Délmagyarország, 1934. szeptember (10. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-02 / 198. szám

W54 izentem£er 2: DÉCHA"G7AR0RSZAG o NYARALÓ MAGYAROK a hajdani keresztesek, kurucok, és negyvennyolcasok utján ii. Kabinosok és kabintalanok Minden hajón kialakul valamilyen különleges társadalmi élet, ha több utasa van a hajónak és ha ezeket az utasokat a közös ut hosszabb ideig, néhány napig együtt tartja. A S a turnus gépházában tehát megindultak a dugattyuk és állandó remegésben tartották a fehér­re festett hajótestet. Az utasok eleinte idegesen, tü­relmetlenül keringéltek az ismeretlen folyosókon, kémlelték az ismeretlen helyiségeket: tanulták a hajót. Lassankint mindenki megtalálta elveszett­nek hitt podgyászát, akinek volt, a kabinját is. Akinek pedig nem volt kabinja, az Kiss Károly tanfelügyelő urat kereste, követelte egyre kétség­beesettebb türelmetlenséggel. — Mi lesz az éjszaka, hol alszunk, hol fekhetünk le? — özönlöttek a kérdések feléje. — Hiszen azt mondotta, hogy nem kell semmiről sem gondoskod­ni, lesz kényelmes, kellemes hálóhelye minden­kinek. Kiss Károly győzte a választ és osztogatta a biztatást. ígérte, hogy nagyszerűen lehet aludni a hajó ebédlőjében, a szalonban, sőt a folyosókon is. Csak idejében keressen mindenki helyet magának, mert a hajón uralkodó szokásjog alapján az első alkalommal kiválasztott helyét az ut végéig bir­tokolhatja háboríthatatlanul mindenki. Az utasok gyanakodva nézték a keskenv ebéd­iő-diványokat. a még keskenyebb székeket, az asz­talok között végigfutó kókusz-szőnyegeke* és már az első pillanatban kialakult két főkaszt a hajó társadalmában: a kabinosok és kabintalanok kasztja. Később kialakultak az al-kasztok is. A kabinosok társadalma feloszlott a magánkabinosok és a társaskabinosok osztályára; a kabintalanok társadalmához tartoztak a „fekvőhelyesek," akik vaságyat béreltek és ezeket az ágyakat éjszakán­kint a folyosókon állitották fel; a „nyugágyasak," akik kényelmetlen strandszékeken tölthették az éj­szakát; az „ebédlősök" — ezek közül egyeseknek dívány jutott, másoknak négy-négy összetolt szék, a többieknek pedig a kókusz-szőnveg a padlón. Voltak elszánt lelkek, akik fittyet hányva minden elképzelt kényelmi lehetőségnek, a fedélzetet sze­melték ki éjszakai tanyául. Azt gondolták, hogy ott lesz a legkellemesebb, hogy elég takaró lesz a csil­lagos ég, de később mind odahúzódtak a gépház korlátjához, mert a gépház meleg levegőt lihegett a hajó mélyéből feléjük. Mire elindult a hajó. .nár mindenki tisztában volt a sorsával, ha nem is tudott egvszerre megnyugodni benne. Közben megkezdődött az ismerkedés. Két ele­venszemü hölgy (igen okosan) a hajóstisztek felé orientálódott. A kabintalanok kasztjához tartoz­tak szegények és azt hitték, hogy valamelyik ha­jóstiszt majd udvariasan átengedi nekik saját ka­binját. De a hajóstisztek szive körül — hajótörést szenvedtek. A tisztek udvariasan mosolyogtak bá­jos uj ismerőseikre — minden utjukon akadnak ilyen mosolygási alkalmak — de a kabinjukat nem engedték át. Csak Somogyi József gimnáziumi igazgató urnák volt viszonylagos szerencséje. Megtudta, hogy a kormányos szükség esetén bérbe­adja kabinját. Meg is egyezett vele és feleségével, valamint lányával, dr. Völgyessy János tiszti orvos feleségével, a kormánvosi kabinban tette meg az utat megfelelő pengők lefizetése után egé­szen Ruszcsukig. A S a t u r n u s lassan, méltóságteljesen vonult P! A fényárban úszó pesli partok között és a pa­rancsnoki hid reflektorai búcsúképpen szeretettel cirógatták végig a budai oldal csudáit. A panorá­olyan tündéri volt, hogy a legidegesebb utast is megbékítette kissé keservesnek látszó sorsával. Aztán eltűntek a budapesti partok és fények és .1 hn'ó srorgalmasan lapátolta a vizet óriási oldal­í -rekeivel. (Nagyon