Délmagyarország, 1934. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-20 / 162. szám

$ HifMAGyAROR C 7 Ä G T934 íufius 20. Misidig féláron utazhat száz kilóméternél nagyobb távolságra Lépten be A az Száz kilóméternél kisebb távolságra harnainehárom százalék a kedvesmény. Spart A Szeged FC Kecskeméten A Szeged FC játékosai csütörtökön délután kétkapus tréningét tartottak, hogy a vasárna­pi propaganda jellegű kecskeméti mérkőzésen méltóan képviseljék egyesületüket a KAC el­len. A tréningen résztvett Tombácz Imre, az SzTK válogatott halszélsője is szerzödtetési célokból. Az amatórjátékos ügyesen mozgott, a tréninghiány azonban látszott játékán. A KAC elleni mérkőzésre a Szeged FC vezetősége még nem állította össze a csapatot, a kiszivárgott hirek szerint a következő együttes áll ki: Pálinkás — Schmidt, Riesz — Gyurcsó, So­mogyi, Bertók. Korányi, Grówz, Mester. Bognár, Kfes. Elviszik Kecskemétre Szojkát, Vargát és Kutikot k, akiket ugyancsak szerepeltetni fog­nak. A csapat vasárnap délután autóbuszon utazik Kecskemétre, ahová több drukker is el­kíséri. Az autóbuszon levő néhány helyre pén­tek estig lehet jelentkezni a Szeged FC klub­helyiségében. A Szeged FC vezetősége ugv határozott, ameddig a külföldi tura ügve nincsen elintézve, a Szeged környéki városokban szerepelteti csa­patát. Meghívást kapott a Szeged FC Sarkad­ról, Tótkomlósról, Békéscsabáról, Gyuláról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Kiskunfél­egyházáról. A legközelebbi mérkőzését a Sze­ged FC a jelek szerint Kisfcwnfélegyhúzán ját­Halafsy nyerte a folyambamokságot Budapest, julius 19. H a 1 a s s y (UTE) nyer­te a folyambajnokságot, amelyet csütörtökön rendeztek meg Budapesten a Dunán 7 és fél ki­lométeres távon. Halassv ideje 56 perc 35 má­sodperc volt. A második klubtársa, Bözsi lett, harmadiknak Hazai (MTK) úszott a cél­ba. A* ötös csapatversenyt az UTE nyerte az MTK előtt 25 ponttal. A hölgyek versenvében S z i 1 y Ilonka (UTE) győzőt! 66 perc 52 mp alatt. A hármas hölgycsapatversenyt szintén az UTE nyerte. Bukoveczky tárgyalásai Újpesttel Jelentette a Délmagyarország, a szegedi si tárgyaiásol kön már egészen konkrét formát öltött. Jól ér­tesült helyről saármazó értesülésünk szerint üukoveczkynek az Újpesthez való szerződését J á n o s s y Béla, a klub uj trénere szorgalmaz­za, a szegedi futballistával látja legjobban megoldottnak P. Szabó helyét. Egyes hírek még arról is tudnak, hogy annak ide jén János­sy akadályozta meg Bukoveczkynek a Bocskai­hoz való szerződését, mert tudta, hogy jövőre az Újpest trénere lesz. Jánossv egyébként S za­n i s z 1 ó I. megszerzésén is fáradozik. Sza­niszló volt a Bohn SC centere csabai trénersé­ge alatt és sokra értékeli, a volt déli válogatott iátékos tudását. A benfentesek máris összeál­az Ifanrl ósai csacatának csatársorát: Tamássy (Pusztai), Keszei H., Szaniszló I., Ko­csis, Bukoveczky. A Bukoveczky-ügyre vonatkozólag érdeklőd­tünk a KEAC-raál. Itt azonban semmit sem ttfdnak a «afeedságon levő játékos tárgyalásai­ról A vasárnapi