan alagutszerü kijárás fog vezetni a futballpályára, amelyet gyeptéglákkal ültetnek be- A futballpályát futó- és motorkerékpárpálya fogja övezni. A futópályának 200 méter hosszú célegyenese lesz- Ilyen futópálya Magyarorszá­gon még nincs- A sporttelepen tenniszpályákat is építenek és a tribünökön, az öltözők felett rendezik be az egyetemi sportklub irodahelyi­ségét. A futballpálya talaját a város a téli in­ségmunka keretében készíti el, a tribünön kiviil a pályát körülvevő, mintegy öt méter magas lépcsőzetes betonépítményt és a kerítést az egyetemi sportegyesület építteti fel. A sport­telepre a tiszaparti oldalon lehet majd bejutni, a kijárás a rendezés alatt álló Etelka-soron történik. Egyelőre még nem lehet tudni, mennyibe fog ke­rülni a sporttelep felépítése, sok függ attól is. hogy a régi pálya berendezétséből mit lehet felhasználni. A vasbeton alakokon nvugvó tri­bün felépítése 17—18.000 pengőbe kerül A sport­telep építéséhez több helyről kap az egyetemi egyesület támogatást. Az Országos Testneve­lési Tanács egyelőre 6000 pengővel, az egyetem ai testnevelési alapból 3000 pengővel járul hozzá az építéshez- A pályán fúrandó ártézi kut fel­állításához a város 6000 pengő segélyt ad- A további hozzájárulások érdekében még folynak a tárgyalások, amelyek a legjobb utón halad­nak. A jelek szerint a KEAC uj pályája egyike lesz az ország legmodernebb sporttelepének, amelyet a tavasszal átadnak rendeltetésének.

Next

/
Thumbnails
Contents