szégveltük magunkat eleinte, h-srrv ilven régimódi ez a luxushajó, hogy nem pro­pellerrel dolgozik, hanem kerékkel. De aztán meg­szoktuk ezt is.) Másam bÍ7ony elálmékodtam az indulás ízsal­-nában és mire elhatároztam, hogy éjszakai fész­ket keressek magamnak én Is, a kabintalanok kasztjának legkevésbé élelmes tagja, már csak az ebédlőpadlón jutott volna hely számomra, de nem volt sok kedvem hozzá. Szomorúan ődöngtem hát a fedélzeten, biztattam magamat, hogy az éjszakai hajóút szépségei többet érnek minden kényelem­nél, de aztán újból leosontam az ebédlőbe, hátha akadna valami jobb hely. Az ebédlő előtt, a foyer­ben, sorstársamra találtam dr. M e z e y Pál fis­kális ur személyében. Ott ült az egyik fehér ab­rosszal leborított asztal mellett, előtte fél pohár siller-fröccs és mellette Farsang ur, az egyik joképü hajóspincér. Mezey Pál vele társalgott, na­gyon tetszett neki, hogy Farsangnak hivják, kival­latta az életéről és egészen érdekes dolgokat tud­hatott meg tőle, mert igen összemelegedtek. Bá­natomban letelepedtem én is az asztalhoz, — már éjfél felé járt az idő és bizonyos számú spriccerek elfogyasztása után ugy elmerültünk a kedélyes cse­vegésbe. hoev megfeledkeztünk minden bánatunk­ról. Az utasok már mind nyugovóra tértek. A kabinosok a legkorábban. A többiek lassan, hú­zódozva. Volt, ki talált valami zugot s pizsamára vet­kőzve foglalta el helyét valamelyik ebédlői dívá­nyon, de volt, aki ruhástól roskadt az összetolt székekre. Az ebédlő félhomályban derengett, de azért sejteni lehetett a furcsa poziturás szender­gőket. Az egyik asztal mellett Toporczy tábornok­né talált szállást magának két bájos gyermekével, Babucival, a hajó kedvencével és Karcsival. Egy másik asztal körül a Mezey-család helyezkedett el, de itt jutott még hely Jelenszky százados feleségé­nek és kisfiának, Lacikának is, akiből a hajó má­sik kedvence lett az uton. Fekete Ipoiy, a hajó kedves, lovagias, örökifjú Ipi-bácsija a folyo­sói vaságyhoz jutott, de már Dió sí Gézs ianár ur, Dósa István dorozsmai főszolgabíróval és Sztricha Kálmán esperes-plébános úrral együtt a? ebédlő hálóvendége volt. Nekünk, kettőnknek, nem volt kedvűnk az elvási kísérlethez. Csendesen, illetve egyrn hangosabban fogyaszthattuk a sillert és birkóztuk le a nehezen muíó félórákat. Egyszer csak megreccsent az első emeletre vezető falépcső és megjelent rajta Keller Mihály gyufagyárigazgató ur fürdfíköppenves. há­lósipkás. papucsos alakja. — Mit lármáztok itt — szólt ránk — nem hagy­'játok az embert aludni. Farsang ur. adjon nekem is egy spriccert. Aztán leült a lépcső egyik alsó fokára, mellénk és elpanaszolta saját bánatát. Nincs kabinja, két nyugágyat sikerült bérelnie, abba vackolt felesé gével együtt éjszakára. De nem tud aludni. Kissé kényelmetlen fekvés esik abban a strandszékben. Hát inkább ideül, közénk ő is. így már hárman valánk együtt és letárgyaltuk a világ minden aktuális problémáját Végre, ugy két óra felé, bezárták a •öntést, a szó is elfogyott, el is álmosodtunk és — kissé bizonytalanul, de azért megenyhült bánattal — el­indultunk, hogy megkeressük helyünket. Valami kabátot gyűrtem a kókuszon a fejem alá, valami fürdőköpennyel takaróztam le, de so­káig birkóztam az álmossággal. Hallottam, hogy itt is, ott is felnyög valaki a kényelmetlenségtől, valaki halkan szitkozódott is, átkozta Várnát, meg azt, aki kitalálta, hogy nyaraljunk Várnában, de a hajógépek halk, ritmikus muzsikája megszelídí­tette ezeket a belső hangokat és elaltatott. Arra riadtam föl, hogy az egyik pincér udvariasan, de igen határozottan ébredésre kérte föl a mélyem tisztelt társaságot. — Hölgyeim és uraim, szíveskedjenek fölkelni, Üzlethelyiség SzMienvi tér 2a alatt elsőrend'"', újonnan re­novíVva, a^onnalra kiadó. Ek­szei észnek, cukorkaiizletnek, cukrászdának kiválóan