úszóverseny Az úszószövetség központja elküldte Szeged­re a vasárnapi vidéki bajnokságok értékes di­{ 'át: az 50 centiméter magas aranyozott ezüst lorthy Miklós-vándordijat, amelynek a legtöbb pontot szerző kerület lesz a védője. A verseny favoritja kétségtelenül Dunántúl, mert srdnei­ben két kerület: a nyugati és a délnyugati al­szövetség úszói indulnak. Az összevonás eflen ugy a déli, mint a keleti kerület tiltakozott, mert sportszerűtlennek tartja a mesterséges megerősítést. A tiltakoBásná* még eddig sem­mi eredménye nincs. SzíJE—Orosházi UE barátságos vizipóló­mérkózés lesz pénteken délután 5 órakor az uj­szegedi versenyuszodában. A vasárnapi III. kerület elleni előkészítő mérkőzést dr. W a n i e Rezső vezeti, aki csütörtökön szabadságra Egerből Szegedre érkezett. A „Toldi", amely a dééi birkozóválogatottnak a legtöbb versenyzőt adja, a nyári szünet ellenére sem hagyta abba a munkát: aj szőnyeghez jutott, állandó tréningben tartja birkózóit. MTK—Gá»rgyán cég barátságos mérkőzés lesz vasárnap délután 5 órakor a lóversenytéri pá­lyán. Túrán a SxAK-ban. Túrán István, a bnda­¿sti MFTR válogatott centerhalfja, a SzAK­,JOZ kérte átigazolását. Turánt több profiegye­sület szerette volna megszereani, különösen a III. kerület aspirált rá. Villányi Ármint, a Ssegcd PC «Hrektórmmának elnökét, tanácstagnak, Tibor Gézát, a budapesti képviselőt pedig pénztárosnak jelölte a PLASz kandidáló bizottsága. A vidéki fti tba 11 kongr es se ne a« idén S«egeden lesz. A sport szempontjából nagy jelentőséggel biró kongresszus időpontját még nem állapították meg. Reménység SE néven uj futbaMegyesület aAa­kult Szegeden. Az egyesület veeetősége a sz.erre»­kedési munkálatokat már megkezdte, de a másod­osztálya bajnokságba az Mén még »em nevez be. A Szegedi Munkás Testedző Egyesület csapwta vasárnap délelőtt másodosztályai bajnoki meccset játszik Szegeden a Csabai AK-kal. Az anyaegyesületi kérdés. A SziAK elnöksége tegnap ülést tartott, amelyen az anyaegyesületi kérdést tárgyalták meg. Áz elnökség megálla­pította azokat a feltételeket, amelyet a meg­egyezés létrejötte esetére szükségesnek tart. A feltételeket az előzetes tárgyalások alkalmával már megbeszélték a Szeged FC vezetőségével, ezért valősakiü, hogy a Szeged FC sem fog el­zárkózni az együttműködés elől. Az elnökség perfektnáka Hesser Tibornak a SzAK-hoz lörtént szerződését. A jövőben tehát Hesser a Szeged FC mellett a SzA K-nál k ellátja a tré­neri teendőket. K Budapesti értéktőzsde zárlat, ösztönzés hiá­nyában a mai tőzsde kedvetlen hangulatban és egyenetlen áralakulással nyitott. Nyitáskor csak a cukoripari részvényekiben és a bányapiac vezető értékeiben mutatkozott némi üzlet. A piac egyéb értékeiben igen csendes voít az üzleti forgalom. A magyar cukor és a Kőszén részvény ára a tőzsde­idő későbbi folyamán megjavult. Viszont a Rima, Bauxit és Ganz értéke az ókkik árukínálat követ* keztében gyengültek. A tőzsdeidő második felében sem volt egységes az irányzat. A spekuláció tar* tózkodása miatt az üzlet a vezető értékeiben i<a elcsendesedett és zárlatig alig egy-két értékben jött létre kötés. Zárlatkor az irányzat általában tartott volt. Magyar Nemzeti Bank 129.5, Kőszén 254, Ganz 15.6, Izzó 173, Pamutipar 52. Zürichi deviza zártat. Páris 20.23, London 15.48 Newyork 307.00, Brüsszel 71.60, Milánó 26.29, Mad­rid 41.95. Amszterdam 207.675, Bertiu 118.10, Bécs silling 57.50, Prága 12.75, Varsó 38.025, Belgrád 7.00, Athén 2.92. Bukarest 3.05. