Délmagyarország, 1934. augusztus (10. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-24 / 190. szám

1934 augusztus 24. DÉL MAGYARORSZÁG 7 MAKÓI HÍREK Rendkívüli közgyűlés a vármegyén. Fáy Ist­ván főispán Csanád-Arad-Torontál vármegyék tör­vényhatósági bizottságát szeptember 1-én délelőtt fél 11 órára rendkívüli közgyűlésre hivta egybe. A közgyűlés összehívását T a r n a y Ivor alispán és néhai Ver tán Endre főjegyző fegyelmi ügyében hozott ismeretes véghatározatok tették szükséges­sé. A Csongrád vármegye közigazgatási bizottsá­gának fegyelmi választmánya által hozott és annak idején a Délmagyarországban részletesen ismerte­tett fegyelmi határozatok ellen a vármegye tör­vényhatóságának fellebbezési joga van és ebből a szemponthói kell azokat a vármegye közgyűlésé­nek bemutatni. Hagymabizottságok alakultak a csanádmegyei községekben. N i c s o v i c s György, aki a várme­gyei községek hagymatermelőinek a képviseleté­Ben ellenőri tevékenységet fejt ki a makói hagy­maszindikátusban, most fejezte be a csanádme­gyei községek hagymatermelőinek a beszervezését. É célból minden községben külön bizottságot léte­sített, amely egyetlen megbízottat választott a sa­lát kebeléből, annak megállapítása céljából, hogy a községből szállításra kerülő hagymamennyiség­ben ki milyen arányban vehet részt. A most meg­ejtett vásárlásokat már ennek a szervének a segít­ségével ejtették meg és pedig ha nem kielégítően is, de legalább igazságosan. Bírósági hirefc. P a k u Mária Bem-ucca 35. szám alatti leány májusban a katolikus temetőben egyik sírról bukszust lopott. A makói járásbíróság lo­pás vétsége miatt kétnapi fogházbüntetésre ítélte. — Farkas Mihály apátfalvai lakos márciusban az apátfalvai határon libákat akart átcsempészni. Mi­kor Polyák Menyhért határőr segédnyomozó iga­zolásra szólitolla fel, erőszakos magatartást ta­núsított. A makói járásbíróság mai tárgyalásán batósási közeg elleni erőszak vétsége miatt Far­kas Mihályt 15 napi fogházbüntetésre átváltoztat­ható 30 pengő pénzbüntetésre ítélte. Megharapta a megvadult kan. Horvát Imre pflspöklelei lakost a konda terelése közben az egyik megvadult kan combján és csípőjén megharapta és súlyos sebeket ejtett rajta. Beszállították a ma­kói közkórházba. Megverte az ncea népe a kerékpártolvftjt. Zöld István szegedi illetőségű 26 éves szabósegéd csü­törtökön délelőtt Hódmezővásárhelyről gvalogosan Makóra ment. A Koss>uth-ucca 14. számú házban levő Kurusa-borhélyüzlet előtt egy kerékpárt látott a fához támasztva. A vándor szabósegéd felkapott a kerékpárra és elhaitott. Az egyik szomszéd ész­revette a dolgot és fellármázta Kurusáékat, akik ngvancsak kerékpárral utánairamodtak. A Kis­faludy-uocánál utol is érték a menekülőt, aki mél­tatlankodni kezdett az üldözés miatt. Zajos szóvál­tás kerekedett, az ueca népe összeszaladt és ütle­gelni kezdte a tolvajt. A sürü kerékpárlopások okozta közhangulat áldozatát az elősiető rendőr mentette meg a további veréstől. Zöldet előállítot­ták a rendőrségre, őrizetbe vették. — A Magyarországi flpítőmunkások Országos Szövetségének szegedi csoportja 24-én, pénteken es­te fi órakor az fipitőmunkásotlhonban (Fodor-uc­ca 10.) kőműves- és ácsszakértekezletet tart. A na­pirendi pontokat Lájer Dezső ismerteti. — A gyöngyösi korbács-affér. Gyöngyösről Jelentik: Az év elején Csépán Istvánné, a gyöngyösi társaság ismert tagja felakasztotta magát. Ezután történt, hogy az öngyilkos szép asszony fivére, H o y Lajos gazdász a város fő­terén megkorbácsolta dr. Bakó Oszkár városi tanácsnokot. Az esetről a „Gyöngyösi Újvilág" cimü lap nagy cikkben számolt be és azt irta, hogy Bakó menekült Hoy korbácsütései elől. A eikk miatt a tanácsnok sa jtópert indított a cikk szerzője, C s é p á n y József, a lap felelős szer­kesztője ellen. Az ügyben csütörtökön tartott tárgyalást az egri