aika'ma-\ Ugvszintén Rudolf-tér 5. sz. alatt elsőrendű üzlethelyiségek mérsékelt bérért lakással is azonnal kiadó. Tel. 28—20. Cremt: p 0.M _ , Olaj: P. o 90, 170. SM Gy»i*.T., Budapest VII. NlVEA "CREME mert négy óra van és takarítani kell. Ásítozott, morgott, nyújtózkodott mindenki, de végül csak föl kellett tápászkodni és aztán meg­indult az álmos hadak ostroma a szűk mozsdófül­kék birtokbavételéért. Boglyashaju szépasszonyok hosszú hálóinges öregurak, borotválatlan, gyü­röttképü gavallérok lézengtek össze-vissza a ha­jón. Akinek esze volt, az sietett a fedélzetre és él­vezte utiprogramunk gyakran megismétlődő fény. pontját a dunai hajnalt. Szép ilyenkor, a hajnali órákban a Duna.. A szc líd partok kőzött méltóságteljes komolysággá hömpölyög a víz és a hajó mély barázdákat szán' a síkján. Ezek a barázdák napfényben fürödve öle lik össze a messzi partokat és követik a hajót hü ségesen. Előkerültek a fényképezőgépek és csattogtak szüntelenül. A parancsnoki hídon ti­tokzatos komolysággal sétált a másodkapitány, jó képű osztrák fiu. Ha előre nézett és csak a vég­telenbe nyújtózkodó vizet látta, biztosan valami hatalmas óceánjáró gőzös kapitányának érezte magát. A fedélzet gyorsan benépesedett, pizsamás urak és hölgyek szippantgatták a friss levegőt és elfelejtették az első éjszaka sok kínját, bosszúsá­gát. Kezdtek megbarátkozni a hajóval, kezdték észrevenni, hogy az útnak vannak egészen kelle­mes részletei is. Már kialakultak a kisebb társa­ságok, már felébredt az érdeklődés a többiek", az idegenek iránt. (A hajó Bécsből indult és igen sok osztrák és cseh utast is hozott magával. De a magyarok többségben voltak és biztosították a hajó magyar jellegét.) A partokon kis falirk maradtak el, apró templo­mokkal. tornyokkal. Eleinte mindent lefoto&ratá'tnnfc, de aztán rémülten láttuk filmjeink" rohamos fo­gyatkozását és takarékoskodni kezdjünk a felvé­teli lehetőségekkel. Dél körű" értük el a trianoni határállomást. Mohácsot. Itt még kiszállhattunk a szárazff^dre, vásárolhattunk gyümölcsöt, kenyeret. Aztán túljutottunk a trianoni határon, Az első iugosz'áv állomás Bezdán volt, ott jugoszláv fi­náncot kaptunk hivatalos kísérőnek a hajóra. Ke­resztűlnéztünk rajta és ugy lestük az elszakított partokat: vájjon meglátszik-e rajtuk a változás. De a pprtoik nem változtak. A parti füzesek ép­pen olyan bánatosan borultak a Duna vize fölé, mint följebb, az elhagyott magyar részeken. Egy halászladik suhant el hajónk mellett és örömmel hallottuk, hogy a rajta ülő halászok magyarul be­szélgetlek. De a hajón a trafikos pincér már szerb' cigarettát kínálgatott és mi sieve cseréltük föl fa­nyar és magyar memfiszeinket a szerb trafikkal. Az idő gyönyörű volt, a fedélzet fölé már kife­szítették a ponyvákat és az utasok már kutat'ak a hűvösebb, az árnyékosabb, a szellősebb helyek után. A hajó Hátsó korlátjánál néztem az elmaradó vi­zeket. Hirtelen érzem, hogy valaki megérinti a vállamat. Az egyik hajóstiszt volt. A fülembe súg­ta, hogy Mohácson megüresedett egy ágy az egyik négyszemélyes kabinban. Ha a „Herr Bedak­teur" parancsolja, hát rendelkezésére áll napi öl pengő hatvanért. Saturnus szeretné, ha Én szer­kesztőségem kellemesen érezné magát a hajón. Persze, hogy parancsoltam és ebéd után királvi gőggel jelentettem be álmélkodó és leplezetlen"' irigykedő kabintalan útitársaimnak, hogy; — Kost pedig meayek. szunditok egyet a „kabinomban." Ha a szemek gflzdarukká változtak volna, mos' nem igen Írhatnám meg ezeket a dolgokat, »mert ott úsznék valahol a Fekete-tenger közepe táján Odessza, vagy Istambul felé. De nem változtak át a szemek, én ellenben nagvszerüen kialudtam magamat és délután gőgösen élveztem ki a rang­emelkedést: átjutottam a kabinosok előkelő tár­sadalmi osztályába. Maaryar László.

Next

/
Thumbnails
Contents