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamjelen­téee. Angol font 17.25—17.65, dém kor. 76.80—77.60, cseh korona 14.02—14.20, belga frank 79.10 - 79 80, dollár 340.40—344.40, kanadai dollár 339.00-349,00, francia frank 22.30-22.50, hollandi forint 23'2.00— 234.00, lengyel zlotv 64.75—65.35. leu 3.42--3 16, leva 4.00—4.15, iira 29.90—30.25, német márka VH6 04—t 137.60, norvég korona 86 50—87.40. osetrák shil­ling 80.00-80.70. svájci frank 110 70—111.65, <=véd korona 88.65—89.56, dinár 7.80—8.30. Budapesti terménytőzsde hivatalos árfolyamai. Buza tiszai ó, wj 77 kg-os 15.50—15.60. 78 kg-os 15.65 —15.75, 79 k?-os 15.80—15.90, 80 kg-os 15.90-16.00, felsőtiszai wj 77 kg-os 15.40-15.00, 78 kg-os 15 541 —15.75. 79 kg-os 15.70-15.90, 80 kg-os 15.80-16.00, jászsági, fejérmegyei ug. dunántuM uj, pestvidéki ó, bácskai ó 77 kg-os 15.35—15.45, 7« kg-os 15.50 —15.60, 79 kg-os 15.65—15.75, 80 kg-os 15 75—15.85. Pestvidéki rozs ó 9 30—9 50, wj 9.40—9.50, takar­mányárpa I. 11.00—11 26. uj 1065—10.90, zab I. 12 7S —12.90, tengeri tiszántúli 10.25—10.35. Csikágói terménytőzsde zárlat Irányzat tar­tott. Juliusra 99 ötnyolcad (98.75—egynyolcad), seeptemberre 101.25—-egynyolcad (100—100 egy­nyolca'd), decemberne KG hétnyolcad—háromne* gyed (101 ötnyolcad—hétnyolcad), Tengeri juliusra 62 egynyolcad (61.75), szeptemberre 03 (68.25), de­cemberre 64 ötnyolcad (66.5) Zab juliusra 44.75 (44.75), szeptemberre 45.5 (45.25). decemberre 46 25 (46 egynyolcad). Rozs ju+i u-sra 72 ötnyolcad (71.5), szeptemberre 73 hétnyolcad (72.75), deoemiberra 75.5 (74.5"). Apróhlrdeftéiek Bitartzttt seobát LAKAS1 !Z7or«M t-r i61 fcmd ¡ttwóh* hoíel­Belvárosban elegánsan bútorozott különbejára­ta szoba augusztusra ki adó „Mérsékelt bér" jel igére. ITOTO'TfFíft Vaiéri-a tér 6. seárn egy szoba, feon^ha a« udvar ba kiadó. Tud. az ad­v-arban, házmesfce*nél. 3 szobás fürdőszoba, villany, viz bent és mel­lékhelyiségekből álló lakás aug. l-re kiadó. Szűcs ucca 4. Fcm lalko?á<? Kitutóflut, 14—IS évest, felvesz Rubin kárpitos, Kossuth sugarat 8. sz. Mindenes fözőnő jé bi­zonyítvánnyal jelen tk ez zen. Wigner Gywta. Ke­temen «. 4. Vidéki intelligens nfl elmenne családtagnak mindenféle házimunkái elvégezne, öregekhea vagy betegekhez is —i Fizetést nem kérők. IvfiH •elet „Sm^ős" jeíigéiV a kiadóba. Jókaiban levő használt jégszekrény liitányo« áron eladó —» Kossuth Lajos sugá*­ut 18. Ezer kilós mázsát meg, vételre keres«*.. Posta­fiók 28. 26 éves csinos, eiváH asszony 28—30 éves urt ember diszkrét barát­ságát keresi. „ Vadvi­rág" ieii«éFe a ki adó b».

Next

/
Thumbnails
Contents