törvénvszék és felmentette Csépánvt azzal az indokolással, hogy az ú jságíró lényegében a valóságnak megfelelően irta meg a történteket. — A Színházi Élet uj számában „Ádám" címen Tarkeövy István szerkesztésében uj rovat indult meg, amely a férfi életével foglalkozik. Érdekes képekben modellek közlésével számolnak be az őszi férfidivatról. S&erUes&tői illene* F. János. Levele ügyében szíveskedjék bennün­ket felkeresni a szerkesztőségben délután 6 és 8 óra között A nagyérdemű közönség szives figyelmét felhívom ' rendezett 8 napos 1 fa u 0 u a z t u s 25 -ierl J asztalos ipartelepemen lakberendezési bemutatóra. ahol vételkényszer nélkül megtekinthetők: kombinált bútorok, rekamierek, eb é d 16b e r e n dezések stb. KOCSIS FERENC műasztalosmester, SZEGED, FODOR-UTCA 2 3. Sport tt£ faihi tumásiil vette a Szeged FG-Szf&K békét Tibor Géza, a Szeged FC budapesti képvi­selője csütörtökön értesítette egyesületének ve­zetőségét, hogy az MLSz intézőbizottsága tudo­másul vette a SzAK és a Szeged FC közötti anvaegvesületi viszonyt, igy az jogerőre emel­kedett. A budapesti kepviselő örömének ad ki­fejezést, hogy a SzAK és a Szeged FC között létrejött az egyesség. Reméli, hogy ezáltal a két klub az elkövetkezendő bajnoki szezonban az eddiginél többet tud produkálni. Tibor szerint huda pesti sportkörökben is megelégedéssel fo­gadták a két klub között helyreállt békét. Villányi-Frankó Endre halálos szerencsétlensége Szegedi sportkörökben nagy megdöbbenést váltott ki csütörtökön az a Széphalomról szár­mazó hír, hogy Villányi-Frankó Endre, a KEAG válogatott all-round atlétája fürdés közben a Bodrogba fulladt. A kiváló atléta, aki szabadságát hozzátarto­zói körében töltötte, tegnap több barátjával a Bodrogban fürdött Edd is még ki nem derített okokból Villányi elmerült a hullámokban és eltűnt anélkül, hogy kimentésére kísérletet le­hetett volna tenni II Szened FC üzenete Vásárhelyre A DLASz vasárnapi rendkívüli közgyűlésén nagy feltűnést keltett Gidófalvy Pálnak, a HTVE elnökének beszéde. Gidófalvy beszédére a Szeged FC vezetőségétől az alábbi sorokat kap­tuk: „Gidófalvy Pál urat eddig nem igen ismerte Szeged, mint sportembert. Most, hogy mégis be­mutatjuk, köszönheti annak, hogy nem tartotta be azt a szabályt, hogy mindenki seperjeu a maga ajtaja előtt. Mindég nagy örömünkre szolgál, ha egy értékes sportember a felszínre bukkan. Sajnos, Gidófalvy urat csak vasárnap óta ismerjük, ami­kor, is a DLASz rendkívüli közgyűlésén nem átal­lotta a szegedi amatőr sportegyesületek igaz har­cában a Szeged FC — városának sok dicsőséget szerzett — csapatát is az ő igazságtalan kívánsá­gaik vitájába bele vonni. A Szeged FC vezetői ab­ban a szerencsés helyzetben vannak, hogy Hódme­zővásárhely sportját is ismerik és most bevall­ják, nagyon fájlalják, hogy Gidófalvy urat eddig közelebbről nem ismerik, pedig vannak vezetősé­gében olyan tagok is, akik a hódmezővásárhelyi sportszerető közönség kérésére 1912-ben bemutató futballt játszottak Hódmezővásárhelyen és bizony Gidófalvy ur akkor talán csak azon kis diákok kö­zött lehetett, akik lelkesen befutottak a pályára és arra kérték a játékosokat, hogy fejükkel nagyot rugjaBak a labdába, mert az nagyon érdekes... Azóta odajutott, hogy pálcát tör a szerinte az ama­tőröket kiszipolyozó szegedi proíicsapat felett. Jegyezze meg Gidófalvy ur, hogy a Szeged FC fennállása óta mindenkor a legnagyobb és legszí­vélyesebb sportbaráti kapcsolatot tartja fenn az amatőregyesületekkel, azok csapatait áldozatok árán is előmérkőző fél gyanánt mérkőzései elé vi­szi, ezt talán a Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egyesület tiszteletreméltó vezetősége is igazolhat­ja, játékosokat tőlük nem rabol el. csak akkor ve­szi át azokat, ha az amatőregyesületek a megvál­ni akaró játékosokat nem tudják megtartani, eb­ben az esetben felajánlják a Szeged FC-nek, mond­ván, inkább városuknak hírnevét örökbitsék tu­dásukkal, mint idegen városokét. Szemben Gidó­falvy ur egyesületével, ahol ezen elvet nem ismer­ték, amikor amatőr módon üzletet csinálhattak egy játékosuk eladáséból mint például S ó f a 1 v y esetében. Az, hogy a Szeged FC csapatat lamu^-uji. va­rosának megértő hatósága, megint csak nem tar­tozik Gidófalvy úrra, vagy Hódmezővásárhelyre. Ez is csak annyiban áll, hogy Szeged város ható­sága csak azokat a vigalmi adókat téríti vissza, amit egy Ferencváros, vagy Újpest, vagy a párisi Raeing Club mérkőzésein levont a Szeged FC bevé­teleiből. A Szeged FC csapata csak hat mérkőzést játszik ősszel, vagy tavasszal itthon, tehát marad elég szabad vasárnap és ünnepnap az amatőrök ré­szére konkurrensmentes mérkőzések megrendezé­sére. A Szeged FC vezetősége meggondolandónak fogja tartani, hogy a Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egyesülettel, melyhez annyi kellemes sport­baráti kapcsolat fűzi, a jövőben is fenntartsa-e a kapcsolatot, ha Gidófalvy úréhoz hasonló támadá­sok érik igazságtalanul és meg nem érdemelt mó­don. Csak arra jó a Szeged FC csapata, hogy saját rizikójára átmenjen Hódmezővásárhelyre és ilyen feltételekkel küldje át a Belgrádi Sport Clubot is, a jugoszláv bajnokot? Reméljük, hogy a Vivók no­bilis vezetősége módot fog találni, hogy Gidófalvy ur igaztalan és meggondolatlan hangját reparálja, elégtételt fog szolgáltatni a Szeged FC-nek és nem hagyja, hogy az eddig fennállott szívélyes viszony ilyen meggondolatlan kirohanás folytán megsza­kadjon. A Szeged FC vezetősége. Angelmayer Károly, az SzTK kiváló atlétá ja, akit a vasárnapi atlétikai versenyen súlyos bál­eset ért, tul van az életveszélyen. Orvosai re­mélik. hogy a betört koponyacsont rövidesen összeforr. Havas, a Szeged FC balszélsője, akit egyesülete átadási jegyzékről visszatartási listára tett csü­törtökön Szegedre érkezett, hogy szerződtetéséről tárgyaljon a vezetőséggel. A játékos és a klub kö­zött a tárgyalások kedvező mederben haladnak. A birkózószövetség déli kerülete felhívja a déli egyesfiieteket, hogy a csapatbajnoki küzdelmekre szeptember 3-ig nevezzenek be, mert az ezután beérkező nevezéseket nem veheti tudomásul. Francia bonyodalmak Mester körül. Szegedi sportkörökben csütörtökön olyan hirek terjed­tek el, hogy Mester Istvánt, a Szeged FC nemrégen szerződtetett játékosat egyik francia egyesület szeretné megszerezni. Az ügyre vo­natkozólag kérdést intéztünk a Szeged FC egyik vezetőjéhez, aki a következőket mondot­tad „Amikor értesültünk a Mester-féle hirről, nagvon meglepődtünk. Senki sem kérte tőlünk a kiváló játékost, akivel — reméljük —. megol­dottuk a centerkérdést. Mestertől a jelenlegi körülmények között nem válnánk meg: ő fogja — minden hírrel szemben — irányítani a Sze­ged FC csatársorát a bajnoki szezonban. Izsó Istvánt, a Szeged FC volt játékosát vissza­amatörizálták és az ujjáalakult Zrinyi-KAC-ba igazolták. Fegyelmi Ítélet. A DLASz szerdán este tartott fegyelmi bizottsági ülésén P a k u István (HMTE) játékost szeptember 19-ig a játéktól eltiltották. A Szeged FC Németországban. Szabálytalan góllal vesztett a Szeged FG csütörtökön a DSC Hagen ellen. A nagvobb tudásu és a mezőnyben állandó fölényben levő szegedi csapat ellen a győzelmet jelentő gól ugy esett, hogy a védeni akaró Pálinkást az egyik német csatár el­lökte és igy a védetlenül maradt kapuba rúgták be a labdát. A Hungária félfizetésre büntette a Vienna ellen vesztes csapatét. Gálffy, a SzAK válogatott atlétája Budapestre költözött. A DLASz vasárnapi közgyűlése. A DLASz nagv érdeklődéssel várt évi rendes közgyűlését vasárnap délelőtt 10 órakor tartja a Baross­Szövetség nagytermében. A központot dr. U s e 11 y Béla elnök és Kenyeres Árpád or­szágos főtitkár képviseli*

Next

/
Thumbnails
Contents